Tegnap azt írtam, hogy a Paray le Monialban a misét értünk mondták. Ez így igaz is, meg nem is.
A miseszöveg szerves része az a mondat, hogy az áldozatot mindannyiunk és az egész anyaszentegyház javára mutatják be. Tehát, ha értünk mondták, akkor értünk és mindenki másért is, ha pedig mindenkiért, akkor a mindenki részeként értünk is.
De nem is ez az érdekes, hanem az, hogy Éva közölte wattsappon, hogy Paray le Monialban vesz részt lelki felüdülésen, ahol 11-kor lesz szentmise.
A közösségnek pedig van képrögzítő apparátusa. A konferenciákat, az eseményeket általában kamerák veszik, és ezek a felvételek megnézhetők azoknak, akik regisztrálnak a honlapjukra.
Megtettem, beléptem, rákattintottam a délelőtti eseménysorra, és megjelent a papság, a zenekar, az alkalmon részt vevők tömege.
Hol messzebbről, hol közelebbről látszottak.
Ééééés…
Megjelent Éva, aki két társa között ült, olykor beszédbe elegyedtek egymással.
Ő volt, megismertük ruháiról, arcáról.
Nemrégiben Zamárdiban és Óbudán valóságosan is együtt töltöttük az időnket. És mint mindig, nehéz szívvel búcsúztunk.
Természetesen az az érdekes ebben, hogy a technika lóugrásszerű előretörése jóvoltából egyazon délelőtt kapcsolatba kerültünk vele, és videón láthattuk őt, azaz mozgóképekben. Őt, aki tőlünk kb. 1400 km távolságban vesz részt egy közösség életében.
Felüdítő volt ez a virtuális találkozás. Csaknem integettünk neki.
Még aznap értesítettük a sikeres összekapcsolódásról.
Válaszként csak ennyit írt: Hát ez nagyon vicces!
Utolsó kommentek