Mickey webnaplója

Szekrényünk üvegajtajába néhány unoka fotója van betűzve, no meg VP barátunk elhunyta alkalmából sokszorosított fotója. Sokszor rájuk nézek, mert a kanapéval szemben áll a szekrény. Péter már odaát. Nincs inzulin, nincs műtét, nincs gyógyszerek nyomkodása a bliszteres lapokból darabonként (milyen hülye megoldás!). Nincs kontroll, nincs házi orvoshoz szaladgálás, se cukor- és vérnyomásmérés. Semmi ilyen unalmas, szánalmas, önsorsrontó szórakozás (mást akartam ide írni).  Csak a jó harcot megharcolt entitás örökké tartó jutalomüdülése. Milyen jó neki!  
***
Nekünk is jó, mert még élünk.
Nyár végén osztálytalálkozó. Az invitre újabban visszatérő válaszom: Megyek, ha Isten is úgy akarja.
***
Együtt izgultam volna a magyar női kardcsapattal, ha nem olvastam volna, hogy ma világbajnokok lettek. Kína ellen nyertek 45:41-re. Azért megnéztem szereplésüket a tévén. Győztünk a kínaiakkal és a franciákkal szemben. Érdekes meghallgatni a magyar himnuszt, amely a hongkongi teremben hangzik el. Megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt.
***
Ma megbirkóztam a Chosen/4 újabb szövegadagjával. Remélem, jobb lett a fordítás általam is. Szeretem a jobbító munkákat. Jöhet a nyár, jöhet a vakáció, jöhetnek a francia unokák és szüleik, jöhet a találkozás a rokonsággal. Nem bánnám, ha jönne mellé egy kis mérsékeltebb léghőmérséklet, esőnek meg kifejezetten örülnék sok millió honfitársammal együtt. De hát ez nem kívánságműsor.  
***
Egyelőre vörös riasztás van kilátásban. Elfogy a Duna, elfogynak a talajvizek, elfogy az ivóvíz, és akkor mi is elfogyunk.
***
Én Bús Balázsra szavaztam, aki jelenleg a Csillag börtön lakója. O tempores, o mores.
Mivé lett ez az ország?
Meddig tűrhető ez a meghasonlottság a társadalom tagjainak egymás ellen hergelése?
Nem egy országot építünk?
Lehet, de a bozótosban nagy elefántok dzsambáznak.

Engem is meglep, hogy utolsó főnököm mekkora hatással van rám mind a mai napig. Ha meggondolom a másfél évtizedes közös munkálkodás során sose haragudott rám, megbecsült munkám folytán, no meg emberileg is. Barátjának tekintett. (70 éves koromban már költőtársnak is nevezett, addig csak társszerkesztőnek.)
Tudta, hogy a Regnum tagja vagyok.
Többször idézte mosolyogva a himnuszunkat: „Csupa dal csupa tűz, csupa élet...”, tekintélyt szereztem az által, hogy az olasz sztrádán le tudtam cserélni a Ford  balhátsó kerekét, mert defektet kapott. Sose fogom megtudni, hogy anyja kedvenc nótájának második strumflijának felidézésért mit adott volna, mert mire az első versszakot végigénekelte, kikerestem a nótát az interneten, és mondtam neki a folytatást. Úgy megörült neki, hogy elfelejtette, mit ígért. (Sokat adnék érte, ha valaki megidézné a folytatást.)
Rám bízott minőségi feladatokat, és úgy vélem, kedvére teljesítettem is őket.
Együtt kávéztunk és egy-egy stampedlivel leöblítettük a feketelevest, amelyet kefejezetten Maresi nevű tejszínfélével szeretett.
Megbecsülését mutatta, hogy kétszer is kivitt Rómába, ahol pápai kihallgatáson vettünk részt, de ahol Szőnyi István festő lányánál, Zsuzsánál voltam elszállásolva.
Rég volt szép volt.
Minőségi volt.
Mindezt nem mondanám el, de többször álmodtam már vele és a lapszerkesztőséggel.
Legutóbb ma hajnalban.
Valamiért búcsúztunk, és ennek okán a kezembe adott egy nyújtott téglatestet formázó dobozt, aminek a csücske tele volt bankkártya nagyságú lapokkal. Hogy mi célt szolgált, nem tudtam meg, mert el kellett dugnom. Valamiért nehézségbe ütközött ajándékának a kicsempészése, mert a többi jezsuitának nem volt szabad megtudni, hogy nekem szánta ezt a valamit. Sose tudom már meg, mit rejthetett a doboz, mert felébredtem.
Voltak nemes gesztusai.
Egyszer egy búra alatt mozgó golyókkal ékes órát adott, máskor meg egy Prokop P. festményt. Utóbbi máig falunkat ékesíti, méghozzá jóságosan, mert konyhafelújításkor a falat csaknem eredményesen áttörte a buzgó munkás. Ezt takarja a Prokop-kép.   

Tegnap este kint álldogálok az erkélyen.
Még hallókészülékkel a fülemen.
Arra lettem figyelmes, hogy a réten tücsök ciripel. Kri-kri, cri-cri - mondja így az ősz beköszönte előtt.
Készülék nélkül már nem hallom egy ideje ezt a kedves, párhívogató zenét.
Szakaszos jelzés volt ez, tehát nem kabóca hangja, amely folyamatos zizegés, mint a fűrésztelepé munkaidőben.
***
Hallókészülék ide és oda, némely emberek beszédét akkor se értem, ha elég hangosan artikulálnak.
Így jártam ma is.
Aki kiállt beszédet tartani, folyamatosan kereste a kapcsolatot velünk, és mosolyogva adta elő mondandóját, felhívva a figyelmünket az olvasott szakasz élményszerű érdekességeire.
Csakhogy hallgatósága jórészt öreg matrónákból és öreg szivarokból áll.
Hiába az összeszedett gondolatok, ha a hallgatóság számára hozzáférhetetlen marad.
Sajnálom.
Értékes mondandót sejtettem, sejtettünk a szóló részéről.
Igaza volt gimis magyartanáromnak, aki azt mondta, minden lánc annyit ér, mint a leggyengébb szeme. Ha ott elszakad, vége a láncnak.
Így aztán dolgozataink is két jegyből álltak.
Témakidolgozás és helyesírás. Így is kellett bediktálnunk: Téma négyes, helyesírás kettes végeredmény: kettes.
Tanulság alig van.
A beszélő nem tehet róla, hogy nem tud másképpen kommunikálni, mint ahogy teszi, és mi se tehetünk róla, hogy hallásunk megereszkedett.
Fülünk már nem a régi, mert nagyon is régi.
  

Isten éltesse a névnaposokat!  Sokat!
***
A FB ontja a jobbnál jobb szereket minden létező és létezetlen bajra. A lényegük, hogy már alig van már belólük raktáron, a patika nem árulja, neves szakember javasolja használatát, ára folyton le van értékelve 10 000 ft könyékére, a hozzászólások pedig magasztalják üdvös mivoltát. A tragédia az, hogy lehet, hogy százból egy valóban hasznos egészség helyreállító volna, de ki képes kiszűrni ezt a csodaszert a többi haszontalan szemét közül? Ha magam ezekkel az attribútumokkal szembesülök a FB-on, továbblapozok. Nem akarom, hogy hassanak rám az egészségemet kétségbe vonó tirádák, és a kotyvalékok hasznosságának bedőljek.
Ez a félelem nem új. A humoráról híres Karinthy írja, hogy vendégségben megpróbálták mindenféle trükkökkel átrázni. Utoljára egy pólyás újszülött csecsemőt adtak a kezébe, amit ijedtében ledobott. 
***
A tévével is bajom van.
Soha ennyi véleménynyilvánító interjút, beszélgetést, vitát, szókaratét nem sugároztak az adók, mint manapság. Elhiszem, hogy ez a legolcsóbb megoldás, de kinek van kedve naponta X-szer meghallgatni az aktuálpolitikai fecsegéseket.   
A karattyolás „hasznát” már Arany János is kétségbe vonta, amikor így ír:
„Nem elég csak emlegetni, tudni is kell jól szeretni, tudni bölcsen a hazát.”
Van értéke az igazságnak, van helye a bírálatnak, de cselekvés helyett kevés lesz.
Egyébként is érdemes megfontolni a következőket:
Vagy igazad van, vagy boldog vagy.
***
A spanyol válogatott focista Cucurella  (Chelsea-hez szerződött játékos) haja nem azért hosszú, hogy pukkassza a szurkolókat, sem azért, hogy h az ellenfél meghúzza, büntető jár érte, hanem azért, mert kiskorú kisfia autista, aki bezélni sem tud, de érdeklődéssel jelen van a meccseken, és csak a hosszú bozontjáról ismeri fel, hogy melyik játékos az édesapja.

Olvasom, hogy az eddigi demokráciát kikiáltották diktatúrának, a jelenlegi diktatúrát elnevezték demokráciának. A dolog ismerős Orwell 1984 c. könyvéből. A regényben szeretet minisztériumának hívták azt az intézményt, ahol halálra kínozták a gyanúsokat.
Hallom, az EU is bajban van, mert nincs Orbán, akit feltétlenül el kell marasztalni, mert különutas politikát folytat. Ma döglődik a felfújt lufi, mert a jelenlévőknek ki kell jönni a farbával, s valahogy nem akaródzik oly igazán.
OV tusványosi beszédét hallgatva az szűrődött le bennem, hogy kétféle ember van. A sikerorientált, és a kudarckerülő. OV kétségtelenül az előbbihez tartozik, és a jelenlévők nagy többsége valószínűleg úgy szintén.  Sikerorientált a farkas, hacsak nem akar éhen veszni. Életeleme a harc, a kihívás, amelyet meg akar nyerni. A kudarckerülő kerüli a konfliktust, nem szereti a szájtépést, a zavarosban halászást. Meglapul, mint a nyúl, mert életben kíván maradni. Alighanem egyik csoport se tehet arról, hogy mire lett kitalálva. OV nem vergődik, hanem felveszi a kesztyűt.
A parlamenti tragikomédiáról régmúlt katonakorom jut eszembe. Ott is az, hogy amikor az „öregekkel” összekevertek bennünket, nevünk az ő meglátásuk szerint „szarkopasz” volt, így egybeírva.
Hamar meguntam ezt a titulust. A kopaszokat felbujtottam, hogy mi is hívjuk egymást szar kopasznak, és minden megnyilvánulásunk egymással kezdődjön ezzel: Szar kopasz, vedd már le a sapkádat, ha bejössz! Hallod, te szar kopasz?
Alig telt el néhány nap, az öregek egyre hangosabban tiltakoztak e gyakorlat ellen.
- Miért nevezitek magatokat szar kopasznak? Hagyjátok már abba!
- Azért, mert azok vagyunk – hangzott a naiv válasz.
Abbahagytuk.
Mit tesz Isten?
 Ők is.
Javasolom a parlamenti ellenzéknek, hogy minden felszólaló kezdje értelmes mondandóját azzal, hogy én utolsó tróger… Egyszer csak elkopik amazok méltatlan viselkedése, ha másért nem, mert roppantul unalmas.  
 

