Tételem, miszerint nincs hibátlan könyv, tegnap este megerősíttetett. Egy új, igényes kiadvány olvasásába kezdtem. A 18. oldalig nem találtam (nem is kerestem) hibát, ott azonban a szemem elé tolakodott mindjárt kettő. Mivel nem feladatom a kötet korrektúrázása, megpróbáltam kikapcsolni kritikus alapállásomat, mert árt a megértésnek, vagy lelassítja az olvasást. Inkább tempósan előrehaladtam az anyagban. 11-kor elpilledtem. Karórámat, szemüvegemet, könyvemet leejtettem az ágyam mellé, kislámpát kikapcs, egy keresztvetés és megpróbáltam mielőbb eszméletemet veszteni, ha az elalvás azonos ezzel. Ha nem, akkor csak elaludni próbáltam, de mielőbb.
Sikerült.
***
Megjöttem a Duna-parti csónakházaktól.
Amikor elindultam, esett,
amikor megérkeztem, sütött a nap.
Mindkettőre van bizonyítékom, csak arra nem, hogy
mire regisztráltam magamnak, hogy esik, addigra kisütött, s
mire észbe kaptam, hogy süt a nap, addigra esni kezdett.
Mindenesetre ma – írd és mondd – +10 fok volt (van)!
Azt hiszem, néhányan már megszokták, hogy egy idősödő fazon megszállottan fotózik. (Ez én vagyok.)
Elméláztam azon, hogy miről ismerszik meg a fotós. Szerintem arról, hogy a bal válla feljebb van a jobbnál. Miért?
Mert a bal vállamon a hordszíj végén egy kb. egy kilós masina lóg. A
súly jó része üveg (lencsék sorozata), a maradék a váz, az akku és a vaku.
Nos, ha nem akarom, hogy lecsússzon a vállamról, akkor legalább vízszintesre kell állítanom a vállamat. Ez pedig a vállizmok rézsútos volta miatt csak úgy valósítható meg, ha felemelem a bal vállamat, mint aki folyamatosan ezt gesztikulálja: Na és?
Mi tagadás, rendesen kattogtattam a gépemet, pedig most kb. századszor jártam ugyanazon a sétányon, mely a 6. sz. EU kerékpárútjának a szépséges színes táblájával büszkélkedik (legközelebb lefotózom), de mely méltatlan arra – legalábbis szakaszonként – hogy egyáltalán útnak nevezzék. Mert igaz, hogy vannak kőkockákból szépen kiépített etapok, de a többi igen esetleges. A part gát nélküli lévén, időről időre rosszabb állapotba kerül. A hullámok és vízállás ingadozásai gondoskodnak róla, hogy az út egyre inkább lejtsen a víz felé, míg végképp bele nem hanyatlik a folyóba egy-egy partszakasz. Tehát a flaszter a víz felé lejt, a murvával meghintett rész kátyúsodik, ahol építkeznek, ott meg csaknem járhatatlan.
Ahol azelőtt a szépséges csónakház állt, most energiatakarékos fűtésű ház épül.
70%-os megtakarítást jelölnek meg a fűtési költségekből.
Csak nem hőforrásra bukkantak a ház alapja alatt?
Utolsó kommentek