Mickey webnaplója

Ha a gyaloglás egészséges lenne, a postások örökké élnének.
A bálna úszik egész nap, csak algát eszik, vizet iszik, mégis kövér.
A teknősbéka nem szalad, nem úszik, nem ugrál, nem siet sehova, és 450 évig él.
A nyuszi szalad, ugrál és vegetáriánus, él 5 évet. Francba a diétával és a sportolással!
(Megmondta Churchill, csak semmi sport.)
***
A statisztikák szerint a gépjárműbalesetek 23%-át olyanok okozzák, akik alkoholt fogyasztottak.
Ebből az következik, hogy a balesetek 77%-át olyanok okozzák, akik vizet, kávét, üdítőt, tejet, energiaitalt és egyéb alkoholmentes italokat fogyasztanak. Ezek az emberek tehát háromszor olyan veszélyesek! Kerüld a társaságukat! (Lám, lám)
***
Egy tökéletes férfi hajlandó órákon át várni, míg a barátnője két perc alatt elkészül. (Ennek a közhelynek más formája is léteszik: Már ezerszer megmondtam, hogy semmit sem mondok kétszer.)
***
Ne aggódj az egészséged miatt. Elmúlik.
Hasonló történet VD-nél: Egyszer egy indiai hercegnő az édesapjától kapott gyűrűvel felkeresett egy hindu bölcset. Azt kérte tőle, hogy véssen a gyűrűbe olyan bölcsességet, mely a szomorú napokban vigasztalja, a nehéz helyzetekben bátorítja, a boldog időszakokban pedig óvatosságra inti. A bölcs egyetlen szót vésett bele: ELMÚLIK.
***
Aki dohányzik, meghal. Aki nem, az is.
Erre több megjegyzésem is van.
- temető. Itt nyugszanak Dr. XY betegei. Itt nyugszik Dr. XY.
- Kanadai magyarok találkozója meghívójának utolsó mondata: Aki ezt a meghívót felmutatja, annak ingyenes a parkolás!
Aki nem mutatja fel, annak is!  
***
Olvasom a Mit ad Isten! vallomások hitről és életről c. interjúkötetet.
Benne:
Schanda Balázs: A hajszoló nevű katolikus ifjúsági vezetőképző hallgatójaként felkértek, hogy adjam át II. János Pálnak az ajándékot. Igent mondtam. Így esett, hogy a magyar fiúk, lányok nevében mehettünk oda a pápához. (A hajszolót a Regnum Marianum indította a nem közösségéhez tartozók körének – püspöki felkérésre. II. JP pápa stadionbeli találkozását a regnum segítségével hozták össze és szervezték meg, hogy a pápa találkozhasson az ifjúsággal. Balás Bélának – akkor még nem volt püspök – meghatározó szerepe volt ebben.)
Balog Zoltán: Édesanyám azt mondta, akit először megcsókolsz, az legyen a feleséged! (Az lett, de utóbb elváltak.)
Lackfi János: Interjúját így fejezi be: Szeretnék én is dolgozni, míg csak „az égi s ninivei hatalmak ”…
Nincs ott, hogy ez Babitstól való. A dolog érdekessége, hogy példaképének Kosztolányit és Weörest jelöli meg.  : )
Berecz András: Pázmány Péter vigasztal, hogy ti, akik pórul jártok, ne búsuljatok, mert az orvos is, lám, azokat a betegeket kínozza meg, akikben még látja a gyógyulás reményét. Akiken már nem segíthet, azoknak finom sültet, bort, kényeztetést javall.
(Tapasztaltam. Mellettem feküdt egy beteg férfi, aki még aznap este elhunyt. Fia, menye egy tálca süteményt hoztak neki látogatáskor. A férfi hozzá se nyúlt.)
Keresztes Mónika: interjúja végén: Nyugodt vagyok: emberé a munka, a küzdelem, Istené az áldás. (Hozzátehette volna: Bárdos Lajos-motetta szövege)
Hegyi Gyula: A békepapok utódai a mindenkori hatalmat támogatják, a Bulányi atyák meg mindig ellenzékben vannak. (Ez általánosítás. Ilyen is van, meg olyan is van.)

Befejeztem Márai könyvét (Egy polgár vallomásai). Alighanem újraolvastam. Mintha már évtizedekkel ezelőtt is…
Búcsúzóul néhány engem megfogó idézetet hozok tőle:
„Két gyermekújságra is előfizettek. Az Én Újságomra és a Zászlónkra. Ezt az utóbbit kisdiák koromban izgatottan vártam, és nagy élvezettel olvastam; úgy látszik, ügyesen szerkesztették, mert mindig mondott valamit, ami a fiúkat érdekelte. Áttetsző szándék nélkül, »valláserkölcsi« nevelő jelleg nélkül szórakoztatott és oktatott.” (49. o.)
Közöm. A Zászlónk a Regnum Marianum lapja volt, Prohászka is írt bele. Publicistává válván több cikkem jelent meg a rendszerváltáskor újraindított lapban. Főszerkesztője jó barátom volt. Ő az a Péter, aki néhány napja elhunyt, és akinek nem tudtam felolvasni immár a Márai-féle dicséretet. A Zászlónk évekkel ezelőtt megszűnt, pontosabban „több év óta nem jelenik meg”. Most immár nem tudom, érdekel-e egyáltalán valakit, hogy volt egyszer egy diáklap.
Egy érdekes kitétel. „Hatvan éven túl az emberek nehezen bírják az erőszakos helyváltoztatásokat.” (506. o.)
Igaza lehet. Talán nemcsak az erőszakos, hanem a szelíd helyváltoztatásokat is nehezebben tolerálják. Embere válogatja. Egy biztos, a megszokott helyen tudja, hol van a villanykapcsoló és melyik fiókban tartja a körömvágó ollóját. Idegenből alighanem azért édes a hazatérés, mert visszaáll a szokott rend. Az idősödő amúgy is feledékeny, ennélfogva sokat kell keresgélnie hol ezt, hol azt. 
Ami számomra érdekes. Kósza álmaimban olykor eltévedve igyekszem hazafelé. Ez a hazafelé a zuglói Fűrész utca, ahol kb. tizenöt évet éltem, és nem Aquincum, ahol immár harminchét éve élünk. És ahová nem erőszak hozott, hanem jókedvünkben jöttünk ide, és azonnal beleszerettünk.  Misztikus.
És még egy gondolata:
„Miről írok majd ezután? – kérdezték Pesten. … Csakugyan, miről írok majd ezentúl? Néztem a pohár vizet a kávéházi asztalon, s azt gondoltam: akár erről…
A nyomdagépet meg kellett etetni minden éjjel eledellel, papírt evett és tintát, vért és idegeket, és mindennap ugyanabban az órában kért enni, s nem lehetett alkudozni vele. … Az újságírást nem lehet megszokni …  Az újságíró nem pihenhet a babérjain. Egy rossz, buta vagy fölösleges írás lerontja szerzett hitelét… Mindennap írtam, mint ahogy az orvos mindennap operál. … Mindenkire úgy néztem, mint akiből még cikkanyag lehet egy napon.” (490-494. o.)
Aktualitását az adja, hogy minap írtam arról: okozhat-e gondot a téma. Lám, okozhat, mert „egy rossz, buta vagy fölösleges írás lerontja az író szerzett hitelét”.
Márai naponta írt, mint az orvos, aki naponta operál. Én is naponta törekszem írni egy flekket, na jó, egy posztot. Ingyen. Czakó Gábor azt mondta, hogy az újságírás mindennapos tevékenység. Egy év alatt 365 oldal. Mivel az ő tanítványa vagyok, követem kijelentését. Azért felmerül bennem is olykor a kérdés: Most miről? Hát hogyne merülne fel. Avagy a háziasszonyok mindegyike nem teszi föl naponta a kérdést: Mi legyen ma az ebéd?
    

Hóról szóló sok-sok szó
Olvasom, hogy a norvégok kb. 30 féle szót használnak a hóminőségre, a havazásra a tájnyelv érdekességeit is számba véve. Hozzáteszem, hogy nem mind a harminc főnév, vannak köztük jelzős szerkezetek is.  
Minden elismerésem a norvégoké. Mindenesetre jól felfogott érdekük, hogy érzékletesen beszéljenek az országukat oly gyakran ellepő csapadékról. Nálunk újabban kevés hó esik, ha egyáltalán, kivéve a mostani kiugró mennyiséget (15 éve nem esett ennyi hó). Nem szégyen az, hogy nyelvünk kevesebb figyelmet fordít nyelvében a havazásnak. Azért nincs okunk szégyenkezésre sem. Sorolom a hókincsünk (akarom írni - szókincsünk) egyes tételeit.
hó, hóesés, hódara, szűzhó, hópehely, havazás, hózápor, hóvihar, porhó, latyakos hó, tapadós hó, jegyes hó, hőkéreg, hóréteg, cuppogós hó, hódomb, hókupac, mély hó, hómező, hótorlasz, kásás hó, hóförgeteg, hóbucka, hógörgeteg,  hólepel, hópihe, hóomlás, hórakás, hósapka, hósuvadás, hótömeg, hófolt, hónyom, hófelhő, hóolvadék, hófal – és egy tájszó: „krosnyog” a hó a csizmatalp alatt.
***
Tegnap megváltunk karácsonyfánktól. Ma folytatódott a munka az ünnepre készített dekorok felszámolásával. Nincs már se fánk, se bejglink, se fánk, se dekorunk, utóbbi szokott helyén szunnyad. Elindult az év. Mi az, hogy elindult! Máris január 10. van.  Az első hónap harmada letelt.
Néhány napja írtam róla, hogy V. Péter barátom elhunyt. Mai hír, hogy idős kedves papunk BTH is átment a másvilágra. Isten nyugosztalja. Sokat köszönhettünk neki. Rövidre fogva: Befogadta kis csapatunkat baráti találkozásokat lehetővé téve. Nyolcvanhét éves volt, nem úgy, mint én, aki csak a nyolcvanadikba léptem.  Továbbra is én megyek gyufáért.
***
Ma bevásárolni indultam zu Fuss. Nem siettem el a dolgomat. Beleléptem hébe-hóba a vastag hóba. Nincs mindenütt eltakarítva. De hát mit is jelent az eltakarítás? Innen odataszigálom? Attól nem lesz kevesebb. Valamikor hókupacokat lapátoltak össze, és billencsek ürítették a Dunába a rakományt.
Az a módszer csakugyan eltüntette a havat a városból.
Van hát még fejlődési lehetőség az újabb technikák bevetését illetően.
Hó van hozzá, lehet gyakorolni.
 

Télkánon a Nyárkánon nótájára
Künn a fákon nincs egye-etlen árva zöld levél.
Mind leverte mostohán a kerge déli szél.
Tél van, tél!
Síel már a sok-sok ember fönn a hegytetőn.
Csusszan már a hókorink, kacagva érkezünk.
Tél van, tél van!  
Vidáman szól az ének:
Hahó, de szép a tél.
Tegnap barkácsoltam össze a szöveget.
Hogyne tettem volna, hiszen rájöttem: évszázadok teltek el, és nem felelt senki a Nyárkánonra ellenkánonnal. Most már csak az a kérdés, hogy lesz-e kedvem tavasszal Tavaszkánont szövegezni, félévre rá pedig Őszkánont. Vivaldi nem takarékoskodott a fantáziájával, megírta a négy évszakot. Címe, bármilyen furcsa is: A négy évszak.
Lelki szemeim előtt megjelenik a hippi hegedűs, Nigel Kennedy, amint bakancsosan conrákba burkoltan húzza a filigrán szólókat.
***
Ma fogalmazódott bennem meg, hogy fotózni mennyivel könnyebb, mint blogot írni. Egy pöcc a kioldógombra, és az automata kamera segítségével kész is a digitális fotó.
