A két ünnep között vendégekkel foglalkoztunk és velünk is vendégként foglalkoztak mások.
Örültünk nekik, örültek nekünk.
Ma reggeli után felajánlottam segítségemet (vonathoz kísérés kocsival). Elbúcsúztunk tőlük, elrakodtunk, befejeztük a tegnapi gulyáslevest, bevettem a szokásos tucatnyi pirula mellé egy köhögésoldót.
Úgy látszik, napokkal ezelőtt túl sokat énekeltünk, túl sokat beszéltem, túl sok emberrel találkoztunk. Ki tudja, kiben mi lakik vírusilag, bacilusilag.
Persze ez oda-vissza igaz.
Mindenesetre nem sok hangom van, de ami van, az a basszus irányába tolódott el.
Mondom: Elmentek egyesek napokkal ezelőtt, és mi hazajöttünk két napja, majd az újabbak is elmentek ma délelőtt, harapni lehet a csendet.
Nem zavarok senkit, ha a gyógyszerek között kell matatnom.
Feltöltöttem a rádió aksiját és az okostelefonét.
Megfejtettem néhány rejtvényt,
megoldottam a háromféle szózatjátékot,
összekeresgettem a puzzle darabkáit és
elbuktam a mahjongg játékot.
Autónk egymásután harmadszor is elszállított bennünket két km-re, misére. Örömöm egyelőre tart. Az autórádió továbbra se szól, és nem tudom, van-e köze ahhoz, hogy a kocsi időnként durcás lesz, és tetszőleges helyeken megáll.
Ideje elrendezni a sorsát, és pótlásáról gondolkozni.
Egy másik használtra gondoltam.
Mint tegnap már megírtam nem baj, ha olcsó, csak jó legyen.
Igazi nyugger vagyok.
Azt hittem, hogy csütörtök van, de nem. Már péntek van, és holnap szilveszter.
Kedves unokánk 18. születésnapja.
Ez úton is Isten gondviselő szeretetét kívánom neki, hogy óvja meg életét a keserűségektől, és hogy mindig optimizmussal tekintsen a jövőbe.
Utolsó kommentek