Mickey webnaplója

Elmúlt a nyár, el a változó létszámban és ismételten közösen eltöltött idő. Ma szomszédoltunk egy közösen elfogyasztott ebéd erejéig M.-knál. Megnéztem nekem új ágyukat és nekem szintén új porszívójukat. Utóbbiba nem kell papírbetét. Csak egy mosható mikroszerkezetű szivacs állítja meg a finom szennyeződéseket.
Ez kell nekünk is, a régi porszívónk kezd „csapágyas” lenni. (Persze csapágya eddig is volt, csak eddig nem zörgött a belekerült betonpor miatt.) Ha már náluk jártunk, megragadtam az alkalmat, hogy okos nyírójával megkurtítsam szakállamat.
Ebéd után arról beszélgettünk, hogy korunk ifjabb nemzedéke született igazgató, mert némelyik figyelmünket magára vonva megpróbálja keresztülvinni, amit elképzelt vagy ösztönösen jónak gondolt. Ezt látjuk a játszótéren, az utcán s olykor itthon is. Csakhogy egy picike ember nem rendelkezik semmiféle megalapozott ismerettel, sem élettapasztalattal, hogy lenne képes reálisan felmérni, mi jó, és mi az, ami csak annak látszik. Pl. jónak véli, a könyveket a polcokról lerámolni, és az asztalokról is mindent, ami csak rajta hever. Jónak véli a fiókok kinyitogatását, függetlenül attól, hogy a lábára esik-e a faalkotmány, vagy sem. Jónak képzeli a konnektorban való motoszkálást.
Mi felnőttek pedig nem osztjuk ezeket a vágyakat. Ezért visszarakjuk a könyveket, az asztalról lerámolt kacatokat, valahogyan rögzítjük a fiókokat, s védődugaszt rakunk a konnektorokba. Ám a kisemberek újra próbálkoznak. Mi tiltjuk szóval, e tiltott zóna elé állunk, hogy akaratunkat érvényesítsük, s ha minden eszközünk elfogyott, jelzésképpen meglegyintjük a mancsocskáját. Nem kívánunk fájdalmat okozni neki, csak figyelmeztetni szeretettől és féltéstől indítva, nehogy magában és/vagy környezetében kárt tegyen.
Muszáj átvállalnunk a döntések egy részét a fentiek miatt.
A mi nevelési elveink – emlékezetem szerint – meglehetősen szabad teret hagytak gyermekeinknek. Viszont csak adott határon belül. Amit szabad volt megtenniük, azt mindig megengedtük nekik, amit pedig nem, azt mindig határozottan elleneztük.
Különben honnan ismerték volna fel, hogy mi jó nekik, és mi nem, mi válik hasznukra, és mi árt nekik?