A Távlatok szerkesztőségének szomszédságában lakott a 2000-es évek elején az akkor már idős Koch Sándor virológus, akit tisztelettel köszöntöttünk, ha arra sétált az utcán. A vele készült Ozsváth Judit interjújából szemezgetek, mely a KerSzó régi-régi számában jelent meg.
„Anyánkat Oppenheimer Mártának hívták, ő kémia-biológia szakos középiskolai tanár lett… Garay Gabriella nevű nagyanyám a szabadságharcos Garay Antal leánya. Ez az Antal, szakmája szerint asztalos könyvet írt a párizsi forradalomról, és élvonalban harcolt az 1848-as magyar szabadságharcban. Én még őrzök tőle régi, Klapka s.k. és Haynau s.k. aláírású plakátokat. Antal dédapámnak a híres költő, Garay János volt a bátyja.”
…
„A virológia oktatását mindig egy vallomással kezdtem. Elmondtam nekik: amikor hatéves lettem és megtanultam írni-olvasni, rájöttem, hogy teljesen hülye vagyok. Elkezdtem hát tanulni, mint az őrült, és körülbelül 75 éves koromra vált számomra nyilvánvalóvá: most már nem csak hiszem, de biztosan tudom is, hogy teljesen hülye vagyok. Ez elég kellemes érzés, mert mindenféle értelmi nagyképűségtől mentesít. A diákokkal együtt próbáltunk hát rájönni a dolgok nyitjára...
Sokszor eszembe jutott Szent-Györgyi Albert, akitől a biokémiát tanultam. Mikor egyik diákja sok képletet irkált a táblára, azt mondta: „Írhat, amit akar, mert én öt képletet ismerek, azt az öt vegyületet, amivel foglalkozom, a többi pillanatnyilag nem érdekel." Ő is irányelveket tanított. Azzal kezdte, hogy feltette a kérdést: „Tudják a hölgyek és az urak, hogy mi is a medikus?" Igyekeztünk értelmesen nézni, mire az öregúr azt mondta: „A medikus egy 20%-os vizes oldat egy bőrstanecliben" ... Ezután kezdte majd kibontani, hogy abban a bőrstanecliben micsoda fantasztikus struktúra van. Így tanította a biokémiát, nem pedig úgy, hogy be kellett biflázni a képleteket, a vegyi folyamatokat és az ilyen marhaságokat. Szemléletet, képet adott, miközben megtanított csodálkozni. .. egy csomó ilyen kitűnő ember tanított engem, hála a jó Istennek! Köztük volt Murier Béla, Hetényi Géza, Jancsó Miklós. Az erdélyi származású Jancsó farmatológia-professzor volt. Sose felejtem el, amikor a Magyar Élettani Társaság éves kongresszusán, előadása közben a nagy plénum előtt egyszer csak így szólt: „Lesz itt nálam valahol egy egér… És kihúzott a zsebéből egy egeret, ott nyilvánosan beoltotta, és mutatott valami kísérletet rajta "
…
„Az, hogy én úgy képen törülök egy nőt, hogy megszédül, majd leteperem őt, nem azt jelenti, hogy szeretem, hanem azt jelenti, hogy brutális erőszakot követek el rajta. Ha szeretek valakit, olyan állapotba tudom őt hozni, amelyikben megérzi: ő nekem rettenetesen fontos, és azt is érzi, hogy mindenét nyugodtan rám bízhatja. Ebben az állapotban ő csodálatosan jól érzi magát, és én is rengeteget nyerek ezen a kapcsolaton. És ha úgy próbálok emberekkel együtt dolgozni, hogy megfélemlítem őket, és szorongás tölti el őket a közelemben, hát az a munka semmit sem ér. És az a kapcsolat, az az „élet" sem. Valóban hiszem, hogy a nemzetet és a világot is az egymásra figyelő szeretetben élő családok mentik meg. Áldás van azon a családon, amelyikben ilyen gondoskodó szeretet uralkodik. Áldás és „élet" van – félelem nincs!”
…
„Sokan félremagyarázták már a történelem folyamán az Úristen szavait, mikor azt mondta Ádámnak, azaz az embernek, hogy hajtsa uralma alá a teremtményeket. Ezek az emberek azt hitték, az Isten azt mondja: „Édes gyermekem, zsákmányold ki pofátlanul a világot!"… Az Úristennek esze ágában sem volt ilyet mondani, mert az Úristen ennél sokkal okosabb. Hanem azt mondta, hogy hatalmat adok neked arra, hogy felelj mindenért és mindenkiért, aki rád van bízva. Amint a királyok, a vezetők is felelnek a rájuk bízott országért és annak minden lakójáért és fűszáláért.”
…
„Soha nem zárkóztam el a diákok elől, sőt, mondtam nekik, akinek kedve van, szívesen látom a lakásomon. Valóságos klubdélutánok voltak nálam. Szívesen jöttek a tanítványok, és jól érezték magukat az otthonomban. Ilonka feleségem pedig boldogan főzte vödörszám a teát, és etette őket zsíros kenyérrel. Mi közben rettentő jókat szórakoztunk együtt. A könyvtáramban sok mindent megkaptunk, ami szóba került. Ők csak ámultak azon, hogy a 15 ezer könyv bármelyikéről pontosan meg tudtam mondani, hol kell keresni. Kérdezték, hogy honnan tudom ezt? Mondtam, onnan, hogy elolvastam, és utána ugyanoda tettem vissza. Pár évfolyam német diákot is tanítottam, őket is meghívtam a lakásomra. Ezen nagyon csodálkoztak, mondták, hogy Németországban egyáltalán nincs ilyesmi, ott a professzor valahol a felhőkben lebeg… Én pedig azt kértem, hogy ne professzor úrnak, hanem Sándor bácsinak szólítsanak. Büszke vagyok rá, hogy a német diákokból négy ember még ma is rendszeresen látogat engem.”
…
„Én folyton mondtam a diákjaimnak, nyissák ki a szemüket, nézzenek körül, mert ez a világ észvesztően gyönyörű. A földből kihajtó fa, a virág önmagában eszméletlen élmény! Ezzel kell foglalkozni, nem mással. Nyugodtan lehet bámulni és csodálkozni, mert az Isten csodálatos dolgokat művelt, és nem a saját szórakoztatására tette, hanem minket tanít vele. Nem uralkodásra, leigázásra tanít, hanem szeretetre. Mert ha nem szeretjük egymást és nem a szeretet vezérli a cselekedeteinket, nincs élet, tessék elhinni, nincs élet! Érvényes ez a tudósokra is. Az ő munkájukat is ez kell hogy jellemezze. Ők sem uralkodhatnak, csak szeretettel szolgálhatnak – és különösen felelősek a rájuk bízottakért. Ha ezt nem így értelmezik, akkor ők sem „élnek", és a tudományuk sem „él"…
Aki természettudománnyal foglalkozik és azt meri mondani magáról, hogy ateista – az hülye. Egyszerűen azért, mert minden lépésnél belebotlik az Úristen tevékenységébe. Az egész koncepció fantasztikus: valaki megteremtette a kezdeti és a peremfeltételeket, és megteremtett egy komplett algoritmust, amitől egy cseresznyényi koncentrált anyagból egy robbanás kapcsán kibontakozik ez az egész elképesztő világegyetem. Valami halálosan precíz harmóniával történik mindez. Nem renddel, mert itt nincs rend, itt harmónia van! A rend és a harmónia két különböző dolog. Voltak olyan pillanatok, amikor kritikus mutációk léptek fel, egészen kicsi valószínűséggel. Például elindult az ember agykérgének a fejlődése. De ahhoz, hogy elindulhasson az agykéreg fejlődése, kellett az első giliszta, amelyik egy ingerlésre érzékeny sejt volt korábban. – Szerintem akkor váltunk mi emberré, amikor az Úristen megengedte, hogy az agyunk olyan komplexitási szintet érjen el, amivel ki tudjuk nyitni szemünket a transzcendencia felé is. És ne azt mondjuk, hogy csak az van, amit látunk, vagy amit megfogunk, hanem igenis tudjuk, hogy amit látunk és megfogunk, azt egy intelligens, személyes Isten produkálta.”
stb, stb.
Utolsó kommentek