Mickey webnaplója

Véleményem a valóságról, annak egy-egy kiragadott darabkájáról. Főleg irodalomszeretetem, vallásom, kedvelt zenéim, saját élettapasztalataim lenyomatai ezek a rövid írások, amelyeket naponként megfogalmazok. Tehát egyfajta napló, füves könyv, önéletírás, (családi) eseménytár, benyomásaim laza szövésű összegzése mindarról, ami körülvesz. Reményeim szerint fotóimmal tarkítva.

Friss topikok

Utolsó kommentek

2020.08.13. 22:31 emmausz

Aki ami

Nálunk van őrzésre, gondoskodásra és vendégségben M.-ék fehér nyuszija, a Hópihe. Amikor róla beszélünk, olykor döntési kényszerbe kerülünk. Hópihe élőlény, de nem személy. Vajon aki-e vagy ami, beszédünk tárgya? 
Mondhatjuk, hogy lelkes állat, tehát aki. Mondhatjuk, hogy állat, tehát nem személy: ami. Egy amőba bizonyára egyikünknek sem aki. Mondhatjuk, hogy személyneve van, ő a Hópihe, tehát aki. Nem úgy beszélünk róla, hogy az a Hópihe, tehát ami.
A kérdés nem hagyott nyugtot, s utánakerestem, hogy mit mondanak a nyelvészek a kérdésről.
Azt találtam, hogy olyan ez a kérdés, mint a Schrödinger macskája. Hol van az a pont, amikor még ami az állat és nem aki. A vízválasztó a nyelvészek szerint a kedvelés-nem kedvelés fogalmában áll. Ha egy kutya (vagy bármi más fajú állat) házi kedvenc, akkor jár neki az aki. De ha egy idegen kotorékeb feldúlta a kertünket, akkor biztosan ami. „Menekült a dög, ami feldúlta a kertemet.”
Még megjegyzem, hogy a növények is élőlények, mégse szoktuk „aki”-nek titulálni őket. Bár hajlok rá, hogy a néven nevezett kaliforniai óriásfenyők inkább akik, pl. a General Sherman.
Hogy a dolog ne legyen olyan egyszerű, a népi szóhasználat rendesen felborítja az eddig rögzítetteket. Mit mond a népdal? „Nincs az a szerelem, aki el nem múlik”. A mondat tárgya ebben az esetben nem élőlény, hanem fogalmom. A fogalmaknak is kijár az aki?
***
Hej, népdalok. Milyen esetlegesek a szövegeitek. Pl. Hej, halászok, halászok…
3.. vsz.:
Hát a keszeg mit eszik,
ha a hálóba teszik?
Nem eszik az egyebeeet,
petrezselyem gyökeret.
Biztos? – jegyzem meg. Kedvem volna egy negyedik strófát hozzáírni, valahogy így:
Hát a gyökér mit eszik,
ha a halból kiveszik?
Nem eszik az egyebet,
mint satnyító szereket.
Húúúúúúúúúú.
***
Nem szeretem az erőltetett pozitív gondolkodást: „Amikor legurultam a lépcsőn, arra gondoltam, milyen jó, hogy ilyen hamar leértem.”

Zene. Beethoven Romance Nr. 2.
https://www.youtube.com/watch?v=YsSI1V713jk

Szólj hozzá!