Napok óta visszatér egy Tolcsvay-szám, és visszatér részben a Bródy szöveg is. Talán, mert a dallam fülbemászó, talán mert a szöveg elgondolkoztató. Talán, mert kis unokáink is vannak, egyikük már ugyan nem óvodás, a másik még igen.
Idemásolom a slágert.
- Óvónéni kérem, mért kell szépen játszani
kérdezte Réka kíváncsian
- Óvónéni kérem, mért kell rendet tartani
kérdezte Áron kíváncsian

- Óvónéni kérem, mért kell csendben maradni
kérdezte Klári kíváncsian
- Óvónéni kérem, miért kell mindent megenni
kérdezte Örsi kíváncsian

- Óvónéni kérem, mért kell szépen felelni
kérdezte Zsófi kíváncsian
- Óvónéni kérem, mért kell egymást szeretni
kérdezte Kornél kíváncsian

Mire felnő, mindent megtanul
Mire felnő, mindent megtanul
Mire felnő, elfelejti már, hogy volt idő
mikor még kérdezett
mikor válaszra várt
és az nem volt mindig érthető
***
Írókról terjesztik, hogy „kiírják” magukból azt, ami foglalkoztatja őket.
Engem párhuzamosan sok minden foglalkoztat, nem tudok mindent megosztani blogomban. Pl. minap jött elő egy régi angol mese visszatérő része: Na de Tóni és póni, sonka és spenót – mondta nagyfülű Tóni.
Nem nagyon tudtam hová tenni ezt a furcsa ismétlődést, mígnem a skót Burns verseiben ráakadtam hasonlókra. Úgy látszik, ez egy megszokott formula az ottani irodalmi körökben.
Zöldül a sás, ó!
Zöldül a sás, ó!
Életem csak lányok között,
csak köztük volt csodás, ó!
és még:
A RONALD-LÁNYOK
Tarboltonban - haj, nagy sora van! -
mind szép a leányka, pajtás;
s ha szemre-veszed a Ronald-szüzeket:
a legszebbek, biza, pajtás.

Apjuk nemesúr, fukar cudarúl,
jut bő hozományra, pajtás,
a vőlegény csupasz tenyerén
lesz arany rakásra, pajtás…       és így tovább
Így már érthető a mese vissza-visszatérő refrénje: Na de Tóni és póni, sonka és spenót – mondta nagyfülű Tóni

Anyai nagyanyám válogatós volt a regényeket illetően. Kezébe fogva a könyvet a végéhez lapozott. Ha megtalálták a könyv végére a „kincset”, akkor hozzáfogott a könyv elolvasásához. Ha nem találták meg, akkor el sem olvasta.  
Tegnapi posztomban jeleztem, hogy Kästner könyvére bukkantam a könyvmegállóban: (Három ember a hóban). Bár nem lapoztam a végére, azért mindvégig az volt az érzésem, hogy megtalálják. Megtalálja a szegény reklámszakember a jól fizető állását, gazdag menyasszonyát, a milliomos a barátját, a kirúgásra szánt valakik a helyükön maradnak.
Kästner humora nem volt idegen tőlem. Gyermekkönyveit annak idején elolvastam: A repülő osztály, Emil és a detektívek, A két Lotti…
A most olvasott regény is tele van emberséggel, méltósággal, humorral, komikus jelenetekkel. A fordítás meglehetősen régi, visszatérő szleng az „állati” visszatérő használata. Meglep a fordító a tükörfordítású Kindergärtnerin szóval. Gyermekkertésznő szerepel. Lehet, hogy nem mindenki tudja, ez nem más, mint az óvónő megfelelője.
A szerző nem marad adós a fordulatok alkalmazásával. Az egyik főhős azzal riogatja a társaságot, hogy megveszi a szállodát, és a vele rosszul bánó hoteligazgatót és a portást kirúgja. Így jutunk el a regény utolsó mondataiig:
Értesülésére adja egy hivatalos személy, hogy a tulaj nem akarja eladni a szállodát. Ő erre felnevetett.
A többiek nem tudták, mi történt vele.
- Beszélj már, miért nem vetted meg a szállodát?
A tanácsos így szólt:
- Mert már régen az enyém.
Vége
***
Ma másodjára megettük a kapros tökfőzeléket tojással. Jut eszembe gyerekkorom egyik szomszédja, B. Zoli. Mi éppen tinik lettünk, amikor ő már a műegyetemre járt. Mesélte, hogy a menzán a többiek ilyen-olyan húsos ételeket vásároltak, ő meg nem. A legolcsóbb (tán 1,50 ft) az üres tökfőzelék volt. Ebből vett 3-4 adagot. A többiek meg sóvár pofával nézték, hogy mennyi ennivalója van neki.

