Mickey webnaplója

Hajnali ötkor kidobott az ágy.
Nem volt kedvem visszafeküdni.
Inkább megittam egy tejeskávét a pirulákkal, megfejtettem háromféle szózat ötbetűst.
Negyedszer fordul elő, hogy másodjára rátalálok a megoldásra. Beírtam: KEVÉS.
K, és S stimmel. Beírtam KÉSIK – és kész a megoldás.
Mise előtt még megfejtettem egy nagy alakú keresztrejtvényt (olasz módra).
Jó ez az emlékezést stimuláló rejtvényfajta.
Válaszoltam amerikai unokatestvérem kérdésére, aki fotóimat rendszeresen pozitívan értékeli.
Most is megjegyezte, hogy Great results, for sure! (Remek eredmények, az biztos!)
Most itt állok megfürödve.
Az egy órai alvás elmaradása úgy szokta megbosszulni magát, hogy nap közben leragad a szemem.
Nyiff-nyaff.
Tegnap itt voltak az unokák.
Alig hogy elmentek, ezredszer is megidéztem T. nagyanyját, Vali mamát:
Ezek sose jönnek!!!

Elmondhatom, hogy kiunokáztuk magunkat.
T. M.-val foglalatoskodott.
Kicsi még, mindenféle próbálkozásunk nyomán is csendeske maradt, egészen addig, mígnem telefonhívás érkezett arról, hogy jön érte a mama.
M. Ettől kezdve átalakult, önfeledt jókedvre derült.
Épített, szaladgált, mesélt, örült.
E. meghozta Domi unokát is, akinek a neve is két szolmizációs hang, egy nagyterc: dó  – mi.
Domi szolfézsra jár.
Szereti a poénokat. Próbáltam is ezügyben szóval tartani.
Vigyáznom kell, hogy ne ismételjem önmagamat.
Segít, hogy érti a helyzetkomikumot is, és ez mindig alkalmi.
Később még inkább kiegészült a család.
Tudunk nekik újat mutatni.
Valahogy kimaradt életünkből, hogy annak idején Varga Domonkos könyvét (Kutyafülűek) felolvassuk saját gyermekeinknek.
A könyvmegálló jóvoltából most rendelkezésemre állt a Kölyökkóstolgatóval együtt.
A kezükbe nyomtam.
Hátha rákapnak.
Nekem annak idején nagyon tetszett, és tán segített is a nevelésben az ő sok-sok keserédes tapasztalatuk.

Megállítanám az időt, hogy sokáig élvezhessem a szép világot.
Felgyorsítanám az időt, hogy az örök élet dimenzióit mielőbb megtapasztalhassam.
Megállítanám, hogy még sokáig vezethessem az autónkat.
Felgyorsítanám, hogy mielőbb vége legyen a téli szürkeségnek.
Megállítanám, hogy minél később kínlódjunk a kánikulától.
Felgyorsítanám, hogy a család nyári találkozója valósuljon meg mielőbb.
Megállítanám, mert ma együtt leszünk két unokával.
Felgyorsítanám, mert „ezek sose jönnek”.
Megállítanám, mert még bírom magamat.
Felgyorsítanám, hogy mielőbb álljon be súlyom egy ideális szintre.
Megállítanám, mert még képes vagyok gondolkozni – ki tudja, még meddig.
Felgyorsítanám, hogy megérjem a dédszülőséget.
Megállítanám, de nem lehet.
Felgyorsítanám, de azt se lehet…

Nem akarok a rejtvényeknél leragadni, de még megjegyzem, hogy a fejtés közben emlékfoszlányok jönnek elő, és rajzolódnak ki a megfejtések kombinációiból.
Egymást támogatják az egymást keresztező sorokban kialakult betűk, fél szavak.
Sokszor rácsodálkoztam, hogy mi minden meglapul az ember tudatalattijában, s bányászható elő.
Még megjegyzem, hogy mobilommal egyedül a szókeresőt játszottam egészen mostanáig.
Mivel a játék is kívánja, hogy adataimat feldolgozhassa, egyszer s mindenkorra kiléptem az alkalmazásból.
Hagyjanak nekem békét!
A FB is folyamatosan támad a hirdetésekkel.
Amint megszakad egy engem érdeklő közvetítés azzal, hogy hirdetés következik, kilépek az illető anyagból.
Otthagyom.
Nem kérek reklámot.
Nem fizetek azért, hogy reklámnélküli anyagokat szolgáltassanak.
Ők sem fizetnek azért, hogy statisztikázzák érdeklődési körömet, koromat, fizikai állapotomat stb.
Kell ez nekem?  
Lehet, hogy a megoldás: felhagyni mindenféle kibertéri alkalmazásból.
***
A hosszú életet megélt P. Szabó Ferenc SJ ma lenne 94 éves. A vele 90 éves korában készült interjúval emlékeztek meg róla rendtársai. Másfél évtizedig dolgoztunk együtt a szerkesztőségben. 
Nyugodjék békében! 

