Mickey webnaplója

Új nap, új lehetőségek, új élet, új ember. Hát hogyne. Új évszak. Ráadásul tavaszi napéjegyenlőség dátuma. A mandula már nagyban virágzik, a mogyoró barkái elvégezték feladatukat, most a vadszilván van a sor. No, meg a különféle tavaszi virágokon.
Tegnapunk tele volt jó hírekkel mikrokozmoszunkban. L.-t felvették a zenei szakközépbe, ahová olyannyira vágyott. BL.-t meg az egyetem kínai szakára, amihez affinitása volt. A. gyerekcse korosztályában az első húsz között az országos versenyben. Nekem meg megérkezett az értesítés, hogy mehetek a paksamétáért, amely arról szól, hogy miket jelentettek rólam az átkosban. Nem érdekel igazán, hogy kiket vettek rá erre. Igazából csaknem mindegy az is, hogy miket mondtak. Adódott egy lekérdezési lehetőség, és én életem vele. Sok értelme volna???
***
Egy hasonlóság ötlött fel bennem. Mindjárt kiderül, hogy mi is az. Ambrus és Ibike története.
Szent Ambrus a 4. sz-ban élt. Milánó kormányzója volt, és híres szónok. Mint békéltető lépett fel a vallási ellentétek miatt fenekedő tömegben, akik Milánó püspökutódját keresték szópárbajban. Egy gyerek elkiáltotta magát a tömegben: „Ambrus legyen a püspök!” A jelenlévők azon mód meg is egyeztek ebben. Nota bene, Ambrus akkor hitújonc volt, még meg sem volt keresztelve. Ezen – gondolom – gyorsan változtattak.  
Ibike középvezető volt egykori egyik cégemnél. Az MSZP titkár mandátuma  lejárt, és keresték, de nem találták az utódját. Ám egy párttag azzal a javaslattal élt, hogy legyen Ibike az új párttitkár. Mire a tagság fölhördült: Ibike nem is párttag.
- Na és – hangzott a replika, majd belép.
(Nem lépett be.)
***
Befejeztem este 11-kor a vadromantikus Fekete István-regényt (Hajnal Badányban). Olvastam már vagy negyven éve, de alig emlékeztem valamire. (Nekem minden könyv új, hacsak fel nem fedezem benne ceruzás kiemeléseimet.)
Már minden rendben van. Víg Mátyás molnár sok megaláztatás és kaland után feleségül vehette Tallós Annát (Panni), miután a Pados család által kiszemelt büszke jágert megölte Sztojka Gyuri a Mátyástól ellopott fokossal. (Mint a nóta mondja: Rézfokos a fejében, dufla tőr a szívében). Tehát megvolt az esküvő, miután Anna mindkét szüleje meghalt. Sőt, mi több, ennek a szépséges szerelmes Annának leánya is született hamarosan szülei örömére.
Mondanom se kell, hogy boldogan aludtam el az igazak álmát álmodva.
Hát.
Olyan volt nekem ez a befejezés, mint öreganyámnak azok a regények, amiknek a végén megtalálták a kincset.  

