Mickey webnaplója

Amikor egy katona azt a parancsot kapja, hogy fesse át az eget, akkor rosszul reagál a parancsra, aki megkérdezi, hogyan lehetséges az eget kifesteni? Az egészséges válasz: Igenis, milyen színűre parancsolja?
Amikor a katonával kifestetik a hathengerest (klotyó hat deszkafülkével), kapja a meszelőt és a korongecsetet, esetleg partvist, és rögvest hozzálát. Jön az őrmester és üvölt: Mit piszmog itt, katona? Rég kész kellene lennie az egész maszatolásnak, és maga még a feléig se jutott. Azonnal kapcsoljon magasabb sebességfokozatra. A katona megrázza magát, vödörszám locsolja a falra a vizet, vízben úszik már a kőpadló is. Újra jön az őrmester. Látja, hogy minden fal nedves immár. Ordít: látja, katona, tud maga tisztességesen is dolgozni, ha egy kicsit ráncba szedem.
Aztán az első év leteltével (békeidőben) a katona jószerével unatkozik.
Ám ezt is felülmúlja az utószolgálatra berángatott középkorú emberek teljesítménye. Hol kártyáznak, hol a kantinban söröznek. Valahogyan csak el kell tölteni az időt, ha már családjuktól távolra kényszerítik őket („öreg csóka nem rakéta”).
Végül mi a sorsa a katonának? Obsitos lesz (hallani kell az obsit mögött megbúvó német Abschied, azaz búcsúzás szót). Az obsitos kiszolgált, mert erői lankadnak, használhatósága csökken, rugalmassága úgyszintén.
Vészhelyzetben azonban nincs lankadás, nincs csökkenés, megkopottság. Általános mozgósításkor csak feladat van. Csak erőfeszítés, csak összetartás, csak helytállás, amíg szusszal bírja öreg és fiatal, középkorú. A cél mozgósítja tartalék energiáinkat.
Mostanában nemegyszer így éreztem magamat. Eljött jó hét éve a nyugdíjazás ideje (obsit), el a konkrét munkavégzés beszüntetésé is kb. 3 éve (a hírnevet szerzett emberek emeritus kora).
Maradtak alkalmi megbízások, amikor az élet úgy hozza.
Amikor általános a mozgósítás, mert munka van, feladat van, helyt kell állni, sokszor elég a részvétel: (kártya, sör), de ha éles a helyzet, körömszakadtáig ki kell tartani.
Tegnapelőtt filmszöveg korrekcióról tárgyaltunk. Idő hiányában és módszerbeli különbözőségek miatt a munka elmaradt. Tegnap kvízjátékot kért valaki. 26 kérdést és 78 válaszlehetőséget kellett kitalálnom. Erre az időre visszavettem a számítógépemet az unokáktól.
De hogyan?
Kijön hozzám a számítógép mellől Ágoston, és mondja, hogy befejezte a nemtudommit, szabad a gép. Mire én: Jó. Feltápászkodom, át a másik szobába. Blanka megelőzött, s már nézi a Garfieldet.
Te felállítottad volna?
Én nem. Sorban álltam.
Lábjegyzet a Lev 25-höz. Már a 25-ös szám is érdekes. Hiszen jubileumi évek fontos száma. De itt most másról van szó. Igazából kétféle jubileumi évet hirdet Mózes. Az egyik: Hat évnyi földművelés után a hetediken pihentetni kell a földet (szombatév). Alapja: Hit az Úrban, aki kedvező termést biztosítva gondoskodik népéről a következő esztendőkben. „A hatodik évben annyit takarítotok be, amennyi elég három évre.” A másik a negyvenkilenc év után következő: jóbel-év. (Jóbel a neve a szarukürtnek. Innen a jubileum szó.) Ekkor meg kell fújni a harsonákat, ekkor visszajár a közbülső évek során elidegenített ház, vissza a föld, a rabszolgák szabadsága. Közöm. Minden az igaz hit kérdése. Ma is gondoskodik az Úr a világról, ha hagyjuk. Ma is meg kellene tartani a szombatévet és a jóbel-évet. Elképzelhetjük, hogy miféle béke és prosperitás járna a nyomában. Arccal a Gondviselő felé néznénk, mindent vissza a tulajdonosoknak, minden földet annak, aki megművelte, minden kizsákmányolással felhagyni, mert jóbel-év van. Az Úr pedig a benne hívők sorsát elrendezi. Hisszük ezt ma? Vajon hányan?