Mickey webnaplója

Egy 2011-ben Bordeaux-ban megtartott vállalkozói klub során felvetették a következő kérdést:
„Ha lehetősége lenne arra, hogy három vagy négy személyt megvendégeljen asztalánál, kik lennének ők?”
E kérdésre Nicolas Sarkozy az Arkea Arena-ban így válaszolt:
„Csak egy személyt, Jézust.”
Miután felidézte katolikus kötődését, kultúráját, Nicolas Sarkozy kijelentette, hogy ha Jézus valóban az, akinek mondja magát, akkor ez sok problémát megold.
„Nem vagyok gyakorló hívő, én történelmileg és kulturálisan vagyok katolikus gyökerű. Ha csak egyetlen személlyel akarnék találkozni, ő Jézus lenne, mert ha ez igaz, akkor az sok problémát megold, ha viszont nem igaz, akkor is hitt benne 21 évszázadon át 4 milliárd ember. 
Ki volt nagyobb hatással az emberiségre a kezdetek óta, mint ő?
Ki szenvedett annyit, mint ő?” 
Ezekkel a feltett kérdésekkel támasztotta alá az egykori francia államfő a választását, miszerint Jézussal ebédelne.
„Jézus nyilvános működése három évig tartott Keresztelő Szent Jánossal való találkozása és keresztre feszítése között.
Aki annyit szenvedett, mint ő maga, soha nem írt semmit, de ugyan ki volt nagyobb hatással a kezdetek óta az emberiségre akár hiszünk benne, akár nem.
Hihetetlen, amit rákényszerítettek.”
Mi tagadás, nyilatkozatát olvasva nagyot nőtt a szememben Nicolas Sarkozy.
***
Tegnap a patikában rábólintottam arra, hogy minden korábban felírt gyógyszert átveszek. 96 000 ft-ot hagytam ott. Az összeg meglepően sok, még akkor is, ha arra gondolok, hogy itthon leltárt készítek azokról a szerekről, amelyek kb. még egy évig elégségesek lesznek, s nem kell tovább felíratni őket.
Mondtam életem párjának, hogy elszégyelltem magam: Mások ezt-azt kértek és kaptak, én meg – mint egy halálos kór áldozata – egy szatyor gyógyszert vásárolok receptre.
Most megyek is, és feltérképezem a gyógyszertöbbleteket.   

Azok, akiknek a baloldali agyféltekéjük dominál, azok jól teljesítenek az iskolában, konformisták, társadalmi vezetőkké válnak, igazgatók stb. lesznek. Fenntartják a társadalmi rendet.
A jobb féltekések talentuma merőben más. Nekik mindenről más jut az eszükbe. Mindig valami újat akarnak kitalálni. Ezért sok baj van velük az iskolában. Nem figyelnek, rendetlenek, meghökkentő kérdésekkel bombázzák a tanárjaikat. Az emberiség pionírjai ők, akiknek köszönhető, hogy előre halad az emberiség. A művészetekben új utat nyitnak…
Sajnos az iskolák a balféltekét pallérozzák, ismerik el, és jutalmazzák.
Kiölik a gyerekekből a természetes kreativitást.
Persze.
Mi mást is tehetnének? A társadalmat csak szabályosra csiszolt kövekből lehet felépíteni.
Kinek mi jutott: domináns bal félteke, jobb félteke.
Akik olvassátok, féltek-e?
Néhány mondat dióhéjban Czeizeltől, aki József Attiláról mesél.
A költő túlfűtött, túl érzékeny. A szociális pokolból jön. Szélsőséges kedélyű, „mániás depresszió” jellemzi. Kozmutza Flórába szerelemes. A nő szívizomgyulladást kap. Kapcsolatuk megszakad. Ám Attilát is kórházban ápolják. Betegágyában Flóra meglátogatja, Attila megkéri a kezét. Flóra igent mond.
Erre Attila azonmód meggyógyul.
Megállapodnak az esküvő dátumában.
Flóráék gazdagok, Attila szegény, de Cserépfalvitól egy munka elvégzésére 600 pengő előleget kap. Attila az előleget meg akarja duplázni, szinte azonnal elkártyázza. Üres zsebbel nem mer elindulni, hogy eljegyezze Flórát.
Nővérei Szárszóra viszik pihenni, ahol bekövetkezik a tragédia.
Legszerencsésebb, akinek agyféltekéi kiegyensúlyozottan működnek.
De vajon van ilyen?
Az ilyet hívnánk n o r m á l i s-nak?