A reggeli rutinok közül érdekesebb, hogy kidob az ágyam hajnalban. Cukrom 8,5; súlyom 102kg. Póbálok több vizet (kávét) inni, próbálok keveset enni. Próbálom megoldani a szózat játékokat. Jelentem, ma is sikerült mind a hármat kitalálni, de a szókacifántoknak nem akar vége lenni. A mai megfejtés KOINÉ. Összejött, kizárásos alapon. A szó meglétéről fogalmam se volt. A wikipédia ismeri. Az ógörögség közös nyelvének a neve.
Ilyen alapon igaztalanul meg lehet buktatni bárkit, aki nem ismer minden lehetséges ötbetűs szót. Mert kupálhatja az ember magát kedvére, nincs tökéletes tudás. Én is tudnék olyan ötbetűs szót feladványul adni, amit a rejtvénykészítők nem ismernek.
Ide biggyesztem (újra) Korzenszky Richárd perjel megfogalmazását, mert igaz, mert általános érvényű: „Én, a tanár tudom, hogy te, a diák tudod, hogy én tisztában vagyok azzal, hogy lehetetlenség megtanulnod mindazt, amit feladtam neked.  Mégis úgy teszek, mintha tudnám, hogy tudod, amit feladtam... pedig lehetetlen megbirkóznod azzal, amit megkövetelek tőled.”
Amit a rejtvénykészítőknek is tudniuk kellene: lehetetlen megbirkózni a mindentudással, amit megkövetelnének tőlem, tőled és a tegnap emlegetett kvízjátékosoktól.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy aki tanul, ne törekedjék a teljességre, csak azt, hogy eme törekvése sose lesz 100%-os.
A 66 éves Weöres Sándor említi, hogy
…amikor az ember
a szemétől nem lát, a fülétől nem hall,
a lábától nem jár, a kezétől nem fog,
ekkor végleg befelé kell fordulni, belül
sétálni, befelé figyelni.
Koromnál fogva mélyen átérzem a kötő igazát. A kopásoknak ellen kell állni, amíg lehetséges. De tudomásul kell venni azt is, hogy képességeink fogyatkozóban vannak.

A rejtvények mindig is vonzottak. Az olaszmódra készült keresztrejtvények kivált. Ma fejeztem be egy 45 rejtvényt sorakoztató füzetet. Most mégsem erről akarok megemlékezni, hanem a tévé képernyőjén követett géniusz adásáról.
Olyan, mint megannyi másik tudást szondázó kvízjáték. A legelképesztőbb területek huszadrangú témáit is illik hozzá ismerni.
Amikor vágom a választ a kérdésekre, azon jár az eszem, vajon hányadik kérdésnél buknék meg? Nem ismerem a filmvilágot, a celebek világát és még jó néhány hasonlót (pl. krimit, ponyvairodalmat, a földgömb túlsó oldalán dolgozó filmsztárokat, szerepeiket stb.), hogy érdemben állhassam a sarat a világot jelentő deszkákon.
Tegnap tehát ülünk feleséggel a tévé előtt, s próbálunk együtt gondolkozni a versenyzőkkel.
(Egyiküket a felesége biztatta mondván: annyi kérdésre tudtál itthon felelni, próbálj szerencsét a műsorban.)
Próbált.
Nem nyert.
A nyerés tudásszint, slágfertigség, idegállapotbeli … no meg szerencse kérdése is.
Üldögélünk, találgatunk…
Odaszólok T.-nek: Meg ne próbálj rábeszélni valami hasonlóra! Nem érdekel az esetleges nyeremény. A kvízkérdések esetlegessége pedig nem vonz igazán.
Úgy érzem, azokra a kérdésekre tudok válaszolni, amik elvárhatók egy felkászült felnőtt embertől, a többire pedig érdektelensége folytán nincs elfogadható válaszom.
***
A végére egy poén arról, hogy szerencse is kell a sikerhez..
Amerika.
Ki mit tud.
Döntő.
Játékvezető: Uram, eljutott a döntőbe. Ha az utolsó kérdésre is jól felel, magáé az 50 000 dollár.
A kérdés két részből áll. Maga dönti el, hogy az A kérdésre vagy a B kérdésre akar-e előbb válaszolni.
Játékos: tudja mit? Legyen először a B kérdés.
Játékvezető: Mikor történt mindez?