A mai olvasmány (Bölcsesség könyve) semmit sem vesztett aktualitásából.
„Csalfa észjárásuk miatt azt mondják egymásnak: Rövid és szomorú az életünk…
Leskelődjünk az igazra, mert terhünkre van.
Szembeszáll tetteinkkel:
bepanaszol bennünket törvényszegésért,
és szemünkre hányja, hogy vétünk a tisztesség ellen.
Dicsekszik, hogy ismeri az Istent, és az Úr gyermekének mondja magát.
Vádol bennünket, amiért így gondolkodunk.
Még ránézni sem jó. Mert az életmódja elüt másokétól, és szokatlanok az útjai.
Hamis pénznek néz bennünket, és mint szemetet, kerüli az útjainkat.
Az igazak végső sorsát meg boldognak hirdeti, és pöffeszkedve atyjának nevezi az Istent.
Lássuk hát, igazak-e a beszédei!
Figyeljük meg, mi végre jut!
Mert ha az igaz az Isten gyermeke, akkor az Isten pártjára kel, és kiszabadítja ellenségei kezéből.
Tegyük próbára, gúnyoljuk és bántalmazzuk, hogy megismerjük szelídségét és kipróbáljuk türelmét!
Ítéljük gyalázatos halálra, mert – saját szava szerint – Isten oltalmában részesül!”
Így gondolkodnak, de tévednek, mert gonoszságuk vakká tette őket. Nem ismerik Isten titkos szándékait. Ezért sem az erény jutalmát nem remélik, sem a tiszta lelkek díját nem tudják becsülni.” (Bölcs 2.a; 12-22)
Ugyanez valósul meg az EU tanácskozásain. Az EU összezár: Terhünkre van, törvényszegést említ, vétkeket a tisztesség ellen, hamisnak nevez minket, istenes.
A vakok és gonoszok a halálát kívánják, kiirtását tervezik, gúnyolják és szavakkal bántalmazzák.

Ez a bibliai szöveg a bölcsesség és az istentelenség egymásnak feszüléséről szól.
Ki-ki behelyettesítheti az alakokat korunk politikai szereplőivel.
Költői a kérdés: Ugyan mi változott több mint kétezer év óta?

Ilyentájt felkeresem a pesti ferenceseket. Hajnalok hajnalán 5h 10-kor felébredtem. 5h 15-kor a buszhoz indultam. 5h 25-kor már fotóztam a Szentendrei utat meg az Aranyhegyi-patakot. Odafelé semmi különös nem esett, ha csak az nem, hogy látom: mások is korán kelnek, úton vannak. Visszafelé azonban telt magam két ugyancsak telt nő közé ültem a metrón. A tőlem jobbra eső becsukta a könyvet, amit olvasott. Tekintetem ráesett a címre: Milyen a női mell? Hm!!! Nem tudja?
Velem szemben is egy nő ült. Ő is olvasott. Vavyan Fable valamelyik remekét lapozta.
Amikor egyik megállóban álltunk, szemben is éppen állt egy szerelvény. A másik metrón kb. velem szemben egy lány álldogált. Egyik kezében egy papírlapot tartott, azt nézegette, másik kezével a mérőütemet rajzolta ujjával. Aztán megmozdult a metrónk. És egy padon ülő valaki is a metróval együtt mozgott. De hiszen ez lehetetlen. Ja nem. Nem mi mozogtunk. A szemközti szerelvény indult el (so genannte optikai csalódás).   
Balra kettős ülés az ajtó mellett. Az egyiken egy férfi ült, a másikon hátizsákja hevert. Testes volt a pali, de egy még kigyúrtabb, nagy csákó célozta meg a zsákos helyet. A már ülő szó nélkül és idejében kikapta alóla a zsákját. A kigyúrt fickónál is hátizsák volt, meg egy zacsi, benne alighanem sajtos buresz. Ezt a kocsi végi polcocskára rakta. Nem felejtkezett el róla leszálláskor.
Mögöttem szállt ki a kocsiból, majd megelőzött. Aztán meggondolta megát, és a liftajtó elé állt. Csak ő használta liftet a mozgólépcső helyett. Megkezdődött a verseny. A lift lemaradva indult, de gyorsabb, mint a lépcső. Mégis előbb értünk a felső szintre, mint ő, mert kis időbe telt, mg kinyílt a liftajtó. Mi nyertünk.
 A készített fotókból mutatok néhányat a FB-on.
***
Egyszer még talán megidézem a most olvasott karthauzi szerzetesek által összeállított könyvet (Az imádkozó egyház). Ide most csak egy rövid gondolatmenetet hozok.
A gyermekség sajátje a teljes kiszolgáltatottság. Egy kisgyermek nem tud gondoskodni magáról, magára hagyva meghal. Létfontosságú számára mások gondoskodása. Ezért mondja Jézus ünnepélyesen, hogy aki Isten országát nem úgy fogadja, mint a gyermek, az nem jut be oda.

