Mickey webnaplója

 Részlet Alice Weidel CPAC-on elmondott beszédéből. 
„Magyarország ismét a szabadságért folytatott küzdelem élvonalában állt. Mi, németek, soha nem fogjuk elfelejteni, mit tartozunk a magyar nemzetnek. [Taps] [Taps] Ma a szabadság és az önrendelkezés ismét veszélyben van. De ezúttal a veszély nem kívülről jön. Belülről fakad. A brüsszeli és túl sok európai főváros globalista elitjéből bukkant elő, pontosan azért, mert a jóindulat álarca mögé bújnak.

Ördögien veszélyes. Illegális tömeges migrációval árasztják el országainkat. Arra kényszerítik saját népünket, hogy etessék és előnyben részesítsék ezeket a tömegeket, miközben a bűnözés robbanásszerűen terjed, a terrorizmus veszélyessé teszi az utcáinkat, és az iszlám szélsőségesség megveti a lábát.

  És ezzel megfosztják európai nemzeteinket a lelküktől. Apokaliptikus pánikot szítanak az úgynevezett ember okozta klímaváltozás miatt, és ezt tökéletes ürügyként használják fel iparunk megfojtására, energiabiztonságunk lebontására, egész lakosság elszegényedésére, és egy olyan szocialista tervgazdaság bevezetésére, amely óriási mértékben növeli saját hatalmát.

Azt követelik, hogy fogadjuk el a tucatnyi vagy több száz nemről szóló abszurd fikciót, hogy a férfiakat nőknek, a nőket pedig férfiaknak nevezzük. Hogy zavarjuk össze saját gyermekeink elméjét, és ezzel aláássuk a családot, a személyes szabadság és maga az emberi társadalom alapját.

Adósságot adósságra halmoznak, és számtalan milliárdot utalnak át a világ egyik legkorruptabb rezsimjének, Ukrajnának, hogy elnyújtsák a háborút, ami nem a miénk. [Taps] Nem tartozik ránk. [Taps] Kijev mellett állnak, még akkor is, amikor a rezsim zsarol, fenyeget és fizikailag támadja a létfontosságú infrastruktúrát az EU tagállamain belül.

És ez még mindig nem elég nekik. Állandó háborút vívnak a szólásszabadság ellen. Üldözik azokat a polgárokat, akik kritizálni merik ezt a katasztrofális autoriter irányvonalat. A dezinformáció elleni küzdelem cinikus zászlaja mögé bújnak, hogy üldözzék azokat a pártokat és kormányokat, amelyek saját népük létfontosságú érdekeit helyezik előtérbe.

Még attól sem riadnak vissza, hogy beavatkozzanak a nemzeti választásokba és manipulálják a szabad polgárok szent akaratát, mert mindenekelőtt attól félnek, hogy mit dönthetnek szabadon az emberek. Brüsszelben úgy tűnik, azt hiszik, hogy az európai lakosság türelme végtelen. Tévednek.

   Pártunk, a német AfD Alternatíva fDland iránti növekvő támogatottság, valamint a magyar nép Ön iránt, Orbán Viktor miniszterelnök úr, tanúsított rendíthetetlen támogatása élő bizonyítéka annak, hogy a szabad polgárok türelme elfogyott. [Taps] [Taps] Újra meg kell küzdenünk a szabadságért és az önrendelkezési jogunkért.

Az eszközök eltérőek lehetnek, de a bátorságnak, az elszántságnak, a rendíthetetlen összpontosításnak pontosan ugyanolyannak kell lennie, mint őseinké. Minden olyan európai ember sorsa forog kockán, aki még mindig szereti a szabadságot, és minden olyan hazafié, aki még mindig hisz a szuverén nemzetekben. És szerencsésnek, igazán szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy ebben a döntő küzdelemben oly sok nemzet szabadságszerető hazafiaival és a szabadság rendíthetetlen bajnokával állunk egymás mellett.

Orbán Viktor, álljon fel. [Éljenzés és taps] [Taps] [Taps] Mi, hazafiak, vállvetve állunk, hogy sok sikert kívánjunk a Fidesznek és Orbán Viktor miniszterelnöknek az április 12-i választásokon. Minden jót kívánunk önöknek. [Éljenzés] [Taps] [Taps] Isten áldja önöket. Isten áldja Magyarországot. Isten áldja Németországot.

  És Isten áldja a szabad Európát. Köszönöm. [Taps] [Taps]

Mire várnak? – hangzik el a koreai sorozatban.
Lódobogásra, értékeli egy góbé.
A társa hozzáteszi: Pirított hógolyóra.
Buszmegállóban: - Anyád babát vár.
- Tudom, mondja a gyerek. - És az a pohos bácsika mit vár?
- A 22-es buszt.
Várunk és várunk. Hogy mire is?
Mindenre, aminek az eljöttét reméljük.
Várunk a várakozásra kijelölt helyen.
Várunk
- a melegebb tavaszra,
- a húsvéti feltámadásra
- parlamenti választás a kedvünk szerinti alakulására
- a béke helyreállítására
- egyik könyv második átnézésre
- másik könyv lektorálására
- az eljövendő örök életre
- Krisztus újbóli eljövetelére
- a háborúk megszűnésére
- a Kánaán megérkezésére
- Várjuk a hitük miatt üldözöttek szabadulását
- a keresők rátalálását az igazságra
- dimenzióink kiteljesedését
Persze addig se ülünk ölbe tett kézzel, mert
fel kell porszívózni,
meg kell írni a napi penzumot,
le kell vinni a szemetet,
figyelni kell környezetünk rezdüléseire,
és még sorolhatnám.  

Az üzletközpontban járva kerestünk és nem találtunk csoki bárányfigurát. Nyulak voltak, tojások és csirkék halomszám. Talán azért, mert a húsvéti bárány, mint olyan, erős jelkép. Meglehet, persze az is, hogy kevesen keresték korábban, amikor még a polcokon volt.
Fizetéskor a hűségkértyát sehogy se fogadta el az automata pénztár. A jelen lévő asszisztens azt javasolta, hogy változtassuk meg a jelszót. A harcias választás előtti indulatomban azt találtam mondani, hogy legyen a jelszó: NEM HAGYJUK! (Persze ez csak vicc volt.)
Visszaemlékezem arra, hogy aktív koromban is jelszót kért a számítógépünk a munkahelyemen. Azt javasoltam, hogy legyen a BÉKE szó.. Miért éppen a béke? – kérdezte a kolleginám. Az csak azért, mondtam neki, mert „egy a jelszónk: a „béke”. Az is vicc volt, de akkor elfogadtatott. Rövid szó, és a vonatkozó csasztuska folytán nem felejtjük el egy életre.
De ha már vicc.
A szoc. időkben közszájon forgott az a poén, hogy „Elvtársak, nem lesz többé háború, csak békeharc, de olyan, hogy kő kövön nem marad”.
A nagy vízválasztó csakugyan a háború és béke. (Nem véletlen Tolsztoj címválasztása.)
A háború a zsigeri gyűlölet szítása háttérben meghúzódó kevesek hallatlan meggazdagodása mellett.
A béke az osztozkodás ideje, a barátságok kialakításának a tere, az egymás elfogadásának huzamos ideig tartó kompromisszuma. Ugyanakkora indulattal szeretni is lehetne, mint amekkora ellenszenvvel esnek egymásnak birodalmak, eszmék, ideológiák, területi követelések.
Az ember rosszra hajló természetének kis-, illetve nagymértékben való megnyilvánulása.
Mindig az a kérdés: Cui prodest? Kinek az érdeke (húzódik meg az egyenetlenkedések mögött)?
***
Saját sorsunkat illetően valaha bizakodással tekintettem a közös Európa eszméjére. Az alapító atyák szépet álmodtak. A valóságba belerondított az Európát kaotikus állapotba züllesztő háttérhatalom.
Ahogyan a dolgok állanak, azt soha nem támogattam volna voksommal. Sajnos engedtünk a szirénhangoknak. Azt gondoltuk, hogy emberarcú közösségbe jelentkezünk.
Hol van attól az EU!?
Könnyen meglehet, hogy példátlan gyorsasággal darabjaira hullik.   

Tegnap elhoztam a RM-per engem is megszólító anyagát. Azért csak azt, mert a levéltár csak ezt az irattömeget őrzi. Amikor kutatásra beadtam kérelmemet, 1986-ig kértem adatokat, de mivel megfigyelésemet 1972-ben lezárták, és mivel a munkahelyek anyagai nem állnak rendelkezésükre, legalábbis ezt vélem, további feljegyzéseket nem kaptam. Hogy létezhettek ilyenek, onnan tudom, hogy egykori igazgatóm idézett személyzeti káderanyagomból, s elárulta nekem, hogy a piaristáknál végeztem a gimnáziumot. A gyári munkálkodásom idején pedig elutasították mérnöki karra kívánkozásomat, idealista megbélyegzéssel. KISZ-titkárommal jóban voltam. Úgy látszik, túlságosan is jóban… Későbbi munkahelyemen nem jelentkeztem foxi-maxira, s mint említettem, nem is akartam „hemzsegni”. Mindenesetre tegnap egy kortörténeti dokumentumcsomaggal gazdagabb lettem.
***
Hangutánzóink feltérképezésében is léptem. Saját kútfőmön kívül szótárakat is segítségül hívtam, és még néhány irodalmárt. Fekete Istvánnál meglehetősen sok hangutánzóval találkoztam és illesztettem be ezeket a gyűjteménybe. Újabb regényét olvasva is megjelöltem vagy húsz ilyet, s alig lepett meg, hogy mindegyik szerepelt már a kollekcióban. Hát persze. Írónk szókincse nem változott.
Meg kell jegyeznem, hogy Lackfi János költeményeiben is meglehetősen sok a nyelvezet gazdagítását szolgáló hangutánzó. Ezeket is igyekeztem begyűjteni. Újabb forrásra akadtam Sütő András novelláskötetében. Megint más tájegység, megint eltérő szókincs.
Nemcsak a hangutánzói mások, hanem pl. a halnevek. Kölönte. Itt nem terem ilyesfajta hal, csak domolykó, és az is ritkán. Eddig 1049 hangutánzó igére leltem, de lényegesen több van a magyar nyelvben Pl. igekötőkkel megspékelve. (A népnyelvről nem is beszélve.)
***
Egy gondolat a személyiségi jogokról. Valaha foglalkoztatott a gondolat, hogy nyilvánosság elé viszem szüleim, nagyszüleim levelezését. Rokoni kérésre elálltam ettől. Ugyancsak gyerekeim kérésére vagy tíz éve leálltam arról is, hogy gyönyörű unokáim vagy gyermekeim fotóit közszemlére tegyem. Így csak nekem szépek.  
Ma az jutott eszembe, hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus lelkünkre kötötte, hogy amit hallunk tőle titokban, az hirdessük a háztetőkről, meg azt is, hogy menjünk az egész világra és hirdessük az evangéliumot.
No lám.
Istennek nincsenek személyiségi jogai. Kiteszi szívét, lelkét, életét, tanításait a legszélesebb nyilvánosság elé, hogy szájára vegye a világ. Éljen vele, de szabadságában áll vele visszaélni is.  
Hm.

Ma elmentem az Állambiztonsági Szolgáltatások Történeti Levéltárba, ahol átvettem a Regnum Marianum perében készült engem említő dokumentumok fénymásolatát.
Mind az 58 lapot.
Azon melegében végigolvastam az iratokat. Megpróbálom szűkszavúan levonni a tanulságokat.  
1970-ben az államhatalom harmadszor is rátámadt a RM-ra. A vád ellene, hogy az ifjúságot elszeretik az ateizmus elől. Hivatkozásuk a RM feloszlatásáról hamis állítás. Sose számolták fel. 1951-ben valahogy elfelejtették. Csak saját székházukból dobatták ki az egyesületet. Azzal vádolták a RM papjait és civil vezetőit, hogy idealista elitet nevelnek, összeszedett embereket, akik egy esetleges rendszerváltozás után átveszik az irányítást. Elhatározták, hogy „megverik a pásztorokat és akkor szétszéled a nyáj”. A pásztorok létszáma kb. 15 elkötelezett pap volt, a vezetettek száma szerintük is csak mintegy 100-120 főből állhatott. (Ma az RM taglétszáma több ezer fő.) Hogy hányunkat hallgattak ki tanúként, nem tudom. Én voltam a 22. számú, a kihallgatás dátumát illetően a legelső. Szept. 9-én a pápai laktanyában szolgáltam honvédként. Egy cellában hallgattak ki, ahol a kihallgató volt még jelen. Ő írta a jkv-et is. Majd egy napig az ügyeleten kellett lennem, éjjel meg a fogdában. Ma szembesültem hát az 56 évvel korábban felvett vallomásommal. Kifejtettem benne, hogy a fővádlott, HF csupán hitoktatással foglalkozott és érdeklődésünket nyitogatta a művészetek felé. Kirándultunk is, táboroztunk is. Politikával nem foglalkozott sem ő, sem a társaik. Említettem Sz. P. (osztálytársak voltunk gimiben) nevét, akivel ott összefutottunk. Társaim tanúvallomásában így szerepelt elég gyakran a saját nevem. Mások vallomásai is szelíd tevékenységekről szóltak. Egyik társunkat, (ML)-t használták fel adatszolgáltatással. Mint kiderült néhány verse tartalma folytán tartották sakkban. Az én megfigyelésemet 1958-ban kezdték. A III/III. 1972-ig folytatta ebbeli tevékenységét.  Érdekességként említem, hogy a csatolt anyagok között találtam: laktanyából haza írt néhány levelemet felbontották, hátha azokban rejlik valamiféle államellenes suskus. De pitiáner dolog.
Kiderült taktikai anyagukból, hogy a RM-t illetően semmiféle kézzelfogható terhelő bizonyíték nincs a birtokukban. Ezeket a besúgás, a minket egymás ellen fordítás, az elrendelt házkutatások és a kicsikart vallomások alapján kívánták összetákolni. Végül is sikertelenül. Az ítélet mégis megszületett. Úgy vélték, hogy az egyháznak nincs joga a fiatalokat nevelni a hivatalos világnézettel szembenálló módon.
Amikor a parlamenti választás közeledik, óhatatlanul eszébe jut az embernek, hogy a zárt ajtók mögött ugyan miféle komiszkodások, ravaszkodások, meg nem engedett, fehéremberhez nem méltó manipulációk tervezése folyik. (Először nyerjük meg a választást, aztán majd lehet a bírósággal szórakozni. És még: Megveszlek kilóra!)
Szégyen.
És ez folyton folyvást ismétlődik.  

Elolvastam a kikészített könyveket.
Utánpótlást reméltem a könyvmegállótól, amely tele volt könyvekkel.
És nem találtam!
És nem találtam – magamnak megfelelő kötetet!
Nagyon válogatós lettem, vagy csupán felületesen vizsgáltam meg a kirakott könyvállományt?
A kérdésre egyelőre nincs válasz.
Meglátogattuk a piliscsabaiakat.
Van ott élet minden szempontból.
Valahogy elhagytam egyik hallásjavítómat. Hogy hogy történhetett, fogalmam sincs.
Szó szerint a kutya szájában láttam meg, s onnan húztuk ki a ketyerét. Itthon töltőre tettem. Holnapra kiderül, hogy mi lett a sorsa. Reménykedem.
F. papa elmondta, hogy a koreai gyár gumija megfelelő minőségű, és nem a legdrágább autógumi. Lehet, hogy előbb-utóbb rászorulok a gumicserére. Jó tudni, hogy mire érdemes cserélni.
Néztem L. trombitakottáját. A 37. darab Verdi Aida bevonulási indulója. Micsoda gyönyörűség. De ha már trombitakotta.  
Feltűnően sok Arányi György (†)-darab van benne. A Bécsben élő zeneszerzővel egykor szerkesztőként levelezésben álltam. El is küldött egy saját zenéjével teli CD-t. Azt hiszem, megvan még a többi között.
Fel is tettem meghallgatásra az emlegetett bevonulási induló CD-t, s most éppen azt hallgatom.  
Még zene. M és E este a zeneakadémiára mentek Rimszkij-Korszakov Seherezádéját hallgatják. Ezt meg megkeresem a youtube-on.
Van itt zenei élet.
Néhány fotót is készítettem ma.
Szokásom szerint a FB-ra pakolok belőlük.
Szépen telt hát a nap, hála Istennek!  