2020.08.13. 03:32 emmausz

Idő

Hogy nyáron meleg van, az természetes.
Hogy a melegre a klímaváltozás ráerősít, az napjaink valósága.
Mi meg próbálkozunk védekezni ellene árnyékolókkal, rolókkal, redőnyökkel, napernyővel, és szükség esetén légkondicionálóval is. A kánikula idején délutánra általában felhőképződés indul, s hűsítő záporok, mostanában akár villámzivatarok is kialakulhatnak. Érdekes módon az én fejemben átalakult a jó idő és a rossz idő fogalma. Jó az idő, amíg el nem éri a harminc fokot vagy annál magasabb értéket. Rossz az idő, különösen a magas UV-koncentráció miatt, amikor árnyékban is hőség van. Jó az idő, amikor alacsonyabb a hőmérséklet harminc foknál, nem tűz a nap, vagy éppen jótékony felhők mögé bújik tarhonyaszárító csillagunk.
Nem írnék róla, ha a meteorológiai intézet nem úgy kommentálná a hőséget, hogy szép strandidő van: S felhőtlen időtöltést kívánok-kal búcsúzik az egyik meteorológus.
Tegnap hol borult, hol zuhogott, de ma egy komoly-gomolyfelhő sem mutatkozott az égbolton.
 Ami viszont kellemes, hogy éjszaka akár fázhatunk is, olyannyira hűvös már éjjel a levegő. Nem véletlenül szervezte a Regnum táborait mindig júliusra. Számoltak vele, hogy augusztusban már macerás a sátorozás. (A médiaközhely szerint a helyes szöveg: Végül az időjárásról… Lám, én meg azzal kezdtem.)
***
Boór Jánost ma helyezték örök nyugalomra. Kicsi a világ. P. Szabó F. kortársát és barátját korábban megismertem, mint Ferit.  A Zászlónk színeiben kerestük fel 1991-ben müncheni otthonában, amikor még ott élt családostul. A Mérleg c. digest mindenese volt.  Ennek szerkesztése volt az élete. A folyóiratba rendszeresen írt Szabó Feri, de lélektani szakkönyvek recenziói jelentek meg pótapám, HF tollából is meglehetősen gyakran.
Boór János hazaköltözése után tiszteletét tette a Távlatok szerkesztőségében, és örömmel mesélte, hogy elhagyta a kenyérfélék evését, viszont rendszeresen kerékpárra pattan. Megkarcsúsodott, és mint mondta, sokkal jobban érzi magát a bőrében. Nyolcvankilenc évet élt meg. Isten nyugosztalja!   
Odaát sok ismerős jezsuitával találkozhat, hiszen a hazatelepült szerzetesek közül sokan elhunytak már az idős korosztályból.
***
Tegnapi hír, újabb gimnáziumi osztálytársam hunyt el. Dr. Sebestyén András. Nyugodjék békében! 
***
Zene. Szilas Abonyi miséjéből a Sanctus tételt választottam. Olyan mennyei hangzások vannak benne, hogy odaát érzi magát az ember. A Benedictus a mennybe visz, és a hozsanna a magasságban zenéje ott is tart bennünket. Cseng-bong az éteri zene, miközben ostinato-szerűen és oldottan fölsejlik a háttérben a gregorián Dies irae dallamfoszlánya.
https://www.youtube.com/watch?v=YT2M0BeGNUg 

Szólj hozzá!


2020.08.12. 04:02 emmausz

Mire...addigra

Mire leengedem a három árnyékoló bambuszalkalmatosságot, addigra eltűnik a nap.
Mire feltekerem az árnyékolókat, addigra már újra süt a nap.
Mire újfent leengedem az árnyékolókat, addigra újból felhősödik.
Mire kiülök olvasni az erkélyre a dörgő sötét felhőket felvonultató eget kémlelve, már kisüt a nap.
Mire bekapcsolom a légkondit, addigra elborul az ég.
Mire újra feltekerem az árnyékolókat, addigra elvonulnak a felhők.
Mire behúzódok a kánikula elől, addigra hűs szél kerekedik odakint.
Mire idáig érek a poszt írásában, addigra eszembe jut, hogy ezt játssza velünk a koronavírus is.
Mire befejeződik az első fertőzési hullám, addigra megérkezik a második.
Mire elkészül ellene a vakcina, vajon addigra egyáltalán szükség lesz-e még rá?
Mire felocsúdok, hogy vége a nyaralásnak, addigra beköszönt az ősz.
Mire leesik a fatantusz, hogy elmarad a közös interkontinentális jubileum a családban, addigra aktuális azon gondolkozni, hogy a hazaival mi legyen.
Mire eltervezünk valamit, könnyen előfordulhat, hogy addigra a járványhelyzet mást diktál.
Mire a dátumhoz érünk, előfordulhat, hogy addigra a helyzet mégis lehetővé tenne másféle ünneplést.
Mire elkészül a napi poszt, addigra ki kellene találnom a hozzá illő zenét.
Mi  - re? Nagy szekund. Olyan zene kellene, ami így kezdődik. Máris több eszembe jutott.
***
Más.
A tücsök és a hangya c. örökbecsű mese ebben a pillanatban átalakul bennem: A tücsök és a hangja. Ilyenkor, ősz közeledtével igencsak elkezdenek muzsikálni a réten. Ám ahogy öregszem, egyre halkabban muzsikálnak. Legalábbis így hallom. Most pl. sehogy se muzsikálnak.
Alszanak?
***
Zene. Mi, ré? Több Beatles-sláger is így indul. pl. Az Eight days a week. Akkor hát hadd szóljon.
https://www.youtube.com/watch?v=kle2xHhRHg4

 
 

 

Szólj hozzá!


