Mickey webnaplója

Tegnap elhoztam a RM-per engem is megszólító anyagát. Azért csak azt, mert a levéltár csak ezt az irattömeget őrzi. Amikor kutatásra beadtam kérelmemet, 1986-ig kértem adatokat, de mivel megfigyelésemet 1972-ben lezárták, és mivel a munkahelyek anyagai nem állnak rendelkezésükre, legalábbis ezt vélem, további feljegyzéseket nem kaptam. Hogy létezhettek ilyenek, onnan tudom, hogy egykori igazgatóm idézett személyzeti káderanyagomból, s elárulta nekem, hogy a piaristáknál végeztem a gimnáziumot. A gyári munkálkodásom idején pedig elutasították mérnöki karra kívánkozásomat, idealista megbélyegzéssel. KISZ-titkárommal jóban voltam. Úgy látszik, túlságosan is jóban… Későbbi munkahelyemen nem jelentkeztem foxi-maxira, s mint említettem, nem is akartam „hemzsegni”. Mindenesetre tegnap egy kortörténeti dokumentumcsomaggal gazdagabb lettem.
***
Hangutánzóink feltérképezésében is léptem. Saját kútfőmön kívül szótárakat is segítségül hívtam, és még néhány irodalmárt. Fekete Istvánnál meglehetősen sok hangutánzóval találkoztam és illesztettem be ezeket a gyűjteménybe. Újabb regényét olvasva is megjelöltem vagy húsz ilyet, s alig lepett meg, hogy mindegyik szerepelt már a kollekcióban. Hát persze. Írónk szókincse nem változott.
Meg kell jegyeznem, hogy Lackfi János költeményeiben is meglehetősen sok a nyelvezet gazdagítását szolgáló hangutánzó. Ezeket is igyekeztem begyűjteni. Újabb forrásra akadtam Sütő András novelláskötetében. Megint más tájegység, megint eltérő szókincs.
Nemcsak a hangutánzói mások, hanem pl. a halnevek. Kölönte. Itt nem terem ilyesfajta hal, csak domolykó, és az is ritkán. Eddig 1049 hangutánzó igére leltem, de lényegesen több van a magyar nyelvben Pl. igekötőkkel megspékelve. (A népnyelvről nem is beszélve.)
***
Egy gondolat a személyiségi jogokról. Valaha foglalkoztatott a gondolat, hogy nyilvánosság elé viszem szüleim, nagyszüleim levelezését. Rokoni kérésre elálltam ettől. Ugyancsak gyerekeim kérésére vagy tíz éve leálltam arról is, hogy gyönyörű unokáim vagy gyermekeim fotóit közszemlére tegyem. Így csak nekem szépek.  
Ma az jutott eszembe, hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus lelkünkre kötötte, hogy amit hallunk tőle titokban, az hirdessük a háztetőkről, meg azt is, hogy menjünk az egész világra és hirdessük az evangéliumot.
No lám.
Istennek nincsenek személyiségi jogai. Kiteszi szívét, lelkét, életét, tanításait a legszélesebb nyilvánosság elé, hogy szájára vegye a világ. Éljen vele, de szabadságában áll vele visszaélni is.  
Hm.

