A napi perikópában ezek állnak többek között: Illés felmegy a Hóreb hegyére.
Ott hegyeket tépő, sziklákat sodró, hatalmas szélvész haladt az Úr előtt, de azt Úr nem volt a szélvészben.
S a szélvész után földrengés jött, de az Úr nem volt a földrengésben.
A földrengés után tűz keletkezett, de az Úr nem volt a tűzben.
A tüzet enyhe szellő kísérete.
Akkor Illés befödte arcát köntösével… majd párbeszéd keletkezett közte és az Úr között. (Vö. 1Kir 19,14skk.)
Elgondolkozom napjaink kemény történésein.
Mintha ma sem lenne az Úr sem a pusztító szélviharokban, sem a szökőárban, se a villámesőkben, sem a földrengésekben, sem a pandémiában, sem a világszerte gyújtott erdőtüzekben, sem a robbantásokban, se a tikkasztó kánikulában.
Az Úr az enyhe szellőben van jelen ma is.
***
A templomban mindenki maszkot visel, akin nincs, azt figyelmeztetik, hogy legyen rajta.
Mindenki fertőtleníti a kezét az ajtóban, aki nem, azt figyelmeztetik mulasztására.
Nem titok, jól esik kijőve a templomból megszabadulni a maszktól. Most is így volt. Kilépés után mélyet szippantottam a jó levegőből. Valaki kérdőn nézett rám. Ezt válaszoltam kérdő tekintete kapcsán: „Ki a Tisza vizét issza, saját vizét issza vissza.” Nemde?
***
Elügettünk a Sparba fagyiért és még néhány miegymásért. Egy kiskocsi áll jó árnyékos helyen. Mellé állok. Kinyitom az ajtót. Zümmögésre leszek figyelmes. Nem sokkal rá forró szélre is. Az autóban ülő nő légkondija zúdította rám a nem akart hőséget. Elálltam mellőle.
***
A plébános fél évszázaddal ezelőtt osztálytársam volt. Együtt jártunk a piarokhoz. Prédikációjában utal diákélményére. Volt egy tanárunk – mondja –, aki felelés közben felemelte a kezét. Eddig ötös. Majd a felelést tovább hallgatva keze lejjebb hanyatlott. Kb. a hármas magasságában megállt, s tetszés szerinti irányban mozdult fel vagy le. Meglehetősen idegesítő a felelőre nézve.
Az élmény közös. Bennem is megszólal: Eddig öt… no derék … halljuk a verset!
Feleség kérdően néz rám: – Péter bácsi?
– Nem – ingatom a fejemet – a Svarc – (Fekete).
A gúnynevek olykor igen laposak. Mi a pláne abban, ha a Fekete névre hallgató tanárt Schwarznak nevezik? Az angolos osztály mondjuk Mr. Blacknek, az oroszos ugyanilyen joggal Csornüjnak, a francia tagozat M. Noirnak nevezhetné.
Bezzeg Karinthy. A visszakérem az iskolapénzt c. bohózatában a volt diák, Wasserkopf (vízfej) pimaszul a fejére olvassa egykori tanárainak a gúnynevét. (Eredetileg Hornyák, Kolmizó, Pemete és
Reczege a tanárok neve). Pemete tanár urat Fülbemászónak hívták. De a többiek se jártak jobban. A földrajztanár gúnyneve Picegepórec volt, a számtantanáré Malacpofa.
Megjegyzem, hogy a Tanár úr, kérem Frölichét nem nevezték vidám tanár úrnak.
***
Lehet, hogy kevéssé hajaz a témára, de valami arra sarkall, hogy az egyik legjelentősebb kortárs zeneszerző, az észt Arvo Pärt egyik művét hozzam ma: Cantus in memoriam Benjamin Britten.
https://www.youtube.com/watch?v=82-xbhfNR2g
2020.08.09. 11:13 emmausz
Enyhe szellő
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr1816119612
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek