Mostanában ismételten emlegettettek a prolik, a panelprolik és a
szavazás, a prolik lekenyerezése pénzzel, élelmiszerrel, munkalehetőség
kínálásával, segéllyel; és megfélemlítésük is szóba jött: testi-lelki
fenyegetésük. Egy darabig szó nélkül hagytam a prolikról szóló
tirádákat, majd bevillant az a közönséges gondolat: Isten a prolikat is
szereti.
Ki a prolik? Ha hihetek az osztályöntudatos értelmezőszótárnak, a prolik a proletárok pejoratív neve. A proletárok az arctalan tömegemberek, bérmunkások, a lumpenproletárok pedig munka nélkül tengődő szegényemberek. Könnyen belátható, hogy igen kiszolgáltatott emberfajta, s a világ egy-egy részén tömegesen fordul elő. Helyzetükkel könnyű visszaélni, mert elesettek. Miközben nem tartom jónak, hogy „sötét gondok közt henyél”-jenek, azt sem tartom jónak, hogy szórakozzanak velük a pártok.
Még cifrább a még inkább negatív kicsengésű proletáréhség, amely nagyjából arról szól: mit lehet itt ingyen kapni? Ez a kutya ki nem elégíthető éhsége, szintén testi és lelki vonatkozásban. Mert nem éhezik-e egy nímand arra, hogy valaki legyen? S nem éhezik-e - olykor családostul - akinek nincs munkája, következőleg betevő falatja se?
S most jön szlogenem: Isten a prolikat is szereti. Ez nagyon nyilvánvaló. Nem az egészségeseknek kell az orvos - mondta Jézus -, hanem a betegeknek. Bűnösökhöz és betegekhez jött. Az eltévedt juhokért jött, hogy összegyűjtse őket és beterelje őket is aklába. Talán ennyi elég is ahhoz, hogy megértsük: Isten szereti a prolikat. Ha a társadalom is szeretné őket, egyáltalán nem lennének, hanem csak jó és kevésbé jó színvonalon élő, szerencsés és kevéssé szerencsés, de önérzetes és öntudatos polgárok.
Ha minden igaz, még senki nem tartotta magát prolinak. Mindenki csak találkozik velük az utcán a hidak alatt, a metróban. Mert ki vállalja el, hogy ő tömegember, akiből 12 van egy tucatban. Mi nem ilyenek vagyunk. Minket Jézus barátainak nevez, magához hív és küldetést ad. Így szokták mondani, akik et elbűvölnek a terminus technicusok. Én inkább ezt vélem: Isten egyet kér, hogy a felismert szeretetparancsot kövessük, még egyszerűbben engedelmeskedjünk Neki. Ez világos és tiszta beszéd. Egyszerű, de nem könnyű. Jézus belehalt. Mi sem ússzuk meg nehézségek nélkül. De ez a dolgunk. Istené pedig az eredményesség, ha úgy tetszik, bár nemszeretem kifejezés: övé a diadal. Még másképp Istené az áldás, emberé a küzdelem, emberé a munka - ahogy a Bárdos-motetta szövege kinyilvánítja.
Ki a prolik? Ha hihetek az osztályöntudatos értelmezőszótárnak, a prolik a proletárok pejoratív neve. A proletárok az arctalan tömegemberek, bérmunkások, a lumpenproletárok pedig munka nélkül tengődő szegényemberek. Könnyen belátható, hogy igen kiszolgáltatott emberfajta, s a világ egy-egy részén tömegesen fordul elő. Helyzetükkel könnyű visszaélni, mert elesettek. Miközben nem tartom jónak, hogy „sötét gondok közt henyél”-jenek, azt sem tartom jónak, hogy szórakozzanak velük a pártok.
Még cifrább a még inkább negatív kicsengésű proletáréhség, amely nagyjából arról szól: mit lehet itt ingyen kapni? Ez a kutya ki nem elégíthető éhsége, szintén testi és lelki vonatkozásban. Mert nem éhezik-e egy nímand arra, hogy valaki legyen? S nem éhezik-e - olykor családostul - akinek nincs munkája, következőleg betevő falatja se?
S most jön szlogenem: Isten a prolikat is szereti. Ez nagyon nyilvánvaló. Nem az egészségeseknek kell az orvos - mondta Jézus -, hanem a betegeknek. Bűnösökhöz és betegekhez jött. Az eltévedt juhokért jött, hogy összegyűjtse őket és beterelje őket is aklába. Talán ennyi elég is ahhoz, hogy megértsük: Isten szereti a prolikat. Ha a társadalom is szeretné őket, egyáltalán nem lennének, hanem csak jó és kevésbé jó színvonalon élő, szerencsés és kevéssé szerencsés, de önérzetes és öntudatos polgárok.
Ha minden igaz, még senki nem tartotta magát prolinak. Mindenki csak találkozik velük az utcán a hidak alatt, a metróban. Mert ki vállalja el, hogy ő tömegember, akiből 12 van egy tucatban. Mi nem ilyenek vagyunk. Minket Jézus barátainak nevez, magához hív és küldetést ad. Így szokták mondani, akik et elbűvölnek a terminus technicusok. Én inkább ezt vélem: Isten egyet kér, hogy a felismert szeretetparancsot kövessük, még egyszerűbben engedelmeskedjünk Neki. Ez világos és tiszta beszéd. Egyszerű, de nem könnyű. Jézus belehalt. Mi sem ússzuk meg nehézségek nélkül. De ez a dolgunk. Istené pedig az eredményesség, ha úgy tetszik, bár nemszeretem kifejezés: övé a diadal. Még másképp Istené az áldás, emberé a küzdelem, emberé a munka - ahogy a Bárdos-motetta szövege kinyilvánítja.
Utolsó kommentek