A karthauzi szerzetesek arról híresek, hogy életüket csendes imádásban, imádkozásban töltik.
Időnként írásban is megnyilvánulnak, de mindig név nélkül.
Olyannyira névtelenek, hogy sírjukon sem szerepel a nevük.
Az általuk szerkesztett könyvecskéből (Az imádkozó Egyház) idézem a ma olvasottak kis részét.
A Katolikus Egyház katekizmusa azt tanítja, hogy
„az ország [Isten országa] nem az Egyház történelmi diadala által fog beteljesedni (Jel 20,7-10) állandó növekedés útján, hanem Istennek a gonosz utolsó támadása feletti győzelme által (Jel 21,2-4), melynek következtében Menyasszonya alá fog szállni a mennyből.”
Isten hallgatása „arra kényszerít” minket, hogy emlékezzünk: „nélküle semmit se tehetünk” (Jn 15,5).
„Semmit!”
Talán nem vagyunk teljesen tisztában azzal, hogy a „semmi” azt jelenti, hogy „semmit”, nem pedig azt, hogy „keveset”.
…ebben a fényben kellene olvasnunk azokat a megalázó megpróbáltatásokat, amelyeket az Egyház korunkban átél és elszenved, mert Krisztus eljövetele előtt át kell mennie egy utolsó próbatételen, amely sokak hitét meg fogja ingatni. (Lk 18,8)
Az Egyházat csak az Úrral való kapcsolatában lehet megérteni.
Nincs az Egyháznak önértelmezése.
Az Úr ad neki értelmet.
Krisztus hűsége Menyasszonyához, minden lélekhez rendíthetetlen.
Ezért „a Sárkány” ellenségeskedése ellenére az Egyház mindig Krisztust szüli.
Így, a szegénységében elfogadva önmagát Krisztustól vele és általa az Egyház „mindennap újjá szüli önmagát.” (Vö. Beda Venerabilis)
Én szóltam.
„Kürtölöm a háztetőkről”.

Az ország a parlamenti választás lázában él.
A közvéleménykutatók adatai őrült különbségeket propagálnak: A Fidesz vezet 5%-kal, a Tisza vezet 10%-kal, egyesek szerint 25%-kal. Hihetetlen, és hiteltelen. Az is igaz, hogy eléggé kaotikus a helyzet. Nem lehet könnyű mérni, pártatlanul még kevésbé.
Az a szamárság a dologban, hogy a szlogeneket már régóta és változatlan formában skandálja a két tábor. Nem merik abbahagyni, mert rosszul sülhet el. Ám egy határon túl visszatetsző az érvek szajkózása. Hogy mi a megoldás erre a patthelyzetre, azt én se tudom. De a szavazók szerintem már régen tudják, hogy hogyan fognak dönteni, és a folyamatos mantrázásból elegük lehet. Nem gondolnám, hogy ez csak afféle szerény vélemény, és csupán az én véleményem.
***
Itt is hagyom a témát, mert a FB-on szembefutott velem egy ígéretes recept, amelynek a lényegét megjegyeztem.  Talán sose tetem még ilyet, legyen ez most kivétel. (Mindmegette recept?)
Olasz krémkávé
Az olasz kávékrém minden összetevője nagyon hideg. 0,6 dl kávét összekeverjük 2 ek porcukorral és üvegbe öntjük, majd 2 dl hideg tejszínnel leöntjük, habosítjuk. Pohárba töltve jöhet rá némi kakaópor.
Ez még csak a finom desszert!
***
Idén korán berobbant a tavasz. És ahogy szokása, most is állandóan fenyeget a visszatérő mínuszokkal.
A madarak fújják a magukét a tojók csalogatására. Egyelőre fészkeket nem látok.
Visszajön a fagy?
A fák se sietik el a lombosodást.
***
Más nincs.
Április 12-ig is bízzál Istenben, és tartsd szárazon a puskaport – megmondta Cromwell Olivér.