2020.08.11. 03:03 emmausz

Egy kapcsolat alakulása

Váli Dezsőt az internet jóvoltából naplója jóvoltából évtizedek óta ismerem. Többek között Kata lányunk révén is. Ő és Deske lánya évtizedek óta barátnők. Mind a mai napig azok. Érdekes módon egymás életének egyes mozzanatai körvonalazódtak bennünk az elmúlt évek során. Hihetőleg én jobban ismerem Deskét, mint ő engem, mert naponta olvasom a naplóját.
Úgy adódott, hogy több-kevesebb gyakorisággal emailt váltottunk az idők során. Észrevételeim hol jónak bizonyultak, hol nem. A jók egy része bekerült Deske naplójába valamilyen tetszőleges betűvel jelezve. Pl. K. azt javasolja, hogy …
Én őt névvel szoktam idézni, amikor valami fontosat, igazat, közérdekűt ír.  
Eleven találkozásaink közül az első évtizeddel ezelőtt eshetett semleges területen. A Hermina úti kápolna előtti kertben árusította feleség a Szent István Társulat könyveit. Én vele voltam, Deske pedig eljött a misére gondolom H.-k vendégeként. Itt beszéltük meg lazán, hogy ki kicsoda. Én a Gy. papája vagyok, ő meg Zs. apja.
A második élő találkozásra az ő műtermében került sor. Jóvoltából választhattunk egy képet. S közben erről-arról kedélyesen beszélgettünk.   
A harmadik élő találkozó ma esett meg. D. elmondta, hogy a minap kezébe került egy jól olvasható Újszövetség, amely a zsoltárokkal és a Példabeszédekkel bővített kiadás. Valakinek még tegnap elajándékozta, remélve, hogy sikerül másik pld.-hoz hozzájutnia. Én felhívtam a figyelmét, hogy van egy példányunk, amit szívesen rendelkezésére bocsátunk. Ő pedig szívesen érte jött.
Emlékezetes beszélgetés alakult ki közöttünk. Nem csupán társalogtunk, hanem többnyire valami fontosról esett szó. Amit itt szeretnék rögzíteni, az tőle való. Azt mondta, hogy bajában éppúgy hálát ad az Istennek, mint ha valami jó történik vele. Ez nagyon megragadott. Elvileg egyszerű a dolog. Isten terve – Jézus terve –, hogy üdvözítsen bennünket. Életünk minden rezdülése azt célozza, hogy ez sikerüljön. Ilyen a háttere a miatyánk egyik mondatának: Legyen meg a te akaratod. Jézus másutt említi: „nem akarja a bűnös halálát, hanem azt, hogy megtérjen s éljen”. (Az örök halálról és életről beszél). Életünk minden pillanatában ez a vágya. Ezért a történések – a kellemetlenek s a kellemesek egyaránt – ezt a célt mozgatják jó irányba. Emiatt jogos és kívánatos, hogy minden ügyünkben hálát adjunk az Istennek. Ez nem szemforgatás, ha él bennünk a hit és a bizalom a Gondviselés iránt.
Ezt akartam elmondani. 
***
Zene. Egy dobszólóval akarom alátámasztani, hogy mennyire örültünk a jó ízű beszélgetésnek.
És ha már ezt választottam, egy kicsit Chuke O. hazatérését is ünnepelem vele.
Castilian drums Joe Morello (Dave Brubeck Quartet).
https://www.youtube.com/watch?v=EbR8G6YNuUM      

Szólj hozzá!