Meglehet, hogy túl sok könyvet olvasok (most éppen a Belső utakon címűt), ezért saját véleményem helyett szívesen osztom meg mások kutatási eredményeit, élményeit.
A könyvbe szerkesztett előadásában Czeizel Endre a magyar talentumokról értekezik. Megállapítja, hogy a kreatív emberek jelentős része felismerte a magyar titkot: „időben kell innen lelépni”. Klebelsberg Kuno rájött erre, és némelyeket eredményesen hazaédesgetett külföldről.  
Czeizel érdekes életrajzi adalékokat oszt meg Adyról, Semmelweisről, Radnótiról, József Attiláról. Ki hitte volna, hogy a Semmelweis-film nem a valós életet rajzolja a néző elé. Semmelweis nem volt forradalmár, viszonylag rabiátus ember volt, de nem bolond. Felesége felvetése nyomán kivizsgálás nélkül tévesen mégis bolonddá nyilvánította őt a gyermekorvos Bókay. Az ausztriai fürdőhelyre, Gräffenbergbe hívták. Útjukba esett Bécs, ahol az összeesküvők egy új eü. intézménybe csalták. Azt ajánlották neki, hogy pihenjen le. Ébredése után felvilágosították, hogy elmegyógyintézetben van. A marasztalásnak ellenállt, de a túlerővel nem bírt. Végül is ott halt meg, de nem, mint elterjesztették (vérmérgezésben) hanem egyszerűen agyonverték.
Két dolog mocorog bennem ezek olvastán.
Egyik, hogy statiszta szerepre válogattak kamaszfiúk közül a filmesek. Az egyik próbafeladat az volt, hogy a gyereknek a filmrendezőt fenékbe kellett rúgnia. Aki erre nem vállalkozott, az kevéssé kreatívként nem felelt meg.
A másik egy Karinthy-novella.
Talán ismerte Semmelweis valódi sorsát, talán nem, mindenesetre leírja, hogy előadásra kérték a tébolydában. Majd együtt vacsorált az őt meghívó intézményvezetővel, aki felajánlotta neki, hogy aludjon ott, mert már nagyon későre jár.
Lefeküdt az emeleti szobában.
Talán rá is zárták az ajtót. Egyszer csak felrémlett benne: Mi van, ha őrültnek nyilvánítják, és örökre bezárják?  Azonnal felpattant.
Mivel szobájának ablakán nem volt rács, és mivel a közelben esőcsatornára talált, éjnek idején lecsúszott az ereszcsatornán, és fellélegezve szabadon távozott.
Ady, Radnóti, József Attila sorsa hasonlóan izgalmas életút, amire Czeizel szintén kitér. Itt, most terjedelmi okoknál fogva nem térek ki tragédiájukra, noha az ő sorsuk is hasonlóan alakult.     

Migrénes fejfájásra nem emlékeszem, de feszültséget többször megéltem már.
Bagdy Emőke írja, hogy ebben az esetben úgy kell lazítanunk, hogy nem lazítunk.
Feszítsünk inkább! Feszült állapotban feszítsük végig az izmainkat.
Utána idegrendszerünk lazít.
Mit kell tennünk?
Intenzíven végezzük a következőket:
- Jó erősen zárjuk ökölbe kezünket
- hajlítsuk be könyökünket
- szorítsuk oda könyökünket a mellkasunkhoz,
- feszítsük meg keményre lábizmunkat, farizmunkat
- húzódjunk fölfelé, mintha két centit nőni akarnánk
- majd elengedjük a levegőt
- kinyitjuk tenyerünket.
Foglaljunk helyet.
Rövid szünet után ismétlés.
A természetünk a többit elvégzi.
Meg fog szűnni feszültségünk.
Remélem, igaza van.
Egyelőre nem vagyok fesztült, csak lábam az.
Minden oka megvan rá.
Dagadtabb, mint szeretném.

