Mickey webnaplója

Úgy döntöttem, hogy a hosszas bezártságot feladva megpróbálom a sétálást felújítani, annál is inkább, mivel a kardiológus kérdésemre, hogy szabad-e nekem sétálni, azt válaszolta, hogy kötelező.
A kötelezőség eddig váratott magára, most viszont erőt vettem magamon, és lesétáltam a Duna-partra, meg vissza. A kíváncsiság is hajtott, a levegőn levés is vonzott. Mára megenyhült az idő. Kissé szédültem is
- a korom miatt,
- az oxigéndús levegő miatt, vagy mert
- keveset szoktam inni (most is így volt), vagy
- mindegyik miatt.
A séta során tapasztaltam,
- hogy most jobb körülmények mellett lehet a patak partján haladni (murva),
- hogy az Aranyhegyi-patak torkolata megmaradt eredeti formájában (földgát, gyep, változatlan patakmeder),
- hogy hullámtér magát körbetáncoló fája most jobb körülmények között fotózható, mint nyáron, amikor is lomb takarja a furcsa törzset, ágakat,
- hogy még mindig szeretnek a sirályok a vízbe lógó sziklákon tanyázni.
Nem úgy van most, mint volt régen.
Régen – évtizedekkel ezelőtt – egyszer elhatároztam, hogy Békásmegyerig elsétálok, mégpedig a sóderos parton. Észak felé egyszer haladva majdnem feladtam ebbeli szándékomat, amikor is egy husángosba ütköztem. Azon átvergődve csakugyan eljutottam Pünkösdfürdőig. S gondolom, hazafelé immár a part menti sétányon.
Egy más alkalommal a kihalt sétányon négy kutya töprengett rajta, hogy megtámadjon-e vagy sem. Miután négykézlábra ereszkedtem, meghátráltak. (Mégiscsak én volnék a nagykutya.)
Sok alkalommal jártam a Római partot. Biciklivel is.
Egy alkalommal Lupa-szigetnél megadta magát a cangám, eltörött a tengelye. Hazatoltam. Nem kellett volna. Sose lett abból többé bringa.
Az említettek és nem említettek régen voltak, és csak emlékezetemben léteznek.
Rég volt.
Szép volt.
Igaz volt.
Elmúlt.
***
Eddig eredményes a fogyásom: -6,5 kg.

Kézikönyvtárunkból olykor lekapok egy kötetet.
Vajon olvastam-e már? 
Elég hamar kiderül.
Amikor egy könyv 271. oldalán ceruzás aláhúzást találok, nincs tovább semmi kétség: egykor már elolvastam a kötetet.
Hogy mindez mire jó?
Csakugyan bizonyítja, hogy olvastam már.
De nemcsak…
Arra is jó, hogy a fontosabb gondolatokat kiemeli, nem kell sokat keresgetnem a kötetben, hogy rátaláljak ezekre újraolvasáskor, vagy ha éppen meg akarom idézni őket.
Ez történt a Triznya kocsma esetében is. Emlékeztem arra, hogy Huszárik nevéhez fűződik a történet. Aztán a könyvet átpörgetve hamarosan ráakadtam a keresett részre. Alá volt húzva az illető epizód.
Azt látom, hogy a lapszemlék is alkalmazzák a módszert. Kiemelik a súlyosabb mondanivalókat. Megkímélik a nagyérdeműt attól, hogy mindent elolvasson apróra.
Épp elég csak a vastagján átrágnia magát.
***
Fakírrá lettem – átmenetileg?
Vigyáznom kell a cukorszintemre, vigyáznom kell a fogyásomra.
Most alkalmazhatom magamra is korábbi megfogalmazásomat.
A fogyókúránál egyszerűbb sincs!
Nem kell tenni semmit!
Még enni sem kell!
***
Kodály sarkos megjegyzéseiből idézek. (Alá voltak húzva a Visszatekintés c. gyűjteményben):
- Az íróknak adjanak kávét, ami nélkül nem tudnak írni.
- Az emberi korlátoltság gyakran lázad saját érdekei ellen.
- „Senki sem boldog a halála előtt” – idézi Solont. (Nemo ante mortem beatus.)

