Mickey webnaplója

Kitört a nyár.
Tegnap is meleg volt, de jóságosan csillapította egy kitartó lenge szellő, mely mára elenyészett. Ezerrel süt a nap, és jól leégtünk volna a Belvárosba tartván, ha nem lett volna már egy kis alapozásunk.
A kánikula egyik fokmérője, amikor a meleget az autóban már-már alig lehet elviselni, a kormánykerék legalább hatvan fokos, és nekem dolgom van vele, ha nem akarok karambolozni.
Eme forróságban vettünk részt ma a Szent István Könyvhét megnyitóján. Találkoztunk régi ismerősökkel, pl. Tardy Láaszló emeritus karnaggyal és még sok mindenkivel. Kaptunk-vettünk néhány kötetet, ezekkel megrakodva tértünk haza. Elegem lett a gyaloglásból.
Most megint van jónéhány kötet olvasnivaló. Annál is inkább jó ez, mert bekukkantva a könyvmegállóba nem találtam érdekes könyvet. A leszínvonalasabb az Egri csillagok volt, az is meglehetősen elhasznált állapotban.
***
Azon gondolkodám, hogy mintha megrekedt volna a fogalomalkotások rendje, ideje. Hogy az informatikai újdonságok, technikai eszközök nem kapnak korrekt nevet, mert még azelőtt elavulnak, hogy nevet kaphatnának, s ezért csak kütyük maradnak – azt elfogadom.
De hogy nincs szó arra, hogy a tévét nézem-hallgatom, az már érdekesebb. A rádiót, a lemezjátszót hallgatom. A filmet és a tévét, a videót nemcsak nézem, hanem hallgatom is. Arra gondolok, hogy élénk fantáziával rendelkező unokám a barna egyik változatát következetesen elnevezte „tikácsi”-nak. Talált rá egy soha mást nem jelentő szót. Többre gondolok, mint hogy tévézek, videózok. A két érékszervemet egyszerre használom. Erre kellene egy korrekt szót találni.
Vannak más hasonló jelenségek is. Milyen foglommal fejezhető ki a fejtetőre tolt napszemüveg? Égre látó? Takarékra állított napszemcsi?
Vagy minek kellene nevezni azt a kézcsókot, ami sohasem csók, csak azt mímelő gesztus. Nemcsók? Látszatcsók? Mit tudom én mi…             
Nem is folytatom tovább. Volna min gondolkodni. Utolsók között Gárdonyi Géza próbálkozott újfajta fogalmak megalkotásával (vö. Titkos napló).
Írói feladat lehetne a folytatás.

A Vége a Gutenberg-galaxisnak? c. esszégyűjteményt régen olvastam. Tele a könyv széljegyzeteimmel. Egy helyen a francia „per se” kifejezésbe lehet belebotlani a könyvben. Annak idején Nagy Feri kollégánk megmosolyogta a francia és magyar nyelv különbözőségét. Persze a magyarban igen, rajta, no, nosza, hát, bizony, elvégre stb. jelentésű mondatszó. A franciában a „per se” önmagában értelmű. Feri kifejtette: ha franciául gondolkodik, eszébe se jut a magyar értelemben használni. De fordítva is igaz. Ha azt a karja kifejezni, hogy önmagában, akkor eszébe se jut azt mondani, hogy persze. Az önmagában szinonimái egészen mások a magyarban: egyedül, magában, egymagában stb.
A nálunk megszálló francia unokánk gyakran felnevet a hasonló kétértelműségeken. Náluk a probléma szó egészen más tartalommal bír, mint a magyarban. Ritkábban is használják.
Adódik az is, hogy a szótárban szereplő alakot a francia nem használja, vagy csak nagyon régen használta. Jót nevettünk azon, hogy a korábban szerkesztett Eckhardt-szótárban korrektebb megoldásokat találni, mint egy lényegesen újabb kiadásúban. Hogyan lehetséges ez? A szótárkészítő nem ismeri a franciát, vagy tájnyelvi fogalmat gondol jónak? Ki tudja.
Lomb Kató derült rajta, hogy a német lány, aki Jókai könyvekből szívta magába a magyar nyelvet, egy fiatalemberről megállapította, hogy „délceg, ám igen kevély”.
***
Ma bőséges és bensőséges külsőségek között beiktatták Novák Katalint államelnöki tisztségébe.
Igen sokan jelen voltak a ceremónián vezető politikusok. Így pl. Áder János és felesége, Herczegh Anita is. Tudjuk, hogy mindketten részt vettek a maguk módján a közéletben, miként Schmitt Pál és Makrai Kati is korábban. A nők, a first ladyk jószolgálati tevékenységet folytattak.
Most változott a helyzet. Novák Katalin férje, a first gentleman, Veres István Attila, az MNB pénz- és devizapiaci igazgatója (?), aki, úgy tudni, hogy egyelőre maradna a foglalkozásánál. 
***
Ma a fiataloknál. A nap mondása - Ritától (4): „Nagypapa, te nem vagy öreg.” Annyira kedves volt, hogy megkértem, mondja a másik fülembe is. Mondta. Persze nem volt igaza, de akkor is…
Énekelt is nekem egy népdalt. Erdő, erdő, erdő, karosszéki kerek erdő… Nem volt hajlandó tudomásul venni, hogy itt egy település neve áll: Marosszék. Nem fogadta el, mert szerinte annak nincs semmi értelme, csak a karosszéknek. Nem vitatkoztam vele.
Mit mondjak? Ma még az idő is gyönyörű volt. Értem rajta, hogy nemcsak sütött a nap, hanem a fújdogáló szellő kicsit visszahűsítette a sugárzást.
   

- 1788-ban készül el a G-moll szimfónia (K. 550). Schumann értékelése: Mozart G-moll szimfóniájában minden hangjegy színarany, minden tétel kinccsel ér fel.
- A Musikalische Realzeitung M. zongorajátékáról: „Már szinte gyakorlással sem képes valamely művet jobban eljátszani, mint amikor első ízben játssza.” Megjegyzem, hasonlóra Kistétényi Melinda volt képes.
- A német sajtó írta M.-ról: Boldog az a művész, akinek egyetlen hibája abból áll, hogy túlságosan tökéletes.
- Mozart leveléből: Most tulajdonképpen már semmitől sem kell többé reszketnem. Most már tehetségemnek sem tudok örülni. Milyen szép az élet!... Derűs lélekkel kell az embernek fogadnia, amit a gondviselés kiosztott reá. Így én is befejezem temetési énekemet. Nem hagyhatom befejezetlenül.
Mások róla:
- Niemetschek: Kicsi volt, és ha eltekintünk nagy, tüzes szemétől, arca sem árulta el lángelméjének nagyságát. Tekintete szórakozott, kivéve, ha zongoránál ült: Ilyenkor megváltozott egész arckifejezése... Szép gyermek lehetett, azonban hatodik életévétől kezdve ülő életmódhoz volt kötve, hiszen már ebben az időben komponált… Közismerten éjnek idején játszott és komponált legszívesebben, s mivel a munka is igen sürgős volt, mindenki könnyen elképzelheti, mennyit szenvedhetett emiatt egy ilyen finom szervezet.
- Sógornője: Mindig jó kedélyű volt, de legjobb hangulatában is nagyon elgondolkodó; az embernek erősen a szemébe nézett, és mindenre, lett légyen akár vidám, akár szomorú az, meggondoltan válaszolt.
- Orvosai: Vízkóros volt nagy daganattal, reumatikus gyulladásos lázat kapott agyvelőgyulladásos tünetek között hunyt el.
- Kocsis Zoltán jegyezte meg róla: Mozartot nem szeretik a pianisták. Tudniillik tökéletes zongoradarabokat írt. Ha a zongorista becsülettel eljátszotta, interpretációjával akkor se tudott semmit hozzátenni az  elkészült műhöz. Ha meg nem, akkor meg csak magát hibáztathatta.

12 éves koromban kaptam karácsonyra egy könyvet: Ha Mozart naplót írt volna.
1. Alighanem hogy túl fiatalon olvastam el ezt a kis kötetkét.
2. Mozart alighanem írt naplót, vagy ha nem is, elég sokat írt ahhoz, hogy levelezéséből képet kapjunk arról, milyen is volt e zenei zseni észjárása. Ceruzával a kezemben olvastam újra, s emlékezetes részekre bukkantam.
- 14 éves, amikor Rómában miután Allergi Misererejét meghallgatta a Sixtus-kápolnában, hazamenve hibátlanul lekottázza.
- Bolognában összefut egy Pallavicini grógffal. Három napot töltenek együtt.
- Vizsgáztatják. Egy antifónát kell sokféle szempontot figyelembe véve négyszólamú művé fejleszteni. Másoknak ez három órába telt, neki fél órába.
- Mozart humoros gyónása: Én, Johannes Chrisostomus Amadeus Wolfgangus Sigismundus Mozart bűnösnek vallom magamat…mert tegnap és tegnapelőtt C.-nél éjfélkor mentem haza, … este tíztől egészen könnyen verset faragtam, méghozzá csupa disznóságot, és ráadásul bűnöztem is gondolattal, szóval és – de nem – cselekedettel nem… Be kell vallanom, igen nagy örömet leltem bene.”
- Apja korholja: Tréfás hangnemben válaszolsz, pedig ez az első lépés a bizalmaskodás felé, amelyet ne keressünk e világon, ha azt akarjuk, hogy becsüljenek bennünket.
- Anyám könnyű és szép halálának a látványa: … elképzeltem magamban, milyen boldog lesz egy szempillantás múlva … bárcsak együtt távozhatnék vele ugyane pillanatban az élők világából.
- Jól élni és boldogan élni két különböző dolog, az utóbbira én nem is lennék képes…  
- Aki magasabb rendű tehetséggel van megáldva tönkremegy, ha mindig ugyanazon a helyen marad.
- A kalapos királynak nem tetszik Mozart zenéje: „Kedves Mozart, túlságosan szép ez a mi fülünk számára, túl sok benne a hangjegy.” Mozart válasza: „Pontosan annyi, felség, amennyire szükség van benne.”
- Esz-dúr kürtkoncertjének kottájára ezt írja: Wolfgang Amadeus Mozart ezennel megkönyörült a Leitgeb nevű szamáron, ökrön és bolondon, Bécsben 1783. május 27.én. Ignaz Leitgeb kürtös, Mozart barátja volt.
Lehet, hogy még folytatom.

Olvasom, hogy J. S. Bach minden
kotta kéziratát azzal kezdi, hogy Uram, segíts,
és azzal fejezi be, hogy soli Dei gloria.
Így persze könnyű.
De miért csak neki?
Miért ne kezdhetném magam is azzal, hogy Uram, segíts!
Hiszen a nap hajnalán beleférhet az, amit az egyszeri öregasszony lefekvéskor mondott: Jézus, segíjj! (Biztos székely volt, azok tájnyelve ilyen.)
Egy ilyen megalapozott indulás után már könnyű a napi rutin.
Reggel reggeli.
mise – mi is
Fotó, ha adódik téma
utazás, ha adódik felkérés
vásárlás, ha szükséges – és szinte naponta szükséges
jigsaw puzzle – szemtornaként
szózat játék – szellemi tornaként
reggeli – szalonnás tojásrántotta (csaknem mindig)
Kávé hosszú lére eresztve (fél liter) + gyógyszerek
poszt írása, amikor megtaláltam a témát
olvasás, ha van értelmes könyv
nescafé, csapott kávéskanálnyi, hosszú lére eresztve (fél liter)
ebéd  
utána nescafé, csapott kávéskanálnyi, hosszú lére eresztve (fél liter)  
napozás, ha süt a nap az erkélyre olvasással
fotók megdolgozása, beillesztése válaszok az esetleges pc.-megkeresésekre
korai vacsora + gyógyszerek fél liter teával leöblítve
olvasás, néha séta
tv-híradó, várva azt, hogy kitört-e  a béke ( sok blabla nem igazán köt le)
tisztálkodás,
esti rádiózás, ha van kedvemre való műsor valamelyik adón
ide kell jönnie a soli Dei gloriának
alvás
Éjjeli őrjárat szükség szerint
    
 


  

Hosszú könyv az A. Schweitzeré (Életem és gondolataim). Megtudhatja belőle a ma embere, hogy a fehér orvos száz éve miféle problémákkal küszködött a gaboni Lambarénében. Száz és száz esetet sorol a helyi történésekből.
Van, nem is kevés olyan gondolata, amely máig érvényes. Néhányat ide hozok.
- A gyógyult operáltakról írja: „Hiszem, hogy találok majd elegendő embert, aki – mert maga is testi szenvedéstől szabadult meg - háláját azzal akarja leróni, hogy adakozik a hasonló bajban szenvedőknek.”
- Az éhínségről. „Amikor az élelem fogytán volt, a bennszülöttek megették a vetőkukoricát. Aztán az éhező lakók elvándoroltak arra a vidékre, ahol még akadt némi élelem, és letarolták az ültetvényeket. Most már senkinek sincs kedve vetni, hiszen minden a fosztogatók kezére jutna. Az emberek várják, hogy sorsuk beteljesedjék.”
Évekkel ezelőtt vitába keveredtem azzal a fickóval, aki váltig állította, hogy
akinek forrása, ásott kútja lesz, az túlél,
akinek saját kertje lesz, az túlél,
aki ismeri a kézművességeket, az túlél.
Én a fentiek rémét vázoltam fel, hangoztatván, hogy nem fogják tétlenül nézni a fosztogatók, hogy másoknak van valamijük.
- Sch. már-már kétségbeesetten felkiált: „Micsoda fajankó vagyok én, hogy ilyen vademberek orvosa lettem!” Samesze, Joseph szelíden megjegyzi:   „ Hát ami igaz, az igaz, a földön nagy fajankó vagy, de a mennyekben nem!”  
A végső elszámolásnál csakugyan elhangzik: „amit a legkisebbeknek tettetek, nekem tettétek”. 
- A helyiektől olykor megkapja a magáét. Mint írja: „Magam is cipeltem a gerendákat. Észreveszek egy hófehér ruhába öltözött feketét, az egyik beteget jött meglátogatni.
- Halló barátom - kiáltok oda neki -, nem jönnél egy kicsit segíteni?
- Én értelmiségi vagyok, és nem hordok fát – hangzik a válasz.
- Szerencsés fickó vagy! – válaszolok neki. – Én is értelmiségi akartam lenni, de nem sikerült.”
Mint ismeretes, orvosként, íróként, professzorként, orgonistaként, teológusként is nevet szerzett magának Albert Schweitzer. Itt a Bach-kutatótól idézek olyan gondolatot, amellyel vén fejjel csak most szembesültem. Azt írja: „A zenei nyelvben a ritmusok körülbelül a mássalhangzók funkcióját töltik be, és hogy a hangközöknek és a harmóniáknak a magánhangzók szerepe jár, mert a ritmusoknak zengést adnak.” Igen jó a hasonlat.
***
És akkor egy saját megfigyelés.  Olvasás közben óhatatlanul találkozom azzal az esettel, hogy a sorokban egyes szóközök bizonyos képekké állnak össze. Ferde egyenest, félkört, görbe vonalakat mintáznak. Volt rá eset, hogy a képződött fehérségbe berajzoltam azt a vonalat, amelyet beleláttam. Ma meg egy ferde vonalfélévé álltak össze a két sorban elhelyezkedett betűk. Ezek voltak
 szavakban elültetve:  
                        jd
                   gf
Biztosan nem vagyok egyedül az ilyesféle megfigyelésekkel.
     

Petőfi így ír:
Szabadság, szerelem!
E kettő kell nekem. 
Szerelmemért föláldozom.
Az életet,
Szabadságért föláldozom. 
Szerelmemet.
Lehet, hogy igaza volt, lehet, hogy nem.
Aki az eke szarvára tette a kezét, ne nézzen visszafelé.
Ha már felesége volt, lehet, hogy szabadságát vele közösen kellett volna megélnie.
Ha elhatározta, hogy a magyar szabadságért akarja életét áldozni, lehet, hogy jobb lett volna, ha nem nősül meg.
Előfordulhat, hogy a kettőt arányosítva éli meg valaki. Itt észnél kell lenni.
Halottam egy férfiról, aki a szegény afrikaiak éhezését úgy akarta megoldani, hogy nagy családja jövedelmét csaknem teljesen feláldozta, annyit adakozott, hogy saját családja szűkölködött.
Olvastam, hogy Prohászka egyik beszéde olyannyira a missziók felé fordította egy asszony érdeklődését, hogy elmondta a szónoknak: Ott hagyja férjét és négy gyerekét, és misszióba megy. A püspök nagyon határozottan tiltakozott szamársága ellen. Magának megvan a missziója a saját családjában. Mit képzel?
Vigyázni kell az elköteleződésekkel.
Csak egy életünk van, és amikor meghozzuk felelős döntésünket, és életmódot választunk a lehetőségek közül, akkor egyben azt is eldöntöttük, hogy a többit nem választjuk.
Amikor valakivel házasságra lépünk, akkor döntésünk arról is szól, hogy a többi emberrel nem kötünk házasságot.
Hány ember lenne jó zenész, aki tehetséges kutató elme is egyben. Döntenie kell, hogy a zene lesz életpályája, vagy a tudomány. Mindkét változatra találtam példát.
Freund Tamás kiválóan játszott fúvós hangszerén. De felhagyott azzal, hogy a zenélésből éljen meg. A tudományos kutatást választotta, mert felmérte, hogy jó színvonalon a kettőt nem győzi.
Benkó Sándor a jazz mellett maradt, s ejtette mérnöki képesítését. Ő is jól felmérte, hogy melyik töltheti be egész életét.
Ha nem is vagyunk ilyen különös tehetségekkel megáldva, legtöbbünk családos felnőtt. Tudnia kell dönteni, hogy hol az a határ, amelyet már nem tolerálhat a gondjaira bízott közösség, a saját családja. Tudnia kell, hogy családjával kapcsolatosan elsődleges kötelességei vannak.    
 

