Nincs új a nap alatt. Gyerekkorom olvasókönyvének egyik novelláját Móra Ferenc írta. Petőfit diáknak mutatja be és hozza össze egy kevély falusi bíróval, aki arra akarta rábírni, hogy tisztelje meg köszönésével. Előbb ad neki 50 aranyat, majd 100 aranyat, de a költő nem törik meg, hanem egyre magabiztosabban ellenkezik: „A diák eltette a másik ötven aranyat is, és ráförmedt [a kevély] Kerekire:- Hát már mér köszönnék én kendnek, mikor kendnek üres a zsebe, az enyémet meg száz arany húzza?! Aki pénzes, legyen kényes, akinek meg üres a zsebe, az háromszor is kapja le süvegét a magamformájú módos ember előtt.”
Eddig a mese. A valóság meg az, hogy bár másfél évtized alatt az orvosok bére megötszöröztetett, tegnap mégis jó okot találtak a kormányellenes tüntetésre mind az orvosi kamara, mind pedig az orvosok szakszervezete. A kevély Kereki kutyafüle a kielégíthetetlen tüntetők fellépéséhez képest.
***
Zűrös éjszakán vagyok túl. Elég az hozzá, hogy túl vagyok rajta.
Azért a reggeli rutinok megmaradtak.
Háromféle játékon csiszolom fantáziámat (Szózat, Szózat extra, ill. szóreggelt), amikor is az ötbetűs szavakat ki kell találni max. hat-nyolc próbálkozással. Ez elég jó arányban sikerül is, noha elég vad dolgokat kapunk megfejtésre.
Két dolog segíthet.
Az egyik, hogy a magyar kerüli a mássalhangzótorlódást, így az ember megpróbálja a hangzókat a fejében elosztani. Ez hol sikeres, hol nem. A mai feladvány egyike a KREPP szó megtalálása, a másiké KLOTT. Nem mondom, hogy szép magyar szavak, és azt se, hogy nincs bennük mássalhangzótorlódás. De hát nem is azért adják a fejtörőket feladatul, hogy zavartalan sétagaloppban sikerüljön megfejteni őket.
A másik segítség lehet a magyar nyelvű szövegekben előforduló hangzók gyakorisága. Az öt leggyakrabban előforduló hangzóból álló ötbetűs szót alkottam: TEKLA. Ez hol segít, hol nem. Pl. KREPP, pl. KLOTT. Ugye az azonos hangzók sem könnyítik meg a megoldást. Itt: TT, PP.
A Szózat egy hangónak ismeri el a kétjegyű mássalhangzókat. Így adódik az, hogy a mai harmadik „öt”-betűs megoldása: VÉSZEL.
2025.03.09. 10:13 emmausz
Kevély. Öt betű
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr618813020
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek