Mickey webnaplója

Móra írja Mikszáthról, hogy annak idején, amikor a nagy palócot jubilálták Szegeden, este a színházban is köszöntötték. Előállt egy derék iparos polgár, aki így kezdte beszédét: „Igen tisztelt Miksza úr, nagy büszkeségünk az nekünk, hogy Miksza Kálmán a mi fiunk is volt valaha, és azért fennkölt hódolattal hajtom meg az ipartársadalom lobogóját igen tisztelt Miksza úr előtt, akinek a neve örökre a szívünkbe van vésve.”
***
Párhuzamosságot ígértem. Valaha VM sógort, aki esperes volt, immár Esztergomban énekes kanonokká nevezte ki főnöke, a prímás úr. Meg is ünnepelték a bazilika tövében rendesen. Majd hazafelé vette útját az újdonsült kanonok. Ám P. vörösváron megálltak egy cukrászda előtt, s betérek kicsit még ünnepelni a kinevezést. Jött az üzlet gazdája, megállt a piros cingulusos piros pileolusos pap előtt, és megkérdezte, hogy mit parancsol a kanok úr. A kanonok úr elmondta. Hozták is a kívánt finomságokat, majd elszámolásra került a sor. Miklós sógor érdeklődött a számla iránt, mire a cukrászdatulaj megállt előtte és büszkén válaszolta, hogy nincs számla, a kanok úr az ő vendége volt.
***
Van harmadik mesém is, (és ki tudja, még mennyi). A piarista diákkoromban történt. Az énekkar bővítésekor P. Maklári Lajos, a kar vezetője előtt próbaéneklésre került sor.
- Hogy hívnak, fiam?
- Gergely Ákos vagyok, tanár úr.
- Énekelj nekünk valamit, koma!        
- A juhásznak jól megy dolga, egyik dombról a másikra…
- Gáspár, jó hangod van, jössz énekkarra.
- Tanár úr, én Gergely vagyok és vonattal járok be.
- Milyen vonattal?
- Helyi érdekű vasúttal Csepelről.
- Az nem kifogás, Gáspár. Jössz énekkarra.
- De tanár úr, mint mondtam, én Gergely vagyok.
- Nem baj, Gáspár, jössz és kész.
***
Azt már el sem mesélem, hogy matektanárunk egyszer meglehetősen emelt hangon hozta tudomására társunknak, hogy felelésre választatott ki. Így szólt az invit: Tischner, Fischer, vagy mi a fene, futólépésben takarodjon a táblához!!!
***
Tovább is van...