Az ötlet Kosztolányié, aki szerint a tíz legszebb magyar szó a következő:
Láng, gyöngy, anya, ősz, szűz, kard, csók, vér, szív, sír.
Szépek, szépek, mondhatni, persze lehet rajta vitatkozni.
Illyés szerint szebb az elalél.
Móra rátódít. Szerinte az alelölülő. 
A turisták neki adtak volna igazat, mert szerintük a cipőfűző viszi el a pálmát.
Bennem megszólal a kritikus: cipőfűző az, aki a cipőt fűzi. A pertli az meg egy fonal – cipőmadzag.
De ha már cipőfűző és elölülő, feltűnő, hogy az ü, az l, és az ö hangokat preferálják sokan.
Pl. akik szerint a fülolaj a legszebb hangzású. Mivel teljesen emberfüggő az, hogy melyik szó igazán szép, lehetetlen igazságot tenni ebben a kérdésben.
Mégis gazdagíthatom a képet, mert egy Sissi-videón (magyarul tanulunk) külföldi fiatalok szólalnak meg, akik magyarul tanulnak. Az ő válogatásukat másolom ide.
Miket is kedvelnek?
Uborka, forradalom, mókus, gyönyörű, mosolyogni, mosoly, cselekedeteitekből, paradicsom, káposzta, Azt a mindenit!, zongora, hóember, megmagyarázni, csókolom, puszi, bekuckózik, köszönöm, testvér, nővér.
M. unoka most birkózik a nyelvvel. Neki a például szó tetszik, az általában és a szerintem.
Kicsit bővítem a kört.
A külföldiek által kedvelt magyar kajákat is összeírtam:
Első helyen a pörkölt áll, de a lángos, a túróscsusza, az Erős Pista, a túrós táska, a paradicsomleves, a marhapörkölt, a gulyásleves, a csirkepaprikás, a töltött káposzta, a dobos torta, a bableves, a gyümölcsleves, a Túró Rudi,  a zserbó, a palacsinta, a szilvás betyár és a franciakrémes neve is előfordult a kedvencek között.
Bevallom, a legutolsó a kedvencem, de jöhet a többi is. Egyiket se utasítanám vissza.

Reggel konstatáltam, hogy a fa alatt parkoló kocsi teteje tele van rügyekkel, mézharmattal, s a fél helikopterre emlékeztető terméssel. Indultunk misére, s hagytam koszosan a tetőt. Odaérve viszont volt időm még letakarítani a szélvédőről és a kocsitetőről a ragadós katyvazt. Aztán a csomagtartóból előhalászott portálkefét nem vissza, hanem a nyitott ajtón bedobtam a hátsó ülés elé. Zártam az utasteret s bevonultam, mint aki jól végezte dolgát. Kifelé jövet a kulcscsomót nem találtam a zsebemben, csak az autó pótkulcsát. Nem baj, mondtam magamban, már máskor is előfordult, hogy a slusszkulcs bent maradt a kormány tövébe döfve… Ám ott se volt. Ekkor döbbentem rá, hogy a csomagtartó kulcslyukában fityeg. Nem kellett senkinek a fél óra hosszat szabad hozzáférésű indítókulcs ellenére sem a Colt. Azért nem nagyon csodálkozom. Kinek kell egy 26 éves autó.    
Tegnap megnéztem egy filmet. Ébresztő a címe. Sok tudott, sejtett, ill. kevéssé ismert tényre hívta fel a figyelmet. Jószerével a deep state leleplezése volt a témája.
Mégse erre szeretnék reflektálni, hanem arra a gondolatra, mely szerint, ha a legsötétebb szobában meggyújtok egy gyertyát, eltűnik a sötétség, oszlik a homály, és eluralkodik a fény. Fordítva nem igaz. Ha egy világos szobába sötétséget akarsz vinni, nem fog sikerülni.
Ez a különbség a jóság és a gonoszság között. Ez segít eldönteni, hogy melyik oldalt érdemes szolgálni, a jó vagy a rossz oldalt.   
A film kitér azokra a módszerekre, amelyekkel hipnotizálják a világot a csúcson lévők.
Ilyenek a tévécsatornák, melyek jószerével 4-5 mammutcég irányítása alatt állnak.
Ilyen a FB,
ilyen a panem et circenses, az emberiség folyamatos szórakoztatása, elandalítása,  
ilyenek az információkkal csaknem kizárólag a bal féltekét teletömő iskolák… stb.
Ismerek olyan értelmiségit, aki a lakásában nem tűri meg a tévét.
Ismerek olyan értelmiségit, aki nem használ számítógépet.
Az okostelefon feltalálója eltiltotta gyermekeit a használatától.
Ő tudta, hogy miért.
Van élet a birodalmakon kívül,
az EU-n kívül,
a civilizációnkon kívül,
a mindent beszabályozni kívánó rendszereken kívül,
a gyógyszerbizniszen kívül,
a fegyverkereskedelmen kívül,
a hazug civilizáción kívül.