Blogíráskor meg: egy pöcc – egy leütés – és … kész egy betű.
Hol van még az egy flekk, avagy annyi leütés, amennyit a téma kifejtése igényel. Egy leütés ritkán jelent egy betűnél többet. Ilyen a már említett: I = nagyi, akihez én tartozom, s akiről ő ezt írhatja: M = egyetlenem.
Mindent összevetve a blogírás a nehezebb s a hosszadalmasabb. Nehezebb, mert a téma nem az utcán hever, amihez elég csak a jó szem, hogy észrevegye, hanem a téma – ha eredményes a gondolkodás – az elmében merül fel, és éleseszűség szükségeltetik ahhoz, hogy belül kikristályosodjanak, összecsiszolódjanak a szavak mondatokká, a mondatok történetté/esszévé stb.
Ez idő, és a gépbeverés is idő, nem is kevés. Egy perc alatt kb. száz szót lehet elmondani, de lényegesen kevesebbet lehet percenként begépelni.
Nincs helye igazamat kétségbevonó megjegyzésnek.
Nem vagyok a gépíróverseny győztese.
Még hubázok is – akarom írni –, olykor hibázok.       

Mi tagadás, kísért Somogyi színvilága.
Ma a PC háttérképe az Andok-beli Altiplatót mutatta.
Színvilága erősen hasonlított a Somogyi-féle tájképek rikító színeire.
Pedig ez nem festmény, hanem fotó.
A több mint 4100 m-es hegység lapályán fekvő sekély vizű (kb. 30 cm mély) büdös tó a flamingók tanyája.
Alig is értem , hogy mi vonzza oda őket? A bűz, vagy van valamiféle élőlény, amelyik ebben a kénes lében tenyészik?
Nem tudom.
Olvasom, hogy tizenöt éve nem volt ekkora hó nálunk, mint az idén. Ennyit a téli-nyári gumikra vonatkozó döntésemről. Meg kell várnom az olvadást. A mi utcánkban nagy a hó, és sok az autó. E két összetevő kölcsönösen kellemetlen egymásnak.
Hogy végeztem a festő könyvével, sem maradtam olvasnivaló nélkül. Folytatom ez Egy polgár vallomását. Majd még néhány könyv sorban áll, várva hogy lapjait valaki átszellőztesse.
***
Olvasom azt is, hogy az ember vádlija másodlagos szív szerepét tölti be, és ritmikusan nyomja fel a vért a szívhez, hogy a keringés élethosszan folytatódjon. Ezt nem tudtam. A láb püffedését a nem megfelelő vádli-pumpálás okozza. Ugyanez felelős a talpak duzzanatáért. Ámde alig tízezerért lehet olyan talpszekírozó betétet kapni, ami újjá teremti a véráramlást. Lábunk visszakarcsúsodik.
És ha nem?...  Visszafizetik a talpbetét árát?      
***
Kint jártam tejért, kolbászért, zsemléért.  
Hogyne tettem volna, közel ide a közért.
Hófúvást okozó széllel találkoztam.
Megint több fotót legyártottam.
FB-on mutatom őket.

Mínuszok járják mostanság errefelé, és én ráfagytam. A még jó állapotban lévő nyárigumikat hagytam a futóműveken. A korábbi évek statisztikájából kiindulva reméltem, hogy idén se lesz érdemleges mennyiségű havazás. De lett. Rég nem látott hókupacok borítanak be mindent. Nem vagyok különösebben ijedős fajta, inkább óvatos. Remélem, elég hamar letisztul a szépséges hó, és újra használni tudom autónkat.
A megoldás végtére a négyévszakos gumi. Addig meg használom a nyárit. Már amikor az időjárás kicsit megenyhül. Tudom, „nem eszi meg a kutya a telet”, de azért csak rágcsálja! Jelenleg a tévéezt hangoztatja: Ha valakinek nincs halaszthatatlan útja, ne üljön autóba, nyári gumival ne induljon sehová. Jó. Ma még nem kísértem sorsunkat. Várom a változást.
***
Befejeztem a vaskos Somogyi Győző monográfiát.
A 267. o.-on tér ki arra, hogy a jubileumi évforduló (1996) kormánybiztosa levélbe foglalta, hogy az ünnepségek során tartózkodni kell a magyar történelem hősies teljesítményeitől, és az ellentmondásokat, kudarcokat kell kiemelni. Tőlem (Somogyi Gy.) népies, naiv groteszk ábrázolásokat vártak volna, nem dicsőítést .” Ha ez nem lábjegyzetben állna, megkeresném az ide vonatkozó lábjegyzetet, hogy megtudjam, vajon ki írta a kudarcra és ellentmondásokra való buzdítást. De hát éppen a lábjegyzet hagyja homályban a nevet.
Próbáltam rákeresni a Google-n, hogy ki volt akkor a jubileum elbonyolítására kiszemelt kormánybiztos. Nem lettem okosabb. Nem tudtam nyomára bukkanni.        
Eszembe jut viszont Kovács László hozzászólása az Orbán-Medgyessy vitához.
Kovácson nem volt kokárda március idusán, bár a zsebéből előhúzott egyet, és zakójára biggyesztette fél percre, s megkérdezte: Most jobb? Majd hangot adott meggyőződésének: Merjünk kicsik lenni! (Sikerült is a balos vezetés idején). Ez az önostorozó, önsorsrontó gesztus kísérte végig történelmünket. Talán nem alaptalan az a feltételezés, hogy Nyugat sulykolta belénk és próbálta (próbálja) életben tartani, nehogy már felemeljük a fejünket. Nehogy már értékek mentén hozzunk szuverén döntéseket. Máig ez a baj velünk. Máig a vesztes nemzet kategóriájába szeretnének tuszkolni bennünket azok, akik semmivel sem különbek nálunk.
 ***
A tél mint olyan hálás fotótéma. Egy határig. Aztán unalmassá lesz a sok fehérség, a nagy semmi.
Ma még lázasan kattintgattam.

Vizünk bőven lett vízkeresztkor hó formájában. Keresztünk a szép fehér hó, amit utál a nyári gumi. Viszont gyönyörűvé varázsolja a tájat, takarja a koszos kocsikasztnit, letakarításakor pedig ledörzsöli róla a rátapadt polleneket, porszemeket, szaharai homokot miegymást.
Megpróbálja az úttisztító kapacitást, tudomásul veszi, hogy az újságírók szerint megint csődöt mondott a hóeltakarítás. Aztán mire megjelenik a cikk a lapok hasábjain, egy fintorral kineveti a műbalhét, félelmetes gyorsasággal elolvad, megszüntetve a maga keltette felháborodást.
Vagy nem.
Az is lehet, hogy megszívja magát, és rátesz egy lapáttal (hólapáttal, szívlapáttal), s megtetézi még egy harminc centis hópaplannal a korábban lehullt matériát.
Megint eszemben volt a kitartó hóesés, amelyre 1957. elején az NDK-ban Usedom félszigeten, Heringsdorfban üdülve került sor, és amely olyan emlékezetes maradt. 11 évvel a háború vége után a halászfalu egyik szállodájában töltöttük csendespihenőnket. Én, a jó tízéves kiskamasz, ágyamban fekve kilátok az ablakon, ahol csendesen pilinkéztek a hópihék, táncoltak az ablak másik oldalán, keringtek, végtelen békességet teremtve a szemlélődőben. Ezt az idillt próbálom újra és újra megélni. Ma is nézem, hogy az ablak túloldalán mint fújdogálja a szellő az utcai világítás fényében a hópelyheket, de nem fekszem, mert nincs az ablak alatt az ágyam, továbbá nem vagyok már kiskamasz, ráadásul hiányzik a keleti tenger melletti kis falu bája. Az akkori benyomások visszahozhatatlanok, Max. visszaidézhetők.
Nincs velünk Tante Elizabeth, sem a Zollinger, aki felnőtt létére leült velünk malomjátékot űzve.       