2020.08.09. 23:31 emmausz

II. Rudolfról másképpen

Családi vonatkozás. Tőle kapta a család a címerhasználatot, nemesi rangot.
Irodalmi vonatkozás. Madách Az ember tragédiája c. drámájának (prágai szín) szereplője.
Történelmi vonatkozása meglehetősen lesújtó. Szifiliszes gyengekezű uralkodó, aki alkimistákkal veteti körül magát Prágában.
Perneczky Géza a műgyűjtő II. Rudolfot mutatja be kötetében. Az alábbiakban idézem a róla írt sorokat:
„Sajnos a nagy európai képtárak közül éppen az, amelyik a maga idején a legnagyobb és legérdekesebb lehetett, nem maradt fenn, és ez a gyűjtemény II. Rudolf császár (1552–1612) nevéhez fűződik. Rudolf fiatal korában a Habsburgok spanyol ágának udvarában élt, II. Fülöpnél nevelkedett, és nyilván itt ragadt rá a művészet szeretete is – nagybátyja, Fülöp ugyanis nem csak rendkívül nagy gyűjteménnyel rendelkezett, hanem értett is a képekhez. Ő fedezte fel Hieronymus Boscht, és nagy tisztelője volt Tizianónak, a leghosszabb életű reneszánsz festőnek (akinek földre esett ecsetét – ahogy a fáma tartja – még Fülöp apja, V. Károly császár emelte fel egyszer). Rudolfból is nagy műveltségű és kitűnő ízlésű ember lett, uralkodónak viszont már sokkal kevésbé vált be. Prágai udvarában egyszerűen nem fogadta a hozzá érkező követeket, annál több időt töltött művészekkel és tudósokkal, asztronómusokkal és alkimistákkal, ha pedig adódott rá alkalom, szívesen beszélgetett el azokkal, akik más udvarok képtárairól és ritkasággyűjteményeiről meséltek. Ügynökei voltak Európa-szerte, akiknek az volt a feladata, hogy felvásárolják számára azokat a dolgokat, melyek különös értéket jelenthettek. A gyűjteményét ő maga Kunst- und Wunderkammernek, művészeti és kuriózumgyűjteménynek nevezte, ugyanis a benne található több mint 800 festmény mellett – a korszak szokásaihoz híven – mindent gyűjtött, ami érdekességnek számított. Csak nemrég került elő könyvtárának katalógusa, egy több mint 400 oldalas kódex, amelyben a könyvek mellett Rudolf kincsei is fel vannak sorolva, köztük olyan dolgok is, mint például egy kétfejű csecsemő vagy néhány szeg Noé bárkájából. Vagyis ez a kollekció igazi univerzális múzeum lehetett. Udvari festője, Giuseppe Arcimboldo képei mellett (ezek a bizarrul szürrealisztikus hatású festmények növényekből vagy apró tárgyakból összeállított emberi arcokat ábrázoltak) tengeri kagylók, ritka ásványok, állati csontvázak és nemesfémfoglalatba vont kókuszdiók vagy strucctojások is voltak a Wunderkammerben, de természetesen ékszerek, technikai eszközök és tudományos műszerek is. Ha ez a gyűjtemény még ma is együtt lenne, akkor az európai kultúrtörténet egyik legérdekesebb fejezetének, a manierizmus korának lehetne páratlan dokumentuma. A festmények katalógusa nem maradt ránk, de nagyon sok közismert képről és antik művészeti tárgyról tudható, hogy annak idején a Rudolf-féle gyűjteményben szerepeltek – ezek közül csak néhány veszett végleg el, a legtöbbjük ma is megvan a világ nagy múzeumaiban. A gyűjtemény akkori értéke 17 millió gulden lehetett.
A rudolfiánus kincseskamra még Rudolf életében megcsonkult – a cseh rendekkel vívott háború finanszírozására ment el sok minden belőle, de a naiv természetű, emberkerülő császár, aki a ritkaságai közé visszahúzódó remete életét élte, különben is kihasználható volt. Jellemző, hogy attól való félelmében, hogy esetleg majd (ahogy azt udvari asztronómusa megjövendölte) a saját gyereke öli meg, családot sem alapított soha. A palota cselédsége tele volt tolvajokkal – ezeket Rudolf halálakor azonnal letartóztatták (a legközelebbi inasa – ő tudhatta, hogy mi oka volt rá – azonnal felakasztotta magát a börtönben). A kuriózumok nagy része értéktelennek tűnt a tolvajok vagy a rokonok szemében, ezek gyorsan elpusztultak. A Habsburgok osztrák ága a gyűjtemény egy részét Bécsbe mentette át, más darabokkal pedig kifizetetlenül maradt számlákat egyenlítettek ki Európa-szerte. Egy hellenisztikus torzó, az Ilionusz, amelyet Rudolf 3400 dukátért vásárolt, nem sokkal a császár halála után – mivel „sérült” szobor volt – 55 krajcárért talált gazdát, és csak a XIX. században került végre a müncheni Glyptothékba, mai helyére. A gyűjtemény végérvényes széthullása a harmincéves háború idejére esett. Miután a szász királyi udvar számára 50 kocsirakomány kincset vittek el, röviddel a háború befejezése előtt még a svédek is megszállták Prágát, aminek a következményeképpen sok olyan festmény, mely annak idején a prágai palota falán függött, ma különböző svéd kastélyokat díszít – a generálisok hadizsákmányaként kerültek ezek Svédországba. A zsákmány oroszlánrésze – egy korabeli leltár szerint 570 Prágából származó festmény – Krisztina királynő képtárát gyarapította. Amikor a királynő úgy döntött, hogy katolizál, a képek nagy részét magával vitte Svédországból Rómába, de már útközben sok mindent pénzzé tett, és Rómába érkezve is a vagyontárgyaiból élt. Ami mégis megmaradt, azt Krisztina halála után az orléans-i herceg örökölte, aki később a rá maradt képeket elárvereztette. (Ezt olvasva talán felrémlik Greta Garbo alakja is, amint fiúruhába öltözve, nyugtalanító bájjal és kecsességgel megjelenik a Krisztina királynőről forgatott filmben...)” (In PG: Rózsák nyesése)
***
Zene. A császár-keringő https://www.youtube.com/watch?v=9WJtBp8YnZY