Tegnap sokáig tartott a bosnyák-magyar meccs. Szerintem ők támadtak többet, mi meg győztünk két nullra. Ennek következtében későn kerültem ágyba. Kb. öt és fél órát aludtam megszakításokkal. Anyám szerint öt óra alvás úrnak és rabszolgának is elegendő. Lehet. Nekem kevés. Úgy látszik, más kategóriába esek.
***
Tobzódok. Két könyvet is forgatok a kezemben. Az egyik Élet a klasszikusok kertjeiben Simon Erika interjúkötete Adamik Tamás klasszika-filológussal. Ebben találom a következőket:
- A gondolat hangtalan beszéd. A szó megtestesült gondolat, mondja a híres nyelvtudós (Babits).
Elválhatatlanok, mint a test és a lélek;
a gondolat a lélek, a kifejezés a test.
Költői és igaz.
- A latin nyelv oktatása lassan kiszorul a humán gimnáziumból is, azzal az indoklással, hogy a latin holt nyelv, haszontalan a mindennapi életben. Tetszetősnek tűnik ez az érvelés, de amilyen tetszetős, legalább annyira hamis… Az a tanuló, aki a latint tisztességesen tanulja a gimnáziumban, bármely idegen nyelvet könnyebben és gyorsabban tanul, mint az a diák, aki nem tanult latint.
Az illető filológus még gyerekkorában vett egy idegen szavak szótárát és bevágta a tartalmát. 
Persze, hogy filológus lett.
Persze, hogy a latin megkönnyítette neki az orosz, német, angol, francia, olasz nyelvek elsajátítását.
Ha ennyire nem is vittem, a latin alapú nemzetközi kifejezések alkalmazásával megkönnyítettem a társalgást azokkal, akik csak kicsit tudnak magyarul.
Nagyon sok ilyen van, ha kezd is kikopni a köznyelvből (átadva helyét az angolnak).
***
A másik könyv a Bálint Sándor-Barna Gábor szerzőpáros által szerkesztett kötet: Búcsújáró magyarok. A könyv egyik furcsa fejezetén akad meg a szemem (Szólások, búcsúparódiák). Mindjárt eszembe jutott anyai öregapám kántálása: „Hálá Istennek, bicsakot tanáltam”. A menetben gyalogoló alkalmazott szövegkitalációja ez.
Mit találok a néprajzi kötetben? Amikor az énekes útközben talál valamit, pl. bicskát, akkor beleveszi énekébe: „Ó, Mária, bicsakot találtam!”
Lám-lám, nem kitaláció. Nagyapám is tudta, azt, amit a néprajzosok idéznek. Bálint Sándor szegedi, öregapám meg dombegyházi volt.
A két település elég közel van egymáshoz.

Napjaim eseménydúsan teltek.
Két napja testvérek találkozója volt születésnapok okán.
Nem mondom, hogy fiatalodunk, de sebaj.
Ketten is hallókészülékkel vesszük fel a harcot az elmúlás ellen.
Jó hangulatban telt a nap pazar vendéglátással, finom itókákkal, oldott légkörben.
Tegnap Rózsaeső imaestet közvetített az EWTN csatorna.
Mivel sokan vonultak fel, a képernyő előtt ülve felismertük egyik miselátogatónkat, de M. egyész – hattagú – családját is örömmel láttuk viszont a filmes videós ember jóvoltából.
Már a virtuális találkozás is megmelengette a szívünket.
Lélekben együtt voltunk velük. 
Az estét megkoronázták a születésnapunkat ünneplők megjelenése.
Jót kortyintottunk a körtepálinkából, a ribizlipáleszből. (Sose gondoltam, hogy ebből a savanyú bogyóból is készítenek pálinkát.)
A találkozások általános tapasztalatom szerint jót tesznek az ember egészségének. Nemhiába adta könyvének Aronson a Társas lény címet.
***
M.-nak jó napja lehet, mert kisütött a nap.
Déli fekvésű, műteremszerű lakásának nagy ablakai vannak.
Zavartalanul napozhat, ha éppen felhőtlen az égbolt.
***
Eddig a halókészülékkel a fülemben időztem.
De, hogy Á. egyetemét, T. volt munkahelyét kereste fel, egymagamban töltöm időmet itthon – csendesen.
Nincs szükségem rá, hogy a csendet felhangosítsam. 
***
Jut eszembe: a béka munkahelye UNKAHELY. nemde: )

