Mickey webnaplója

A zsoltár így szól: Minden földek Istent dicsérjétek… Mindenszentekkor adódik a módosítás: Minden szentek Istent dicsérjétek. Mert, aki igaz életet élt a földön, odaát a minden szentek sorát gyarapítja Isten jóvoltából. Az ünnep nem azonos a kelta eredetű hallowennel, és nem is a kanonizált szentekre való emlékezés ünnepe, hanem éppen azé a sokaságé, amely a maga csendes és Isten országát építő módján az örökké tartó boldogságban él. A mindenszentek belefolyik a halottak napjába, merthogy nov. 2-án az elhunytakra emlékezünk. Kicsit össze is mosódik a kettő bennünk – és némileg joggal. Ki ne bízna abban, hogy szerettei valamiképpen a jobbik rész részesei odaát. Márpedig akkor szentté lettek, s ha szentté lettek, és nincsenek kanonizálva, a mindenszentek tábora tagjai.
Ami nekem a halottakra való emlékezés kapcsán fontos, az a meggondolás, hogy életünk rövid bábállapot az égre nyílt örökkévalósághoz képest, és hogy túlságosan sok energiát fordítunk ennek a bábállapotot idéző földi életnek a megszervezésével. Még a gondok megoldásának a felével sem végzünk (erre mondják, a haldoklók, hogy tele bőrönddel mennek el), amikor kihussanunk az immanens létből amoda, és bánkódva gondolunk arra, hogy miért nem készültünk fel az örökkévalóság normáira jobban.
Próbálom közérthetőbbre fogni: Földön való megjelenésünk, itt töltött időnk amahhoz képest pipafüst, s mégis teljes energiánkkal megpróbálunk itt berendezkedni, komfortot kialakítani. Hiábavalóság. Hamar (hetven évet, s ha minden jól megy, nyolcvanat is megér az ember, na legyen: száz évet) áttűnünk innen a transzcendens létbe, és egy gyufaszálat se vihetünk magunkkal, egy szem cukrot se, és egyáltalán semmit. Itt érzem az aránytalanságot. Sokkal intenzívebben kellene törekednünk a megigazulásra, mint tesszük. Egyedül a szeretet tetteinek van értelme. Ez a föld a másik csupán előszobája, tornaterme, ahol az edzés folyik. A kérdés az, hogy részt veszünk-e az edzésben.                           
Ízelítő a Jel 8. f.-ből:
A hetedik pecsét feltörése
Amikor feltörte a hetedik pecsétet, csönd lett az égben, úgy egy félórára.
A hét harsona
…hét angyalt láttam hét harsonával… egy másik angyal füstölt az Isten trónusa előtt … a füst a szentek imádásával felszállt az Isten elé… az angyal a parazsat leszórta a földre. Erre mennydörgés, égzengés, villámlás és földrengés támadt. A hét angyal pedig… felkészült, hogy megfújja a harsonát.
Az első négy harsonaszó
Az első angyal megfújta a harsonát. Erre jégeső és tűz záporozott a földre. A föld harmada elégett... A második angyal is megfújta. Erre … a tenger egyharmada vérré vált, a tengerben élő állatok egyharmada elpusztult, és a hajók egyharmada elsüllyedt. A harmadik angyal is megfújta a harsonát. az égből lehullott egy nagy csillag… A folyó egyharmadára hullott… a csillagnak Üröm volt a neve. A vizek egyharmada ürömmé vált, és sok ember meghalt a víztől, mert megkeseredett. A negyedik angyal is megfújta a harsonát. Erre a Nap, a Hold, csillagok harmadát érte a csapás: harmadrészük elsötétedett, a nappal és az éjszaka világossága a harmadával csökkent.
A sas megjelenése
És … az ég magasában egy sas repült, s kiáltozott: „Jaj, a föld lakóinak a további három harsona miatt. Közöm. A világvége jelei. A csend a nagy változás előtti, „vihart előtti” csend. A szentek imádkoznak, mert látják, mi következik. A föld és a tenger harmada elpusztul, a vizek zöme megkeseredik, az égitestek veszítenek a fényükből. A sas vészmadárként köröz, és baljóslatú rikoltozásba kezd. Még az atomreaktor pusztulásakor felfigyeltem arra, hogy mindez Csernobilban történt, mely helységnév magyarul feketeüröm. Borzongató a hasonlatosság. Csak nem, és ha mégis? Ki tudja?