Szólj hozzá!


2020.08.09. 11:13 emmausz

Enyhe szellő

A napi perikópában ezek állnak többek között: Illés felmegy a Hóreb hegyére.
Ott hegyeket tépő, sziklákat sodró, hatalmas szélvész haladt az Úr előtt, de azt Úr nem volt a szélvészben.
S a szélvész után földrengés jött, de az Úr nem volt a földrengésben. 
A földrengés után tűz keletkezett, de az Úr nem volt a tűzben.
A tüzet enyhe szellő kísérete.
Akkor Illés befödte arcát köntösével… majd párbeszéd keletkezett közte és az Úr között. (Vö. 1Kir 19,14skk.)
Elgondolkozom napjaink kemény történésein.
Mintha ma sem lenne az Úr sem a pusztító szélviharokban, sem a szökőárban, se a villámesőkben, sem a földrengésekben, sem a pandémiában, sem a világszerte gyújtott erdőtüzekben, sem a robbantásokban, se a tikkasztó kánikulában.
Az Úr az enyhe szellőben van jelen ma is.    
***
A templomban mindenki maszkot visel, akin nincs, azt figyelmeztetik, hogy legyen rajta.
Mindenki fertőtleníti a kezét az ajtóban, aki nem, azt figyelmeztetik mulasztására.
Nem titok, jól esik kijőve a templomból megszabadulni a maszktól. Most is így volt. Kilépés után mélyet szippantottam a jó levegőből. Valaki kérdőn nézett rám. Ezt válaszoltam kérdő tekintete kapcsán: „Ki a Tisza vizét issza, saját vizét issza vissza.” Nemde?
***
Elügettünk a Sparba fagyiért és még néhány miegymásért. Egy kiskocsi áll jó árnyékos helyen. Mellé állok. Kinyitom az ajtót. Zümmögésre leszek figyelmes. Nem sokkal rá forró szélre is. Az autóban ülő nő légkondija zúdította rám a nem akart hőséget. Elálltam mellőle.
***
A plébános fél évszázaddal ezelőtt osztálytársam volt. Együtt jártunk a piarokhoz. Prédikációjában utal diákélményére. Volt egy tanárunk – mondja –, aki felelés közben felemelte a kezét. Eddig ötös. Majd a felelést tovább hallgatva keze lejjebb hanyatlott. Kb. a hármas magasságában megállt, s tetszés szerinti irányban mozdult fel vagy le. Meglehetősen idegesítő a felelőre nézve.
Az élmény közös. Bennem is megszólal: Eddig öt… no derék … halljuk a verset!
Feleség kérdően néz rám: – Péter bácsi?   
 – Nem – ingatom a fejemet – a Svarc – (Fekete).
A gúnynevek olykor igen laposak. Mi a pláne abban, ha a Fekete névre hallgató tanárt Schwarznak nevezik? Az angolos osztály mondjuk Mr. Blacknek, az oroszos ugyanilyen joggal Csornüjnak, a francia tagozat M. Noirnak nevezhetné.
Bezzeg Karinthy. A visszakérem az iskolapénzt c. bohózatában a volt diák, Wasserkopf (vízfej) pimaszul a fejére olvassa egykori tanárainak a gúnynevét. (Eredetileg Hornyák, Kolmizó, Pemete és
Reczege a tanárok neve). Pemete tanár urat Fülbemászónak hívták. De a többiek se jártak jobban. A földrajztanár gúnyneve Picegepórec volt, a számtantanáré Malacpofa.
Megjegyzem, hogy a Tanár úr, kérem Frölichét nem nevezték vidám tanár úrnak.
***
Lehet, hogy kevéssé hajaz a témára, de valami arra sarkall, hogy az egyik legjelentősebb  kortárs zeneszerző, az észt Arvo Pärt egyik művét hozzam ma: Cantus in memoriam  Benjamin Britten.
https://www.youtube.com/watch?v=82-xbhfNR2g

