Mickey webnaplója

El nem képzeltem, hogy egyszer a fejemen lesz egy hallásjavító készülék.
Lett.
Részben, mert kellemetlen volt nem érteni azt, amit a hozzám tartozók, és a hozzám nem tartozók beszélnek. Kényelmetlen félreértés miatt szövegekre rosszul reagálni. De a mások iránti megbecsülés is azt követeli, hogy tegyek meg mindent annak érdekében, hogy velük szót értsek.
Hát másodnapja fejemen az okos kütyü.
Első meglepetésem az volt, hogy milyen hangosan csoszogok. Hogy jobban hallom a madarak csivitelését, és a sziszegő hangok nagyon felerősödtek. Most, hogy billentyűzök, zörögnek a leütött billentyűk. Nem is gondoltam, hogy ilyen hangos a gépelésem.
Még az is érdekes, hogy nem tudom befogni a fülemet. Szoknom kell, hogy valami van a fülemben. Hát sok sikert magamnak.
***
Tegnap meglőtte egy 71 éves szlovák ember saját miniszterelnökét. R. Fico műtéteken esett át. A magyar kollégája és az államelnökünk biztosította együttérzéséről, és ígérte, hogy imádkozik érte.         
Miféle világban élünk.
Úgy meglepett ez az hír, mint egykor J. F. Kennedy meggyilkolása, és 2001-ben az ikertorony felrobbantása.
***
„A kínai elnök megadta a tiszteletet, amelyre Brüsszel évek óta nem képes” – olvasom a Magyar Nemzet reggeli hírlevelében. Mint a cikk kifejti a MN-be publicisztikát írt a kínai vezető, amelyben elismerő és kedves szavakkal szól országunkról és vezetéséről.
Nagyon elgondolkoztatott ez a gesztus. Tényleg ezt érdemeltük az EU-tól?
Sajnálom a tárgyaló diplomatáinkat. Hogyan lehet évtizedeken keresztül állandó ellenszélben, mi több szélviharban értelmes párbeszédet folytatni?
„Monsieur Orban” – hallom Cohn Bendit visító kirohanását OV ellen.  
Megjegyzem, hogy a fogtündér szemtelenkedése is idegesítő.
Talán az a szerencse, hogy egyes emberek szeretik a kihívásokat, és keményen riposztoznak igazuk tudatában.

Simon and Garfunkel - 7 O'Clock News/Silent Night.
Az egykori korongon – a vietnami háború idején – Simon és Garfunkel a Csendes éjt énekeli, párhuzamosan a háttérben a vietnami háború napi híreit olvassák be.
Ez a zene nyelvén megfogalmazott szörnyű kettősség a menny és a pokol egybemixelése hasonló ahhoz, mint amit anyám emlegetett.
A hitleri Németországban, a III. Birodalomban igen sűrűn elhangzott Beethoven IX. szimfóniája. Úgy vélhették, hogy az abból áradó erő őket képviseli.
Mindezek nem véletlenül jutnak eszembe. Évekkel ezelőtt az örömódát adták elő flashmob-szerűen – egy bank előtt, újabban meg – egy templom előtt.
Párhuzamosan az EU vezetése az orosz-ukrán háborút kívánja kiterjeszteni. Micsoda kísérteties a kontraszt.
Igaz, hogy már a római Vegetius úgy vélekedett: Ha békét akarsz, csinálj háborút (Si vis pacem, para bellum!)
De hát nem volt igaza.   
Mégis szinte folyamatosan zajlanak háborúk a világban.
Manapság is lopakodik a háborúra buzdítás.
Sőt mintha már nem is lopakodna, hanem egyre nyíltabb szemtelenséggel buzdítanak a csetepatéba való bekapcsolódásra.
Ki beszélhet a békéről?
Szégyelljék magukat a harcokba kényszerítő, csak a hatalomban gondolkodó kufárok, akik maguk helyett népek sokaságát küldik a vágóhídra, és öletik halomra.
***
A hívők imával kísérelik meg megállítani a vérontást.
A kérdés, mennyi szívből kiinduló sóhajtás elég ahhoz, hogy megállítsa a fektelen tombolást.  

