Mickey webnaplója

A mindenszaristáknak üzenem, hogy olyan rosszul megy nekünk, hogy az idén hat autóval érkeztünk közös nyaralásunk színhelyére. És ez még nem minden. Egy elektromos roller egészítette ki a közlekedésieszköz-arzenált.
Nem mindig volt ez így.
Valaha Nagybörzsönyt céloztuk meg apró gyermekeinkkel együtt. Csakhogy mi autó híján voltunk. A vonaton elfértünk négy gyermekünk és a mi egy hétre szóló holmijainkkal. A szörnyűség a helyközi buszon ért utol bennünket. Hőségben álltunk a buszban szardíniamódra, és igen sokáig, mert minden közbülső faluba bekanyarodott a jószág, hogy az utasokat letegye, ill. felvegye.
Kibírtuk, fiatalok voltunk.
A nyolcvanas években Kilián-telepre igyekeztünk már nagyocska gyerekeinkkel. Ez Dömsöd mellett található a Duna mellett. Ide a nagy csomagterű Wartburggal közlekedtünk. A nagy csomagtér kidudorodott volna, ha nem fémből építik, annyira megtömtük cókmókjainkkal. A két kerékpár már csak a tetőcsomagtartón fért el.
A feljegyzésből kiderül, hogy mi is az általános trendet követtük.
Legszívesebben összehajtottuk volna a lakás négy sarkát, és a nagy batyut magunkkal vittük volna. Szerencsére nincs az a személyautó, ami képes elhordozni mindezt.
Apósom mosolygott rajtunk.
Nem kell a kiruccanásokhoz sok cumót vinni – mondta. Elég egy bankókkal tömött pénztárca is. Na, ez részben hiányzott.  Csak pénztárcánk volt… de nem kitömve.
Azért minden alkalommal meg voltunk elégedve a nyaralással.
Kivonultunk szokott komfortzónánkból, és megismerkedtünk másokkal, más nézeteket vallókkal.
Hogy szerettük a hosszas kanasztapartikat!
Ma már a szabályokra is alig emlékszem: sorok, piszkos kanaszta, tiszta kanaszta. És valamiféle számolás a partik végén.  
E poszt végén még megjegyzem, hogy évtizedekkel ezelőtt egy fonyódi többszintes házban nyaraltunk, ahol konnektor csak a földszinten volt. Hosszabbító sehol, szúnyog rengeteg, szúnyogirtót meg nem lehetett kapni. Cocom-listás volt netán?  
Emlékszem a hatalmas kánikulára. A földszinten üldögéltem egy gumilapátos ventilátor (TALUX) közelében, és megjegyeztem B.-nak:
- Úgy gubbasztok itt naphosszat, mint egy vécés néni.
Jót nevetett rajta, mert volt benne valami.  

A Mickey webnaplója nem egészen napló, hiszen vannak olyan témák, amelyek nem tartoznak a nyilvánosságra. Én meg nem vagyok paparazzo, hogy felfedjek szekret dolgokat.
Inkább elmesélem, hogy ma is meglátogattuk a könyvmegállót. Ketten turkáltunk a teli polcok anyagában, és nem hoztunk el semmit.  Kétkötetes értelmezőszótárból két példány is található volt. Petőfi összes szintén két pld.-ban. Itthon is van ilyenünk.
Inkább viszünk oda könyveket mostanában, semmint hoznánk onnan.
Viszont a nap apró híre, hogy a napok óta keresett pöttyös pohár előkerült egy fotel alól.
Ott eddig csakugyan nem kerestem.
Lehet, hogy magam dugtam oda?
Nem emlékszem ilyesmire.
Pöttyös poharunk, ami elveszett, most megkerült.
Apró öröm az ilyesmi.
Ma Pcsabán jártunk, kihasználva a vakáció adta lehetőségeket.
Mi ugyan már nem járunk iskolába, de valamennyi unokánk igen.
Jóízű vendégeskedésnek voltunk alanyai.
A jövő nemzedék minden tagja növekedik, a kutyájuk úgyszintén.
Készítettem néhány fotót, hogy ne mindig csak a felhőket kapjam lencsevégre. Szépek az unokák. Muszáj elhinnetek, mert a személyiségi jogok betartása folytán fotóik közzétételétől továbbra is eltekintek.
Helyette mindig csak virágokat, érdekes valóságrészleteket, állatkákat mutatok.
Azt hiszem, ez még csak nem is bocsánatos bűn.
Inkább egyfajta gesztus.



   

Hogy a személyekben miféle változások történtek, azok személyesen rájuk tartoznak, és nem a nyilvánosság elé, ezért csak azokról a dolgokról írok, amelyek nem érintik a személyiségi jogokat.
Változás, hogy a nagy tó mellől a nagy folyó mellé jöttünk vissza.
Változás, hogy a nagy társaság minimálisra zsugorodott. Ha átmenetileg is, de most csak ketten vagyunk itthon.
Változás, hogy nem találjuk a pöttyös poharat. Jól elbújt, vagy netán eltört?
Változás, hogy a nyaralóból elhoztunk két egyforma rúdelemlámpácskát. Nekünk csak egy fekete volt.
Változás, hogy ugyancsak a nyaralóból hazahoztuk a Nesquik-port. A dobozban kotorászva olyan kanalat találtam, amilyen nekünk nem volt, tehát szintén a nyaraló felszerelését képezné.
Változás, hogy a kánikulában rakoncátlankodó kuplungom (tengelykapcsoló) újra normálisan működik.
Változás, hogy megszabadultam a gitáromtól, melyet tisztességesen felhangolni sem tudtam már a bezavaró felhangok miatt.
Változás, hogy Titi elfogadta félig okos órámat, ami az időn kívül a lépéseit is számlálja és a pulzusszámát is mutatja, no meg még néhány fontos dolgot. Nem maradtam én se óra nélkül. Változatlanul kiválóan dolgozik Casio-órám. Pulzusaimat pedig anélkül is pontosan követhetem, hogy óra kellene hozzá. Szívverésemet évek óta a fülemben hallom, immár évek óta.
***
Reggel plébánosunk megemlítette, hogy öregedvén sokan és a legkülönfélébb módokon kopunk, de ez természetes. Előbb-utóbb utolér bennünket valami nyavalya, de ez tényleg mellékes. A mi hazánk ugyanis nem e világon van, hanem maga az örök élet.
Mondom neki: a Mi Hazánk egy párt neve.
Jót nevetett rajta.
Hát igen – szokta mondogatni.
Ami érdekes, hogy ezen a földön csak áttűnünk, és mégis annyi vacakkal vesszük körbe magunkat.
Minek?
Minden itt marad, csak mi megyünk amoda át.

A nap híre kétségtelenül az, hogy hajnalban hazaértek épségben Fr.-ék, és megpihentek végre Strasbourgban. Déltán indultak.
Este későig próbáltam a tévé előtt ülve szolidarítani az úton levőkkel, mígnem igen elálmosodtam.
Éjjel fel-felébredve wats-app üzenetekben folytattunk párbeszédet egymással.
Ők útközben mérsékelt tempót vettek, hogy öreg verdájuk ne mondja be az unalmast. A taktika bevált.
Hazaértek.
Most ők alszanak, mi meg megnyugodtunk, hogy huszonegynéhányadszor is kalamitások nélkül végződött a hosszú utazásuk.  
Írtam is nekik egy gratulát és egy alleluját.
Itthon minden visszaállt a szokott kerékvágásba.
A bútorok, de az apróbb tárgyak is a szokott helyükön.
Minden kimosva, elmosogatva, elrendezve.
Nekem meg meg kell szoknom, hogy immár újra a hátsó szobában dolgozom a PC-n..  
***
Elolvastam az írói portrésorozatról szóló kötetet. Van benne némi következetlenség, mert itt és ott mást ír a szerző, de hát meg kell neki bocsátani. Végül is nem író, hanem fotóriporter könyvéről van szó. Mindenesetre hitelességének használt volna, ha egy lektor átnézi a kéziratot.
Ami nekem kedves, hogy egyéb olvasmányaimból ismerem a kötet alanyait. Többek önéletírását, mások epizódjait róluk (Sárközi Mártától kezdve Belon Gellért pp-ig bezárólag). Így a megrajzolt alakokról gazdagabb lett az ismeretem.
Lám, így is lehet találkozni virtuális módon, nemcsak az interneten keresztül.
***
Érdekes módon a két héttel ezelőtti kánikula nyom nélkül elszállt. Illetve majdnem. A növények változatlanul víz re szomjaznak. Az utca meg poros.
Ami a nyár végére utal, az egyre későbbi napkelte, és a tízfokos hajnalok. Szeretem ezt a mérséklődő meleget. Könnyebb benne mozogni, és bár augusztus vége felé járunk, nem tartok attól, hogy az iskola rabszolgájaként napjaim jó részét az oktatási intézményekben kell eltöltenem.
Lám, a nyugdíjas időszaknak is megvan a maga bája.