Új nap, új lehetőségek, új élet, új ember. Hát hogyne. Új évszak. Ráadásul tavaszi napéjegyenlőség dátuma. A mandula már nagyban virágzik, a mogyoró barkái elvégezték feladatukat, most a vadszilván van a sor. No, meg a különféle tavaszi virágokon.
Tegnapunk tele volt jó hírekkel mikrokozmoszunkban. L.-t felvették a zenei szakközépbe, ahová olyannyira vágyott. BL.-t meg az egyetem kínai szakára, amihez affinitása volt. A. gyerekcse korosztályában az első húsz között az országos versenyben. Nekem meg megérkezett az értesítés, hogy mehetek a paksamétáért, amely arról szól, hogy miket jelentettek rólam az átkosban. Nem érdekel igazán, hogy kiket vettek rá erre. Igazából csaknem mindegy az is, hogy miket mondtak. Adódott egy lekérdezési lehetőség, és én életem vele. Sok értelme volna???
***
Egy hasonlóság ötlött fel bennem. Mindjárt kiderül, hogy mi is az. Ambrus és Ibike története.
Szent Ambrus a 4. sz-ban élt. Milánó kormányzója volt, és híres szónok. Mint békéltető lépett fel a vallási ellentétek miatt fenekedő tömegben, akik Milánó püspökutódját keresték szópárbajban. Egy gyerek elkiáltotta magát a tömegben: „Ambrus legyen a püspök!” A jelenlévők azon mód meg is egyeztek ebben. Nota bene, Ambrus akkor hitújonc volt, még meg sem volt keresztelve. Ezen – gondolom – gyorsan változtattak.  
Ibike középvezető volt egykori egyik cégemnél. Az MSZP titkár mandátuma  lejárt, és keresték, de nem találták az utódját. Ám egy párttag azzal a javaslattal élt, hogy legyen Ibike az új párttitkár. Mire a tagság fölhördült: Ibike nem is párttag.
- Na és – hangzott a replika, majd belép.
(Nem lépett be.)
***
Befejeztem este 11-kor a vadromantikus Fekete István-regényt (Hajnal Badányban). Olvastam már vagy negyven éve, de alig emlékeztem valamire. (Nekem minden könyv új, hacsak fel nem fedezem benne ceruzás kiemeléseimet.)
Már minden rendben van. Víg Mátyás molnár sok megaláztatás és kaland után feleségül vehette Tallós Annát (Panni), miután a Pados család által kiszemelt büszke jágert megölte Sztojka Gyuri a Mátyástól ellopott fokossal. (Mint a nóta mondja: Rézfokos a fejében, dufla tőr a szívében). Tehát megvolt az esküvő, miután Anna mindkét szüleje meghalt. Sőt, mi több, ennek a szépséges szerelmes Annának leánya is született hamarosan szülei örömére.
Mondanom se kell, hogy boldogan aludtam el az igazak álmát álmodva.
Hát.
Olyan volt nekem ez a befejezés, mint öreganyámnak azok a regények, amiknek a végén megtalálták a kincset.  

A mai olvasmány (Bölcsesség könyve) semmit sem vesztett aktualitásából.
„Csalfa észjárásuk miatt azt mondják egymásnak: Rövid és szomorú az életünk…
Leskelődjünk az igazra, mert terhünkre van.
Szembeszáll tetteinkkel:
bepanaszol bennünket törvényszegésért,
és szemünkre hányja, hogy vétünk a tisztesség ellen.
Dicsekszik, hogy ismeri az Istent, és az Úr gyermekének mondja magát.
Vádol bennünket, amiért így gondolkodunk.
Még ránézni sem jó. Mert az életmódja elüt másokétól, és szokatlanok az útjai.
Hamis pénznek néz bennünket, és mint szemetet, kerüli az útjainkat.
Az igazak végső sorsát meg boldognak hirdeti, és pöffeszkedve atyjának nevezi az Istent.
Lássuk hát, igazak-e a beszédei!
Figyeljük meg, mi végre jut!
Mert ha az igaz az Isten gyermeke, akkor az Isten pártjára kel, és kiszabadítja ellenségei kezéből.
Tegyük próbára, gúnyoljuk és bántalmazzuk, hogy megismerjük szelídségét és kipróbáljuk türelmét!
Ítéljük gyalázatos halálra, mert – saját szava szerint – Isten oltalmában részesül!”
Így gondolkodnak, de tévednek, mert gonoszságuk vakká tette őket. Nem ismerik Isten titkos szándékait. Ezért sem az erény jutalmát nem remélik, sem a tiszta lelkek díját nem tudják becsülni.” (Bölcs 2.a; 12-22)
Ugyanez valósul meg az EU tanácskozásain. Az EU összezár: Terhünkre van, törvényszegést említ, vétkeket a tisztesség ellen, hamisnak nevez minket, istenes.
A vakok és gonoszok a halálát kívánják, kiirtását tervezik, gúnyolják és szavakkal bántalmazzák.

Ez a bibliai szöveg a bölcsesség és az istentelenség egymásnak feszüléséről szól.
Ki-ki behelyettesítheti az alakokat korunk politikai szereplőivel.
Költői a kérdés: Ugyan mi változott több mint kétezer év óta?