Ma elmentem az Állambiztonsági Szolgáltatások Történeti Levéltárba, ahol átvettem a Regnum Marianum perében készült engem említő dokumentumok fénymásolatát.
Mind az 58 lapot.
Azon melegében végigolvastam az iratokat. Megpróbálom szűkszavúan levonni a tanulságokat.  
1970-ben az államhatalom harmadszor is rátámadt a RM-ra. A vád ellene, hogy az ifjúságot elszeretik az ateizmus elől. Hivatkozásuk a RM feloszlatásáról hamis állítás. Sose számolták fel. 1951-ben valahogy elfelejtették. Csak saját székházukból dobatták ki az egyesületet. Azzal vádolták a RM papjait és civil vezetőit, hogy idealista elitet nevelnek, összeszedett embereket, akik egy esetleges rendszerváltozás után átveszik az irányítást. Elhatározták, hogy „megverik a pásztorokat és akkor szétszéled a nyáj”. A pásztorok létszáma kb. 15 elkötelezett pap volt, a vezetettek száma szerintük is csak mintegy 100-120 főből állhatott. (Ma az RM taglétszáma több ezer fő.) Hogy hányunkat hallgattak ki tanúként, nem tudom. Én voltam a 22. számú, a kihallgatás dátumát illetően a legelső. Szept. 9-én a pápai laktanyában szolgáltam honvédként. Egy cellában hallgattak ki, ahol a kihallgató volt még jelen. Ő írta a jkv-et is. Majd egy napig az ügyeleten kellett lennem, éjjel meg a fogdában. Ma szembesültem hát az 56 évvel korábban felvett vallomásommal. Kifejtettem benne, hogy a fővádlott, HF csupán hitoktatással foglalkozott és érdeklődésünket nyitogatta a művészetek felé. Kirándultunk is, táboroztunk is. Politikával nem foglalkozott sem ő, sem a társaik. Említettem Sz. P. (osztálytársak voltunk gimiben) nevét, akivel ott összefutottunk. Társaim tanúvallomásában így szerepelt elég gyakran a saját nevem. Mások vallomásai is szelíd tevékenységekről szóltak. Egyik társunkat, (ML)-t használták fel adatszolgáltatással. Mint kiderült néhány verse tartalma folytán tartották sakkban. Az én megfigyelésemet 1958-ban kezdték. A III/III. 1972-ig folytatta ebbeli tevékenységét.  Érdekességként említem, hogy a csatolt anyagok között találtam: laktanyából haza írt néhány levelemet felbontották, hátha azokban rejlik valamiféle államellenes suskus. De pitiáner dolog.
Kiderült taktikai anyagukból, hogy a RM-t illetően semmiféle kézzelfogható terhelő bizonyíték nincs a birtokukban. Ezeket a besúgás, a minket egymás ellen fordítás, az elrendelt házkutatások és a kicsikart vallomások alapján kívánták összetákolni. Végül is sikertelenül. Az ítélet mégis megszületett. Úgy vélték, hogy az egyháznak nincs joga a fiatalokat nevelni a hivatalos világnézettel szembenálló módon.
Amikor a parlamenti választás közeledik, óhatatlanul eszébe jut az embernek, hogy a zárt ajtók mögött ugyan miféle komiszkodások, ravaszkodások, meg nem engedett, fehéremberhez nem méltó manipulációk tervezése folyik. (Először nyerjük meg a választást, aztán majd lehet a bírósággal szórakozni. És még: Megveszlek kilóra!)
Szégyen.
És ez folyton folyvást ismétlődik.  

Elolvastam a kikészített könyveket.
Utánpótlást reméltem a könyvmegállótól, amely tele volt könyvekkel.
És nem találtam!
És nem találtam – magamnak megfelelő kötetet!
Nagyon válogatós lettem, vagy csupán felületesen vizsgáltam meg a kirakott könyvállományt?
A kérdésre egyelőre nincs válasz.
Meglátogattuk a piliscsabaiakat.
Van ott élet minden szempontból.
Valahogy elhagytam egyik hallásjavítómat. Hogy hogy történhetett, fogalmam sincs.
Szó szerint a kutya szájában láttam meg, s onnan húztuk ki a ketyerét. Itthon töltőre tettem. Holnapra kiderül, hogy mi lett a sorsa. Reménykedem.
F. papa elmondta, hogy a koreai gyár gumija megfelelő minőségű, és nem a legdrágább autógumi. Lehet, hogy előbb-utóbb rászorulok a gumicserére. Jó tudni, hogy mire érdemes cserélni.
Néztem L. trombitakottáját. A 37. darab Verdi Aida bevonulási indulója. Micsoda gyönyörűség. De ha már trombitakotta.  
Feltűnően sok Arányi György (†)-darab van benne. A Bécsben élő zeneszerzővel egykor szerkesztőként levelezésben álltam. El is küldött egy saját zenéjével teli CD-t. Azt hiszem, megvan még a többi között.
Fel is tettem meghallgatásra az emlegetett bevonulási induló CD-t, s most éppen azt hallgatom.  
Még zene. M és E este a zeneakadémiára mentek Rimszkij-Korszakov Seherezádéját hallgatják. Ezt meg megkeresem a youtube-on.
Van itt zenei élet.
Néhány fotót is készítettem ma.
Szokásom szerint a FB-ra pakolok belőlük.
Szépen telt hát a nap, hála Istennek!  

Új nap, új lehetőségek, új élet, új ember. Hát hogyne. Új évszak. Ráadásul tavaszi napéjegyenlőség dátuma. A mandula már nagyban virágzik, a mogyoró barkái elvégezték feladatukat, most a vadszilván van a sor. No, meg a különféle tavaszi virágokon.
Tegnapunk tele volt jó hírekkel mikrokozmoszunkban. L.-t felvették a zenei szakközépbe, ahová olyannyira vágyott. BL.-t meg az egyetem kínai szakára, amihez affinitása volt. A. gyerekcse korosztályában az első húsz között az országos versenyben. Nekem meg megérkezett az értesítés, hogy mehetek a paksamétáért, amely arról szól, hogy miket jelentettek rólam az átkosban. Nem érdekel igazán, hogy kiket vettek rá erre. Igazából csaknem mindegy az is, hogy miket mondtak. Adódott egy lekérdezési lehetőség, és én életem vele. Sok értelme volna???
***
Egy hasonlóság ötlött fel bennem. Mindjárt kiderül, hogy mi is az. Ambrus és Ibike története.
Szent Ambrus a 4. sz-ban élt. Milánó kormányzója volt, és híres szónok. Mint békéltető lépett fel a vallási ellentétek miatt fenekedő tömegben, akik Milánó püspökutódját keresték szópárbajban. Egy gyerek elkiáltotta magát a tömegben: „Ambrus legyen a püspök!” A jelenlévők azon mód meg is egyeztek ebben. Nota bene, Ambrus akkor hitújonc volt, még meg sem volt keresztelve. Ezen – gondolom – gyorsan változtattak.  
Ibike középvezető volt egykori egyik cégemnél. Az MSZP titkár mandátuma  lejárt, és keresték, de nem találták az utódját. Ám egy párttag azzal a javaslattal élt, hogy legyen Ibike az új párttitkár. Mire a tagság fölhördült: Ibike nem is párttag.
- Na és – hangzott a replika, majd belép.
(Nem lépett be.)
***
Befejeztem este 11-kor a vadromantikus Fekete István-regényt (Hajnal Badányban). Olvastam már vagy negyven éve, de alig emlékeztem valamire. (Nekem minden könyv új, hacsak fel nem fedezem benne ceruzás kiemeléseimet.)
Már minden rendben van. Víg Mátyás molnár sok megaláztatás és kaland után feleségül vehette Tallós Annát (Panni), miután a Pados család által kiszemelt büszke jágert megölte Sztojka Gyuri a Mátyástól ellopott fokossal. (Mint a nóta mondja: Rézfokos a fejében, dufla tőr a szívében). Tehát megvolt az esküvő, miután Anna mindkét szüleje meghalt. Sőt, mi több, ennek a szépséges szerelmes Annának leánya is született hamarosan szülei örömére.
Mondanom se kell, hogy boldogan aludtam el az igazak álmát álmodva.
Hát.
Olyan volt nekem ez a befejezés, mint öreganyámnak azok a regények, amiknek a végén megtalálták a kincset.  

A mai olvasmány (Bölcsesség könyve) semmit sem vesztett aktualitásából.
„Csalfa észjárásuk miatt azt mondják egymásnak: Rövid és szomorú az életünk…
Leskelődjünk az igazra, mert terhünkre van.
Szembeszáll tetteinkkel:
bepanaszol bennünket törvényszegésért,
és szemünkre hányja, hogy vétünk a tisztesség ellen.
Dicsekszik, hogy ismeri az Istent, és az Úr gyermekének mondja magát.
Vádol bennünket, amiért így gondolkodunk.
Még ránézni sem jó. Mert az életmódja elüt másokétól, és szokatlanok az útjai.
Hamis pénznek néz bennünket, és mint szemetet, kerüli az útjainkat.
Az igazak végső sorsát meg boldognak hirdeti, és pöffeszkedve atyjának nevezi az Istent.
Lássuk hát, igazak-e a beszédei!
Figyeljük meg, mi végre jut!
Mert ha az igaz az Isten gyermeke, akkor az Isten pártjára kel, és kiszabadítja ellenségei kezéből.
Tegyük próbára, gúnyoljuk és bántalmazzuk, hogy megismerjük szelídségét és kipróbáljuk türelmét!
Ítéljük gyalázatos halálra, mert – saját szava szerint – Isten oltalmában részesül!”
Így gondolkodnak, de tévednek, mert gonoszságuk vakká tette őket. Nem ismerik Isten titkos szándékait. Ezért sem az erény jutalmát nem remélik, sem a tiszta lelkek díját nem tudják becsülni.” (Bölcs 2.a; 12-22)
Ugyanez valósul meg az EU tanácskozásain. Az EU összezár: Terhünkre van, törvényszegést említ, vétkeket a tisztesség ellen, hamisnak nevez minket, istenes.
A vakok és gonoszok a halálát kívánják, kiirtását tervezik, gúnyolják és szavakkal bántalmazzák.

Ez a bibliai szöveg a bölcsesség és az istentelenség egymásnak feszüléséről szól.
Ki-ki behelyettesítheti az alakokat korunk politikai szereplőivel.
Költői a kérdés: Ugyan mi változott több mint kétezer év óta?

Ilyentájt felkeresem a pesti ferenceseket. Hajnalok hajnalán 5h 10-kor felébredtem. 5h 15-kor a buszhoz indultam. 5h 25-kor már fotóztam a Szentendrei utat meg az Aranyhegyi-patakot. Odafelé semmi különös nem esett, ha csak az nem, hogy látom: mások is korán kelnek, úton vannak. Visszafelé azonban telt magam két ugyancsak telt nő közé ültem a metrón. A tőlem jobbra eső becsukta a könyvet, amit olvasott. Tekintetem ráesett a címre: Milyen a női mell? Hm!!! Nem tudja?
Velem szemben is egy nő ült. Ő is olvasott. Vavyan Fable valamelyik remekét lapozta.
Amikor egyik megállóban álltunk, szemben is éppen állt egy szerelvény. A másik metrón kb. velem szemben egy lány álldogált. Egyik kezében egy papírlapot tartott, azt nézegette, másik kezével a mérőütemet rajzolta ujjával. Aztán megmozdult a metrónk. És egy padon ülő valaki is a metróval együtt mozgott. De hiszen ez lehetetlen. Ja nem. Nem mi mozogtunk. A szemközti szerelvény indult el (so genannte optikai csalódás).   
Balra kettős ülés az ajtó mellett. Az egyiken egy férfi ült, a másikon hátizsákja hevert. Testes volt a pali, de egy még kigyúrtabb, nagy csákó célozta meg a zsákos helyet. A már ülő szó nélkül és idejében kikapta alóla a zsákját. A kigyúrt fickónál is hátizsák volt, meg egy zacsi, benne alighanem sajtos buresz. Ezt a kocsi végi polcocskára rakta. Nem felejtkezett el róla leszálláskor.
Mögöttem szállt ki a kocsiból, majd megelőzött. Aztán meggondolta megát, és a liftajtó elé állt. Csak ő használta liftet a mozgólépcső helyett. Megkezdődött a verseny. A lift lemaradva indult, de gyorsabb, mint a lépcső. Mégis előbb értünk a felső szintre, mint ő, mert kis időbe telt, mg kinyílt a liftajtó. Mi nyertünk.
 A készített fotókból mutatok néhányat a FB-on.
***
Egyszer még talán megidézem a most olvasott karthauzi szerzetesek által összeállított könyvet (Az imádkozó egyház). Ide most csak egy rövid gondolatmenetet hozok.
A gyermekség sajátje a teljes kiszolgáltatottság. Egy kisgyermek nem tud gondoskodni magáról, magára hagyva meghal. Létfontosságú számára mások gondoskodása. Ezért mondja Jézus ünnepélyesen, hogy aki Isten országát nem úgy fogadja, mint a gyermek, az nem jut be oda.

A karthauzi szerzetesek arról híresek, hogy életüket csendes imádásban, imádkozásban töltik.
Időnként írásban is megnyilvánulnak, de mindig név nélkül.
Olyannyira névtelenek, hogy sírjukon sem szerepel a nevük.
Az általuk szerkesztett könyvecskéből (Az imádkozó Egyház) idézem a ma olvasottak kis részét.
A Katolikus Egyház katekizmusa azt tanítja, hogy
„az ország [Isten országa] nem az Egyház történelmi diadala által fog beteljesedni (Jel 20,7-10) állandó növekedés útján, hanem Istennek a gonosz utolsó támadása feletti győzelme által (Jel 21,2-4), melynek következtében Menyasszonya alá fog szállni a mennyből.”
Isten hallgatása „arra kényszerít” minket, hogy emlékezzünk: „nélküle semmit se tehetünk” (Jn 15,5).
„Semmit!”
Talán nem vagyunk teljesen tisztában azzal, hogy a „semmi” azt jelenti, hogy „semmit”, nem pedig azt, hogy „keveset”.
…ebben a fényben kellene olvasnunk azokat a megalázó megpróbáltatásokat, amelyeket az Egyház korunkban átél és elszenved, mert Krisztus eljövetele előtt át kell mennie egy utolsó próbatételen, amely sokak hitét meg fogja ingatni. (Lk 18,8)
Az Egyházat csak az Úrral való kapcsolatában lehet megérteni.
Nincs az Egyháznak önértelmezése.
Az Úr ad neki értelmet.
Krisztus hűsége Menyasszonyához, minden lélekhez rendíthetetlen.
Ezért „a Sárkány” ellenségeskedése ellenére az Egyház mindig Krisztust szüli.
Így, a szegénységében elfogadva önmagát Krisztustól vele és általa az Egyház „mindennap újjá szüli önmagát.” (Vö. Beda Venerabilis)
Én szóltam.
„Kürtölöm a háztetőkről”.

