Délután sétálni indultam.  Sokadszor a vonathoz igyekeztem, hogy átvitessem magamat a Dunán, és hazagyalogoljak a hídon. Ám busz érkezett a megállóba, ezért módosítottam a tervemet. A Margitszigetig utaztam. Mivel sütött a nap, a Pest felőli parton sétáltam árnyékban. Jött egy BKV-hajó. Kikötött, majd sietve elindult Óbuda irányába. Ha elértem volna, Pünkösdfürdőig hajókáztam volna, hogy onnan gyalogoljak haza. Ám elment egy-két perccel az orrom előtt. Viszont a menetrend szerint a Délnek tartó járat érkezéséig csak 3 perc volt hátra. Örültem a szerencsémnek, mert óránként közlekedik egy-egy hajó. Nosza felkapaszkodtam a 13-as járatra. Tán nem is volt neve az öreg jószágnak. Mit mondjak, nem rozsdamentes acélból készült. Ennek nyilvánvaló jeleivel találkoztam. Végül is nem bántam, hogy lefelé utazom. A várost ebből a perspektívából még tán sose láttam, s régóta terveztem, hogy befizetek egy útra. A helyben vett jegy 400 ft, de százat nem tudott, vagy nem akart visszaadni a derék szolgálatos. Az már az övé. Én meg felmentem a fedélzetre, és eszetlen sok képet készítettem. Csak itthon jöttem rá, hogy nem kellett volna a mozgó hajón zoom-olni, mert a kontúroknak ez nem használ, már csak azért sem, mert kézből fotóztam. (Állvány se ért volna sokat a hullámokon lovagoló motoroson.)
Végigszlalomoztuk a hajóval a Duna fővárosi szakaszát. Minden görbe fánál megállt, megállónként kanyarodott vissza a kikötéshez a vízárammal szemben. (A vicc szerint a kapitány leszól a gépházba, hogy tegyenek görbe fát a tűzre, mert kanyarodni akar.)
Engem leginkább a part menti paloták szépre varázsolt homlokzatai fogtak meg, és a felújított hidak szépsége. Igen kontrasztos képet mutattak ezek a vashidak. Hogy a déli összekötő merő rozsda, nem csodálom, de hogy a mellette ezelőtt 20 éve felhúzott Szent László-Lágymányosi-Rákóczi-híd is generálozásra szorul, az azért durva.
Tehát végigfotóztam a vízi utat, majd a Rákóczi-híd tövében a budai oldalon ért véget hajóskalandom. Nemhogy tengeribeteg nem lettem, de folyami- se. Jobban szerettem volna a pesti oldalon befejezni a hajókázást, mert ott sétálgattam volna egy kicsit a Nemzeti Színház és a Műpa környékén. Nem így lett. Tanácstalanul tekintgettem körbe, hogy a budafoki parton mihez kezdjek. A Gondviselés küldött oda egy 103-as buszt, melyre kis futás után felpattantam. Elvitettem magamat a Fehérvári útig. Úgy látszott, hogy egy nekem megfelelő járatot még időben elérek. Így is lett. Épp csak lefotóztam a haranglábat, amely mögött található a Szt. Adalbert-kápolna, ahol is ezelőtt csaknem 66 éve megkereszteltek.
Felpattantam hát a 41-es járatra, onnan aztán a Szentendrei HÉV-re, hogy Aquincumnál befejezzem alkalmi kiruccanásomat.  
A sebtiben helyrepofozott 140 képnek albumot nyitottam. Az album nyilvános: 1012. Duna. Ld. Fotóim link.