Hányszor leírtam már, hogy kell egy katalizátor a napi posztokhoz, amire kikristályosodhat egy bekezdésnyi anyag. Ilyen most VD mai mondata, miszerint
AZ A NŐ, AKI MEG VAN ELÉGEDVE EGY MÁSIK NŐ TAKARÍTÁSÁVAL, AZ NEM NŐ.
Ez igaz, de a nőknek mégis kompromisszumot javaslok. Mert
AZ A NŐ, AKI AZT AKARJA, HOGY AZ A MÁSIK NŐ MÁSNAP IS TAKARÍTSON, JOBBAN TESZI, HA MÉGSEM KRITIZÁLJA, MERT KÖNNYEN AZON KAPHATJA MAGÁT, HOGY MAGÁNAK KELL TAKARÍTANIA.
Aztán nézegethet.
Nem alaptalan egészen a mondandóm. A kórházban hallottam, hogy főorvost találni sokkal könnyebb, mint takarítónőt. A tapasztalat azt mutatja, hogy a takarító olykor rászól az orvosra, hogy ne mászkálja össze a frissen felmosott padlót.  Fordított eset ritkábban fordul elő. Az orvosok többsége nem mer rászólni a takarítóra, nehogy felmondjon.
Persze ez csak hozzávetőlegesen igaz, mert embere válogatja, hogy ki mikor mit tesz.
***
Tegnap megvolt a békemenet. Megvolt a Tiszások találkozója is a Hősök terén, a Mi Hazánké is a Pilvaxnál, és ki tudja még hány kisebb alakulat megemlékezése valahol.
Isten tudja, hogy a szájkarate milyen eredménnyel zárult az egyes pártok részéről.
Ezen azt értem: Hány újabb embert állítottak maguk mellé a megmozdulások szónokai. Alighanem keveset.
Olyan ez, mint a szurkolótáborok élete. Vajon mivel lehet egy Fradi szurkolót rábeszélni arra, hogy ezután az Újpestnek drukkoljon.  
Nem lehet az olyan egyszerű. A megvesztegetés leginkább anyagi juttatásokkal érhető el, gondolom én. (Vö. Megveszlek kilóra.)
A nagy megmérettetés azonban még hátra van. Szűk négy hét van a voksolásig. Lehet fogadásokat kötni, hogy milyen eredménnyel. Nagyon várom, hogy túl legyünk rajta. Másról se szól a tömegkommunikáció, mint a pártok küzdelméről. Megint hasonlathoz folyamodok.
Valamikor volt reggeli csúcs, meg délutáni csúcs a közlekedésben. Most mintha egész nap csúcs lenne.
Valamikor meghatározott ideje volt a kampánynak. Most mintha folyamatosan kampány volna. László Gábor, a pater a regnumi perben hivatkozott apjára, aki megmondta fiacskájának, hogy ne foglalkozzon politikával, mert a politika aljas, szennyes, mocskos dolog tud lenni.
Mi tagadás, tapasztaljuk.

