Mickey webnaplója

Amikor egyházunk népénekei közül egyiknek éneklése során ahhoz a sorhoz érünk, hogy Jézus, egyetlen örömünk, akkor váltok. Nem hallatszik ki a kórushangzásból az én változatom, miszerint Jézus a legnagyobb örömünk. Még erre is rácáfol olykor mindennapjaink valósága, mert nehéz egy kulináris örömmel a megváltás örömét összehasonlítani, amely utóbbit nevezetesen Jézusban találjuk meg. Elméletileg ő az első helyen áll életünkben, hiszen a keresztény az szó szerint Krisztus-követőt jelent. Mármost annyira áll ő az első helyen, amennyiben életünk minden rezdülésében az ő kívánalmai szerint élünk, s váltjuk gyakorlattá tetteinket. Elméletileg igen, mert belátjuk, hogy a hegyi beszéd Mestere tudtunkra adott minden fontosat életvezetési elveinket illetően. A kérdés csupán az, hogy mennyire felelünk meg az ő útmutatásainak, illetve, hogy mennyire térünk el tőle. E kétirányú magatartás szaldója jelenti azt, hogy mennyire szolgál örömünkre Krisztus, helyesebben megfordítva, hogy mennyire tud örülni nekünk viselt dolgainkat látva.
Egy filmvígjátékban az idős házaspár korareggeli párbeszédével indul az egyik epizód.
Az öregasszony ébred először, és boldogan felkiált: Szép időnk van!!!
Mire az öregember: Akkor használja ki, mama! És elrántja a zsaluzatot az ablak elől, utalva arra, hogy ki kéne nyitni a boltot.
Nos, ennek az analógiája jut eszembe, amikor a hívő felkiált: Te vagy a legnagyobb örömünk, avagy a nóta szerint: te vagy egyetlen örömünk… Mire válaszom lehet: Akkor mutasd meg a világnak, hogy hogy kell tartalommal megtölteni e szavakat. Persze magamnak is mondom – szerényen a legnagyobb jelzőt választva. Csak győzzek ennek is megfelelni.
Mert nézzük csak örömeinket!
Amikor én még legényként a feleségemnek se örülhettem, egyik kollégám arról mesélt, hogy persze, örül az asszonynak, de a fiacskájának még sokkal jobban.
Akkor csak csóváltam a fejemet. Ma meg már alig várom, hogy unokáim meglátogassanak.
Persze a többieknek is örülök. S hogy mi mindennek még?
Amikor elhagynak a meteoropata tünetek,
amikor egy szellemes viccet hallok,
amikor elverem éhemet,
amikor kielégítem szomjamat,
amikor sikerül azonosulnom egy emberi társasággal,
amikor jó hírrel távozom az orvostól,
amikor szépen megírt könyvet olvasok,
amikor kedvemre hallgatok zenét vagy éppen művelem azt,
amikor rátalálok egy jó fotótémára,
amikor sikerül az elkészült fényképen visszaadnom azt, amit láttam,
amikor rácsodálkozom a természet szépségére,
amikor a csillagos égben gyönyörködöm, vagy a felhők játékában, a szél erejében,
amikor látom az erőt a villámok fényében, a mennydörgések karakterességében, vagy éppen a madárcsicsergés változatosságában,
s amikor abbamarad szemkáprázásom, ami most éppen elővett.
…
Mostanra örömömre tényleg abbamaradt.