Mickey webnaplója

Tegnap, 11-én volt 20 éve annak, hogy leomlottak a WTC ikertornyai. Vannak verziók a hogyanra. Hagyjuk is. Eme hír nem vetett árnyékot a margitszigeti családi napra, amelyet a héten folyó és ma befejeződő Eucharisztikus Kongresszus jegyében szerveztek meg. Hatalmas tömeg kereste fel a szigetet, mi is. Első közelítésben azt tudom mondani, hogy olyan élményt nyújtott, mintha a pünkösdi máriaremetei rendezvény kiterjesztett mása volna. Hogyne, hiszen 70 közösség mutatkozott be egy-egy sátorban, sátorrészben. A programoknak se szeri, se száma. Lehetett vállalkozni erre is, arra is, ha úgy hozta kedvünk, és lehetővé tette a sokaság. A nagyszínpadon állandóan folyt a műsor, hol zenekarok léptek fel, hol beszédek hangzottak el. A tarka forgatagban a legérdekesebb mégis a találkozások meglepően nagy száma volt. Gondolom nem csak én voltam így vele. Számos régi ismerőssel, baráttal, szerzetessel, fiatallal találkoztunk, akik hosszabb-rövidebb ideig közös cselekvéseink társai voltak. Mi tagadás, jól elfárasztott minket a kitartóan sütő nap. A nagyréten kevesebb az árnyék, mint Máriaremetén. Nem is vártuk meg a programzárást, hanem du. kettőkor elpilledve hazaközlekedtünk.
Itthon együtt töltöttük a nap második felét a piliscsabaiakkal. Egyiknek mesélni kellett, a másikkal leckét írtunk. Mindent összevetve jól el voltunk együtt.
A napi fáradalmak folytán eszünkbe se jutott, hogy a fáklyás felvonuláson és a főpapi misén részt vegyünk. Már nem a mi egészségi állapotunknak való. Este a tévé előtt ülve kísértük figyelemmel az eseményeket, a tömeg felvonulását a bazilikától a Hősök terére. Közben hússzor meghallgattuk a Bangha B. eucharisztikus himnuszát (Győzelemről ünnepeljen napkelet, és napnyugat). Sok igen szép snittet mutatott a tévé. Sajnos ezek látványértékéből gyököt kellett vonni: a róluk készített fotók minősége nem adja vissza az eredeti látvány szépségét. Inkább csak dokumentál valamit, ami szép volt.
Hosszas töprengést követően ma úgy véltem, hogy ott a helyem a záró szentmisén, jóllehet messziről fogom követni a történéseket, de ha nem megyek el, többé nem tehetem. Jó harminc éve is kint voltam a II. János Pál által koncelebrált zárómisén. Akkor is elfáradtam. Emlékszem, olykor a járdaszegélyen üldögéltem. Remélem, ma sem lesz baj.