Vége a kétheti közös vakációnak.
Kiderült, hogy É.-nál nincs kolbászból a kerítés,
Hogy, Zs.-nál sincs kolbászból a kerítés,
K.-knál sincs kolbászból a kerítés,
M-knál sincs kolbászból a kerítés, és ki ne felejtsem magunkat:
nálunk sincs kolbászból a kerítés.
É.-k hazaindultak öreg Citroënjükkel.
K. tőlünk távozott rövid látogatását követően.
Á. unoka csak egyetemkezdésre jön hozzánk.
M.-ék tegnap kiegészítették É.-ék társaságát.
Fr. sokat dolgozott. Utóbb fel is porszívózott. Bútorok már a szokott helyükön, a mosógép jelezte, hogy egy újabb adag tiszta ruhával elkészült.
Köreülnéztem a lakásban. De nem találtam úgy, hogy valamit itt felejtettek volna.
Most itt ülünk kettecskén, bús öregek, mert hát árva a ház, nincs kacagás…
Túl a vacsorán, túl az esti pirulákon.
Vár a csendes éj.
Mivel É-ék még sokáig úton lesznek hazafelé, nem is biztos, hogy hamarosan átadom magam az alvásnak. Már csak a szolidaritás miatt se.  Öten igyekeznek az éj leple alatt Franciaországba.
***
Lassan-lassan adagolva felrakom a nyaralás alatt készült fotókat a FB-ra, bár újabbak is készültek időközben.
Ami meg a közös nyaralást illeti, L. unoka kijelentette, hogy mind ez ideig az idei volt a legmenőbb együttlét a Balcsinál. Ez azért figyelemreméltó, mert mi, idősek azért csak-csak hanyatlásnak indultunk. De hát saját generációja is egyre tudatosabb, értelmesebb. Végül is igazságot mondott.
Egyebekben én is örültem a tónak, amiben volt alkalmam megmártózni – szemben az elmúlt évi alkalommal.
***
Szieszta és sziasztok!

Mint valamikor az antikváriumokban, úgy érzem magam, amikor felkeresek egy-egy könyvmegállót. Talán annyi a különbség, hogy itt nem pénzzel, hanem könyvvel kell fizetni.
És az a hasonlóság, hogy állandóan változik a kínálat.
Hol a bőség zavara, hol meg a kötetek gyér száma lep meg.
Legutóbb négy kötetet hoztam el.
- Hankiss Ágnes Széphistória c. regényét (dedikált),
- Molnár Edit Írók, történetek, képek c. szóló összeállítását (már elolvastam), egy németnyelvűt:
- Komponisten über Musik (ha végigolvasnám, felelevenedne német tudásom) és egy
énekkönyvet.
Alig várom, hogy kitörjön a nyári vakáció. Akkor rendszerint sok tankönyv kerül a könyvszekrénybe, és lehet belőlük tallózni. Engem a különféle korosztályoknak szánt ének-zene-könyvek érdekelnek. Mert visszavisznek a tanult népdalok és különféle periódusnyi komoly zenék világába. Tavaly nagyon megörültem egy Bach-műnek. A Parasztkantáta betétdala volt, a vén csaposról szóló nóta. A szövegére évtizedek távlatából már nem emlékezetem. Van hangulata.
Idén Riznerné Kékesi M.—Ördög L. hatodikosoknak szánt ének-zene könyvében merültem el. Ebből is visszaköszöntek a korábban már ismert nóták, komolyzenei betétszámok. Soha nem láttam pl. a meglehetősen hosszú basszusária kottaképét (Mozart, Varázsfuvola, Sarastro áriája), de benne Tamino áriája is és még sok minden szépséges muzsika.
Ilyenkor a kottákat olvasva felfrissülök belül. A nosztalgia, az emlékezetem visszavisz abba a korba, amikor még jól hallottam minden segédeszköz közbejötte nélkül is.      
A tankönyvet lapozgatva arra gondolok, hogy nyugtalan korunkban – ráadásul kötelező tantárgyként – vajon hogyan fogadja ifjúságunk a régi korok komoly zenéjét, tánczenéjét, balladáit stb.
 

A címbeli szöveg részlet az esti himnuszból. Nemrég arról olvastam, hogy az álmok 80%-a szorongásteli álomkép. A hajnali álmomra még halványan emlékszem.
Azzal indult, hogy valamilyen egészségügyi intézménybe jelentkeztem dolgozni. Felküldtek az osztályra, ahol semmiféle megbízást nem kaptam. Elképzeltem, hogy amolyan lóti-futi leszek, de nem. Egy könyvet hoztam magammal, azt olvasgattam. Feltűnt másoknak a semmittevésem. Megmorogták. Egy alkalmazott hozzám lépett, és elmondta: ismeri életrajzomat, abban az áll, hogy elemzésekkel már foglalkoztam. Az orvosi részleg jövő évi munkatervét kellene összeállítanom. Én soroltam a feltételeket, hogy miféle adatokra lesz szükségem, ha ezt komolyan gondolták.  
Változott a kép.
Egy indiai zarándokút-félébe csöppentem bele. Nem akartam én zarándokolni, csak a munkám végzése végett gyalogoltam. Minduntalan megállítottak baksist kérve – a továbbhaladásért pénzt követelve. Kihúztam a zsebeimet. Nézzék meg, hogy üresek. Nem akarták elhinni. Ekkor mellém szegődött egy fogatlan némber. Duruzsolt valamit, majd váltott a kép.
Az EÜ-intézményben találkoztam T. L. karnaggyal. Beszélgettünk. Az emeritus dirigens elmondta, hogy nyolc unokája van. Én meg: Én győztem, nekünk tizenegy. Közben megérkezett egy leletcsomag. Örömmel konstatálták a rá várók, hogy értékeik 90%-on felüliek. Csak az enyéim voltak 28 és 31% között ingadozók. Szánalommal tekintettek rám.
Én meg az órára: 4 óra 58 perc.   
Dehogy fogom folytatni ezt a szamár álmot. Lassan pirkad már.
Hamar készítettem egy tejeskávét. Felhajtottam.
Jobb ébren lenni.
A három szózat-jellegű játékot összeraktam. Megint akadt egy érdekes. Beírtam: TALÁN. Az eleje és a vége stimmelt. Erre beírtam: TEHÉN. Hát épp ez a keresett szó! Megfejtettem másodjára. Ez ritkán szokott előfordulni.
***
Tegnap a fiatalok megnézték az augusztus 20.-i tűzijátékot. Figyelmeztettem őket, hogy színes puffancsokat fognak látni és kész. Hazajőve így fogadtam őket: Na, ugye, igazam volt.
Kegyes volt az időjárás a szabadtéri tömegrendezvényhez. langymeleg hőmérséklet, lenge szellővel.
Ma fordulat áll be.
Lehűlést és esőt jósol a meteorológia.