Előkerült néhány anyai nagyszüleink által megfogalmazott levél, mégpedig abból a korból, amikor épp csak rátekintettünk Isten szép, de háborútól megtépázott világára. 46 őszén születtem. A levél 1946. december 1.-i keltezésű, és anyai nagyanyám keze írása.
„Kedves gyermekeim!   
Első névnapjára a kis Mikinek sok szerencsét és boldog gyermekkort; a jó Isten áldása vezérelje egy hosszú életen át a ti örömötökre. Nagyon szeretném látni, hogy tud-e már mosolyogni…”
A levelet lefotóztam és kiraktam az unokák rajzai alá a szekrényfalra. Jó volt szembesülni öreganyám kedves szavaival.
S hogy mi lett jót kívánó gondolataival?
- Inkább szerencsés voltam, mint nem.
- Boldognak mondhatom-e gyerekkoromat? Az első 10 évet bizonyára. Emlékeimre visszanézve a többi is meglehetősen kiegyensúlyozottnak tekinthető.
- Jóslata bevált. A jó Isten áldása kitapintható egész életem folyamán.
- Hosszú élet? Igaz. 75 évet betöltve nem mondhatom, hogy rövidre sikerült az életem.
- Hogy mennyire szüleim örömére, azt ők tudnák megmondani, ha még meg tudnám őket kérdezni.  
- Hogy mikor mosolyogtam először nagyszüleimre, ki tudja?
Bizonyára megtettem. Jó, szeretetteli kapcsolatom volt anyámmal, s bizonyára szüleivel is. Szerettem náluk nyaralni Dombegyházán. Ez többször is megtörtént. Két helyen voltunk náluk. Az első ház szomszédja Jóska bácsi átjött beszélgetni, s minket megmosolyogni. Rajzoltunk neki rádiót. Ő a füléhez tette, és visszaadta azzal, hogy „nem szól a rádigó”.
A másik ház a Béke utcában volt. döngölt földpadlójú ház, budival, az udvaron gémeskúttal, javítóműhellyel, benne öregapám saját készítésű szerszámaival. Egy dolgot említek itt. A kerékpárbelsők akkor egymásra lapolt formában készültek. Az összeeresztésnél nehézkes volt a lyukak beragasztása. Nagyapám megoldotta. Elvágta keresztben a hibás részt. Egyik végét visszahajtotta és megkente ragasztóval. Majd a másik véget laposra nyomta és egy fahenger segítségével betolta a visszahajtott végű gumiba. A hengert eltávolította, a mandzsettaszerű visszahajtást megszüntette, és jól összenyomta a ragasztós részt az alácsúsztatott másikkal. Minden ragasztása sikeres volt.
Azért időztem el a gondolatnál, mert az érsebészet alkalmazhatná a módszert. Az ereket hasonló módon össze lehetne passzítani. Gondolom, létezik olyan anyag, ami ragasztóként szerepelhetne a folyamathoz.
Visszatérve nagyapánk műhelyéhez, máig az orromban érzem a gumiragasztóoldat benzines illatát.
Szerettem akkor is, szeretem mindmáig.