Cousteau egyik embere lemerült a Karib-tenger egyik barlangrendszerébe, s amikor a barlangba ért, azonnali mentést kért. Amikor kihúzták a fedélzetre, sokáig olyan pánik volt rajta, ami miatt meg sem tudott szólalni. Majd elmondta, hogy olyan tisztán kivehető emberi sikoltozásokat hallott, hogy rettegés tört rá, és menekülni akart. Ez az eset ott történt, ahol Cousteau kapitánynak az a híres mondata hangzott el, hogy amit ő (mármint az embere) ott látott a mélységben, arra még nincs felkészülve a világ, ezért nem mondhatja el.
Hm.
***
Hallottam arról, hogy…
Egy karizmatikus csoport megtudta, hogy sok hajó legénysége a Karib-térségben szintén emberi kiáltásokat, sírást vél hallani. Erre imádkozni kezdtek azokért, akikről tudták, hogy egykor itt dobták őket a Karib-tengerbe. A sírás abbamaradt.
***
Tapasztaltam, hogy…
az Antal Imre vezette Klasszik rádió adásai utolján valakik alvilági effektusokkal torzították a zeneszámokat. Alig lehetett ráismerni az eredeti zenére. Nekem ez azt mondta, hogy trükkről van szó.
Az előzőekhez meg nemigen tudok hozzászólni.
Mindenesetre Prohászka idevonatkozó gondolatait szeretném megosztani ezek után, és két nagyon fontos mondatát külön is kiemelni mindenkinek a figyelmébe ajánlva.  
Prohászka Ottokár  írja évkezdéskor naplójába (1924. jan. 1.): „Uram, mutasd meg arcodat! Látni akarlak s többet venni tőled s meríteni belőled, mint eddig. Aki csak a maga fogalmaihoz ragaszkodik [fenti esetben csak a sötét dolgokhoz]  s nem fogadja el a másét [pl. az örök boldogságot], az olyan, mint akinek a nap hátulról süt, s így mindig saját árnyékába lép. Nem lelkünk s énünk vetületeit akarjuk, hanem a közvetlen fényt! (Kiemelések tőlem.) Ezt add, Úr Jézus! Dein Empfangen soll sein deine grosse Tat!
Keyserling, filozóf is írja, hogy ő nem enged vitatkozást előadásai után; ne úgy hallgassák őt, mint akik felelni s feleselni s el nem fogadni akarnak, hanem úgy, mint akik szívják s beveszik azt, amit kapnak.
Ha a forrásnál ülök, nem turkálom föl iszapját, hanem belenézek s élvezem tisztaságát s megtisztulok benne. Csendesítem a lelkemet. Én fölkavart vagyok, az nem. Azt is lehetne fölkavarni, – van benne is iszap. Ah, Uram, fogadni, venni akarlak!”
Tehát még egyszer: Akinek a nap hátulról süt, mindig saját árnyékába lép.
Nem lelkünk s énünk vetületeit akarjuk, hanem a közvetlen fényt!