 

Szólj hozzá!


2020.08.08. 16:27 emmausz

Hit?  Ráció?

Hajnalban az fogalmazódott meg bennem, és vált egyértelművé, hogy a világ keresztények számára csak a csodák nyelvén írható le, és csak így értelmezhető.
Semmi sem természetes. Minden csoda. Egy fizikust kérdez a laikus: Mi az anyag?
Anyag? Anyag az nincs – felel a fizikus. Erőterek vannak, energiagócok, ezek állnak össze alkalmilag ennek-annak.
Freund Tamás hitvallása: Sokkal nagyobb hit kell a vak anyagnak tulajdonítani a fejlődést, mint az istenben való hithez.
Vallásunk állításai csak a hit útján közelíthetők meg, vagy fogadhatók el. Krisztus fogantatásától kezdve az Eucharisztiában jelen lévő Feltámadottig mind-mind értelmezhetetlenek a ráció számára. Ezért pattannak le a nem hívőkről, s tartanak bennünket együgyűeknek. Hogy értené meg egy ateista, hogy az Isten Fia van jelen a konszekrált ostyában, amit a Szentléleket hívva a pap változtatott át?
Ám, nekem a Hold tisztelgése naponta a Föld körül, a denevérek hajnali csapongó röpködése, s általunk nem hallható visongása mind-mind a csoda része.
Miként az is, hogy a növények kikelnek a magokból és végrehajtják a génjeikbe kódolt parancsokat. Csoda a szerelem is, amely két egymást korábban nem ismerő fél között létrejön.
Csoda minden, s a legnagyobb csodák közül való, hogy még van élet a földön annyi viszálykodás után, annyi járvány után, annyi klímaváltozás után.
A tudós Dienes Valéria Magnificat-átiratában rácsodálkozik Isten teremtő nagyságára:
„Mindenható karja csak egyet suhint, s a kevélykedőket széjjelszórja mind.”
Ez nagyon így van. Gondoljunk csak a birodalmak széthullására. Pikk-pakk megszűnt a Szovjetunió, a béketábor „legyőzhetetlen”-je. Extrapolálhatnék is: EU, USA, Kína… ki tudja még miféle összeállítások? Meddig pöffeszkedhetnek?      
Nem is érdemelnek sok szót.
Elég nekünk mindaz, ami körülvesz.  A természetes csodák. Attól természetesek, hogy megszoktuk őket, mint a láthatatlan éltető levegőt. Mint az átlátszó tiszta vizet. Mind-mind a Gondviselés műve, s addig hat, ameddig csak mindenható karjával egyet nem suhint. Ha meg suhint, azt mindig az érdekünkben teszi, akár átlátjuk, akár nem.
***
Az elkészült MOM-parkot csípőből kritizálni „olyan reflex, mint Orbánt szidni a törött vasalózsinórért”. (Váli D.)
***
„A művészek a piac cinkosai lettek.” (Falckenberg)

Szólj hozzá!