Ez az ünnepünk az osztrák uralom alóli szabadulás reményében indított forradalom emléknapja. Tüzes ifjak, tüzes indulatok, tüzes költemény, tüzes tenniakarás a szuverenitás megszerzése céljából. Hogy bölcs lépés volt-e vagy sem, máig vita kérdése.
Kossuth és Széchenyi szembeállítása a forradalom és a reformok általi fejlődés ellentétét jelzik. Akkor az osztrák uralom ellen álltak ki, majd 56-ban a szovjet uralom ellen, s ma a kormány a globalisták ránk nehézkedése ellen.
Töretlen lelkesedésem megtorpant egy pillanatra, amikor – az EU-hoz csatlakozás után – cikket kértek tőlem 1848-ra emlékezve. A cikk elkészült, meg is jelent. A fejtörést az okozta, hogy éppen egy másik uralom alá futottunk abban az időben a szovjet helyett.
Mentségemre szolgál, hogy akkor még nem látszott, hogy a három alapító atya, De Gasperi, Schumann és Adenauer elképzelését (közös megegyezéssel közösen cselekedni azokban a dolgokban, amelyek minden EU-tagnak a javát szolgálják) felrúgják, és egyesült európai államot akarnak keresztülverni a népek megkérdezése nélkül.
Hányszor fogalmazódott meg bennem a kérdés: Mit keres egy amerikai milliárdos au EU ülésein? Ma is jogos a kérdés: Mit keres egy ukrán vezető az EU tanácskozásain?
Hogy kerül oda? Milyen jogcímen? Miért nem teszi fel senki a kérdést az üléseken?
Cui prodest?
A válasz egyértelmű. Akik odaültették, nem mutatkoznak: a háttérből provokálnak. Háttérhatalomnak is hívják.
Mi csak az elölre tolt helyőrséggel replikázunk szuverenitási törekvésünk szellemében.
Ma újra él a Kossuth nóta refrénje:
Éljen a magyar szabadság, éljen a haza.
***
Minden évben állami kitüntetéseket oszt az állam vezetése a grémiumok javaslatai alapján. Minden évben figyelemmel kísérem: Kik mapnak állami kitüntetést. Az általam ismertek névsora évről évre szűkül. Adódik. Öregszem, a kitüntetések alanyai már nem az én korosztályom, legalábbis zömmel nem az.
Mindig akadnak, akik elsajnálják mások sikerét.  Az általam becsült költő, Lackfi János is Kossuth-díjas lett.  Már kapja a sok-sok gratuláló kommentet, de kap elmarasztalót is. Egyikük arról fanyalog, hogy hogy fogadhatja el „azoktól”? Egy másik zokon veszi, hogy elismerik munkásságát. A fanyalgóknak megírtam: Milyen jogon várják el, hogy az adományozóktól a tökéletességet, miért az adományozott tökéletességét? Vajon a kommentelők maguk tökéletesek?

Hamar jött a tavaszi enyheség.
Tudom, még nem végleges.
Benne a rizikó, elfagynak-e a gyümölcsrügyek, egyáltalán, mit hoz a korunkra jellemző makrancos, hisztis, kiszámíthatatlan időjárás.
Aszályt, árvizet.
Mindkettőt felváltva?    
Tápászkodik mindenesetre a természet, tápászkodunk magunk is, próbáljuk megállítani a megállíthatatlan időt.
Már megint szombat van.
Már megint március 15. van.
Már megint választás jön.
Szervezetem már meg int: Jó lesz vigyázni, csak „lassacskán és sokáig”, ha lehet. Esendőségünket egyre nyilvánvalóbban érezzük, érzem, ahogy változunk: a természetesből a természetfelettibe tartva.
Egy közelmúltban befejezett lektorálási munka döbbentett rá, hogy napjaimban mennyire hiányzik az értékes tevékenység.
Nem a napi rutin ellen beszélek, de mégis csak más az alkotás öröme.
Ez utóbbit éltem meg a múlt héten.
Alighanem nem vagyok vele egyedül, hogy visszasírom főállású munkámat.
Már nem érdekel az se, hogy kapok-e érte honoráriumot.
Korábban már írtam róla, hogy a lektorálás és a rejtvényfejtés között az a különbség, hogy a rejtvényfüzetekért elég rendes árat fizetek.
Megfejtésük után a szelektív hulladékok között végzik a kitöltött füzetek.
Ezzel szemben a korrektúrával, lektorálással értékteremtést folytatok.
Hozzásegítem a kiadókat, hogy normális köteteket dobjanak piacra.
Nagyon nem mindegy, hogy rejtvényekkel vagy kéziratokkal birkózom.