***
Tegnap nálunk esett a baráti találkozó.
Itt volt többek köztött Gabi és Chuke. Utóbbi nigériai. Sokáig szolgált kint ez a házaspár. Gabi a helyieknek mesélt arról, hogy Magyarországon a felhőkből télen nem eső esik, hanem fehérre fagyott vízkristályok: hó. A helyiek nem tudták elképzelni. Olyasmi ez, folytatta Gabi, mint a fagyasztóra kiülő zúzmara. Az esik az égből. A helyiek nem hitték el neki. Azt mondták, hogy ilyen aztán biztos, hogy nincs, ne akarja becsapni őket.   
Ebben maradtak.

Egyre fogy azoknak a száma, akikhez több évtizedes barátság fűz. Egyik nagy veszteség E. volt, akit 1958 óta ismertem, s akivel baráti viszonyban álltam. Ez nem jelentett napi kapcsolatot, de folyamatosan tudtunk egymásról.  Ilyen szorosabb kapcsolatban álltam több mint hatvan év óta Péterrel is, aki tegnap hunyt el templomukban, a mise elején. Összeesett, s ellenállt a szakszerű élesztési eljárásoknak. Gazdag életpályáját nem fogom bemutatni ebben a posztban. Villamosmérnök volt, jó szervező, munkájában kitartó, sokszerű képesítésekkel rendelkező ember, aki több folyóirat gazdája lett, könyvet írt, és még sok egyéb munkában teljesített jelesen. Pl. kántorként működött, pl. hatalmasat alkotott az ifjúságnevelés terén.
Egy zsoltárrészlet feldolgozásának szövegével emlékezem rá:
„Áldjátok az Urat,
áldjátok szent nevét,
kik házában álltok napról napra,
dicsérjétek szüntelenül.

Tárjátok kezeteket
az élő Isten felé;
áldjon meg Péter tégedet az Úr,
ragyogtassa arcát reád.
***
Elgondolom, hogy miféle társaság van odaát.
Elgondolom, hogy a kopásnak kitett testek összes problémája megszűnik.
Elgondolom, hogy a világ történéseit teljességükben látja, aki ott van.
Elgondolom, hogy ki mindenki ismeretségével gazdagodik odaát az ember.
Elgondolom, hogy elgondolhatatlan a dimenziók teljes átalakulása, kiterjedtsége.
Elgondolom, hogy mekkora képtelenség elképzelni a színről színe látás valóságát.
Mekkora fellélegzés lehet az!

Változó lelkesedéssel olvasom a Somogyi Győzőről szóló monográfiát. Egy festő életének lényeges momentumai azok a szakaszok, amelyek által egyre inkább elénk tárul művészetének kiteljesedése, hangjának egyedisége és értékei. Érdekes módon mégis inkább az olykor igen karakteres megállapításokkal bővelkedő lábjegyzetek kötik le figyelmemet.
- Temesvári Péter meglátogatta. Barátság alakult ki közöttük, amelynek egyik alapja a hasonló történelemszemlélet volt. Az orvos-műgyűjtő Somogyi hatására visszatért katolikus vallása gyakorlásához, amely gyermekkorát meghatározta, ám amelytől később eltávolodott.  184. o.
- A liberális filozófusokkal folytatott vitái légkörét jól érzékelteti az a történet, amely a művész egyik kiadatlan visszaemlékezésében szerepel. Eszerint 1983-ban egy alkalommal az MTA épületének Duna-parti sarkánál beszélgetett Kis Jánossal és Bence Györggyel, akik titokzatosan azt mondták neki, hogy céljuk a polgári demokrácia megteremtése. Somogyi erre döbbenten válaszolt: A polgári demokrácia egyenlő a kapitalizmussal, az pedig a kommunizmusnak nem alternatívája, hanem szülőanyja, és minden máz ellenére még embertelenebb annál. A sátánnal szemben Istenhez kell fordulni, a valláshoz, a hithez kell visszatalálni, nem egyik ateizmusból a másikba esni – mondta. Türelmesen végighallgatták, egymásra néztek, de nem szóltak semmit. Somogyi ezt ekkor, ha nem is az egyetértés, de a megfontolás jelének tekintette. Később ráébredt, hogy inkább elmebetegnek tarthatták, akire nem érdemes időt vesztegetni. 182. o.
