Mickey webnaplója

Tévednék?
35-40 fok között ugrál a tartós hőség. A mező kisül. Földmozgások intenzitása tapasztalható. Az édesvízzel való ellátottság aránytalan. A politikusok háborúkba hajszolnak sokakat. Ha még ez is kevés volna annak eldöntésére, hogy a feje tetejére áll a világ, akkor megidézek egy népdalt bizonyságul.
Széles a Duna, keskeny a partja,
nincs olyan legény, ki átugorja,
Garzó Pista átugrotta,
sáros lett a csizmasarka.
Ez ám a legény.
Ez a múlt.
Most aktualizálom.

Keskeny a Duna, széles a partja,
van olyan legény, ki átugorja.
Bárki fia átugorja
poros lesz a csizmasarka.
Vizünk lett kevés!
 ***
Megjöttek a franciák. Ez mindig hatalmas megnyugvás. Nekünk, és nekik. Több mint ezer km autóút, ismerve a baleseti statisztikákat, meglehetős veszélyforrás tud lenni. Eddig mindig épségben érkeztek. Most is. Mivel éjjel utaznak, és reggelre érkeznek, jó fáradtak az autón való sok órás üléstől. Érkezés után hamarosan az előkészített hálószobák felé vesznek irányt, és az igazán megérdemelt pihenésnek adják át magukat. Ez nekünk is olyan békés időszakasz. Maga a boldogság.
Az is jó, hogy felnőttek az unokák. Ez akkor is így van, ha nosztalgiával gondolunk vissza arra az időre, amikor egyre-másra az ölünkben kötöttek ki biztonságot keresve.
Abba a bölcsességbe szaladok bele, miszerint:
Minden úgy van jól, ahogyan van, mert ha nem úgy volna jól, akkor másképpen volna.      

OV kormánya szembesült 2013-ben azzal, hogy ÁRAD A DUNA. Az árvízzel megküzdöttek, éspedig eredményesen, noha az EU nem támogatta meg a harcunkat egy Euróval sem. Csak a Ny-nak adott.  
MP kormánya szembesül 2026-ban azzal, hogy SZÁRAD A DUNA. Nem látom a megküzdés nyomait. Pedig várható az EU anyagi támogatása is. Jól gondolom? Vagy csak a Ny. kap az erdőtüzek oltására?
***
Ma útnak indul a metzi rokonság. Pedig ott csak 28 fokos a nyári meleg. Itt meg 39.
Jól meggondolták? Együtt sülünk meg, ha kimerészkedünk a klímák alól. Klíma is csak addig van, ameddig az áramszolgáltatás be nem fuccsol. És ivóvíz, Ha a Duna megadja magát?
Előbb szomjan halunk, s csak utána éhen, ha közben emésztő tűz martalékává nem leszünk.
Persze lehet, hogy nagy mélységekben található artézi víz. Akkor semmi pánik, a fúrt kutaknál sorban állunk marmon-kannáinkkal, mint a sivatagi tevecsorda.
Szép kilátás.
Bár Moldova Gy. megírta hajdan, hogy a kiszáradt Balaton közepén irodaházat avatnak, és változatlanul összeül a Balaton Bizottság, hogy megbeszélje az aktuális teendőket.
***
Jót is kellene írni, hiszen még van villany, még működik a számítógép, még dolgoznak a klímaberendezések, még van víz a Dunában, még nem égnek erdeink, és máris rövidülnek a nappalok.
Gond egy szál se, ahogy a nóta is mondja.
Hagy aszongya hogy aszongya:
Ha kidugja nap az kerek pofáját,
kihajtom én gazduramnak a nyáját.
Nagyot ütök a Riska tehen farára
farára, de farára  - oszt
áhítattal gondolok a babámra.

Ha meghalok, poraimból virág lesz,
arra jön a Riska tehen oszt megesz,
Megesznek a bivalyok majd kiadnak,
kiadnak, de kiadnak
így kerülök ki a rétre ganajnak.
Mejhez hasolló jokat kiván Göre Gábor biro ur
 

Legalábbis sok minden. Pl. ilyen öreg még sose voltam.
A nap Hétágra süt. Mit süt? Perzsel.
A víz kiapad a Dunából.  Ki a Balatonból. Mindenekelőtt a Velencei-tóból. A paksi erőmű leáll, mert kevés a folyóvíz hűtőkapacitása. Mert a németek és az osztrákok duzzasztanak, hogy legyen elég vizük a Dunából, mi nem duzzasztunk, hanem duzzogunk. Afrikában annak idején háború tört ki hasonló okokból, a vízmegosztási egyenlőtlenségek folytán.
Nem esik eső, és megyünk a sivatagosodás felé. Nem látom az ezt megakadályozó lépéseket. Az el Nino legyőzné az emberi képességeket? Hová kellene menekülni?
Szegény francia rokonainktól legszívesebben elnézést kérnék, hogy az ő forró hazájukból ide jővén üdülni hasonló forróságot fognak tapasztalni. És a Balaton vize sekély lett, viszont algás.
Unokánk korosztályos zarándoklata előtti napon belázasodott. Persze előfordul ilyesmi. Többnyire másokkal. Most meg…
***
Nincs központi tévéadás, nincs Kossuth rádió. Híreket a Hírtévéből tudhatunk meg, vagy a katolikus rádióból. Van viszont elfogadhatatlan kocsmai stílusú anyázás a parlamentben, amelyből bőven részesülhetünk. De mivel a törvénytelenségek egymást érik, takarékra állítottam politika iránti érdeklődésemet. Amíg nem tisztul a hangnem, amíg vissza nem áll az emberi méltóság tisztelete, amíg vissza nem áll az ártatlanság vélelme, addig nem érdekel, hogy az orwelli szereplők mit művelnek, ki mint balettezik kormányzás helyett.
Apropó emberi méltóság.
Mi azt mondjuk, hogy Isten ajándéka minden embernek. Miért is? Mert az embert saját képére és hasonlóságára teremtette.
Az ateista felett nincs hatalom. Marad az ego. Az pedig hajlik a plebejus magatartásra. Száműzték Istent a francia forradalomban. Aztán a forradalom felfalta a saját gyermekeit. Nagytömegű nyakazás kezdődött. A giuillotine csaknem folyamatosan működött. Mi veszteséget okoztak a háborúk, a népirtások, az „etnikai tisztogatások” (Miféle pimasz eufemisztikus kifejezés ez!), a tömegmészárlások. Nem is folytatom. Az ember embernek a farkasa – szokták mondani, és nem véletlenül. Ezen csak az tud változtatni, ha elismerem az ember istenarcúságát, és ennek megfelelően – ha kell – akár önmagunk moderálásával kölcsönös tiszteletben élünk egymás mellett és egymással.
Punktum.    
  

Ilyen se fordult még elő velem.
A mára virradó éjszaka folyamán órákig kerestem a megfelelő fekvési pozíciót, de nem találtam.
Hol kimentem az erkélyre fotelben ülni,
hol a benti kanapén kerestem a helyemet, de
fél négy lett, mire olyan álmosság vett rajtam erőt, hogy visszatértem az ágyamba, és sikerült elaludnom.
Keresem az okát: három dolog lehet felelős érte.
Éltes korom,
az este megivott kb. 3 deci cola,
a telihold.
Persze lehet egy negyedik ok is, hogy melegednek az éjszakák.
Válogathatok az okok közül, bár sok értelme nincs.
A nyugger mindenre ráér.
Végigalhatom a nappalt, ha nem sikerül az éjszaka során az elalvás.
Egyelőre talpon vagyok.
***
A szobákat kissé át kell rendezni az előttünk álló három nap során, mert vendégeket várunk.
Holnap meg görögdinnyét kell venni, mert szombaton zárva a zöldséges. (Az ő dinnyéje viszont fölséges.)
***
Elkényelmesedtem.
Amikor a kilós súlyú kamerámat megkaptam, magammal vittem sétáimra, s kedvemre fotóztam vele. Utóbb csak itthon használom a súlyos apparátot. Áttértem a mobillal való fotózásra. Nem is volna baj, de az okostelefon is lehúzza ingzsebemet, és azt nem szeretem. Az elkészült képeket pedig egyre nehezebben tudom a számítógépre passzírozni. Arra gyanakodom, hogy ez az elnehezülés be van építve a gépekbe. Vegyél újat, vegyél korszerűbbet, dobd el a régit!
(Nem tudom, hogy divat-e még a mobil-távdobó bajnokság. Annak idején csaknem 100 m volt a csúcs. Igaz, hogy a készülékek kisebbek voltak a maiaknál, könnyebb volt elhajítani őket messzire.)

