Az utolsó Prokop-kötet felén átrágtam magamat. Érzéseim vegyesek. Az idős szerző visszatérő témája újból és újból önigazolása. Hol védekezik, hol támad, hol kétségbe vonja saját művét, hol büszkeséggel tölti el.
Érdekes gondolatai mellett egyre gyakoribbak a köteten belül megismételt szösszenetek. A dolog annyira feltűnő, hogy elkezdtem jelölni őket (2x) jellel, utalva arra, hogy már olvastam. De akadt köztük 3x is. Ez az öregség egyértelmű jele. Kicsit meglep, hogy nem akadt lektora, aki megszabadította volna a szó szerint megismételt tételektől. Már mindegy. Egy hattyúdal akkor is hattyúdal, ha százszor ismétlik. Fanyalgás helyett inkább idézek belőle néhány feltűnő megállapítást.
Azt írja, hogy a magyar nyelv eltűnik. Nem hiszem. Ne legyen igaza.
Egy önigazoló kitétel. Egy püspök köszöni utolsó könyvem: egy ateista megvásárolta összes könyvemet… Pusztán e kettőért érdemes volt, nem veszett kárba szívesen végzett fáradozásom. Azt hiszem, hogy minden tollat ragadó ember fejében megfordul időnként valami hasonló gondolat.
Vajon önkritikus-e, amikor papírra veti: a sokszor tálalt spenótfőzelék undort válthat ki.
A leguruló kavics adhatta a kerék ideáját. Lehet, hogy így volt, de immár harmadszor olvasom a 149. oldalon.
Az önimádat veszélyes kábítószer. Az önhittségből aligha van menekvés. A születése szerint gőgös alázatosságában is mímel. Rendben is van ez. Ám az előző oldalakon ezt írja: Jogászok paragrafusaira nevetve fütyörészek… Hagyjátok, hogy vadásszam és elétek pakoljam, amit meglátni rövidlátó szemetek képtelen, mert a skatulyáitokon túli élet messze szivárványosabb. Gőgötöket produkcióim megalázzák.
Üsse csak mindenki a maga kaptafáját! – írja. Szerintem: suszter maradjon a kaptafánál.
A nemeskő, a gyémánt rikítóan gusztustalanok, ha utánzatok. Ha egy utánzat a megtévesztésig hasonlít az eredetire, honnan lehet tudni, hogy utánzat? Nemegyszer látunk balkonládákból szinte kifolyó színes virágokat az utcán ballagva. Én messziről meg nem mondom, hogy élő-e, vagy utánzat. Akinek alkotásai kontárok, selejtesek, giccsé vált káromlásként hatnak. Figyeld csak a katolikus üzletek, kiadók ajánlatait. Még el sem süllyednek szégyenletükben. – Maradjunk annyiban, hogy ez meglehetősen sommás és általánosító kritika. Olykor igaz, olykor nem.
Pedig máshol türelemre int a szerző: Türelmed jó hatással lesz a békétlenekre, kik izgágán döfködik a nem szerintük gondolkodókat… Be ne rozsdásodjunk borúlátó hangulatainkba! Egyetértek.
Életére visszatekintve megállapítja: Nyolcvan év hosszú, aki elölről értékeli, de aki csontjaiban érzi, annak elkorhadt rövidke… A mindenség viszonylataiban meg egyenesen csak szúnyoglét, köröm alatti piszok, pillanatnál is kevéskébb.
És még: Botránkozva meséljük ellenfeleink hallatlan hibáit, melyeket mi magunk gátlás nélkül magától értetődően, közömbösen gyakorlunk. Ilyenek vagyunk, kedves felebarátaim az Úrban. De gyakori, de mindennapos ez!
Zárásképpen még egy idézet: A pompelmo végre eszembe jutott. Azért is ide írom még egyszer: pompelmo. Ám ebéd közben hiába verem az asztalt, azért se jön újból a nyelvem hegyére.
Igen. A vicc szerint az öreg kiszól feleségének a konyhába: Ibolya, hogy is hívták az orvost, aki segített memóriazavaromon?
***
Tegnap Assisi Szent Klára napja volt, ma is Klára nap van egy másik naptárunk szerint.
Ma 90 éves Czigány György, szerkesztőbizottsági tagunk, a Ki nyer ma rádióműsor megálmodója és játékvezetője. Isten éltesse!
Utolsó kommentek