Azt írja Yehudi Menuhin könyvében (Az ember zenéje), hogy
- amióta ember él a földön, a zene egyik célja az, hogy örömöt szerezzen nekünk. A másik pedig az, hogy megmondja az igazat.(
Az elsővel könnyebb azonosulni. A másikkal is nagyjából, de az igazság sokszor kellemetlen. (Pl. a dodekafon zene, pl. az aranymetszések gyakorisága Bartók zenéjében.) Igazak, de túlságosan szokatlanok ahhoz, hogy az euklédeszi hangkiosztáshoz szokott fülünk bevegye őket.
- Menuhin azt írja, hogy a túl sok elemzés zavarossá teheti az intuitív forrásokat. A kortárs zene több mint fél évszázada küszködik ezzel a problémával. Véleménye szerint az avantgarde muzsika túl határozottan tette le a garast az elemzés, a mérés és a struktúra mellett az igazi szabadság rovására, míg a pop-rock az ellenkező végletbe esett, mert kizárólag az érzéki hatást hajszolja, megfelelő kidolgozás nélkül. Mindkét végletet az érzelmek finomabb árnyalatai sínylik meg.
Nincs okom vitatkozni vele.
És még:
- A moog szintetizátor igazán olcsó módszer, hogy ne kelljen muzsikusokat szerződtetni, és éppoly ártalmas, mint a művirág, amely tönkreteszi a természetes ízlésünket.
A felvetés elgondolkoztat. A második emelet erkélyén kibukó virágáradatról az arra sétáló meg nem tudja állapítani, hogy művirág-e vagy sem. Mindenesetre a művirág alacsonyabb rendű az élőnél. Erről nem is érdemes vitatkozni.
- A Muzak (egyfajta háttérzene) zeneáradata ellen tiltakoznunk kellene, amely harci gázként hömpölyög az erősítőkből – sérti szuverenitásunkat és behatol magánéletünkbe.
Egyet kell értenem vele. Engem is módfelett zavar az üzletközpontokban nonstop hangzó háttérzene. De ugyanígy idegesít a tévéadások szövegei alatti folyamatos dobolás. Miért kell bennünket megalázni ezzel a polgárpukkasztó nyomorúsággal?
- A zenéhez sokszerűen jó közelíteni. Az előadásunk hogy értelmes legyen, arra kell támaszkodnunk, amit embertársainkról tudunk: a zeneszerzőről, gondolatvilágáról és a muzsikusokról, akik üzenetét felfogják és közvetítik.
Segít az eligazodásban a zenészek életéről szóló megannyi könyv, a zenészekkel kapcsolatos anekdoták olvasása. Sokszor éltem (és élek) velük.
- Az olvasás, közművelés és a modern tömegtájékoztatás adta töméntelen ismeret arra kényszerít, hogy a világ civilizációinak letéteményesei legyünk, afféle fáradt éjjeliőrök, akik egy holt kincsekkel teli múzeumra vigyáznak…
Meg kell osztani ezeket a múzeumi kincseket valamennyi érdeklődővel.
- A zene éppúgy hozzátartozik a teremtett világhoz, mint az óceán, megfoghatatlan, mégis tapintható, láthatjuk s hallhatjuk. Tengerként árad szét bennünk, lelkünkhöz szól.   
Jobb végszót nem is találhattam volna a rövid fejtegetésekhez.

Újra olvasgatom Az ember zenéje c. kötetet. (Menuhin/Davis).
A neves hegedűs nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy kifejtse a címbeli témát. Már pedig az alighanem lehetetlen.
Különféle korok, különféle zeneszerszámok, dalok, nyelvek, indítékok, uniszono és többszólamú művek, földrajzi elhelyezkedés adta eltérések, hagyományok, előadásmódok, tempók, stílusok, ritmusok és dallamok, összhangzattan, módszerek, az instrumentek fejlődése, zene a konkréttól az absztraktig stb.
Nos, igen.
Azt kérdi a világhírű hegedűs, hogy végzetszerű-e, hogy minden civilizáció absztrakciós gyakorlattá váljon? Kultúránk szövet, mely maga is absztrakció… a ház a barlang absztrakciója, a törvény pedig a viselkedési normák gyakorlati kódexének  absztrakciója (mire gondol, tízparancsolat, a szeretet fő parancsa, más?) Matematikai egyenletek írják le a Nap hidrogénjének fúziós poklát.
… Minden művészet egyetlen nagy, egységes tanítás része volt?
Fennmarad-e az élet a földön?  
Sorolja a kérdéseket, és nem biztos, hogy van rájuk biztos válasz.
