Mickey webnaplója

A FB régóta elvezet a tíz-tizenegy éves múltig, megmutatva évenként az akkor készült fényképeket.
Kölcsey azt írja: „Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?”
Hát nem tudom.
Ha szép képeket látok viszont, örülök, ha pozitív kritikát olvasok, örülök.
De ha a kórházakban készült fotókat nézem, negatív emlékek tolulnak fel bennem.
Nem vonzanak, bár tudomásul veszem, hogy azok az események is életem részei voltak.
Legszívesebben unokáim fotóit szeretem nézegetni. Ám azokat nem böfögi fel a FB, mert személyiségi jogaikat tiszteletben tartva fel se teszem őket közszemlére.
Hogy mit ér mindez?
Nem tudom.
Mindenesetre segítenek élni a képek, mert életünk bizonyos megközelítésben találkozástól találkozásig tart. A találkozások közötti intervallum a várakozás ideje.
Ez utóbbi időszakasz általában a hosszabb.
(A népes család ajándéka, hogy a találkozási alkalmak viszonylag sűrűn követik egymást.)
Tegnap jókedvű anyák napja esett közös ebéddel, fagyizással, sok-sok beszélgetéssel, játékkal.
Ma várakozunk.
Holnap ebédvendégeink érkeznek. Előre láthatólag leszünk kilencen. Újabb alkalom a találkozásra.
Aztán szünet: várakozás.
Vasárnap jubileumi születésnapot ünneplünk.
Utána – mondanom se kell – újabb várakozási időszak következik.
 Nos, hát a várakozások idején jön kapóra a korábbi időkre történő visszaemlékezés, a régi fotók-videók megtekintése.
***
Ma van az irodalom írásbeli. Kíváncsi vagyok, milyen témákat dobtak fel kidolgozásra.