2020.08.08. 04:01 emmausz

Bolondok hajója

Katherine A. Porter könyvének filmváltozatát évtizedekkel korábban láttam. Tetszett. Sose gondoltam, hogy egyszer ráveszem magamat arra, hogy el is olvassam a regényt.
Most kezembe került a kötet.
- Adva egy hajó, olyan hely ez a nagy víz tetején, mint Noé bárkája, olyan, mint bolygónk az emberiséggel, száguld az űrben, reflektál magára, hordozza bukását és üdvét egyaránt.
- Nem mondhatok végső véleményt a Kriterionnál 1972-ben megjelent kötetről, hiszen csak negyedrészét olvastam el. Ami érdekes, az olvasott 120 oldalon eddig mindössze három betűtévesztéssel találkoztam. Ez rendkívül figyelmes munkára utal. A nyomás egyenetlen, hol jól olvasható, hol kevésbé. Mintha spóroltak volna a nyomdafestékkel.
- Mivel a történet száz éves, korabeli szóhasználattal találkoztam helyenként. Hol van már a szalmapapucs, hol a „fixírozás”, a fátyolharisnya, a celluloid- és a teknőcfésű, a csipke mantilla (fátyolkendő), a karbolsav szaga, a pézsma- és ámbraillat.
- Ritkán találkozni a világirodalomban azzal, hogy az illető szereplőket magyarokkal hozza össze  sorsuk. Ilyen volt a Solohov Csendes Donjában az a rész, ahol a kozákok magyar huszárokkal csatáznak.
Ilyen itt is, amikor Freytag sorolja, ki mindenkinek az utódja, hányféle náció vére keveredik benne. Többek között egyik felmenője félig magyar.
- Tájékozottságom bővült. Nem tudtam, hogy mi a Cucaracha c. öreg sláger szövege. Most megtudtam. Szegény svábbogárról szól, ami nem szaladgál tovább, mert nem szívhat marihuánát, nincs is rá pénze, sőt lába sincs neki, ráadásul senki nem szereti szegényt.
- Új nekem az az érzékenység, amellyel a szerző megpróbálja a szereplők lelki rezdüléseit körvonalazni. Olyakor nagyon találónak érzem őket.
Úgy ír Porter, mint aki saját tapasztalataira támaszkodik.
***
Zene. Legyen ez egyszer a Cucaracha. Minden időkben feldolgozták, pl. ők:
https://www.youtube.com/watch?v=-l5TV3veFOY
        

Szólj hozzá!


2020.08.07. 07:28 emmausz

A föld sebei

A szoc. időkben, amikor az orosztanítás kötelező volt az iskolákban, a gyerekeket bátorították, hogy levelezzenek oroszul korosztályukhoz tartozó pajtásokkal. időről időre osztogattak a szocialista tábor iskolásaitól érkezett leveleket. Az egyik Kolja volt, tagadhatatlan orosz, a másik egy lengyel lány (Danuta) Boroszlóból (Wroclaw). Utóbbinak tört oroszsággal megírtam, hogy van egy remek zeneszerzőjük, Krzysztof Penderecki, aki az atomtámadás emlékére gyászéneket komponált. Nagyon érdekelt volna ez a korunk zenéje, hangfürtjeivel, disszonáns hangzásaival. Persze magyarul még csak meg tudtam fogalmazni tisztességesen, de gyatra orosztudásommal rettenetesen rosszul. És ezen még az Orosz-magyar diáklevelezés c. füzet sem segített. Danuta már csak a nyelvek rokonsága okán is, jobb oroszos volt, azt válaszolta, hogy nem érti, mit szerettem volna leírni. Már nem emlékszem rá, hogy megismételtem-e kérésemet.
Hogyan is képzeltem, hogy egy lány ismeri Penderecki zenéjét?.
Hogy is képzeltem, hogy van neki pénze megvásárolni a hanglemezt és elküldeni egy teljesen idegen gyereknek?. Hogy is hallgattam volna meg, hiszen gyerekkoromban nem volt még otthon lemezjátszónk? 
Maradjunk abban, hogy naivitás volt a részemről ez a kérés. Később a jeles szerző, aki tanított is, és tanítványaitól megkövetelte az összhangzattan ismeretét, és Bach volt  a példaképe. Írt egy passiót is (Lukács-passió). Hangvétele éppen olyan szokatlan és disszonáns, mint a hirosimai gyászéneké.
Tegnap volt a japán városra dobott atomtámadás évfordulója, s ezzel a gyászénekkel emlékezem rá, annál is inkább, mivel Bejrút kikötőjében néhány napja tonnaszám robbant fel egy ammóniaszármazék hatalmas kárt okozva emberéletben és anyagiakban egyaránt a libanoni fővárosban. Láttam a tévében százszor megismételt robbanás felhőjét. Kísértetiesen hasonlított az atombomba gombájára.
***
Ildi sok jó poént küldött emailben. Ezek jó részét ismertem, de bevallom, megragadt bennem egy filozofikus ihletettségű megállapítás, mely így hangzik: A semmi olyan valami, ami azért van, mert nincsen.
Hozzáteszem: szerintem a semmi tárgyi megvalósulása a lyuk. A lyuk olyasvalami, ami ott van, ahol nincs semmi. Szomorú aktualitás. A bejrúti kikötő raktára mint olyan nincs. Ahol állt, ott ma lyuk van. Tele tengervízzel.

***
Zene. Nem kérdés, Penderecki: Hirosimai gyászének https://www.youtube.com/watch?v=Dp3BlFZWJNA

Szólj hozzá!


2020.08.06. 03:24 emmausz

Világhelyzet és telehold

Tegnap elkezdtem arról írni, hogy miért nem kívánom folytatni a Planet Quiz nevű játékot. Amit írtam, igaz, de van még egy néhány szempont, ami döntésemet meghatározta. Ezek közül az egyik a kvíz időrabló jellege. Sosincs vége. Egy másik oka, hogy a kérdések villámkérdés jellegűek, s több ízben lejárt a röpke gondolkodási időm. Ezt úgy is felfoghatom, hogy lelassultam. Meglehet. Olyan tempóban kell választ megformálni, amit nem győztem mindig. Nem hagyott időt emlékeimben kotorászni. Volt egy harmadik ok is. Másokat tán nem zavart, engem igen. A kérdések pongyola feltevése.  Nemegyszer zavarba jöttem, hogy mit is kíván tőlem a kérdező?
***
Mária országa megbűnhődte már a múltat s jövendőt?
Több szempontból is már-már zavarba ejtő módon kivételezettséget érünk meg.
EU sok sebből vérzik, mi kevésből.
Nagymértékű az eladósodás, itt csökken.
Nagymértékű a munkanélküliség, itt alacsony.
Nagy léptékkel halad a rasszkeveredés a nem kívánt mérték felé. Itt ez nem tapasztalható.
Magára húzták a multikultit, itt sikerül ellenállni neki.
Nagyon nagy vérveszteséggel jár a koronavírus-járvány első szakasza. Itt nem.
A világ sok helyén hatalmas károkat okoz a klímaváltás. 50 fokos hőség, tűzvészek, vízáradások, villámesőzések, földrengések, robbantgatások. Egyelőre a tévé előtt ülve nézzük ezeket a pusztító jelenségeket, s a bajbajutottakért imádkozunk szolidaritásból, magunk meg hálás szívvel gondolunk arra, hogy eleddig nagyobb baj nélkül megúsztunk sok mindent. Óhatatlanul felmerül persze a kérdés: Mi múlt, és mi múlik rajtunk, és mi nem. Nem látunk a jövőbe, ami meglehetősen baljóslatú több szempontból is.
Elgondolkoztató az is, hogy a természet vajúdása miért éri utol korunkat? Mit tettünk, mit mulasztottunk, mi várható?
Mostanában fogadalmat lehet tenni arra nézve, hogy természeti környezetünk érdekében miféle visszafogottsággal fogunk élni. Mivel nem mindent volnék képes felelősen elvállalni a felsorolt tételekből, nem írtam alá a nyilatkozatot.
Miért nem enged részlegességet, miért nem elégedik meg azzal, ha valaki becsületesen törekedik a kívánt célokat előmozdítani?
A kérdés a levegőben lóg…  
***
PS. Egy muslica mászkál a képernyőmön, s nem érdekli, hogy hogy tesszük tönkre a világot. 
***
Zene. Mivel holdasak az éjszakák, legyen most Beethoven Holdfény-szonátájának gyors, befejező része. https://www.youtube.com/watch?v=352qLWqKN-U

Szólj hozzá!