Mickey webnaplója

Néha előre tervezetten hallgatok zenét. Tegnap is így tettem. Van egy CD-m Rossini-nyitányokkal. Ebből választottam ki kettőt, majd egy harmadikat is hozzájuk csaptam.
Először a Tolvaj szarka bevezető zenéjét hallgattam. Életem egyik első alapvető zenei élményeként regisztrálhatom: Alig ötévesen élőben hallgattam ezt a muzsikát. Persze akkor mit sem tudtam arról, hogy ez az. s,s,s,s, d m d s,s,s s,d m d slsfi slsfi sssd' ssfm r stb.
Mindmáig él bennem ez a feszes ritmusú dallam. A Kondorosi úton, a Kábel strandnál (tán még meg sem épült) gyakorolt egy tűzoltó rezesbanda, én meg afféle éppen ott csámborgó, a drótkerítésen kívülről néztem, hallgattam őket.
Következőként a Sevillai borbély nyitányát élveztem. Megjelentek lelki szemeim előtt a King Singers énekegyüttes tagjai, akik pompás paródiát énekeltek nagy mesterségbeli tudással, még a ritmusváltásuk is kitűnően sikerült (Ez a rész a nyitány vége.). Irtó komikusak voltak a fiúk.
Harmadjára a Tell Vilmos-nyitányt élveztem. Rossini megadja a módját annak, hogyan kell elrendezni az egyes dallamokat, ismétléseket, hogy se túl hamar vége ne szakadjon, de meg se unjuk a témakifejtést a szakadatlan ismétlések miatt. Dinamikával és variánsokkal tarkítja a kidolgozás során a zenéket, így végig leköti figyelmünket és lebilincseli fülünket-lelkünket. Ebben, pl. néhány szekvencia, néhány periódus ismétlődik és több mint tíz percig tart. Nem unatkozunk soha. A végén mintha lovak futnának könnyű galoppban. Ezelőtt vagy hat évvel nyáron francia unokáink nálunk nyaraltak. Az akkor kb. hat éves Matyika nagy odaadással hallgatta ezt a nyitányt. Rákérdeztem: Tudod-e, Matyika, mit hallgatsz? Velem ellentétben, (aki nem tudtam, hogy a Tolvaj szarkát hallom), ő tudta: Guillaume Tell a címe. Helyes – mondtam neki. És azt is tudod, hogy ki írta? – faggattam tovább. Ő habozás nélkül rávágta:
– Tom és Jerry. És ebben is tökéletesen igaza volt. Ő rajzfilm zenéjeként hallotta – nyilván nem is
egyszer – és mint kísérő zene ragadt meg benne.