Huzamosabb idő óta kerestem egy, csak a fejemben létező kórust.
Gondoltam a stílus alapján, hogy Baché, de hogy a 220 kantátájának melyikében találom, vagy egyebütt, azt nem tudtam.
A dallamot kb. 1960-ban hallottam. Egy kórus próbált a mi zenekari próbánk előtt, és azonnal megjegyeztem az általuk élnekelt dalt. Keresési próbálkozásaim azóta rendre kudarcosak maradtak. Pedig szerettem ezt a dallamot. Erősen hasonlított a Paraszt-kantáta hangvételére, de hát nem az. Most, hogy az itthon fellelhető Ének-Zene könyveket lapozgatom, egyszer csak – mit látnak szemeim! – a kérdéses kórusszám kottáját. Menten lefotóztam. Hát persze, hogy a Paraszt-kantáta!
Csak nem az eleje, hanem a zárókórusa.
Kissé meglepett a tempója. Emlékeim szerint valaha lényegesen lassúbb tempóban hallottam.
Mindegy.
A lényeg a lényeg: J. S. Bach, BWV 212. darabjában szerepel, és szép és vidám és könnyed és lelkesítő.
***
Félfüllel a tévéhíradóra figyelek.
Elindult az idei érettségi. (Még mindig nem törölték el, pedig magam is bizakodtam benne 1965-ben.)
Egyelőre az idegen nyelvű oktatásban részt vevők írnak.
Hétfőn jön a magyar írásbeli, s ha nem változtattak a sorrenden, utána lévő napon a matematika.
Azt hiszem, magyarból nem buknék meg. Matekból viszont jó esélyem volna rá.
A valószínűségszámítás sose lett erősségem, a trigonometriára is csak úgy emlékszem, hogy volt benne sinus-tétel. A másodfokú egyenlet képlete még csak menne, de az Karinthy bukott diákjának (Neugebauer) se volt elég az üdvösséghez.
Azért minden évben elfog a harctéri idegesség, hogy vajon mi az aktuális feladat.
Próbálom elképzelni, hogy mihez kezdenék vele, ha az iskolapadban kellene izzadnom.
Hogy ez mennyire képtelenség, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy el se férnék benne.
Utolsó kommentek