Egyik munkahelyemen a negyedik feleségét fogyasztó műszaki fejlesztő arról volt hírhedt, hogy a kereskedőnőket (kollégáit) minduntalan meg akarja csókolni. Elvégez egy felújítást, és úgy véli, hogy prémiumot érdemel, és ez a prémium minden esetben a boltvezetőnőtől kapott csók. Nem akartam elhinni, hogy így van, mígnem egy alkalommal tanúja voltam a kierőszakolt csóknak. Olyan hirtelen töretént az egész és olyan meglepetésszerűen, hogy képtelen voltam megakadályozni megtörténtét, de szörnyen éreztem magamat utána a bőrömben. Helyette is szégyelltem magamat.
Az erőltetett szájcsók nemcsak Brezsnyev és Honegger között visszataszító, hanem mások részéről is.
Mindez nem izgatott már régóta, csakhogy tegnap a könyvmegállóból elhoztam egy kötetet (Molnár Edit, Írók, történetek, képek). Ebben az írónő (portréfotós) leírja, hogy Devecseri Gáborék arra kérték, hogy születésnapján adjon át egy virágcsokrot Füst Milánnak, az ünnepeltnek.  Megtörtént a felköszöntés, amire Milán szomorúan kérdezte: „Egy puszit sem kapok? Közelebb hajoltam – számol be Molnár Edit a történtekről –, s abban a pillanatban elkapott, magához rántott, és szájon akart csókolni. Kiszakítottam magam, és már csak az ajtóban láttam: elégedetten nevetett.” Nem egyedüli eset volt ez az író részéről: Devecseri megjegyezte, vannak ilyen bizarr dolgai a Milánnak.
De nemcsak a Milánnak voltak bizarr dolgai.
Major Tamás biztatására sorra felkereste a „nagy öregeket”, a még élő Nyugatos írókat ME. Hasonló bizarrságokról számol be. Tamási Áronhoz már Juhász Ferenccel érkezett. A fogadáson megjelent egy húsz év körüli lányka… Tamási Juhásznak célzást tett a távozásra: „Nem rabolom drága idődet”, majd bort töltögetve szavaiban ott bujkált: „Nem bánná, ha ott felejtődnék.” – így a szerzőnő.
Később felkereste a 70 éves Tersányszky J. Jenőt, aki elmondta: neki az a legfontosabb, hogy „szép asszony jöjjön hozzá”. ME-nek megjegyezte: „…Maga is csak ígérgeti a fényképeket és jómagát is, és sehol semmi.”   
Hát mit mondjak?
Hazánk értelmiségeinek talán nem ez a színvonala, de kétség kívül igaznak látszik, hogy a művészek világában a szokásosnál gyakoribbak az érzelmi kilengések.
…és akkor még finoman fogalmaztam.