Gyerekkoromban az este tízes hírekben sokszor elhangzott, hogy ԫma sem szabályos, sem különleges világnap nincs.”
Lehet, hogy ma sincs az.
Nincs se ünnepélyes megnyitó, se szülinap, se vendégeskedés, se semmi. Hacsak nem hír értékű, hogy az amerikai rokonok reggel hazarepültek.
Fülem ugyanúgy zúg mint máskor, ha hidegfrontos az idő.
Bele-belelapozok abba a hét könyvbe, amit beszereztünk tegnap a könyvhét nyitónapján.
Nem vettem meg azt a könyvet, amelyen egy hétig dolgoztam, hogy a benne levő káoszt oldjam.
Tegnap nem emlékeztem meg találkozásokról, pedig akadtak bőven.
Sok régi ismerős arccal találkozott tekintetem: híresekkel és hírtelenekkel.
Egyesekkel kerestem, másokkal nem a kapcsolatot.
Egyesek keresték, mások nem velem a kapcsolatot.
Leginkább egészségi állapotom felől érdeklődtek.
Én azért elmondtam egyeseknek azt is, hogy jobbára várakozásokban élünk.
Két rokoni találkozó között várakozunk.
Megjönnek.
Hamar eltelik társaságukban az idő.
Elmennek.
Várakozunk.
...és ez ismétlődik periodikusan.
Bár volt nálam fotózásra alkalmas készülék, alig készítettem képet.
Lanyhul bennem a késztetés. Pedig számos szép, eredeti állapotába visszarángatott épület kellette magát.
Valahogy nem volt hozzájuk érkezésem.
Mivel új kötetek kerületek a birtokunkba, ma az olvasás jegyében fog telni a nap.
Varga László, Balás Béla, Barsi Balázs, Lackfi János, XVI. Benedek egy-egy  könyve, no meg egy szerkesztett kiadvány.
Hátha értelmesebbé teszik hétköznapjaimat.
 

Tegnap Érden tettünk látogatást, ma a Belváros volt soron.
Pontosabban a Nyócker, ahol ünnepélyes keretek között megnyílt a Szent István-könyvhét.
Ha hangosabbra állították volna a mikrofont, tömérdek információval lennék gazdagabb.
Tudom, a hiba az én készülékemben van, de csak holnapután jutok a pótfülemhez. 
A Ferenciek terén már állt a pavilonsor, mire odaértünk.
Meglepően hatalmas választékkal.
Végignézve a sokasodó kiadványok között az jutott eszembe, hogy a kirakott kötetek mindegyikét címemre kellene küldeni, hogy kedvemre válogassak az engem célba vevő irodalmi alkotások között. Ami nem érdekel, azt visszaküldeném, és kész.
Ámde a dolog nem így működik.
Marad a benyomások alapján történő kiválasztás.
Az ismerős vagy éppenséggel rokon írók művei, a címek csábító volta alapján történő kiválasztás, a szép kiállítású művek csábítása, stb.
Akikkel találkoztam, s akikkel nem, mindenkinek azt üzenem, amit egykori főnökömtől hallottam: még élek.
***
„Aki nem akar meghalni Ukrajnáért, az pocsék ember” – idézik GyF-t, akik idézik.
Jelentem: én pocsék ember vagyok, mert ki akarok maradni a proxy háborúból.
Még megjegyzem, hogy ez a háború pocsék: aljas emberiség elleni bűntett.
De hát nincs új a nap alatt.
Írva van:
„Jaj nektek, törvénytudók! Mert elviselhetetlen terheket raktok az emberekre, magatok pedig egy ujjatokkal sem érintitek a terheket.” (Lk 11,46)
Ismét és ismét háborúkat indítanak azok, akik egy ujjukkal se érzik bőrükön a front közelét, de vágóhídra ítélnek vétlen tömegeket, hogy pusztítsák el egymást. 
Igazi rókalelkek.