 


     

Az ember megpróbál a lényeges dolgokra figyelni, s jobbára alig sikerül.
Amit egykor fontos dolognak tartott, vagy amit nem, egyaránt nem megy ki a fejéből, újra és újra felidéződik benne.
Most vagy egy fél órája az egykori osztályfőnökömtől hallott ének motoz bennem. Talán az az oka, hogy két francia unokánk beleszeretett a cserkészetbe. Cserkészvezetők lettek.
Nekem nem sok közöm volt a cserkészekhez. Talán csak annyi, hogy egyszer kaptam egy eredeti cserkészövet (hogy hova lett, nem tudom), és azzal indultam munkába. A hetvenes években történt mindez. Meglátott a folyosón a cég főosztályvezetője, rámeredt a LÉGY RÉSEN! feliratú övemre, sokáig nézte, majd némán tovább ment.
Máig nem tudom, hogy mit gondolhatott magában.
De nem is ezt akartam elmesélni, hanem azt, amit egykori tanárom mesélt a gödöllői cserkésztalálkozóról (1933), amelynek résztvevője volt. Felidézett egy kánont, amelyet a francia cserkészek énekeltek.
ritmusa: ti ti tá, ti ti tá, ti ti tá, ti titi tá          (titi tizenhatod; ti nyolcad; tá negyed kotta).
szövege: jamboo, jamboo, jambojam, jambo-oree
persze ők így ejtették: zsamboo, zsamboo, zsambozsam, zsamboori
dallama
s, s m   s, m d   s, d s,   s, dm s
s, s m   s, m d   s, d s,   s, s,s, d
Lehet négy szólamban fújni.
Vajon ismerik a mai francia cserkészek?
***
Apám is jelen volt azon a világtalálkozón 1933-ban. Ő a lengyel cserkészek csatakiáltására emlékezett: Persze, hogy hogy írták a lengyelek, nem tudom, de hogy hogyan hangzott, arra emlékszem:
Dzej dzivo,   dzej dzivo,   dzej divo divo dzej
dzej dzivo, dzej dzivo,    dzej,     dzej,     dzej…
Hogy miért és miként őrződött meg bennem ennek a két mókának az emléke, arról nem tudok számot adni.
Annál is inkább nem, mivel ezeknek a jelentősége alig jöhet számításba.  
Talán inkább arra utalnak, hogy az ember sokféle emléket hordoz magában. Ezek egy része fontos, más részük alig nevezhető annak.
Ki tudja, hogy miért nem törlődnek a tudatunkból.   

Röhejes, de már megint elment az évből egy hónap.
Tudom, közhely, de csakugyan gyorsa eliramlik az élet.
Mert ahogyan egy nap, egy hónap, egy év elillan, elillan maga az élet is.
Sitty-sutty, és kész.
Koromnál fogva nem sok kötelességem akad.
Úgy érzem magamat, mint Déry Tibor, amikor a Napok hordalékát írta.
A nyugdíjas apró-cseprő gondolatait visszafogott cselekvéseit vetette papírra.
Úgy is érzem magamat, mint Prokop Péter, aki maga mellett tartotta az íróeszközeit, s amint eszébe jutott egy említésre méltó gondolat, azonnal feljegyezte.
Micsoda elszánás kellett hozzá, hogy magyarnyelvű köteteit egy olasz kiadóval kiadassa Rómában.
És megtette. (Talán örül is odaát, hogy elolvastam köteteit. Érdekelt az élete.) …
Mindenesetre így állt össze az évtizedek során tizenhárom naplószerű kötete.
És így nem áll össze semmi a magam részéről, mert nem hiszem, hogy az utókor érdeklődést fog mutatni apró szösszeneteim iránt.
Jól van ez így.
Korunkban rengeteg (túl sok) írásos és fotós, videós dokumentum keletkezik.
Nincs ember, tán még a mesterséges intelligencia sem, aki rendet tudna vágni ebben a nem természetes dzsungelben.
Emlékszem arra, hogy a digitális fotózás hogy megszaporította az elkészült fényképek számát. Amikor még csak hagyományos gépem volt, rácsodálkoztam ismerősöm kijelentésére, aki azt mondta, hogy a gélpével 8000 felvételt késztett eddig. Mi értelme ennek a hatalmas képanyagnak? – tettem fel akkor a kérdést.
Ma a saját felvételeim száma ennek a sokszorosa.
Posztjaim száma a 2006 óta eltelt 19 év alatt közel 10 000 bejegyzés.
Inflációt idéző számok ezek.
Mi értelme volt – van – ennek?
Íráskáim mint fű a rétgen: kicsik, zöldek, sokak. Idővel kiszáradnak.
Mi értelme volt – van – ennek?
Ha minden igaz, blogom életemnek igen nagyra nőtt ujjlenyomata.