Reményem szerint a Gutenberg-galaxisnak sose lesz vége azzal együtt, hogy elmozdulás tapasztalható a könyvek sorsát illetően. Jól mutatja ezt a könyvmegállók elszaporodása, ahonnan ingyen vihetők (cserélhetők) az olvasnivalók. Elsőszámú vesztesek – amelyek ingyen se kellenek már – a sokkötetes lexikonok, a szótárak, kézikönyvek, enciklopédiák.
Úgy jártak, mint a levélírás.
Ki akar ma tollat ragadni és vállalni, hogy sorai napok, hetek elteltével jussanak  a címzetthez?
Ki akarja, hogy szakkönyve alapján tájékozódjék? Miért is akarná, amikor a számítógép hamarabb kidobja a keresett témára a választ.
Miért akarná, amikor a lexikonok sok helyet foglalnak a lakásban?
Ki akarná, amikor az enciklopédia adatai a lektoráláskori állapotokat rögzítik, s az idő elszáll felettük?
Ki akarná, amikor mire kiér a könyvtárszobába, mire levenné a polcról a megfelelő kötetet, a PC keresőprogramja kidobja a kívánt adatot.
Magam 2006-ban megvettem a 2007-es Larousse-t. Benne jeles emberek rövid életrajzával. Helyesen gondoltam, hogy azok közül, akiknek megelőlegezték, hogy 2007-ben is élnek, egy részük nem érte meg a 2007-es évet. Korrekt módon még egy-egy település lélekszáma a sem határozható meg. Folyamatosan változik.
Hát ezért foglalják a helyet a könyvmegállókban a lexikonok, a szótárak, enciklopédiák.
A legtöbb embernek ingyen se kellenek.
Egyszer egy kisebb könyvtár számítógépes nyilvántartását megkaptam. Végigböngésztem a 3000 kötetet, és csak öt olyat találtam közülük, amelyet szívesen elolvasnék.
Nem véletlen, hogy egyre-másra selejtezik ki azokat a köteteket, amelyeket senki sem kölcsönzött évek óta.
Mind ezek után is azt gondolom, hogy egy könyv kézbevétele kulturális élmény. Vastagsága van, ami mutatja, mennyit haladtam az olvasásásban. Illata van, semmi máshoz nem hasonlítható könyvszaga. Kézbefogható, fantázianyitogató.
Éljenek a jó könyvek!
 

Útra keltem. Irány Salgótarján, testvéri találkozó.
Nem régen vizsgázott Chevivel a XIII. kerületbe. Ott lerakom, szombaton nincs parkolási díj. Napos az idő, jó a kedvem. Orchideát viszek K.-nak (úgy tudom kedveli). Somelier sógornak próbálok olyan italt vinni, amije még nincs. A dianás cukornál kötök ki. Alig hiszem, hogy sósborszeszt tartana otthon.
Évek óta lehetőség szerint elkerülöm a hosszabb távokra történő vezetést. Z. mint máskor is utasának fogad. Négyen indulunk a kb. 120 km-es útnak. Zuglóba érve feltűnik a felújított Kassai téri templom. A közelében laktunk másfél évtizedig. Rákospalotán kitérő. Ott kellett letérni, ha Á.-khoz mentünk kihelyezett szekcióülésre a szerkesztőség részéről. A kocsi falja a kilométereket. Hungaroring. Égbe menő utat mutató szobor, műtárgy?      
Amott Bag. Jártunk a templomában. Módosított dallammal énekelték az egyik Mária-nótát, mint mi, a Mátyás-templom kórusa.
Fót. A Hit pajzsával kitüntetett Sebők atya a plébános az Ybl M. által készített templomban.
Dombra föl, völgybe le, a 3-as sztrádával hamar végzünk.
Átváltunk a 21-es útra.
Már messziről látszanak a Mátra vonulatai.
Ahol ma jelzőlámpa szabályozza a balkanyart, valaha csak stoptábla állt. Kb. 20 éve autóztam arra, amikor azon a sarkon két rendőr állt lesben, 50 méterre a kanyaródó autótól. Állították ketten, hogy csak lassítottam, s nem álltam meg a táblánál. 500ft-ot kapcsoltak le rólam.
A 21-es út.
Valaha két sávos volt: egysáv oda, egy meg vissza. Jaj volt nekünk, ha egy mezőgazdasági vontató kocogott előttünk.   
Változatos, szép a táj.
És örülhetünk is szépségének, ha más vezeti az autót.  
Ismerős vidék ez. Szarvasgede, Mátraverebély, Maconka, Bátonyterenye, Kazár, csupa ismerős név. Azért jól esik kiszállni utunk céljánál, Salgótarjánban.
Ott készült néhány kép az őszi lombokról. Majd mutatom a FB-on.

