Mickey webnaplója

Ma bemutatkozott az ősz. Mondjuk, ideje volt. Nincs nagyon hideg, de köd üli meg a tájat, vagy ahogy még általánosságban mondani szokták, leereszkedett a köd. Vagy ahogy Weöres S. írta, hajnali ködfal a vára. Vagy ahogy ránézett a jelenségre Fekete István Köd c. munkájában.
Vagy ahogy magam megéltem vagy örven éve.
Baján jártunk kiküldetésben, s besötétedett, mire hazaindultunk a vállalati gépkocsival. Gyanús volt, hogy enyhe homály fogad. Amint kiértünk a városból akkora köddel találkoztunk, hogy csak lépésben poroszkálhatott járművünk. Hogy ez mennyi ideig tartott, utólag nehéz megmondani, de egy óra hosszat legalább, az biztos. Mi, a kocsi utasai elcsendesedtünk azon gondolkozva, hogy ha Bajától hazáig lépésben haladunk, akkor jószerével csak holnapra érünk haza.
Hanem egyszer csak végeszakadt a ködnek. Hogy felszállt, vagy tovább nem terpeszkedett, már nem tudom. Csak azt, hogy magához tért a kocsi, és ettől kezdve vidáman vágtatott velünk a fővárosba.
***
Néhány élmény a hivatalos kocsi utazásokról. (Az elsőről beszámoltam korábban.)
- A ránk várakozó, elszundikáló vállalati sofőrt megtréfáltam a Volga elejét meghimbálva. Ő felébredt, előtte fák… kapkodott ide meg amoda, mígnem rájött a turpisságra. Továbbhaladva válaszolt nekem, aki az anyósülésen utaztam. Satufékezett, hogy majd kivittem a szélvédőt.  
- A kocsibelsőben narancsot pucoltam. A gyümölcs illatára társaimnak összefutott a nyál a szájukban. Mind kért belőle néhány gerezdet.
- A női kollégák szerét ejtették, hogy a város piacát felkeressék. Hazafelé úton ölükbe szórták a vásárolt zöldborsót, és kifejtették a héjából. Hazaérkezve már csak meg kellett főzniük.
- Fiúkollégámmal nyárias őszön utaztunk hazafelé a Balaton partján. Megkérte a sofőrt, hogy álljon meg, mert szeretne megmártózni a kellemes hőmérsékletű vízben. Aztán meztelenre vetkőzött, és be a vízbe. Utószezon volt, annak is a vége. Nem sokan láthatták.
Engem is invitált.
Eredménytelenül.