- 1980-ban – távollétévben, kérés nélkül – bevezették műtermébe a telefont, ami egyértelműen lehallgatási szándékkal történt. „Tudtam, hogy lehallgató van benne, és mindazt, ami a műteremben elhangzik, a rendőrség felveszi. De fütyültem rá. Örültem a telefonnak, mert Márkot bármikor felhívhattam és ő is engem.” 183. o.
- Amikor Salföldön megismerkedtem a vidékkel, kinyílt a szemem, és felismertem, hogy először a saját környezetemet kell megfelelő esztétikai szintre hozni. Ebben feleségem, Dalma járt az élen. Ő volt az, aki először kimeszelte és rendbe tette az 1975-ben megvásárolt és az első években igazi hippiszállásként működött salföldi parasztházat. Utána hozzáláttunk a kerthez, az állatokhoz. Ezt megerősítette az 1980-ban tett görögországi utazásunk… Ha ezt meg lehet csinálni Görögországban, akkor itthon is meg lehet csinálni. Salföldön is megél a szamár, itt is van fehér fal, kopár szikla, füge, meg szőlő. Vettük a csacsikat, a kecskéket, tehát egy kicsit görög hatásra fedeztem fel a magyar mediterráneumot. 130-131. o.
Ugye érdemes a lábjegyzetek olvasására is időt szentelni.
Megéri.

Az ember szívesebben olvas olyasmit, amihez köze van vagy volt. Könnyebb az ismerkedés a szituációval, ha ismerős nevek környezik a cselekményeket. Így van ez azokkal a helyekkel is, amelyekben a történések alakulnak. Somogyi Győző monográfiája ilyen barátságos kötet a következők miatt: Bár a festővel nem találkoztam személyesen, a magyar huszárokról szóló képeskönyvével igen. A Badacsony álomszépségű képével igen. A Balaton-felvidék egyes helységeivel igen, a Hegyestűvel, a pálosszerzetes romokkal, Szentbékkálával, Salfölddel, Ábrahámheggyel, B.-Lábdiheggyel, Szigligettel, Csobánccal, a Várheggyel, a kőtengerrel stb, stb. igen.
Sorolom azokat a neveket, amelyek általam többé-kevésbé ismertek, és a kötetvégi személynévtár abc-rendben hozza őket. Sokkal több embert ismerek, csak szemezgettem közülük néhányat: Bencze György, Csontos János, Endreffy Zoltán, Erdélyi Zsuzsanna, Gross Arnold, Jelenits István, Kisberk Imre, Kobzos Kis Tamás, Kuklay Antal, Lékai László, Makovecz Imre, Márfi Gyula, Nemeskürty István, Pilinszky János, Sebestyén Márta, Vadas József, Vanyó László. Sokan már nem élnek közülük.
Szerettem volna további nevekkel is találkozni, de alighanem ők nem álltak kapcsolatban Somogyi Győzővel. Elek Istvánra, Váli Dezsőre, Kárpáti Sándorra gondolok, de hihetőleg sokkal népesebb az a tábor, akikre nem hullott reflektorfény.
Így is igen terjedelmes ez a szépséges monográfia.       
***
A mai napra rendelt három szózat-játék megoldva:
SZIMPI
LÁRMA
MÁKONY a megoldás.
A Szimpi nem is volt olyan egyszerű.
***
Tetszik a Tücsi megosztotta felsorolás, hogy kik miféle dolgokkal járultak hozzá a házibulihoz.
Reggel az üzletben szembejöttek velem még a következők: Dörmi rágcsát hozott, Riska tejet a kávéhoz, Raffaello kókuszosat. Hófehérke igazoltan távol, de fogkrémet küldött a gyerekeknek, ipam és napam pedig sört kínált.