Az ország a parlamenti választás lázában él.
A közvéleménykutatók adatai őrült különbségeket propagálnak: A Fidesz vezet 5%-kal, a Tisza vezet 10%-kal, egyesek szerint 25%-kal. Hihetetlen, és hiteltelen. Az is igaz, hogy eléggé kaotikus a helyzet. Nem lehet könnyű mérni, pártatlanul még kevésbé.
Az a szamárság a dologban, hogy a szlogeneket már régóta és változatlan formában skandálja a két tábor. Nem merik abbahagyni, mert rosszul sülhet el. Ám egy határon túl visszatetsző az érvek szajkózása. Hogy mi a megoldás erre a patthelyzetre, azt én se tudom. De a szavazók szerintem már régen tudják, hogy hogyan fognak dönteni, és a folyamatos mantrázásból elegük lehet. Nem gondolnám, hogy ez csak afféle szerény vélemény, és csupán az én véleményem.
***
Itt is hagyom a témát, mert a FB-on szembefutott velem egy ígéretes recept, amelynek a lényegét megjegyeztem.  Talán sose tetem még ilyet, legyen ez most kivétel. (Mindmegette recept?)
Olasz krémkávé
Az olasz kávékrém minden összetevője nagyon hideg. 0,6 dl kávét összekeverjük 2 ek porcukorral és üvegbe öntjük, majd 2 dl hideg tejszínnel leöntjük, habosítjuk. Pohárba töltve jöhet rá némi kakaópor.
Ez még csak a finom desszert!
***
Idén korán berobbant a tavasz. És ahogy szokása, most is állandóan fenyeget a visszatérő mínuszokkal.
A madarak fújják a magukét a tojók csalogatására. Egyelőre fészkeket nem látok.
Visszajön a fagy?
A fák se sietik el a lombosodást.
***
Más nincs.
Április 12-ig is bízzál Istenben, és tartsd szárazon a puskaport – megmondta Cromwell Olivér.

