történt, valamikor az ötvenes évek elején. A Kondorosi úton, kb. a Kábel-strand bejárata és a II. világháborúból ott felejtett lövészárok között egy földre döntött beton villanypóznán ültünk hárman és beszélgettünk: a Bundics gyerek, Gábor és én. Egyszer csak odalép hozzánk egy idősödő férfi, és magát felturbózva elkezd velünk kiabálni. Ócska kis semmik vagyunk, derül ki értékeléséből, akik a strand úszómedencéjét összerondítottuk, miután leengedték a vizet.
Kapkodjuk a levegőt a meglepetéstől, köpni-nyelni nem tudunk, de ő csak (mint magáról elárulta, az úszómester) folytatja ugyanolyan erőszakos stílusban, talán attól félve, hogy ha nem ordít elég hangosan, még rátámadunk: Meg ne lássalak benneteket még egyszer a strandon, és a fene egyen meg benneteket stb. stb, és még azt is hozzá tette, hogy máskor a saját tányérunkba sz.-junk. Aztán sietve távozott.
. . . és most
Állok reggel a buszvégállomáson, amikor egyszer csak mellém vágódik egy rabiátus kinézetű és modorú ember, majd kéretlenül, és minden bevezetés nélkül elmondja, hogy 64 éves, és őt még senki nem verte meg. Ezzel szemben ő már elég sokakat megvert, mert ha egyszer odasóz valakinek a tenyerével, az nem kel föl egykönnyen. Majd értetlenségemet látva folytatja:
A múltkor őt megalázta egy sofőr, akitől nagyon korrekt módon (képzelem) megérdeklődte, hogy mikor indul a járat, „és képzelje (képzelem), azt vágta nekem oda, hogy ne morogjon, és még meg is döngette az ablaküveget. Ha nem a zárt pilótafülkében ült volna, biztos, hogy leterítettem volna” – szigorkodik. Majd még ugyancsak kéretlenül hozzátette, hogy egy rendőrtől tanulta: „Hagyd, hogy megüssenek, és ettől kezdve azt csinálsz, amit akarsz, mert önvédelemből ütöttél. De csak kézzel üss, hogy meg ne haljon a másik fél” – teszi hozzá kegyesen. Elraktározom magamban intését: Ezentúl csak kézzel fogok ütni, és csak másodiknak. Mindig tanul az ember.
Majd tovább szekíroz szómenésével: „Tudja (tudom), alig várom, hogy újra találkozzam az ipsével. Meglesem és rendesen meg fogom verni.” (Igen. Tanulok újabb emberséget, ha az ember gyűlölködik, akkor legyen benne kitartó, mert különben még elpárolog a dühe.) Közben begördül az újabb járat. Ezúttal nem „az” az ipse vezeti. Ezért most nem lesz verekedés, csak elmondja neki, hogy 15 perce vár a buszra.
Udvariasan előre engedem, hadd válasszon magának helyet, hogy utána én is választhassak tőle nagyon messzire eső helyet, olyat, ami még a szemkontaktust is kizárja. Lehet, hogy a kibeszéléstől alábbszállt a vércukorszintje, és még az is megeshet, hogy ma senkit nem fog meglincselni. Mindenféle rendkívüli esemény nélkül érünk ahhoz a megállóhoz, ahol ő leszáll. Még mutatóujját az égre emelve morog valamit. Nem tudom megállapítani, hogy a buszsofőröket káromolja-e, vagy tőlem akar ilyen módon búcsút venni. Továbbmegyünk.
Utolsó kommentek