Szekrényünk üvegajtajába néhány unoka fotója van betűzve, no meg VP barátunk elhunyta alkalmából sokszorosított fotója. Sokszor rájuk nézek, mert a kanapéval szemben áll a szekrény. Péter már odaát. Nincs inzulin, nincs műtét, nincs gyógyszerek nyomkodása a bliszteres lapokból darabonként (milyen hülye megoldás!). Nincs kontroll, nincs házi orvoshoz szaladgálás, se cukor- és vérnyomásmérés. Semmi ilyen unalmas, szánalmas, önsorsrontó szórakozás (mást akartam ide írni).  Csak a jó harcot megharcolt entitás örökké tartó jutalomüdülése. Milyen jó neki!  
***
Nekünk is jó, mert még élünk.
Nyár végén osztálytalálkozó. Az invitre újabban visszatérő válaszom: Megyek, ha Isten is úgy akarja.
***
Együtt izgultam volna a magyar női kardcsapattal, ha nem olvastam volna, hogy ma világbajnokok lettek. Kína ellen nyertek 45:41-re. Azért megnéztem szereplésüket a tévén. Győztünk a kínaiakkal és a franciákkal szemben. Érdekes meghallgatni a magyar himnuszt, amely a hongkongi teremben hangzik el. Megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt.
***
Ma megbirkóztam a Chosen/4 újabb szövegadagjával. Remélem, jobb lett a fordítás általam is. Szeretem a jobbító munkákat. Jöhet a nyár, jöhet a vakáció, jöhetnek a francia unokák és szüleik, jöhet a találkozás a rokonsággal. Nem bánnám, ha jönne mellé egy kis mérsékeltebb léghőmérséklet, esőnek meg kifejezetten örülnék sok millió honfitársammal együtt. De hát ez nem kívánságműsor.  
***
Egyelőre vörös riasztás van kilátásban. Elfogy a Duna, elfogynak a talajvizek, elfogy az ivóvíz, és akkor mi is elfogyunk.
***
Én Bús Balázsra szavaztam, aki jelenleg a Csillag börtön lakója. O tempores, o mores.
Mivé lett ez az ország?
Meddig tűrhető ez a meghasonlottság a társadalom tagjainak egymás ellen hergelése?
Nem egy országot építünk?
Lehet, de a bozótosban nagy elefántok dzsambáznak.

Engem is meglep, hogy utolsó főnököm mekkora hatással van rám mind a mai napig. Ha meggondolom a másfél évtizedes közös munkálkodás során sose haragudott rám, megbecsült munkám folytán, no meg emberileg is. Barátjának tekintett. (70 éves koromban már költőtársnak is nevezett, addig csak társszerkesztőnek.)
Tudta, hogy a Regnum tagja vagyok.
Többször idézte mosolyogva a himnuszunkat: „Csupa dal csupa tűz, csupa élet...”, tekintélyt szereztem az által, hogy az olasz sztrádán le tudtam cserélni a Ford  balhátsó kerekét, mert defektet kapott. Sose fogom megtudni, hogy anyja kedvenc nótájának második strumflijának felidézésért mit adott volna, mert mire az első versszakot végigénekelte, kikerestem a nótát az interneten, és mondtam neki a folytatást. Úgy megörült neki, hogy elfelejtette, mit ígért. (Sokat adnék érte, ha valaki megidézné a folytatást.)
Rám bízott minőségi feladatokat, és úgy vélem, kedvére teljesítettem is őket.
Együtt kávéztunk és egy-egy stampedlivel leöblítettük a feketelevest, amelyet kefejezetten Maresi nevű tejszínfélével szeretett.
Megbecsülését mutatta, hogy kétszer is kivitt Rómába, ahol pápai kihallgatáson vettünk részt, de ahol Szőnyi István festő lányánál, Zsuzsánál voltam elszállásolva.
Rég volt szép volt.
Minőségi volt.
Mindezt nem mondanám el, de többször álmodtam már vele és a lapszerkesztőséggel.
Legutóbb ma hajnalban.
Valamiért búcsúztunk, és ennek okán a kezembe adott egy nyújtott téglatestet formázó dobozt, aminek a csücske tele volt bankkártya nagyságú lapokkal. Hogy mi célt szolgált, nem tudtam meg, mert el kellett dugnom. Valamiért nehézségbe ütközött ajándékának a kicsempészése, mert a többi jezsuitának nem volt szabad megtudni, hogy nekem szánta ezt a valamit. Sose tudom már meg, mit rejthetett a doboz, mert felébredtem.
Voltak nemes gesztusai.
Egyszer egy búra alatt mozgó golyókkal ékes órát adott, máskor meg egy Prokop P. festményt. Utóbbi máig falunkat ékesíti, méghozzá jóságosan, mert konyhafelújításkor a falat csaknem eredményesen áttörte a buzgó munkás. Ezt takarja a Prokop-kép.   