A Kat.Rádiót hallgatom. 8 óra 8 perces kezdettel érdekes interjúban fejtette ki Gy. M. szociológus, hogy hol tart a mai vallásosság az ifjúság körében. A helyzet nem túl rózsás, de nem is kétségbeejtő. A maguk módján hívők aránya emelkedik, az intézményhez kötötteké csökken. Volt jezsuita főnököm szokta volt emlegetni, hogy ne gondoljuk, hogy a középkor sokkal vallásosabb volt, mint a mai idők embere.
Azt is lehet mondani, hogy nem ismerjük a részleteket, mert a szociológia viszonylag friss tudomány, s a középkorban nem készültek felmérések, statisztikák.   
Hozzátehetem, hogy a népi vallásosság mint olyan visszaszorult. Nem is tehetett másképpen, hiszen a falvak elnéptelenedése, a városokba zsúfolódása atomizálta az embereket, megszüntetve a hagyományok őrzésének a lehetőségét is. Talajtalanná váltak nagyon sokan.
Erdélyi Zsuzsa gyűjtése is igazolhatja a feltevést. Ki imádkozik ma archaikus nyelven: (Hegyet hágék, lőtőt lépék).
***
Vébé utórezgései.
A média Messit látta a küzdelemsorozat legjobbjának. Messi valóban jó, de messzi nem a legjobb. A legtöbb gólt se ő rúgta, hanem a 4. helyen végzett francia csatár, Mbappe.
Én néhány kapus kiváló teljesítményét emelném ki. Nekik köszönhetően csapatuk jobb értékelést ért el. Equadoré, ha jól emlékszem, de az argentin kapus is nagy dolgokat végzett a saját posztján. És volt még több kapuőr is, aki megérdemli elismerésünket.
***
A könyvmegállóban a Pesti Hírlap két lexikonja. Valaha ezek keresett kincsek voltak. Jó magyarsággal megírt hasznos eszközök. Hol vagyunk már ettől.
Találtam a déli oldalon két könyvet. Fekete I. Bogáncs és Kästner Három ember a hóban c. munkáját. Fekete megy vissza, mert itthon is megvan, Kästner marad.
Gyerekkoromba visz vissza a hangulatos cím. Unokatesómnak megvolt. A kötetre azóta is vágyódva tekintek. Most meg az ölembe hullott. Van olvasnivalóm, addig is, míg újabb munka nem kínálkozik.          

