A munkahelyi kajáldát Sz. F. kolhozkonyhának nevezi. NP-nek
ez nem tetszik, nekem igen. Az orosz „közös gazdaság”-ot leképező kolhoz
amolyan közkajáldát jellegez, ahol egy tálból cseresznyézünk azokkal, akik nem
válogatnak. Akik válogatnak, azok meg körbenéznek a hűtőben. Az én véleményem az
(nem hiszem, hogy sokakat érdekel, inkább ide írom): Ha valaki arra adja a
fejét, hogy kolhozkaját eszik, akkor tegye.
Naponta.
Ha kevésbé ízlik neki, egyen kevesebbet. Nem fog éhen halni.
Aki pedig nem tűrheti, hogy mások mondják meg neki, mi lesz a menü, az egyen
külön. Sokkal jobb, mint nap mint nap meghallgatni, hogy megint milyen pocsék
az étel, elvéve kedvünket az élettől is, akik elfogadjuk az eléjük tett ételt.
Miért kell olyan gyakran szembesülnünk azzal, hogy nem embernek való, amit
eszünk? Egész egyszerűen árt az egészségünknek. Arról nem beszélve, hogy ha
egyszer olyan ehetetlen az étel, mit hálálkodunk a végén érte az égnek. Valami
nem stimmel.
Nos a kolhozkonyhán az első öt évben mindenki elmondta vicceit (többször is), a
hazatelepültek a kint divatosakat, az itteniek a hazaiakat, kiegészíytve azzala megjegyzéssel, hogy a Távol-Keletről jöttek elmondása szerint ott fogalmilag ismeretlen ez a műfaj. Ott
mindenkinek félmosoly takarja arcát, és így nehéz tudni, miről mit
gondol.
Visszatérve az egyre ritkuló alkalmi kedélyeskedésekre, egy szamárság jut
eszembe. F. meséli, hogy szombaton Bélyen tart előadást. V. kérdezi:
Hol van az a Bély? Magyarul ablak – mondom neki –, mert Párkány fölött van
néhány kilométerre. Eltartott néhány sec,
míg leesett a tantusz.
Jut eszembe. Misén ketten szoktunk olvasani T-vel. Holnap is így lesz. Egyikünk az olvasmányt, a másik a hívek közös imáját: Meg kell egyeznünk, hogy melyikünk melyiket olvassa: A könyörgöm, olvass! - is lehetséges, vagy pont fordítva: - Könyörögj, hogy olvassak!
Mára legyen elég ennyi. Még sok dolgunk van.
Utolsó kommentek