Krónikussá avanzsáló hörghurutomat immár strepsils-szel kezelem. Szopogatom második napja a kék édességet, de egyelőre nem tapasztalok látványos javulást. Eddig tétlenül néztem a koreai végeszakadni nem akaró sorozatot, és azt, hogy a lakásra ráférne egy alapos porszívózás. Párhuzamosan eszembe jutott Füst Milán elhíresült mondása, miszerint élni nem muszáj, de a mészárosszámlát ki kell fizetni. Hát kiszippantottam az ünnepről visszamaradt kiszippantanivalókat.
Már két napja jól teljesített az öreg Colt, ezért harmadjára is elmentünk vele misére. Odafelé nem is történt semmi baj, de visszafelé megint megbecstelenített. Nemcsak kinézetével, hanem megátalkodottságával is. Keresztben állt a Zaránd utcában. Négyen tolták útpadka mellé. Immár szóltunk a szerelőnek, aki akut cserélt benne karácsony előtt.
Jólélekkel vállalta, hogy helyreállítja az autó üzemképességét. Már szégyellem megmutatni, mert egyre inkább egy roncsra kezd emlékeztetni. Most várom, hogy hívjon. Egyelőre csendes a telefon.
***
Tegnap a félig telt pohár víz szemléletmód mellett döntöttem.
Nézzük, hogy ezek az említett hírek hogyan válnak pozitívvá.
- Hörghurutom figyelmeztet kopásaimra. Ez jól van így. Hetvenhat évet lehúztam, azt hiszem, ép elmével, hűséggel, néhány alapelv következetes betartásával.
- A koreai sorozat olyan méla. A szereplők folyton álmodoznak, gondolkoznak. Képes vagyok otthagyni, pedig igen színes kosztümökben villognak, és a szolgálólány üdvöskének csinos pofija van. Csak nem győzöm kivárni, hogy történjen valami. Azt hiszem, pozitív, hogy képes vagyok felállni a képernyő elől a vége-hossza nincs történet megtekintését mellőzve.
- A porszívózás eredményessége miatt pozitív. Addig kell vakarni a szívófejjel a padlót, amíg az eredmény nem látványos. Megtörtént.
- Az autóm mutatja az öregedés fázisait. Nem baj. Végül is jól szolgált az elmúlt másfél évtized alatt. Semmi és senki sem tart örökké ezen a világon. És ez is jól van így.
2023.01.02. 15:40 emmausz
Minden jól van így
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr9818016558
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek