Mickey webnaplója

Évről évre belefutok ebbe az érzelmekben bő történetbe.
„Magányos férfi utazott le egy vidéki kisvárosba. Barátai hívták, hogy ne töltse egyedül a szentestét. Az utolsó vonattal érkezett. Már erősen szürkült, alig járt valaki az utcákon. Az egyik kirakat előtt észrevett egy kopott ruhás kisfiút. Nagy, vágyódó szemei egy kis Betlehemre szegeződtek. A férfi megszólította:
- Ezt szeretnéd megvenni?
A fiú bólintott, de nem vette le szemét a kirakatról.
- Nem is lehet drága - folytatta a férfi.
A kisfiú kihúzta kezét a zsebéből, tíz krajcáros csillogott benne.
- Ezt az előbb találtam, de ezért nem adnak semmit.
A férfi elkérte a pénzt, s a fény felé tartotta.
- Hallod-e, ez nem közönséges pénz, bizonyára az angyalok ejtették el.
A gyerek csodálkozva nézett a férfira.
- Gyere, menjünk be az üzletbe...- és megfogta a hideg kis kezét. Bent már senki sem volt, csak az idős
ereskedő. Udvarias mosollyal szólt:
- Éppen zárni készülök.
A férfi hunyorított a szemével:
- Akkor a legjobbkor jöttünk. Kis barátom egy rendkívüli pénzt talált. Az angyalok vesztették el. Azt veheti rajta, amit csak akar.
Ezzel ismét ráhunyorított a kereskedőre, és az megértette. Kezébe vette, megvizsgálta a pénzt. Aztán sugárzó arccal mondta:- Micsoda szerencse, te aztán jó fiú lehetsz. Válaszd ki hát, mit szeretnél.
A gyerek először a kereskedőre, azután az ismeretlen férfira nézett. Mindkettő tekintetéből biztatást olvasott ki. Erre rámutatott a kirakatban csillogó Betlehemre:
- Ezt szeretném.
A kereskedő szépen becsomagolta, szaloncukrot is adott hozzá. A gyermek boldogan hagyta el a boltot.
Az ismeretlen férfi ekkor elővette pénztárcáját, s fizetni akart.
- Szó sincs róla, uram, szólt a kereskedő. Ma este nekem is karácsonyom van. Az a Jézus, akit ma ünnepelünk,
figyelmeztetett bennünket: Amit egynek tesztek a legkisebbek közül, azt nekem teszitek.
A két férfi egymás szemébe nézett és kezet szorított.
Mindketten tudták, hogy ebben a pillanatban született meg a szívükben a kis Jézus.”
Ha így volt, ha nem, lehetett volna akár így is.
A történet egy személyes élményt is előhoz énemből.
Évtizedekkel ezelőtt történt, hogy délidőben rendes szokásomhoz híven leszaladtam az irodából a sarki henteshez, hogy meleg kolbásszal verjem el éhségemet. Elég sokan eszegettünk a pultoknál állva.
A pultok alatt egyforma hulladékgyűjtők nyelték el a maradékokat: virslivéget, mustárt, kenyeret miegyebet. A nagy nyüzsgésben feltűnt egy csőlakó, aki szorgalmasan turkált a hulladékban, a talált kenyeret kezdte falni. Egy fiatalember látta mindezt, és két adag melegkolbászt kért. Egyiket odavitte a klosárnak, a másikat maga ette meg.
Nagyon elszégyelltem magamat.
Én is megtehettem volna, de nem én voltam az, aki megsajnálta a nyomorultat.