Sok zenész tevékenységét körvonalazza, véleményét rögzíti. Pl. Giacchino Rossini véleményét, aki Wagner muzsikáját kritizálja: Wagnernek akadnak jó percei, de rossz negyedórái is.
Mint mondja, az orgona fizikailag is megráz, így közvetíti Isten hatalmát. Mások szerint azért zúg, hogy Isten jobban halljon bennünket, és megkönyörüljön rajtunk.
Hát engem is megráz az orgona, mióta fülem megbízhatatlan a frekvenciák arányos befogadása vonatkozásában. Az orgona számos felhangja kaotikussá teszi hallgatását.
Nem is folytatom.
Az ember zenéje végtelen, mint az óceán. Csodavilág, amelybe valamennyi ember belefeledkezhet, és meregethet belőle kedvére.
Az ember is csodalény.
Tudom, mert amit hamisnak érzékelek, bennem tisztán „szól”.
De mégse.
Nem szól, csak a szólást felidézi szellemem.
Hang nélküli hang ez.   

Reggel megint előjött az a gondolatom, hogy a reklámok mennyire csalnak. Vércukormérőt ígérnek szúrás nélkülit, noha a világon nincs még ilyen készülék.  A legkülönfélébb „gyógyszereket”, amelyek „csak most, kedvezménnyel, 50% -os áron, csak 9900 ft-ért” megvásárolhatók. Amint meglátom ezt az árat, továbblapozok.
A régi reklámok közül pedig megidézem a „Tschibo”-ét. „Tschibo. A legtöbb, mi adható.” hangzik a kávéreklám. Persze ez sem igaz.
A legtöbb, ami adható, azt a templomban lehet kapni, és úgy hívják, hogy oltáriszentség. Akitől származik, ő Jézus, aki azt mondta, hogy „ez az én testem… ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”.
Az Isten Fia hitelessége és igaz volta nem vonható kétségbe. Mitől lesz a mise elején még csak búzalisztből készült ostya az ő teste? A Lélek közreműködésétől.
(Egykor Mária sem értette Gábor angyal szavait Jézus fogantatásával kapcsolatban: A Lélek száll le rád és megárnyékoz. Olyan egyszerű cselekedet volt, és olyan pillanat alatt és titkon végbement, mint a miséken az átváltoztatás szavai nyomán a kenyérből Krisztus testévé váló ostya. [Ezt mondja a pap: „Kérünk tehát, mindenható Istenünk, küldd el Szentlelkedet e kenyérre és borra, hogy Jézus Krisztus jelen legyen közöttünk testével és vérével.”] És megtörténik az érzékeink által nem észlelhető csoda, a lehetetlen: az átváltozás.)
Isten Fia teste vételére biztatja övéit, minket. Na, ez a legtöbb, ami adható. Pontosabban Ő a legtöbb, aki adható. Ennél többet senki sem adhat.  
Most megpróbáltam kiírni röviden magamból. Tudom, ezen megbicsaklik az ész, nem tud mit kezdeni vele. Itt csak a hit segít, annak elfogadása, hogy jézus életével, halálával hitelestette szavait.
PS.: “…Egy Bach-fúgában ott van a keresztre feszítés...Az elmémmel biztosan nem fogadok el semmit. De az elmém nem sokat ér. Az, hogy valami transzcendentális... az nekem állandóan jelen van.”
(Kurtág György)
***
Tegnap hivatalába lépett Trump elnök, hogy haladéktalanul végrehajtsa terveit, amelyeket előre elgondolt. Elnöki rendeletekkel máris mozgásba hozta az USA-t. Még el se kezdte működését, fenyegetésére már is szabadon engedtek a Közel-Keleten számos túszt. Az első napon sokféle előterjesztése volt, pl. hogy visszaszerzi Panamát. A panamai kormány azonnal élénken tiltakozott ellene.
Megértem.
Felvetései közül vannak olyanok is, amelyekre még várni kell, mert nem mennek végbe egyik napról a másikra. Ezek nagyon fajsúlyos változások. Hadat üzent az LMBTQ-nak, a woke-társadalomnak, a migrációnak, kiléptette az USA-t a WHO-ból, stb.
Hogy mi lesz ebből?

Előző posztomban Szőnyi Zsuzsát idéztem meg, aki Huszárik Zoltánról írt. Zsuzsa könyvét lapozgatva megakadt a szemem azon az írásán, amelyben Fellegi Ádámról mesél, pontosan felidézve egy epizódot arról, amikor a művész Rómában járt. Nagyon élveztem újraolvasni, olyannyira, hogy az alábbiakban megosztom a róla írtakat. 