Egyszer egy tanárom „vacsoracikknek” nevezte azokat az írásait, amelyet csak azért írt, hogy a honoráriumból egy jobb étteremben meg tudjon vacsorázni – olvasom BG-nál. Jó elemzést ír a nyelvész egy rendszerváltásról szóló antológiáról. Hasonló törekvésem már nekem is volt. Tetszik kritikus hangvétele. A közismert, favorizált írókról is lehúzza a vizeslepedőt, ha érzése szerint vacsoracikket küldtek a kötetbe. Meg is nevezi kifogásának a tárgyát.
A múlt század elején élt írók munkáit olvasva hasonló indíttatással bőven találkozhatunk. Avagy Karinthy nem azért skiccelt le egy-egy krokit, mert a napilap már várta írását. A kávéházakban összeverődött írók többsége bizony a lapok napi kiszolgálói voltak – fizetségért. Persze írtak regényeket is.
Ám éppen a még korábban élő Jókai regényei folytatásokban jelentek meg az újságjában. Emiatt fordulhatott elő, hogy ellentmondásos történések mutathatók ki némelyik nagyobb lélegzetű munkájában. Már nem emlékezett rá pontosan, hogy az előzőekben mit vetett papírra.
Hazudj költő, csak rajt ne fogjanak! – fogalmazza meg Arany J. Kijelentése alighanem alkalmazható az írókra is. Írhatnak bármit, de szavukon foghatjuk őket, ha nem találjuk hitelesnek leírt prózájukat. Hiteltelenek, ha erősen pártosak, ha hihetetlen dolgokat vetnek papírra, ha érdektelen eseményekről szólnak, ha elvesznek a képzavarok útvesztőiben, ha cikornyásan fejezik ki magukat, ha viccet mesélnek csattanó nélkül. Noha mind azzal az igénnyel írnak, hogy olvasókra találjanak.
***
Önironikusan azt szoktam mondani saját megnyilvánulásaimról, hogy van írói vénám, csak tönkretette a kemo.
***
Tegnap hajnalban öt tőkésréce húzott át kötelékben az erkélytől délre. Megtiszteltetésnek vettem megjelenésüket. Mégiscsak elegánsabban szelik át a levegőt, mint a verebek vagy éppen a galambok, szarkák, avagy a varjak.
Szoktam bámulni az eget.
Olykor valamiféle ragadozó madárpár is megjelenik, és köröznek, vitorláznak a magasban. De olyan messze, beljebb a városban, hogy nem ismerem fel röpképük alapján fajtájukat.
Talán ölyvek.
     
      

Elég érdekes körülmények közé csöppentünk Zamárdiban, ahol immár tizedszer töltöttünk egy hetet nagyobb családjainkkal. A dolog érdekessége, hogy az árvaszúnyog invázió híre megelőzött minket. Hogy így-meg úgy, Siófokon nem lehet megmaradni az árvaszúnyograjoktól. Felhősűrűségben rajzanak. Mi csupán néhány elhullott példánnyal találkoztunk a Siófok közelében fekvő településen.
A másik meglepetés a hallatlan szárazság, mellé a héten át tartó kánikula. Az ágak ropogtak talpunk alatt. Por mindenütt. No és forróság. Kánikula harminc akárhány fokkal. A kánikula – mi tagadás – kellemesre melegítette a Balaton vizét. Nagyon szerettek benne hancúrozni a  unokák és a többiek is. Egy ízben én is részese lettem a fürdőzésnek. Nagyon örültem neki.
A harmadik meglepetés a pókok számának emelkedése. Tapasztalatom szerint idén sokkal több pók fonogatta hálóját, szövögette terveit, jófajta szúnyogokról ábrándozva. Megfigyeltem egy kaszáspók és egy fekete fajtának a harcát a territóriumért. A kaszás győzött. Kitartóan vibrálta a hálóját, és a másik megunta, visszavonult. Érdekes volt látni azt is, hogy a szúnyogháló külső és belső oldalán egy-egy pók mozog: a rozoga hálóját egészíti ki.
Adódna a kérdés, hogy honnan tudja a pók, hogy neki hálót kell szőni. Honnan tudja, hogyan kell azt csinálni, és egyáltalán honnan tudja, hogy van neki szövőmirigye, ahonnan acélnál rugalmasabb szál nyomható ki.
Persze adódik a válasz.
Ugyanígy máig nagyra értékelem a minirepülőket. Micsoda finom nanotechnika van ott bedobva, egy- egy muslicába, egy-egy kitinfedeles szárny mechanikájába. És működik. Röpködnek, a levegőben meg-megállnak helikopter módjára, majd szélsebesen tovább villannak.
Hála Istennek, működik a szisztéma. Nekem csak rácsodálkozni kell.
Másfél nap óta itthon vagyunk. Kinézve meglehetősen felhős az idő. Enyhe hidegfront hűsíti vissza a forró levegőt. Ez az, amire vártunk – mondogatom a magát hülyének tettető bakával összhangban, aki a vicc szerint felszedett és eldobott mindenféle papírfecnit, azt hangoztatva, hogy nem ez az.
Megvizsgálták, bolondnak találták, leszerelték. Boldogan lobogtatta leszerelő végzését, azt kiabálva: Ez az, ez az!