Hányszor leírtam már, hogy kell egy katalizátor a napi posztokhoz, amire kikristályosodhat egy bekezdésnyi anyag. Ilyen most VD mai mondata, miszerint
AZ A NŐ, AKI MEG VAN ELÉGEDVE EGY MÁSIK NŐ TAKARÍTÁSÁVAL, AZ NEM NŐ.
Ez igaz, de a nőknek mégis kompromisszumot javaslok. Mert
AZ A NŐ, AKI AZT AKARJA, HOGY AZ A MÁSIK NŐ MÁSNAP IS TAKARÍTSON, JOBBAN TESZI, HA MÉGSEM KRITIZÁLJA, MERT KÖNNYEN AZON KAPHATJA MAGÁT, HOGY MAGÁNAK KELL TAKARÍTANIA.
Aztán nézegethet.
Nem alaptalan egészen a mondandóm. A kórházban hallottam, hogy főorvost találni sokkal könnyebb, mint takarítónőt. A tapasztalat azt mutatja, hogy a takarító olykor rászól az orvosra, hogy ne mászkálja össze a frissen felmosott padlót.  Fordított eset ritkábban fordul elő. Az orvosok többsége nem mer rászólni a takarítóra, nehogy felmondjon.
Persze ez csak hozzávetőlegesen igaz, mert embere válogatja, hogy ki mikor mit tesz.
***
Tegnap megvolt a békemenet. Megvolt a Tiszások találkozója is a Hősök terén, a Mi Hazánké is a Pilvaxnál, és ki tudja még hány kisebb alakulat megemlékezése valahol.
Isten tudja, hogy a szájkarate milyen eredménnyel zárult az egyes pártok részéről.
Ezen azt értem: Hány újabb embert állítottak maguk mellé a megmozdulások szónokai. Alighanem keveset.
Olyan ez, mint a szurkolótáborok élete. Vajon mivel lehet egy Fradi szurkolót rábeszélni arra, hogy ezután az Újpestnek drukkoljon.  
Nem lehet az olyan egyszerű. A megvesztegetés leginkább anyagi juttatásokkal érhető el, gondolom én. (Vö. Megveszlek kilóra.)
A nagy megmérettetés azonban még hátra van. Szűk négy hét van a voksolásig. Lehet fogadásokat kötni, hogy milyen eredménnyel. Nagyon várom, hogy túl legyünk rajta. Másról se szól a tömegkommunikáció, mint a pártok küzdelméről. Megint hasonlathoz folyamodok.
Valamikor volt reggeli csúcs, meg délutáni csúcs a közlekedésben. Most mintha egész nap csúcs lenne.
Valamikor meghatározott ideje volt a kampánynak. Most mintha folyamatosan kampány volna. László Gábor, a pater a regnumi perben hivatkozott apjára, aki megmondta fiacskájának, hogy ne foglalkozzon politikával, mert a politika aljas, szennyes, mocskos dolog tud lenni.
Mi tagadás, tapasztaljuk.

Ez az ünnepünk az osztrák uralom alóli szabadulás reményében indított forradalom emléknapja. Tüzes ifjak, tüzes indulatok, tüzes költemény, tüzes tenniakarás a szuverenitás megszerzése céljából. Hogy bölcs lépés volt-e vagy sem, máig vita kérdése.
Kossuth és Széchenyi szembeállítása a forradalom és a reformok általi fejlődés ellentétét jelzik. Akkor az osztrák uralom ellen álltak ki, majd 56-ban a szovjet uralom ellen, s ma a kormány a globalisták ránk nehézkedése ellen.
Töretlen lelkesedésem megtorpant egy pillanatra, amikor – az EU-hoz csatlakozás után – cikket kértek tőlem 1848-ra emlékezve. A cikk elkészült, meg is jelent. A fejtörést az okozta, hogy éppen egy másik uralom alá futottunk abban az időben a szovjet helyett.
Mentségemre szolgál, hogy akkor még nem látszott, hogy a három alapító atya, De Gasperi, Schumann és Adenauer elképzelését (közös megegyezéssel közösen cselekedni azokban a dolgokban, amelyek minden EU-tagnak a javát szolgálják) felrúgják, és egyesült európai államot akarnak keresztülverni a népek megkérdezése nélkül.
Hányszor fogalmazódott meg bennem a kérdés: Mit keres egy amerikai milliárdos au EU ülésein? Ma is jogos a kérdés: Mit keres egy ukrán vezető az EU tanácskozásain?
Hogy kerül oda? Milyen jogcímen? Miért nem teszi fel senki a kérdést az üléseken?
Cui prodest?
A válasz egyértelmű. Akik odaültették, nem mutatkoznak: a háttérből provokálnak. Háttérhatalomnak is hívják.
Mi csak az elölre tolt helyőrséggel replikázunk szuverenitási törekvésünk szellemében.
Ma újra él a Kossuth nóta refrénje:
Éljen a magyar szabadság, éljen a haza.
***
Minden évben állami kitüntetéseket oszt az állam vezetése a grémiumok javaslatai alapján. Minden évben figyelemmel kísérem: Kik mapnak állami kitüntetést. Az általam ismertek névsora évről évre szűkül. Adódik. Öregszem, a kitüntetések alanyai már nem az én korosztályom, legalábbis zömmel nem az.
Mindig akadnak, akik elsajnálják mások sikerét.  Az általam becsült költő, Lackfi János is Kossuth-díjas lett.  Már kapja a sok-sok gratuláló kommentet, de kap elmarasztalót is. Egyikük arról fanyalog, hogy hogy fogadhatja el „azoktól”? Egy másik zokon veszi, hogy elismerik munkásságát. A fanyalgóknak megírtam: Milyen jogon várják el, hogy az adományozóktól a tökéletességet, miért az adományozott tökéletességét? Vajon a kommentelők maguk tökéletesek?