„Megjelent a kocsmában Karinthy Frigyes pontos mása, és betévedt az Akadémiára, hogy hajlandó lenne ingyen koncertet adni. Mindjárt kaptak rajta, és viszonzásul elhelyezték őket egy ösztöndíjas szobában, hogy a szállást ne kelljen fizetniük.
Szombaton már mindenki megszerette őket, mert olyan közvetlen, jó kedélyű, művelt emberek hogy rögtön a társaság középpontjába kerültek. Kiderült, hogy Ádám nemcsak a zenéhez ért: Pál Jóskával versengve idézte Dantét, vitatkozott a Platón és Arisztotelész közötti különbségről, és mindeközben semmi iskolás pedantéria nem volt benne. Szerda esti koncertjén a Goldberg-variációkat játszotta el. Mackó testével, nehézkesnek tűnő mozgásával, mint egy könnyed pillangó, röpdösött a billentyűk fölött, és varázslatos dallamokat csalt ki a zongorából. Külön bája, hogy minden egyes variációt a közönség felé fordulva elmagyarázott, méghozzá úgy, hogy lehetett érezni, mennyire szereti ezt a zenét.
A szünet után minden magyarázat nélkül egyben is elzongorázta mind a 32 variációt, zseniálisan. Majd megköszönte a közönségnek, hogy ilyen örömet okoztak neki azzal, hogy meghallgatták! Utána még a baráti társaság… egy pohár borral köszöntötte fel a mestert, aki engem, mint régi (szombati) ismerősét még egy lemezével is megajándékozott, és meghívott a pesti zenedélutánjaira.
Az olasz zeneértők körében az első koncertek után elterjedt a hír, hogy itt valami egészen rendkívüli történik. Úgy megrohamozták az épületet, hogy végül be kellett zárni a kapukat, mert akik nem fértek a terembe, a lépcsőházban álltak. Ádám egyénisége egy nagy műveltségű európai intellektuel és egy önfeledt ötéves gyerek ritka keveréke, akit mindenki szeretettel vesz körül. Emellett ő az, aki a legtöbb szeretetet szeretné adni, a zenén keresztül akarja szolgálni az embereket.
Így szólaltathatta meg az orgonát a misszionárius az őserdőben,  amikor a sűrű indákkal beszőtt fák közül Bach fúgái az ég felé emelkedtek...” (in: A Triznya kocsma 181. o.) 

Új kerékvágás
Bementem a kórházba, majd kijöttem a kórházból.
Volt, aki elhunyt ott tartózkodásom idején, volt, aki esélyt kapott a változtatásra.
Voltam én már ott korábban.
Akkor egy lábait vesztett cukorbeteggel néztük az ablakból az utca forgalmát. Megjegyezte, hogy korábban egy nap 27 Trabantot számolt meg, amelyek elhaladtak az utcán, de most már csak hármat.
Mindez évtizede volt.
Manapság persze már egyetlen Trabant se húz el az úton.
- Viszont a közeli fán egy barna mókus mozgását figyelhettem sokáig, mígnem eltűnt a szemem elől. - Másik felfedezésem a negyedik emelet magasságából kitekintve a sok kilométerre levő városligeti léggömb feltűnése. Ráértem hosszan szemlélni az érdekes látványt. A léggömb piros-fehér csíkos, és amennyire emlékszem, Szinyei Merse Pál álmodta egy ligetet ábrázoló festményére a csupán a fantáziájában létező léggömböt. Íme, megvalósították, mint a Sixtus-kápolna Michelangelo által festett képén lévő alabárdos katonák ruházatát, fegyverzetét a svájci gárda viseleteként.
Kedves színfoltja lett a városnak. Eredetibb, mint a sok helyütt felépített óriáskerék.
- Különlegesen szép volt talán a 10.-i napfelkelte. Isten üzent vele. Több felvételt készítettem róla a mobillal, s ha majd hajlandó a számítógép befogadni az újabb fotókat, megmutatom, milyen élményben volt részem.  
- Kicsit szerényebb téma, a hajnal képe füstölő kéményekkel, háztetőkkel. 
- Fotóztam, amit csak érdemesnek találtam rá. Pl. a menekülési útvonalat. (Már korábban is megtettem kórházi tartózkodásom idején.) De hát újra jól kifejezte abbeli vágyamat, hogy innen el, amilyen gyorsan csak lehet.
- Domi unokám szereti a humort. Megkérdeztem tőle, hogy szerinte mit jelent az, hogy beteghűtő, betegwc, betegszoba. Azt, hogy tatarozni kellene a szobát, megjavítani a hűtőt, a wc-t.
Jót nevetett a feliratokon.
Legyen itt most csak ennyi.
Ha nincs jobb dolgom, majd folytatom a benyomásaimat tükröző beszámolómat.

További mozaikszemek
- A 4. emeletről ragyogó a kilátás. Úgy lehet innen fotózni, mint az emeletes vonat felső traktusáról.
-  Szívmelengető volt annak az orvosnőnek a hozzáállása, aki erőt kívánt táplálni az idős úrba, aki késő este azután elhunyt. RIP.
- Nővérke a XXI. században. Tudni akarta a pontos időt. Odalépett a mobiltelefonomhoz, megnyomta oldalról, ahogy kell, és leolvasta a pontos időt.
- Várni, várni, és újra csak várni. Mit is? A reggelit, a várható injekciókat, a vizsgálatokat, az étkezéseket, a gyógyszereket, a vizitet, a zárójelentést.
- Reggel: a két tasak tartalmát pohár vízben feloldva 9 h-kor, a másikat 14 h.-kor kell bevennem.
Az orvos szerint a másikat ráérek 16 h-kor bevenni.
Én nem siettem el a dolgot, 18 h-kor vettem be.
A tasak használati utasítása szerint a beavatkozás előtt 4-6 órával kell bevenni. És hogy az mikor lesz…?
A beavatkozásra másnap délben került sor. Petit malheur.
- Béltükrözéskor színes monitoron láttam magamat belülről, rózsaszínben vastagbelem járatait. A mozgó kamera által mutatott kép leginkább egy porszívó gégecsövére hajazott, amelyet belülről szemlélünk.
- Hangok a folyosón.
szopránban: nővérke… nővérke… nővérke… nővérke… nővérke… nővérke…
basszusban: eee… eee… eee… eee… eee… eee… eee… eee…
Robi videóját idézte bennem, amiben egy hang a különféle magasságú hangokra vox regissel válaszol. Itt csak a vox regis hangzott el, unásig és azon túl is. Egy mélyhangú bürge hangjához hasonlított leginkább.
- Gyomortükrözés.
Este: Nem eszik, nem iszik, nincs reggeli, nincs gyógyszer se, nincs víz se.
Reggel: a reggeli gyógyszereket két korty vízzel kell beszedni.
Orvos: Miért vette be a gyógyszereket reggel?
- Az orvost az különbözteti meg a személyzet többi tagjától, hogy sztetoszkóp lóg a nyakában.
A nővéreket fehér hosszúnadrágjukról lehet felismerni.
- A „tábornok” kicsi, és visszhangzik tőle a folyosó. Lehet tudni, hogy mikor merre jár. Mindig harsány hangon beszél, mindig igaza van.
- Abszolút pozitív, hogy nem vittem be rádiót, s nem láttam tévét. Öt és fél napig nem hallottam, nem láttam Magyar Pétert, sem az EU vezetőit, sem Zelenszkijt. Ilyen velem Rómában fordult elő, amikor is egy hétig nem hallottam egy kukkot se Gyurcsány Ferencről, akinek a képével minden napilap folyamatosan tele volt BP-en. De említhetem Nigel Farage-t is, aki örömmel vette hazája kilépését az EU-ból, mert mint megjegyezte, nem kell tovább „gyönyörködnie” Guy Ferhofstadt képében.
- A test nem tehet semmiről. Mi irányítjuk a testet.
Egy nehéz és egy könnyű
A kórházból a fogyás reményével távoztam. A dietetikus szerint a kalóriákat kell számolni, megsaccolni. Egyelőre elég szigorú vagyok magamhoz. Nem először diétázok, de valószínűleg utoljára. Irány a mínusz 30 kiló. Másfél hónapja 115 voltam. A kórházban szűk 110. Jelenleg 105 kg.
Meglepődtem a gyorsaságon.
Vannak fokozatok a kilók elhagyásában. Az első, hogy balkezem kisaraszával átérem a jobb csuklómat. Ha sikerül tovább, akkor a jobbal is át fogom érni a balt.  Ezek pillanatnyi örömök, de valósak.