A tegnap operált M. – hála Istennek – ma már otthon gyógyulgat. Ezen a napon született tizenkét éve kilencedik unokánk. Családi száma 1242. Apám második gyereke vagyok. Negyedik gyerekünk második gyerekéről van szó. Megünnepeltük létét, ahogy kell.
***
Vége a vébének. Közben a magyar politikában történt egy s más. Nem írtam róla, mert annyira méltatlan az országunkhoz mindaz a törvénytelenség, ami felütötte a fejét.  Nem is részletezem, majd egykor a történelemkönyvek megteszik, ha tárgyilagosan akarnak szólni a közelmúltról, és ha lesz egyáltalán még történelem. Minden ép érzékű embernek tiltakoznia kell(ene) ama gyalázatsorozat ellen, amelyeknek páciensei vagyunk. Persze vége lesz ennek is. Remélem, mihamarabb. Az ember belső szabadsága nem csorbul legtöbbnyire, csak visszahúzódik átmenetileg saját köreire. A méltóságát is Teremtőjétől kapja, s hiába fenekednek ellene azok, akiknek nem tetszik.
***
Néhány nap óta kegyes hozzánk az időjárás. Kellemes hűvös szél fújdogál. Nem bánnám, ha maradna az évszak egésze folyamán.
***
Mottó: ­„Nincsenek régi viccek, csak újszülöttek vannak, egy újszülöttnek minden vicc új.”
Anyám mesélte a viccet gyerekkoromban, amin a mai unokák is elmosolyodtak.
Bemegy az úr borbélyhoz frizuráját rendbe tetetni. A borbély a csaknem kopasz embert udvariasan kikérdezi, hogy hogyan legyen immár a meglévő három hajszálával. Az úr azt javasolja: fésülje egyiket jobbra, a másikat balra, a harmadikat meg előre. A borbély teszi a dolgát, fésüli, majd így szól: Eltörött a bal hajszála. Mi legyen immár?
Tudja mit? Fésülje az egyiket jobbra a másikat balra!
Megint szól a mester: Uram, eltörött a jobb oldali hajszála is. Mire az úr:
Eh, mit? Vágja le azt az egyet is, az már úgy is összekócolódna.
***
A spanyol focista, Cucurella  megfogadta, ha győznek, akkor magára tetováltatja a csapatkapitány képét.
Kár.
Nem szeretem a tetkót se gyereken, se felnőttön, se hírességeken. Minek összfirkálni az ember bőrét. Nem szép önmagában?

- A nagy zuhéról készült fotóm szakavatott kritikusa ezt írta:
- Another masterpiece! my eyes, brain, thank yours.
(Másik mestermű a szememnek agyamnak; köszönöm neked!)
- Tegnap befejeződött a vébé.
A spanyolok hosszabbításban rúgott kapáslövését nem tudta elérni a kapus, aki a legjobbja voltaz argentinoknak: csodás védéseket mutatott be. Így lett 1:0. A spanyolok örültek, az argentinok nem. A végeredményt segítette, hogy egy játékost kiállítottak durvaságaiért.
Ez egy igen különös sport.
Alig van vége a világbajnokságnak, máris a nemzetek kupája kerül előtérbe.
Én csak gladiátoroknak nevezem a futballsztárokat.
Rövid karrierjük során egyre inkább megnyuvasztják őket.
Mekkora biznisz lehet!!!
- Olvasom, hogy MP előterjesztette, hogy Polgár Juditot tartja megfelelő ideiglenes államfőnek. Nem ezt ígérte, hanem széleskörű társadalmi egyeztetéseket. Ehhez képest saját weboldalán megnevezte, kit javasol. Én elfogadom a javasolt személyt, ha első intézkedése a min.elnökcsere, és kormányváltás.
- M. műtéten esett át. Náluk voltunk a gyerekekre vigyázni. Gyors felépülést kívánunk neki minél kevesebb szenvedéssel.
-  Sose tetszettek nekem a tetkók. Minek kell összefirkálni az ember bőrét? Szebb az makulátlanul. A vb-fordulók során csaknem minden játékos testén tetoválások voltak láthatók. Nem tudok statisztikát felmutatni, de valószínűsítem, hogy egyre inkább terjed ez a fajta beavatkozás. A Biblia figyelmeztet: „Semmiféle jelet, vagy bélyeget se csináljatok magatokra.” (Lev 19,28b) Hát akkor legalább azok ne szórakozzanak ilyesmivel, akik szemében szent az Írás.
- Azt hiszem, ideje a fociblődlik abbahagyása. Hiszen vége a vébének, amelynek a hangulatát kívánták fokozni.
- Tegnap aranymisén vettünk részt. A készült képeket a PC nem akarja befogadni. Egyelőre nem látom, hogy mi okból nem. Talán előbb-utóbb megtáltosodik.