Pro primo: Fürdés után vagyok, leporolván 50 km-nyi sofőrködés útiporát.
Pro secundo: Hogy, hogy nem, Bach Parasztkantátájának az utolsó kórusa zúg a fülemben.  
„Háát menjüünk vár aa vén duudás, a vén, a vén, a vén, a vén, a vén, a vén dudás, a csaapszéék mélyiben.” (Sic!)
dallama: drm rds ltd’ tls d’ lt sl fs mf rdt,l,s, r mfslr dd …
Pro tertio: ma is dínom-dánom esett. G. 80 éves. Csak a közös fotó alapján tudnám összeszámolni, hogy hányan is gyűltünk össze eme ünnepi megemlékezésen. Hencidától Boncidáig folyt a bor, és én csak néztem (sofőr).
No de a gulyás kitűnő volt, a lecsó úgyszintén.
Na és a torták! Kitűnőek voltak.
No meg a hangulatos környezet!
A halacskák a tavacskában, meg a tavi rózsák!!! A kert virágjai.
Az egybesereglett társaságnak minden oka megvolt arra, hogy jól érezze magát. Mindenki fel volt dobva.
Az idő is hozta a formáját. Hol felhős, hol napos kellemes időt fogtunk ki.  
Weöres Sándor verse (Téma és variációk) adja vissza a mai vendégeskedés hangulatát.
„Ma szép nap van, csupa sugárzás, futkosnak a kutyák az árokszélen
és mindenki remekül tölti az időt, még a rabkocsiból is nóta hangzik.”
Meglepő ötlet a háziaktól, hogy az ünnepi torta két gyertyáját, 8 és 0, nekem adták: lévén, hogy két év elteltével esedékes lesz az én születésnapomon. Elfogadtam az ajándékot, de a nyolcast elfordítottam: .
Életem elkezdődött, és a végtelenbe tart. Igaz, hogy közben kicsit meghalok, ám ez már másokkal is előfordult.
Ebben maradtunk.
És most pihi.

Információkba fulladó napjainkat néha megtöri egy-egy ünnepnek számító találkozás.
Egy nagyszülőnek, egy nagypapának nagy öröm találkozni szerethető, cseperedő unokáival.
Látni a kipirult arcocskákat,
az érdeklődő emberkéket,
a játékra csábító kicsiket,
a bújócskát kérő apróságokat,
a minden alkalommal elhangzó kérést: meséljél nagypapa.
És hozzák a könyvet és kinyitják és figyelmesen hallgatják a mesét.
Ez történt ma is, egész nap velünk voltak hárman.
Előkerültek a mikulások, a mesekönyvek, a mesefilmek, és vén fejjel gyermek lettem újra.
Van abban valami végtelen bájosság, hogy egy gyerek kezét a szeme elé teszi, és úgy gondolja, hogy láthatatlanná vált.
Az is kedves, hogy hajamat szorgalmasan dolgozva feldíszítette a legkisebb, majd megmutatta a kézi tükörben. De úgy, hogy ő lássa művét. Úgy vélhette, hogy akkor én is látom a saját fejem búbját.
Mindent összevéve jót játszottunk, pedig nem ma van a gyermeknap.
***
Egy hete próbáltam valamiféle szolfézstudást L.-be sulykolni. Ma rákérdeztem, hogy sikerült a szolfézsvizsga. Azt mondta: ötöst kaptam.
Nem az én érdemem.