A vicc szerint két pszichológus találkozik. Az egyik így szól:
- Látom, te jól vagy. Hát én hogy vagyok?
Este É. val jóízűen beszélgettünk vagy egy fél órát. Mondtam, hogy jól vagyok, csak kicsit szédülök.
Ám a szédülés nem akart elhagyni. Este a fejem is megfájdult, és szívem is elég hangosan kalapált. Nem hagyott aludni. Roppant kellemtelen érzés.
Próbáltam kitalálni, hogy mi okozza.
1 Az öregség
2 az elkezdett fogyókúra
3 a magas vérnyomás
4 a lecserélt gyógyszerek mellékhatása
5 a szokatlan melegfront (szédelgés)
6 a várható hidegfront (fejfájás)
7 kevés folyadékbevitel
8 a diabétesz
A felsoroltak tetszőleges kombinációi?
Mivel makacsul kitartott ez az állapot, a feleség azt ajánlotta, hogy igyak. Magam meg azt véltem, jó lesz egy vny.csökkentőt bekapni.
Mind a két tipp bevált.
Tudatosítanom kell, hogy több folyadékot kell innom. (Ennek ellentmondani látszik, hogy párhuzamosan vízhajtót is kell alkalmaznom.)
Micsoda felszabadulás megérezni, hogy helyreállt, lehalkult a pulzusom, nem fáj a fejem.
A 133. zsoltárt kezdtem idézni két változatban:  
Laudate Dominum, laudate Dominum, omnes gentes. Alleluia!
ill.
Áldjátok az Urat, áldjátok szent nevét, kik házában éltek napról napra, dicsérjétek szüntelenül.
Tárjuk ki a kezünket az élő Isten felé, áldjon meg minket Sionból az Úr, ragyogtassa arcát reánk.

Ébredés után köszönettel örülök a mai napnak.
Mivel tegnap megolvastam, hogy a fogyasztó szuri egyik mellékhatása a szédülés, tovább nem foglalkoztam szédelgésemmel. A megismert valósággal könnyebb szembenézni.
Egy kocka kenyér, egy kockasajt, egy marék gyógyszer és feketekávé édesítővel.
Ebből állt a reggeli.
Aztán a többi rutinok.
Megnéztem, hogy mi újság a nagy világban és idehaza.
Láttam OV-t, aki meglátogatta a helyi fideszes képviselőt a Czinel cukrászdában. (Jó hely.)
További rutinok.
Megfejtettem a háromféle szózat játékot, utána
két keresztrejtvényt mise előtt.
Tegnap felkerestem a könyvmegállót.
Csaknem üresen találtam. Azért a Szépség iskolája c. Medicina kiadványt magammal hoztam.  Átlapoztam.
Kb. 200 oldal foglalkozik a női testápolással és kb. 15 a férfiaknak szóló rész.
Közös viszont a fogyásról szóló fejezet. Megerősíti azt, amit a vezető főorvos fogalmazott meg: Mindennek a felét enni!
Igaza van, de zavar is, hiszen sose mértem az egészet, aminek a felét kellene enni, ráadásul befejező emberként arra törekedtem, hogy ne dobjunk el ételt.
„Inkább pocsékba menjen, mint kárba!”
Sajnos ennél bonyolultabb a dolog.
Olvastam valahol, hogy a felesleges ételtől meg kell szabadulni. De hát ez meg pazarlás.
Marad az, hogy keveset kell főzni.
Azt hiszem, hogy ez a legnehezebb.
Még megoldásnak tűnhet az ebédelőfizetés kímélő étrenddel.
Mindenesetre optimizmussal nézek a nap elé, hiszen ma megint derűs az idő.