A régi kerékvágásról próbáltam írni. Ez azt jelenti, hogy reggelenként agyfrissítés céljából háromféle szózat jájtékot űzök, meg egy 100 részes képösszerakóst játszom.
Ma beírtam: BARÁT. Két betű jó helyen volt, egy harmadik is talált, de rossz helyen szerepelt.
Beírtam: HÁRÍT.
Talált, süllyedt. Vagyis vége a próbálkozásoknak.
***
Egy német vicc a végére:
  Adóbevallásában a "Hány személyt tart el?" kérdésre, egy berlini állampolgár így válaszolt: 
4,1 millió bevándorlót,
4,4 millió munkanélkülit,
900 000 börtöntölteléket, 
50 kretént a parlamentben, valamint
az egész Európai Bizottságot.
Bevallását visszaküldték azzal, hogy válaszai elfogadhatatlanok.
Az állampolgár erre egy kérdéssel válaszolt:
- Miért? Tán kihagytam valakit?
Néhány engem foglalkoztató gondolat
Jézusról Szent Pál megjegyzi, hogy „minden általa és érte teremtetett”. (Kol 1,16)
Ez a Messiásban hihetőleg fokozatosan tudatosult.
Mindenesetre 12 évesen már nem őt tanítják a papok, hanem ő magyaráz ellenállhatatlan éleselméjűséggel amazoknak napokon keresztül a templomban úgy, hogy nem győznek rajta csodálkozni.
Később, nyilvános működése során mindazt értésére adta hallgatóságának, amit az evangelisták később leírtak, de nem terhelte őket mindentudásával. Sem azokat a felfedezéseket nem szellőztette meg, amelyeket azóta a tudósok az évezredek során összegyűjtöttek, sem azokat, amelyek még ezután várnak felfedezésre.
Mi azt se tudjuk, hogy merre van a fölfelé. A tejút rendszerében fityegünk, és azt tapasztaljuk, hogy az univerzumnak nincs se vége, se hossza.
Mi – be kell látnunk –, hogy még egyetlen élőt sem tudtunk összerakni az élettelen anyagból.
Nem is folytatom. Csupán rácsodálkozom, hogy az Ige (Vö. János prológusát, Kezdetben volt az Ige) mérhetetlen tudását nem zúdította az emberekre, csak azt az utat mutatta meg, amelyen járva életünk Istennek tetsző élet lesz.
***
Szőnyi Zsuzsa könyvének (A Triznya kocsma) 128. oldalán írja Huszárik Zoltánról, hogy „néha jó útra szeretne térni, mint egyik este, amikor rendes időben megjelent vacsorára. [Triznya] Matyi kérdezte, milyen bort töltsön, fehéret, vagy vöröset? Legalább ásványvizet igyál!
- Nem, köszönöm – mondta Huszárik –, bennem már a víz is fröccsé válik.”
Az én időnkénti jó útra térési (lefogyási) kísérletem valamennyire Huszárik sztorijára hajaz.  Bennem ugyanis minden elfogyasztott valami plusz kilókká változik. Persze azért nem adom meg magamat.
***
Volt – van – lesz
Jókai művei tele vannak régi szavakkal, latin szavakkal, egyes mesterségek által használt szavakkal. Ő a múlt.
A ma fiatalsága tele van angol szavakkal, rövidítésekkel, kifejezésekkel. Ők a jövő.
Mi meg a jelenben már alig értjük Jókait, és még alig értjük az angol, zömmel technikai zsargonszavak jelentését, értelmét, hasznát, az általuk kínált komfort lényegét. Inkább arra koncentrálunk, hogy miképpen semmisíti meg a technika az emberi kapcsolatokat.
A csángó a jelenben él. Azt tartja: Vagyok, aki voltam, leszek, aki vagyok.

W. A. Mozart Esz-dúr szimfónia utolsó presto tétele Esz-dúrban szólal meg bennem.
(Ellenőriztem a hangmagasságot a billenyűsön.)
Mozartnak ez a remeke nem hasonlít semmilyen korábbi művére.
De azt hiszem, hogy ez Mozart sajátja.
Mindig újat ír, sose dolgozik az előzőekben felhasznált motívumokkal.
E zenei periódust meg külön is kedvelem, mert az egyik utolsó szálfézs-szemeszterben ezt kellett lekottázni zongorán való lejátszás alapján. Nagyon ment az ilyen nekem.
De régen is volt.
Ugye a helyes hangmagasság belső érzése abszolút hallás.
Aki meg nagyot hall, azé meg abszolút süketség?
***
Mostanában ránk jár a rúd. Többet vagyok orvosnál, mint szeretném.
Remélem, nem állandósul ez a fajta törődés.
***
De hogy valami vidám is legyen ebben a posztban, álljon itt egy vicc:
A tanárnő megkérdezi az iskolában:
– Gyerekek, kinek mi hiányzik otthon?
– Nekünk még nincs autónk! – mondja Ferike.
– Nekünk még nincs videónk! – feleli Lacika.
– Nekünk már van mindenünk! – böki ki büszkén Móricka.
– Tényleg?
– Persze! A múltkor hazajött a fater, belehányt a szekrénybe, anyám meg azt kiabálta: „Na, már épp csak ez hiányzott!”

H. I. kommentárja a fotóimhoz: Great! Keep looking! Nagyszerű! Keress tovább! Csakhogy az ember 79 felé nem biztos, hogy nagyon szeretne tovább keresni témát, terepet, alkalmas megvilágítást, a témák felkeresését.
Akadályoztatva van, mert mint Weöres Sándor írja 66 évesen versének második felében (vastagítom). De képtelen vagyok félbevágni az egyébként is érdekes írást. Ezt írja:
66
Most vagyok hatvanhat éves.
Csak azért nem járok óvodába, mert köhö-
gést kapnék.
Csak azért élek, mert még nem hal-
tam meg.
Nem leszek öngyilkos, kivárom
életem végét.
Közeleg amaz idő, amikor az ember
a szemétől nem lát, a fülétől nem hall,
a lábától nem jár, a kezétől nem fog.
Ekkor végleg befelé kell fordulni, belül
sétálni, befelé figyelni.
Csak a belső táj
ne legyen barátságtalan.
Hát így valahogy.
A szemétől nem lát (szemüveget neki)
a fülétől nem hall (hallókészüléket neki)
a lábától nem jár (vágja autóba magát)
a kezétől nem fog (izomgyengeség, segítséget kell kérnie mástól)
Azért ha lehet, még fotózom, ha lehet, még fogok a kezemmel, ha lehet, még elmegyek, ameddig nagyon kell.
...és a belső táj… a fantázia világa. Az olvasás közben feléledő képzelő erő. Az alkotás öröme, ha egy-egy kedves téma felmerül.
A találkozások vigasza, öröme.
Így megy ez, lassacskán…

Nem tudom, Magyarországon hány ember élte túl a covidot. Azt se tudom, hogy hányan lettek a posztkovid-szindróma stigmáinak hordozói. Úgy vélem, hogy sokan.
Hosszasan gondolkoztam rajta, hogy vajon közzétegyem-e a szindróma tüneteit. Azt gondolom, hogy sok embert érinthet, és talán kevesen szembesültek azzal, hogy tulajdonképpen mi is a bajuk.  Az alábbiakat szedtem le az internetről.
 A posztkovid-szindróma okozta problémák, akár hosszabb távon is:
láz, nehézlégzés,, mellkasi fájdalom, köühögés
gyakori szapora vagy szabálytalan szívverés;
visszatérő mozgásszervi fájdalmak;
megváltozott szaglás és/vagy ízérzés; szaglás és/vagy ízérzés tartós hiánya;
elhúzódó hasmenés, hassi fájdalom, étvágytalanság;
idegrendszeri tünetek: fejfájás, szédülés, zsibbadásérzés, alvászavar, lelassult gondolkodás, memóriazavar, (agyköd); fáradékonyság; fülcsengés.
szorongás, félelem az újabb megbetegedéstől, pánikrohamok; motiváció és/vagy örömérzés hiánya; depresszió; rémálmok; ingerlékenység.
A leggyakoribbak a hasmenés, a hányás, a fogyás és a hasi fájdalom, hasi puffadás, fájdalom, gyomorégés, savas reflux, étvágytalanság, testsúlycsökkenés...
***
Eddig a felsorolás.
Tekintélyes lista.
Most, hogy a szennyvízben emelkedik a vírusszám, különösen is kerülni kell a fertőzést, mert igen kellemetlen utóhatásai lehetnek.
Nem lehet mindent az öregségre fogni.
Tehát, ha meglátok egy sars vírust, átmegyek az utca túloldalára.    : )