Mickey webnaplója

Tegnap sok-sok témáról esett szó.
Most egyet ragadok ki közülük: az adventet, mint olyat.
Igazán nem várakozást jelent a szó, nem is készületet, hanem úrjövetet. Mégis az előzőeken van a hangsúly. A várakozás és készület pedig arról szól, hogy a születendő Istenfia nagy ünnepére összekapjuk magunkat, hogy méltóképpen álljunk az ünnep elé.
A magunkba nézés csendességet feltételez, a felesleges ingerektől való szabadulást, arra való fókuszálást, hogy kik vagyunk, hova tartunk, kell-e korrigálni életünk vezetésén.
Ha a nyugati civilizációt tekintjük, nem igazán kedvez az elcsendesülésnek. Nagy a sürgés-forgás. Sok a tennivaló. Ki kell pucolni a lakást, a házat, fel kell újítani a karácsonyi eszköztárat. Mindenekelőtt négy gyertyára van szükség. Három lilára és egy rózsaszínre. Az adventi koszorút el kell készíteni, a rózsaszínnel szemköztit kell először meggyújtani.
Na és az üzletközpontok.
Minden kirakatból ordít, hogy vegyél meg engem, ajándékozz csilivili dolgokat, cseréld le, már elavult, de most egy soha nem volt modernet kínálunk.
Az Illés-sláger jut eszembe:
Vegyen ma még, vegyen ma még, ne szórja szét az életét.    
Advent. Szó esett arról is, hogy vajon az évtizedek alatt megélt adventek által jobbak lettünk-e, vagy egy helyben topogunk. 
Nem mertem állítani, hogy jobbak lettünk, csak annyit jegyeztem meg, hogy senki nem tudja, mivé lettünk volna az adventi összeszedettségek nélkül.
Aki nem akar jobbá lenni, hamar visszacsúszik.
Gyerekként hallottam: Ne akarj a tisztítóhelyre kerülni, mert lehet, hogy nem sikerül. Akarj csak üdvözülni, legfeljebb a purgatóriumban kötsz ki.
***
Egy barátok között folytatott beszélgetés során jött elő a téma: Az öreganyámtól kapott kámeát sose viselte anyám, aki átadta nekem, én se viseltem, hanem nekiadtam a lányomnak.
A mesélő a dologgal nincs egyedül.
Legtöbbünknek vannak olyan dolgaink, kacatjaink, lomjaink, dísztárgyaink, féltve őrzött vackaink: vázák, nippek, sose használt eszközök, sétabotok, nem is sorolom tovább, amiknek a további sorsát nehéz megjósolni. 
Ugyanis ha mi nem használtuk, esetleg már elődeink se, hihetőleg utódaink se fogják használni. Elajándékozzák vagy a kukába dobják, vagy őrizgetik tovább.  (Vö. Örkény I. egypercesét: Túlélsz pöcök.)