Ilyentájt felkeresem a pesti ferenceseket. Hajnalok hajnalán 5h 10-kor felébredtem. 5h 15-kor a buszhoz indultam. 5h 25-kor már fotóztam a Szentendrei utat meg az Aranyhegyi-patakot. Odafelé semmi különös nem esett, ha csak az nem, hogy látom: mások is korán kelnek, úton vannak. Visszafelé azonban telt magam két ugyancsak telt nő közé ültem a metrón. A tőlem jobbra eső becsukta a könyvet, amit olvasott. Tekintetem ráesett a címre: Milyen a női mell? Hm!!! Nem tudja?
Velem szemben is egy nő ült. Ő is olvasott. Vavyan Fable valamelyik remekét lapozta.
Amikor egyik megállóban álltunk, szemben is éppen állt egy szerelvény. A másik metrón kb. velem szemben egy lány álldogált. Egyik kezében egy papírlapot tartott, azt nézegette, másik kezével a mérőütemet rajzolta ujjával. Aztán megmozdult a metrónk. És egy padon ülő valaki is a metróval együtt mozgott. De hiszen ez lehetetlen. Ja nem. Nem mi mozogtunk. A szemközti szerelvény indult el (so genannte optikai csalódás).   
Balra kettős ülés az ajtó mellett. Az egyiken egy férfi ült, a másikon hátizsákja hevert. Testes volt a pali, de egy még kigyúrtabb, nagy csákó célozta meg a zsákos helyet. A már ülő szó nélkül és idejében kikapta alóla a zsákját. A kigyúrt fickónál is hátizsák volt, meg egy zacsi, benne alighanem sajtos buresz. Ezt a kocsi végi polcocskára rakta. Nem felejtkezett el róla leszálláskor.
Mögöttem szállt ki a kocsiból, majd megelőzött. Aztán meggondolta megát, és a liftajtó elé állt. Csak ő használta liftet a mozgólépcső helyett. Megkezdődött a verseny. A lift lemaradva indult, de gyorsabb, mint a lépcső. Mégis előbb értünk a felső szintre, mint ő, mert kis időbe telt, mg kinyílt a liftajtó. Mi nyertünk.
 A készített fotókból mutatok néhányat a FB-on.
***
Egyszer még talán megidézem a most olvasott karthauzi szerzetesek által összeállított könyvet (Az imádkozó egyház). Ide most csak egy rövid gondolatmenetet hozok.
A gyermekség sajátje a teljes kiszolgáltatottság. Egy kisgyermek nem tud gondoskodni magáról, magára hagyva meghal. Létfontosságú számára mások gondoskodása. Ezért mondja Jézus ünnepélyesen, hogy aki Isten országát nem úgy fogadja, mint a gyermek, az nem jut be oda.

A karthauzi szerzetesek arról híresek, hogy életüket csendes imádásban, imádkozásban töltik.
Időnként írásban is megnyilvánulnak, de mindig név nélkül.
Olyannyira névtelenek, hogy sírjukon sem szerepel a nevük.
Az általuk szerkesztett könyvecskéből (Az imádkozó Egyház) idézem a ma olvasottak kis részét.
A Katolikus Egyház katekizmusa azt tanítja, hogy
„az ország [Isten országa] nem az Egyház történelmi diadala által fog beteljesedni (Jel 20,7-10) állandó növekedés útján, hanem Istennek a gonosz utolsó támadása feletti győzelme által (Jel 21,2-4), melynek következtében Menyasszonya alá fog szállni a mennyből.”
Isten hallgatása „arra kényszerít” minket, hogy emlékezzünk: „nélküle semmit se tehetünk” (Jn 15,5).
„Semmit!”
Talán nem vagyunk teljesen tisztában azzal, hogy a „semmi” azt jelenti, hogy „semmit”, nem pedig azt, hogy „keveset”.
…ebben a fényben kellene olvasnunk azokat a megalázó megpróbáltatásokat, amelyeket az Egyház korunkban átél és elszenved, mert Krisztus eljövetele előtt át kell mennie egy utolsó próbatételen, amely sokak hitét meg fogja ingatni. (Lk 18,8)
Az Egyházat csak az Úrral való kapcsolatában lehet megérteni.
Nincs az Egyháznak önértelmezése.
Az Úr ad neki értelmet.
Krisztus hűsége Menyasszonyához, minden lélekhez rendíthetetlen.
Ezért „a Sárkány” ellenségeskedése ellenére az Egyház mindig Krisztust szüli.
Így, a szegénységében elfogadva önmagát Krisztustól vele és általa az Egyház „mindennap újjá szüli önmagát.” (Vö. Beda Venerabilis)
Én szóltam.
„Kürtölöm a háztetőkről”.