Politikai idegkórtan még nincs, de előbb-utóbb alighanem szükség lesz rá.
Több ízben kitértem blogomban arra a kutyakomédiára, amely Strasbourgban a plenáris ülésen a magyarok és a patrióták ellehetetlenítését célozták indulatos gyűlöletbeszédek útján.
Nem ezt ígérték!
1988. október 11-én Strasbourgban járt II. János Pál pápa, ahol beszédet mondott.
Felvezetőjében Lord Plumb, a parlament elnöke úgy nyilatkozott, hogy az Európai Közösség szeretettel ápolja civilizációjának értékeit, amelyek az egyén tiszteletére, a személyes felelősségre és szabadságra épülnek.
A pápa beszédében többek között a következőket mondta: „A Közös Piac, amely 1992 végén lép érvénybe, siettetni fogja Európa egységesítését. Az európai állampolgárok szabad akaratából eredő közös politikai rendszer távolról sem fenyegeti a Közösség népeinek önazonosságát (identitását). Inkább biztosítja, hogy minden vidék méltányosabban gyakorolhassa jogait, főleg a kultúra terén. Az így egyesült európai népek egyike sem fogadja el, hogy a másik vagy ennek kultúrája uralkodjék felette, hanem vallja, hogy mindegyiküknek egyforma joga különbözőségével gazdagítani a többit…
A régi birodalmak mind megbuktak, mivel felsőbbrendűségüket erőszakkal és asszimilációs politikával próbálták elérni. A ti Európátok a szabad társulás gyümölcse lesz, népei kölcsönösen rendelkezésre bocsátják sokszínű gazdaságuk sajátosságait.”  
Van még kérdés?
***
Hány nyelven tud a béka?
A közönséges béka kuruttyol.
A költőibb vartyog.
A többi brekeg.
Amelyik egyik nyelvet sem érti, az kvakvakol.
A varangy meg mély hangon pirreg.
Kérdés: Van-e olyan, amelyik több nyelven is meg tud szólalni?
Még két kérdés: Hány nyelven tudnak az egyéb állatok. Melyikük igazi poliglott?
A szarka, a varjú, a papagáj?  

OV tegnapi beszédeihez gratuláltam. Válaszok a sok elismerő mellett:
1. Mihez?
2. Kussolt.
3. Habzó szájjal beszélt.
Nos, akkor kussolt vagy habzó szájjal beszélt?
Válaszom: „Magyar magyart rontja. Kár. / Bár több esze volna már.” (Szalay- Kodály)
***
Nem számoltam, hogy hányszor hánytorgatták fel a plenáris ülésen a jogállamiság kérdését Strasbourgban. Az értelmezőszótár szerint a jogállam jogrenden, demokratikus törvényeken alapuló állam. Ennek biztos, hogy megfelelünk. Peresze a saríjának nem felelünk meg. Persze a mainstream-nek sem felelünk meg, mert úgy akar bennünket látni, hogy nem felelünk meg. Magát meg úgy akarja látni, hogy ő minden körülmények között megfelel a jogállamiságnak. Ez a kétéves gyerek igazsága: „Apa, bokszoljunk, de te ne, csak én.”
***
Olvasom Clint Eastwood megfogalmazását 94 éves korából. „... Amikor felkelek, egyszerűen nem engedem be az öreget. A titkom 1959 óta ugyanaz: elfoglalt vagyok, és nem hagyom, hogy az öreg betegye a lábát a házba! Szó szerint ki kellett rúgnom, mert a fickó már kényelmesen berendezkedett, állandóan pisilni kellett vinni, és kizárólag nosztalgiázni tudott.”
Szimpatikus megfogalmazás az idősödéssel való dacolásról. Megerősítem az igazát, amelyet egy bizonyos pontig követni tanácsos. Magam is élek vele. Próbálok úgy cselekedni, olyan tempóban, olyan szédülésmentesen stb. mint 18 éves koromban. Ez pozitív hozzáállás, és működik is egy határig. A határ az a rossz közérzet, amely nem teszi lehetővé, hogy felmerüljön a fiatalos lendület gondolata. Beszűkül az értelem arra, hogy hogyan tudna kimenekülni az áldatlan állapotból.  Életcélt kell találni, ha egyáltalán lehetséges.
***
Cesbron a halálról (idézi Szabó Ferenc, én meg őt): Akkor válunk gyermekből felnőtté, amikor vállaljuk halálunkat... az egyedüli értelmes dolog a halállal való szembenézésben a gyermeki magatartás: „Egy kicsit szemtelenül nézni szembe vele, mint az a gyermek, aki valami szamárságot követett el, és az anyja elé áll, aki már ismeri azt. Egy szamárságot? Dehogy! Ezer és millió szamárságot követünk el: ez életünk mérlege. … szembe kerülünk egy hatalmas fallal, amelyen az idő amolyan repülőgépként összeroncsolódik… létünk egy pillanat alatt pozdorjává zúzódik... Marad az: Nem készakarva tettem, nem készakarva tettem. Ezt ismételi a gyermek az anyjának, amikor éppúgy szüksége van a dorgálásra, mint a vigasztalásra, és zokogva vár… én is várok.
Hát nem eredeti?