Van annak vagy tíz éve, mióta hamisnak hallom stúdiófelvételes, kitűnő zenéket. Idővel rájöttem, hogy a zene torz hallása attól van, hogy a hallásom romlott, éspedig úgy, hogy az egyes frekvenciasávokat kevésbé hallom.
Ez okozza, hogy a felhangokban gazdag zenék hallgatásakor az egyes felhangok erősebben szólalnak meg, mint az alaphangok, és ez káoszt teremt. Nagyon kell figyelnem, hogy megtaláljam a helyes zenei skálát, és meg is maradjon figyelésem ebben a rendben az érzékelés torzsága ellenére.
Mostanában több barátom jutott hozzá hallásjavító készülékhez.
Ma mi is elmentünk időpontra hallásvizsgálatra, ahol a vizsgálat után a készülékek sokféleségét mutatták be.
A vizsgálat azt mutatta, hogy közepes halláskárosodásom van, s ezt kell korrigálni.
A számba jöhető készülékek kétfélék. Az egyik fajta alig látszik, parányi elemmel működik, amit cserélgetni kell. S mivel a fülben leledzik, a belső zajokat, fülzúgást is erősíti.      
A másik hagyományosabb fajta, hálózatról tölthető, nem kell elemcsere, nincs belső zajerősítés, de kicsit látszik a fülcimpám mögött.
Mivel nem ma kell döntenem, hanem csak egy újabb alkalommal, még fontolgatom magamban, melyiket válasszam?
Az elemcserés viszonylag rejtett zajosat, vagy a látszó praktikusabb tölthetőst.
Hajlok az utóbbira. Komfortosabb, és én nem látom, hogy mi van a fülem mögött.
Végül is hetvennyolcadik évemben kerül rám a hallókészülék.
Hátha általa a zenéket újra tisztán fogom hallgatni.
Ami pedig a beszédet illeti, újra hallok mindent, jót is és – sajnos – a rosszat is.    
Egy közhellyel ütöm el a dolgot: Ahány ház, annyi baj legyen!
Sajnos egy másik közhely nem illik ide, pedig nagyon szeretem: Te olyan szamár vagy, mint szódás a lovát.
S ha már…: Mindenütt jó, de legfehérebb a konyhakredenc.
PS.: ...és kommunikálni lehet majd újra velem anélkül, hogy kiabálni kelljen a hozzám szólónak. Néha azt hittem már, hogy  az illető haragszik rám, és azért kiabál.
Nemcsak nekem, nekik is jobb.

Nem mindenki szeret a szavak, nevek eredete megismerésével bíbelődni. Én szeretek. Néhány éve megrendeltem a Földrajzi Nevek Etimológiai Szótárát, és alkalmanként belemerülök a településnevek etimológiájába. Néhány találatot idehozok, azokat, amelyekre ma rákerestem.
Mosonmagyaróvár. A magyar óvár egyértelmű. A moson szláv szó, mocsári jelentésű.
Kimle: szintén szláv – a kő (kameny) szó lapul meg benne.
Máriakálnok: A kálnok szláv szó, sárrét jelentésű, sáros hely
Jánossomorja: Mosonszentjános a helyi templom titulusa, a somorja pedig     Santa Maria jelentésű szláv szó.    
Besancon: (lat: Vesontio, -ves=hegy értelmű
Ráckeve: Rác (szerb) a keve pedig köve értelmű
Metz: egykori kelta törzs (mediomatricus) nevéből
Delaware: De la Warr fr. főnemes neve (a.m.: harcos)
Hodász: hódvadász
Piliscsaba: A pilis kopasz jelentésű, a csaba török eredetű, ajándék jelentéssel. 
***
Mindenki tudja, hogy a fegyvergyárak csak akkor prosperálnak, de akkor nagyon, ha fogy a fegyver, fogy a lőszer. Ám a fegyverek és lőszerek mióta világ a világ, emberéleteket oltanak ki, mégpedig egyre hatékonyabban.  Ennek a profiton kívül az égvilágon semmi haszna sincs. Minek szüljenek az asszonyok, ha halomra lövik gyermekeiket?
Javaslatom logikus. Lőjék szét a tankokat ezrével, de ne ültessenek bele embereket, mert meghalnak. Lőjék le a repülőgépeket, a drónokat, de minden szárnyas eszköz nélkülözze a pilótákat. Miért kell azoknak is meghalni?
Elég, ha a tankok, repülők, drónok, ágyúk stb. megsemmisülnek. Ugyanannyi profitot lehet kaszálni az újabb eszközök termelésével.
De még jobb, ha lőszerek helyett élelmiszer-alapanyagokat termesztenek, ezek is haszonnal eladhatók és garantáltan elhasználódnak, ezért folyamatos termelésükre van szükség.
Eddig ezt nem tudták?

Falu végén van egy ház*
Falu végén, hej idrom-fidrom gálica szikszom van egy ház.
Abban lakik egy asszony, abban lakik, hej idrom-fidrom gálica szikszom egy asszony.
Van annak egy leánya, van annak egy, hej idrom-fidrom gálica szikszom leánya.
Julcsa annak a neve, Julcsa annak, hej idrom-fidrom gálica szikszom a neve.
Sütött Julcsa pogácsát, sütött Julcsa, hej idrom-fidrom gálica szikszom pogácsát.
A Pestának od’adta, a Pestának, hej idrom-fidrom gálica szikszom od’adta .
A Pesta azt megette, a Pesta azt, hej idrom-fidrom gálica szikszom megette.
A hideg is kilelte, a hideg is, hej idrom-fidrom gálica szikszom kilelte.
Eltemették a Pestát, eltemették, hej idrom-fidrom gálica szikszom a Pestát.
A sírjára ráírták, a sírjára, hej idrom-fidrom gálica szikszom ráírták,
hogy
Falu végén van egy ház…
*A piaristák költöttek hozzá latin nyelvű szöveget, és úgy is énekelték a diákok nagy lelkesedéssel. Pl. Habet unam puellam…
***
Hát ez az.
Amíg fiatal az ember, hamar hosszasan elnyúló társas dalolásba kezd. Én is szerettem a tréfás énekeket. Sokszor rögtönöztünk is újabb versszakokat.
Soroljam?
Gumi arábikum. Hol a kincs, remete?
Minden ember ember, …csak a december nem ember… Minden állat guszta… csak a languszta nem guszta.
Gacsaj Pesta meg Kapuszta Sára...
Mátészalka gyászban van, Gacsaj Pesta halva van…
Által mennék a Tiszán, daruszőrű paripán…
De szeretném látni azt a csizmadiát…
Három kalóz Zárába ment…
Nóbel Alfréd, Nóbel Alfréd, Nóbel Alfréd svéd kémikus
Nád a házunk teteje
Fenn a falon…
Felmászott a nyúl a fára
Baj van a részeg tengerésszel
Stb, stb.

Háromnegyedes dolgozat
A magyar írásbeli egyik feladata Karinthy novellájának, (Az olasz fagylaltárus) elemzése. Hogy milyen az elemzés mai divatja, nem tudom.  De azt igen, hogy Karinthy Tanár úr kérem c. munkájában szereplő Skurek Ferenc VI. B. modorában mit kellene írnom.
Ezt:
„Mily csodaszépen látjuk itt ugyebár az egyszerűséget, mellyel az olasz fejére lő a magyarnak lelkesedésében!!... Már ezen is láthatjuk az ellentétet.
Ez Karinthy epikus munkája, mely az egész világ írói között nagy szerepet játszik ennek a gyönyörű aranykalászos nemzetnek dicsőségére!!...
                                                                                   Skurek Ferenc VI. B. oszt. tan.
Ugye nem is olyan nehéz az érettségi.
***
Kedd. Matematika. Megint csak Karinthyt idézem:
„Ápluszbészerámínuszbéegyenlő ánégyzetmínuszbénégyzet.” Ezt fogják kérdezni. Biztosan ezt fogják kérdezni. „Ha nem ezt kérdezik...”
A tanár leül, és maga elé teszi a noteszt. Ránéz. A rossz tanuló görcsösen mondogatja magában: „ápluszbészer…” veszi a tollat. A tanár ránéz.Készült? – mondja a matektanár.
–Készültem.
Ó igen, hogyne készült volna. A halálraítélt is készül: felveszi az utolsó kenetet, és lenyíratja a haját.
–Hát akkor írja.
A rossz tanuló koncentrál..
–Bénégyzetmínuszpluszmínusznégyzetgyökbémínusznégyácészerkétá…
 látja a tételt „éppen úgy, mint akkor éjjel” mikor elaludt mellette, és fogalma se volt róla, mit jelent az egész. Igen, ez az, homályosan sejti, valami másodfokú egyenlet – de hogy mi lesz ebből?”
Hát mi lenne, átcsúszik kettessel.