Kézbe fogtam a könyvmegállóból korábban hozott dalos könyvet, (Kulcs a muzsikához 2) azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a „kárikittyom” mellé ebben a kötetben is találok olyan bűvös szavakat, amelyeket éneklünk, bár jelentésükről gőzünk sincs.  
El vagyok bűvölve a kötet dallamgazdagságán.  
Saccolásom szerint kb. 450-500 okosan válogatott zeneművet és dallamrészletet közöl.
Tetszik a minden  dallamra kiterjedő betűrendes tartalomjegyzéke is.
Adódik, hogy az iskolai használatra szánt kötet.
Jól sejtem, hogy van ennek a könyvnek első része is.
Alighanem. (KC-0001)
A Pécsi Géza-Uzsalyné Pécsi Rita nevével fémjelzett könyv fantasztikus összefoglaló.
Szeretem az előszavában közölt hivatkozást is.
Kodályt idézi: „Aki ízlés nélkül ruházkodik, testi épségét nem veszélyezteti. De a művészetben a rossz ízlés valóságos lelki betegség, amely kiéget a lélekből minden fogékonyságot.”
Olvasom: bőséges CD-mellékletek egészítették ki a tankönyvcsaládot.
Micsoda kincs lehet ez a gyűjtemény! 14! CD-t említ a kötetvégi hirdetés.
Minden iskolában ott volna a helye legalább a könyvtárban.
Hogy mennyire volt elterjedt ez a könyvcsalád, csak sejthetem.
A nálam lévő példány 2002-ből való, és immár ötödik kiadását jelzi a címlap.
***
A gép az csak gép, még ha igen okosnak mutatja is magát.
Tegnap kaptam tíz lájkot. Az utolsó kettőt így kommentálja a net: Eszter Rétinak (sic!) és Sonja Sárynek (sic!) tetszett a bejegyzésed.
Hát nem is tudem, örülhatok-e neki.  
A holt sose lesz élő, bármennyi „esze” van is.
 

Hallgattam a sógor püspök, Varga Laci vallomását, amit a Mária-Rádióban tett.
Egy gondolatát szeretném itt megosztani, mert érdekes, és nem ismertem korábban.
Azt mondja a főpap, hogy beszélt egy nyelvésszel, aki kikutatta, hogy mit jelentenek azok a szavak, amelyeket az arsi plébános, Szent Vianney János észlelt egy alkalommal.
Történt, hogy a templomában egy odavalósi paraszt álldogált és az Oltáriszentséget szemlélte huzamosan. A szent plébános mellé lépett és megkérdezte, hogy mit csinál?
A paraszt azt felelte: „Én nézem őt, Ő meg néz engem.” Nos, a kutatót érdekelte, hogy a Lyon-környéki nyelvjárásban mit jelentett az 1700-as években a nézni ige. Azt erősítette meg, hogy befogadást jelentő szó volt akkoriban. Ez megváltoztatja a tükörfordítású mondat értelmét.
Helyesen tehát így hangzik:
Én befogadom őt, ő meg befogad engem.
Mennyivel mélyebb ez utóbbi jelentése.  
***
Áll a sarkon egy mandulafa. És virágzik. Öröm nézni, ahogy fehér virágai világítanak a napsugárzásban.
Majdnem megálltam, hogy lefotózzam.
De hát koratavasszal mindenki virágokat fényképez.
Fotó nélkül is elhihető, hogy szép látvány.
***
Egy meg nem erősített hír szerint Ursula lemondott. Vannak kétségeim.
Egy másik – megerősített – hír szerint OV és több generációs családja életveszélyes fenyegetést kapott Ukrajnából.
Az EU vezetése nem ismeri Babits versét: Vétkesek közt cinkos, aki néma. Márpedig nem hangos Brüsszel a nyomorult terv elítélése miatt.
Szégyen.
Átkozott egy grémium.
Nem szeretnék közéjük tartozni.