Gyerekkoromban sokat fociztunk. Földes placcon, salakos téren, füves réten, táborban. Azt hiszem, jobbára a csatárszerepet szerettem. Vérmesen törekedtem gólt rúgni.
Sok kihagyás után a főiskolánk házi bajnokságára is meghívtak, hogy ki legyen a létszám. Hamar rúgtam egy gólt a kihívóinknak, s megrökönyödtek rajta csapattársaim. Az erős védekezés taktikáját zúzta szét ez a gól. Azért megnyertük a bajnokságot.
Megint hosszú kihagyás.
Egy majálison hívott VP focizni. Kiskapura játszottunk egymás ellen. Azt mondta, hogy az első gólig tart a meccs. Nagyon igyekeztem, mert igen meleg volt. Hamar rúgtam neki egy gólt, hogy leülhessek végre.
Kóruskirándulásunk alkalmával Ócsán fociztunk. Lefotózott valaki, amikor épp egy gólt rúgok.
Telt-múlt az idő. Ki tudja, hányadik öregdiák találkozón hívtak focizni. Osztályunk egykor politechnikai oktatásban vett részt. Fele osztály lakatos képzést, fele meg asztalosképzést kapott. Én lakatos voltam. Megvertük az asztalosokat. Immár nagy pocakkal rúgtuk a bőrt, s alig vártuk, hogy vége legyen a meccsnek lettlégyen kánikula, s a pályánk árnyékmentes.
Ma már legfeljebb a unokáknak mutatom meg, hogy milyen magasra tudom rúgni a labdát.
Én és a szurkolás. Bevallom, fiatal koromban soha nem szurkoltam klubcsapatnak.
Nagy ritkán meccset hallgattunk a rádióban. Emlékszem az angook ellen játszott 6:3-ra, 7:1-re, de a németek elleni 3:2 vesztésre is. Az aranycsapat kitett magáért.
Aztán hosszú szünet.
Felnőttként a futball VB-k érdekeltek. Színes tévén néztük Maradonáék produkcióját Siófokon, mert történetesen ott nyaraltunk. Később a franciaországi VB-t együtt francia vejemmel. Ők nyertek.
Jobbára sajnáltam az időt a meccsek nézésére. Ám utóbb kedvem telt egy-egy színvonalas mérkőzés megnézésére. Sokáig szerettem a Barcelona csapatát, Ronaldinhóval. Az Arsenalt Henryval, utóbb a Real Madridot Modric-csal.
Lelkiismeretemet azzal nyugtatom, hogy a jezsuiták szentje, Pálos Antal is nagy focibarát volt. A róla szóló könyvben olvasható ez a mondat: „a szabadidőben folyamatosan ordító televíziója mellett, szinte csak sportot nézett, különösen persze focit”. Azért ordított a tévéje, mert a kisöreg erősen nagyothalló volt. (Ebben hasonlítok hozzá.)
Nos, nézem a magyarok szárnyalását. Korábban a portugálok elleni meccs ragadott magával (Gera hatalmas góljával.)
De további csodát tett a csapattal Rossi kapitány is. A játékosokból legjobb formájukat hozza ki.
Tegnap az angol-magyar meccs nézését mégis elég hamar megszakítottam. Folyton az angoloknál a labda, s támadnak és támadnak. Kivégzésünket én nem nézem. Egy idő után mégis a képernyő elé vonzott a kíváncsiság.
Nocsak. Egy nullra vezetünk!
Nocsak. Már két nullra vezetünk!
Odaragadtam a képernyő elé.
Nocsak. Már három nullra vezetünk!
Uram fia, mi van itt???!!!
Nocsak. Már négy nullra vezetünk!
Ilyent utoljára az arany csapattól láttam!
Ria, ria, Hungária!
Szép volt fiúk! Történelmet írtatok.
Utolsó kommentek