Tegnap este kint álldogálok az erkélyen.
Még hallókészülékkel a fülemen.
Arra lettem figyelmes, hogy a réten tücsök ciripel. Kri-kri, cri-cri - mondja így az ősz beköszönte előtt.
Készülék nélkül már nem hallom egy ideje ezt a kedves, párhívogató zenét.
Szakaszos jelzés volt ez, tehát nem kabóca hangja, amely folyamatos zizegés, mint a fűrésztelepé munkaidőben.
***
Hallókészülék ide és oda, némely emberek beszédét akkor se értem, ha elég hangosan artikulálnak.
Így jártam ma is.
Aki kiállt beszédet tartani, folyamatosan kereste a kapcsolatot velünk, és mosolyogva adta elő mondandóját, felhívva a figyelmünket az olvasott szakasz élményszerű érdekességeire.
Csakhogy hallgatósága jórészt öreg matrónákból és öreg szivarokból áll.
Hiába az összeszedett gondolatok, ha a hallgatóság számára hozzáférhetetlen marad.
Sajnálom.
Értékes mondandót sejtettem, sejtettünk a szóló részéről.
Igaza volt gimis magyartanáromnak, aki azt mondta, minden lánc annyit ér, mint a leggyengébb szeme. Ha ott elszakad, vége a láncnak.
Így aztán dolgozataink is két jegyből álltak.
Témakidolgozás és helyesírás. Így is kellett bediktálnunk: Téma négyes, helyesírás kettes végeredmény: kettes.
Tanulság alig van.
A beszélő nem tehet róla, hogy nem tud másképpen kommunikálni, mint ahogy teszi, és mi se tehetünk róla, hogy hallásunk megereszkedett.
Fülünk már nem a régi, mert nagyon is régi.
  

Isten éltesse a névnaposokat!  Sokat!
***
A FB ontja a jobbnál jobb szereket minden létező és létezetlen bajra. A lényegük, hogy már alig van már belólük raktáron, a patika nem árulja, neves szakember javasolja használatát, ára folyton le van értékelve 10 000 ft könyékére, a hozzászólások pedig magasztalják üdvös mivoltát. A tragédia az, hogy lehet, hogy százból egy valóban hasznos egészség helyreállító volna, de ki képes kiszűrni ezt a csodaszert a többi haszontalan szemét közül? Ha magam ezekkel az attribútumokkal szembesülök a FB-on, továbblapozok. Nem akarom, hogy hassanak rám az egészségemet kétségbe vonó tirádák, és a kotyvalékok hasznosságának bedőljek.
Ez a félelem nem új. A humoráról híres Karinthy írja, hogy vendégségben megpróbálták mindenféle trükkökkel átrázni. Utoljára egy pólyás újszülött csecsemőt adtak a kezébe, amit ijedtében ledobott. 
***
A tévével is bajom van.
Soha ennyi véleménynyilvánító interjút, beszélgetést, vitát, szókaratét nem sugároztak az adók, mint manapság. Elhiszem, hogy ez a legolcsóbb megoldás, de kinek van kedve naponta X-szer meghallgatni az aktuálpolitikai fecsegéseket.   
A karattyolás „hasznát” már Arany János is kétségbe vonta, amikor így ír:
„Nem elég csak emlegetni, tudni is kell jól szeretni, tudni bölcsen a hazát.”
Van értéke az igazságnak, van helye a bírálatnak, de cselekvés helyett kevés lesz.
Egyébként is érdemes megfontolni a következőket:
Vagy igazad van, vagy boldog vagy.
***
A spanyol válogatott focista Cucurella  (Chelsea-hez szerződött játékos) haja nem azért hosszú, hogy pukkassza a szurkolókat, sem azért, hogy h az ellenfél meghúzza, büntető jár érte, hanem azért, mert kiskorú kisfia autista, aki bezélni sem tud, de érdeklődéssel jelen van a meccseken, és csak a hosszú bozontjáról ismeri fel, hogy melyik játékos az édesapja.

Olvasom, hogy az eddigi demokráciát kikiáltották diktatúrának, a jelenlegi diktatúrát elnevezték demokráciának. A dolog ismerős Orwell 1984 c. könyvéből. A regényben szeretet minisztériumának hívták azt az intézményt, ahol halálra kínozták a gyanúsokat.
Hallom, az EU is bajban van, mert nincs Orbán, akit feltétlenül el kell marasztalni, mert különutas politikát folytat. Ma döglődik a felfújt lufi, mert a jelenlévőknek ki kell jönni a farbával, s valahogy nem akaródzik oly igazán.
OV tusványosi beszédét hallgatva az szűrődött le bennem, hogy kétféle ember van. A sikerorientált, és a kudarckerülő. OV kétségtelenül az előbbihez tartozik, és a jelenlévők nagy többsége valószínűleg úgy szintén.  Sikerorientált a farkas, hacsak nem akar éhen veszni. Életeleme a harc, a kihívás, amelyet meg akar nyerni. A kudarckerülő kerüli a konfliktust, nem szereti a szájtépést, a zavarosban halászást. Meglapul, mint a nyúl, mert életben kíván maradni. Alighanem egyik csoport se tehet arról, hogy mire lett kitalálva. OV nem vergődik, hanem felveszi a kesztyűt.
A parlamenti tragikomédiáról régmúlt katonakorom jut eszembe. Ott is az, hogy amikor az „öregekkel” összekevertek bennünket, nevünk az ő meglátásuk szerint „szarkopasz” volt, így egybeírva.
Hamar meguntam ezt a titulust. A kopaszokat felbujtottam, hogy mi is hívjuk egymást szar kopasznak, és minden megnyilvánulásunk egymással kezdődjön ezzel: Szar kopasz, vedd már le a sapkádat, ha bejössz! Hallod, te szar kopasz?
Alig telt el néhány nap, az öregek egyre hangosabban tiltakoztak e gyakorlat ellen.
- Miért nevezitek magatokat szar kopasznak? Hagyjátok már abba!
- Azért, mert azok vagyunk – hangzott a naiv válasz.
Abbahagytuk.
Mit tesz Isten?
 Ők is.
Javasolom a parlamenti ellenzéknek, hogy minden felszólaló kezdje értelmes mondandóját azzal, hogy én utolsó tróger… Egyszer csak elkopik amazok méltatlan viselkedése, ha másért nem, mert roppantul unalmas.  
 

Napok óta visszatér egy Tolcsvay-szám, és visszatér részben a Bródy szöveg is. Talán, mert a dallam fülbemászó, talán mert a szöveg elgondolkoztató. Talán, mert kis unokáink is vannak, egyikük már ugyan nem óvodás, a másik még igen.
Idemásolom a slágert.
- Óvónéni kérem, mért kell szépen játszani
kérdezte Réka kíváncsian
- Óvónéni kérem, mért kell rendet tartani
kérdezte Áron kíváncsian

- Óvónéni kérem, mért kell csendben maradni
kérdezte Klári kíváncsian
- Óvónéni kérem, miért kell mindent megenni
kérdezte Örsi kíváncsian

- Óvónéni kérem, mért kell szépen felelni
kérdezte Zsófi kíváncsian
- Óvónéni kérem, mért kell egymást szeretni
kérdezte Kornél kíváncsian

Mire felnő, mindent megtanul
Mire felnő, mindent megtanul
Mire felnő, elfelejti már, hogy volt idő
mikor még kérdezett
mikor válaszra várt
és az nem volt mindig érthető
***
Írókról terjesztik, hogy „kiírják” magukból azt, ami foglalkoztatja őket.
Engem párhuzamosan sok minden foglalkoztat, nem tudok mindent megosztani blogomban. Pl. minap jött elő egy régi angol mese visszatérő része: Na de Tóni és póni, sonka és spenót – mondta nagyfülű Tóni.
Nem nagyon tudtam hová tenni ezt a furcsa ismétlődést, mígnem a skót Burns verseiben ráakadtam hasonlókra. Úgy látszik, ez egy megszokott formula az ottani irodalmi körökben.
Zöldül a sás, ó!
Zöldül a sás, ó!
Életem csak lányok között,
csak köztük volt csodás, ó!
és még:
A RONALD-LÁNYOK
Tarboltonban - haj, nagy sora van! -
mind szép a leányka, pajtás;
s ha szemre-veszed a Ronald-szüzeket:
a legszebbek, biza, pajtás.

Apjuk nemesúr, fukar cudarúl,
jut bő hozományra, pajtás,
a vőlegény csupasz tenyerén
lesz arany rakásra, pajtás…       és így tovább
Így már érthető a mese vissza-visszatérő refrénje: Na de Tóni és póni, sonka és spenót – mondta nagyfülű Tóni