Tegnap a kezembe került Kodály levelezésének gyűjtőkötete. Valamikor elejétől kezdve végigolvastam a mindig gondolatgazdag anyagot. Most szembejött velem az a szövege, amely fényt derít arra, hogy miért szorgalmazta Kodály a szolmizálást. Így ír: „Mi azzal vagyunk megverve, hogy a német abc neveit tanultuk a hangoknak. Irigyeltem a francia muzsikust, amikor láttam, hogy szélsebesen el tud szolmizálni még egy presto darabot is. Igen ám, de ők nem bíbelődnek c-, d-vel, ezt a megnevezést nem is ismerik. Egyfélét tudnak, de azt jól. Viszont az abc nevek nem jól énekelhetők. Emiatt kell nekünk a szolmizálás. Legjobb volna, ha cserébe az abc-t vízbe dobhatnók. De ez csak hosszas fejlődés eredménye lehetne. Addig bajlódnunk kell.”
Tehát német átvétel az abszolúthangok elnevezése, amivel bajlódunk.
Két dolog csapódott le a zenei témájú könyv lapozgatása közben.
Az egyik, hogy összegyűjtött zenei szakkönyveim legjobb helyen egy zeneiskola könyvtárában volnának. Pl. amelyikbe unokáim járnak.
A másik gondolatom átfogóbb valami. A Kodály-levelezés végén látom, antikváriumból való a tömény érdekességeket felvonultató vaskos kötet. A ráfirkantott ár szerint 30 ft-ot kértek érte. Hol itt az érték-árarány?
Ma egy ilyen könyv többezer forintba kerül, ha egyáltalán lehet kapni.
Párhuzamosságokat csőstül hozhatnék, de csak néhányat említek.
Tegnap az elkészült új padlózatú templomkánkban vettünk részt szentmisén. Jó közelítéssel 12,5 millióba került az új kövezet padlófűtéssel. Nem is olyan drága.
És ha melléteszem, hogy a 70-es években készült templom bekerülési költsége annak idején 5 millióba?
A saját lakásunk több mint két és fél millióban fájt a nyolcvanas évek végén.
Ma az értékbecslők szerint 120-140 milliót ér a 36 éves kégli.
Csakúgy felvitte az Isten a dolgát mindennek, mint pl. a negyvenfilléres kiflinek.
Persze. Tudom… Az akkori keresetek és a mostaniak…
Nincs is ezzel különösebb baj.
Mégis felmerül az emberben: meddig inflálódik még a pénzünk?
Miért jó nekünk látszólag milliomosoknak lennünk, amikor nem vagyunk azok.
Életem során tanúja voltam már néhány pénznem értéke megváltoztatásának: új frank váltotta a régit, új pénz váltotta le a régi lírát.
A kérdés, hogy mikor váltja új forint a régit?
Lassan nemde ideje volna?
2025.07.13. 07:52 emmausz
Árarányok
Szólj hozzá!
2025.07.12. 09:15 emmausz
A világ és benne mi
Tegnap olvastam.
A Föld csak 1 a galaxisunk 3,2 trillió bolygójából.
A Nap csak 1 a Tejút 200 milliárd csillagából.
A Tejút csak 1 a megfigyelhető univerzum 2 trillió galaxisából.
Ez nem vers, hanem a véres valóság.
Hogy is lehet befogni ezt a végtelenséget.
Ugyanúgy nem, mint amikor valaki milliárdokat keres a lottón, vagy ha akkora vagyonra tesz szert, mint pl. Musk.
Az ember beleszédül a számok bűvöletébe, és nem tudja reálisan értékelni őket.
A helyzet még ennél is komplikáltabb.
Adva a Föld, rajta élettelenek és élők. Az élők különfélék: az egysejtűtől kezdve az emberig tart a sor.
Bármennyi is a fajok száma, az élőkből csak az ember az egyedüli, aki képes az önreflexióra.
Ha az élőket vizsgáljuk, meg kell állapítanunk, amit Kellermayer M. már megtett: Az ember sok mindent kikutatott, és sok eredményt elért, de élettelenből élőt mindez ideig nem tudott előállítani.
Hozzá kell tennem, hogy az ember sokmillió sejtből, szövetből áll.
Emlékezetem szerint csupán a bélrendszerébe ötmillió idegszál tagozódik. A működések rendszere olyan bonyolult, mint amilyen spontán. Automatizmusok dolgoznak a szervezetünkben, építik, ill. bomlasztják azt. A leépülés éppen olyan csendben történik meg, mint a kiteljesedés.
Az előzőkből számomra az derül ki, hogy mind a világegyetem, mind pedig az élők világa csaknem végtelenül bonyolult, de ezzel együtt MŰKÖDIK.
Működne, ha a magukra reflektáló élők nem fordulnának egymás ellen.
Segít a gondolkozásban, ha az űrhajós szemével tekintünk a kékbolygóra. Már onnan is szépnek és egységesnek látszik a Föld. Ám ha az emberi nem történelmét tekintjük, hamar szembe találkozunk azokkal az erőkkel, akik révén hatalmas embertömegek irtattak ki. Nem írtam fel a FB-on talált véreskezű diktátorok mindegyikét, de szembetűnő módon, ahogy közelítünk a jelenhez, egyre nagyobb tömegek lemészárlása tapad az egyesek kezéhez. Ilyenként Nero, Tiberius és a többi római császárok a mai diktátorokhoz képest ministránsgyerekek voltak.
A kigyűjtés foglalkozik többek között Dzsingisz kánnal, Csang-Kai-Sekkel, Madagaszkár vezetőjével, Sztálinnal, Hitlerrel, Asszad elnökkel, természetesen Pol Pottal és a sor elején Mao Ce-Tunggal. Milliók és százmilliók fejét vették el ezek az emberek.
Hogy miért lett ember embernek farkasa, elég talányos. De tény.
Egyetlen szerepünk lehet ebben.
Az önmérséklés: a szelídség, visszafogottság, baráti kéz nyújtása annak, aki elfogadja.
Szólj hozzá!
2025.07.11. 09:02 emmausz
Eladó az egész világ?
Vissza-visszalapozgatva korábbi anyagaim között, nemritkán olvashatom, hogy nyáron kidob az ágy, mert nagyon hamar világosodik. Nincs kedvem aludni. Aztán nap közben kóválygok, kicsit el is bóbiskolok. De hát ez a korommal jár. Legalábbis ezt hiszem.
Ma rekordot döntöttem. Hajnali 4-kor kikászálódtam az ágyból, és nem volt kedvem visszabújni. Inkább kiültem egy hosszúkávéval az erkélyre hajnalt várni.
***
Azon gondolkoztam, hogy miféle elvek mentén oszlik meg az emberiség? Hogy nem fér a bőrébe? Miért hogy egymást szapulják az ilyenek, meg az olyanok.
A törésvonalak elseje: A rosszra való hajlam. Az érdekek egyesek szerint mindent felülmúló alapjelenség. „Mindent nekem” a jelszó,. Behódolói nem ismerik el, de valamiképpen igaz rájuk: Megveszlek kilóra. És mivel fizetsz? Pénzzel? Az ördög ganaja ez, ahogy Assisi szentje fogalmazta.
Eladó az egész világ – énekeli Mefisztó a Faustban. Hát majdnem az egész világ eladó.
Mert azért vannak jel értékű emberek is, akiket nem lehet megvenni kilóra. Őket háttérbe szorítják, ritkán meg is ölik, mert elviselhetetlen külső lelkiismeretként hatnak a behódoltakra.
Ami összeköthetne bennünket, az az altruizmus, az a másokért élés, az az önkiüresítés, az a mértéktartás, az az egyszerűség, az a hűség, az az igazság folytonos keresése, az a Szeretet.
Lehet, hogy nehéz, lehet, hogy sok önlegyőzéssel jár, de alighanem csak eszerint érdemes élni. A többi csak efemer, csak légbuborék, csak lufi, és lealjasító.
Van úgy, hogy nem szabad kompromisszumot kötni a komiszsággal.
Néhány példát hozok ide.
A szocialista rendszerben a papok egy részét sikerült szembefordítani a jel értékű papokkal. Utóbbiak vállalták a szenvedést, a mellőzöttséget, a börtönt, életük elvesztését is akár, hogy elveik szerint éljék mindennapjaikat. Akik ellenük fordultak, azt hangoztatták: Úgy kell nektek! Minek mentek neki fejjel a falnak!
A kérdés, hogy lehet-e következetesen megmaradni a tisztességes úton, vagy csak megalkuvással élhető az élet? A válasz: nem mindenki képes erre az igaz útra. Jó példa erre Morus Tamás, aki életével fizetett azért, mert az igazságot élte, és nem fogadta el VIII. Henrik gazemberkedését, hanem ellenállt, ameddig tehette.
Szólj hozzá!
2025.07.10. 12:37 emmausz
Békesség legyen velünk
Van Sillye Jenőnek egy ihletett lassú éneke, amelyet az első meghallgatások idején taizéi dalnak véltem, hangvétele folytán.
Azt gondoltam, hogy ez is egy Berthier-szerzemény.
Csak utóbb derült ki számomra, hogy magyar ének ez, Sillye J. egyik dala.
Rövid elmélkedő szövege van, íme:
Békesség, legyen velünk, / itt van Jézus köztünk. / Békesség, békesség / legyen velünk!
Arra gondoltam, hogy méltó volna arra, hogy megismerje a nyugati világ is, ezért le kellene fordítania a szövegét legalább angolra és németre.
Nagyobb botlások nélkül elénekelhető mindkét nyelven a dal, pusztán a „köztünk” szót kellene „velünk”-re egyszerűsíteni, mert suta a hangzótorlódás.
Tehát a németben unter uns helyett mit uns, az angolban az among us, helyett is with us-nak kellene állni. Tehát németül:
Friede sei mit uns, / Jesus ist hier mit uns. / Friede, Friede / sei mit uns.
angolul:
Peace be with us, / Jesus is here with us. / Peace, peace be with us.
A megoldás persze nem olyan egyszerű, mint elsőre látszik.
Javaslatot tettem korábban arra, hogy Gárdonyi nagyszerű szerzeményét (Fel nagy örömre…) fordítsa le valaki arra alkalmas személy angolra, hogy berobbanhasson a világ dalkincse sorába, mint a Stille Nacht.
Persze visszhang nélkül maradt a dolog, hiszen blogomat csak szűk körben olvassák, így erre szakosodott embernek nem jutott tudomására, vagy ha igen, nem tartotta fontosnak.
Én azonban kitartok blogom mellett úgy ahogy van.
Azt gondolom, hogy ha kell a világnak ez a néhány dal, akkor akad rá valaki, aki menedzselje.
Az én feladatom csak annyi, hogy felhívjam a figyelmet:
Volna (van) tennivaló annak érdekében, hogy a világ megismerkedjen értékeinkkel.
Szólj hozzá!
2025.07.09. 17:00 emmausz
Diszciplínák
Vénülő fejjel szemezgetek a különféle szaktárgyak enciklopédiáiban.
Sok mindent felszedtem ifjúkoromban, de az azóta eltelt idő azt az érzést erősíti bennem, hogy mérhetetlenül terjedelmesebb az emberi tudás annál, amit magamba szívhattam.
A végtelent bombázzák a kutatások, a fejlesztések, az ismeretek kitágulása, s egyfre bizonyosabb, hogy úgy járunk a tudás kiszélesedésével, mint a tér-idő koordinátákkal.
Egyre messzebbre látunk el, egyre lehetetlenebbnek látszik a mérhetetlen tér égitesteinek számbavétele. Tulajdonságainak megismeréséről nem is szólva.
Ugyanez jellemző a világ mindenféle ismereteinek a bővülésére is.
A köztes tudományok (ugye az interdiszciplínák) száma egyre bővül, a tudás, az eredmények nyomon követése egyre kérdésesebb.
Ma az Atlasz Pszichológia c. enciklopédiában búvárkodtam.
Volt életemnek ugyanis egy rövid szakasza, amikor komolyan elképzeltem, hogy pszichológus leszek. Nem lettem.
Némi tárgyi tudásra is szeret tettem, így hát látom, hogy mennyire keveset ismerek a lélektanból.
Valamennyire érdekelt, hogy milyen IQ-val rendelkezem.
Az egyik nagyvállalatnál középvezetőként ügyködve két nekiülésből álló tesztsorozattal birkóztam két napon át. Hogy milyen eredménnyel, azt az értékelő nem kötötte az orromra. Csak annyit mondott, hogy összeszedett munkát végeztem, meg hogy hogy bírom elviselni ostoba főnökeimet? Kérdésemre, hogy mit javasol, nem válaszolt.
Egyszer beleakadtam egy lényegesen rövidebb tesztbe. Az magas értéket mutatott, de mivel túl rövidnek véltem, nem vagyok biztos benne, hogy reálisan mért.
Néhány teszttel megbirkóztam az interneten is. A végén kiírták, hogy hány dollárba kerül az értékelés. Mondanom se kell, hogy ellenálltam ennek a kísértésnek.
Így hát sose fogom megtudni elmeállapotom ebbeli mivoltát, de sebaj.
Nem IQ-val mérik az emberséget.
Szólj hozzá!
2025.07.08. 13:52 emmausz
Ha muszáj, akkor szívesen
A pesszimistáknak igazuk van, csakhogy úgy nem lehet élni.
Mert igaz, hogy túl bonyolult az egészségügyi protokoll, és vigyázni kell, mert olykor épp ezért tévednek, akik ebből élnek.
Igaz, hogy túl bonyolult a nagy tömegben készíthető digitális fotózás, mert a különféle programok nem mindig értik egymást.
Számos buktatója van már a gépbe varázsolásnak is, és az még csak virtuális képeket eredményez.
A képek papírra való nyomtatása újabb eszközök és újabb szoftverek együttműködésén alapulnak.
Másképpen úgy szoktam meghatározni mai magunkat: A komfort rabszolgái lettünk.
Megint másképpen: Amikor dicsérték különféle célú plasztikkártya-halmazomat, azt találtam válaszolni, hogy legszívesebben visszamásznék a fára.
Ez persze nem igaz, és nem is lehetséges, de korunk komplikáltságának a kritikája.
Volt nekünk egy tanárunk, aki énekkarra agitálta a diákokat.
Mivel a karének próbái a tanórák után következtek, nem igazán szerettünk énekkarosakká lenni.
Maklári Lajos, a kórusvezető azt hangoztatta: „Ha muszáj, akkor szívesen”.
Legyen ez a lózungunk.
Ő az optimisták közé tartozott.
Lehet, hogy az optimistáknak nincs igazuk, de csak optimista módon érdemes élni.
Optimista a NASA kiírása: Egyértelmű, hogy a dongók testtömege és kicsi szárnyai nem teszik lehetővé, hogy repüljenek. Szerencsére a dongók ezt nem tudják.
De az IBM is maradt a pozitív megfogalmazásnál, amikor kijelentették: A lehetetlent azonnal teljesítjük, a csodákra öt perc türelmet kérünk.
Egyértelmű hogy nem volt igazuk, de törekvésük a végtelenre volt nyitott.
Azt hiszem, hogy nekünk, idős(ödő) embereknek kifejezetten nagy optimizmusra van szükségünk, hogy az utolsó időszakaszt mind teljesebben éljük meg.
Szólj hozzá!
2025.07.07. 14:58 emmausz
Leánykérés a Havason
Nyírő József novella-válogatásával múlatom az időt. Négy igen nevezetes „szívképző” novellát említek:
A Fadöntő embereket is olvastam már valaha. A méltóságos úr froclizza a favágókat, akik két napja nem ettek semmit. Elég képetelen állítás, de talán előfordult. Az úr felszítja amazok tüzét, szalonnabőrrel csigázza az éhes embereket, akik eltakarodását követelik. Mivel az úr nem tágít, hanem megfrüstököl, az egyik favágó fenyegetőleg közeledik hozzá. Ám meghunyászkodik a tehetős előtt, s kér enni. A feszültség oldódik, mindenkit megvendégel a pantallós ember.
Az Öreglegények embere megvénült, de magányában eszébe jut, hogy egykori szerelme máshoz ment férjhez. Elhatározza, hogy férje távollétében felkeresi, és elárasztja a szerelem felszításával e vele egyidős asszonyt. Aztán, hogy odaér amannak a házához, alábbhagy bátorsága, elbólint a ház falánál, s felébredve, az éj sötétjében hazalopakodik.
Most már jöhetsz, Jézuska. Az asszonyát meggyilkoló ember elszökik a börtönből. Üldözik. Szökés közben tüdőlövés éri. Elér öreg barátjához, aki befogadja. Nyomait a hó eltünteti, de sérülésébe belehal. Karácsony jön. Szeretett volna kisfiának ajándékokat venni. Ráveszi az őt befogadó embert, hogy kérje ki a fejére Kitűzött ezer pengőt. Az meg is kapja, s a kisfiút ellátja a kapott vagyonból minden jóval.
Leánykérés a Havason. Az árva pásztorfiúban, Péterben fellángol a szerelem, és meg akarja kaparintani a szintén árva Márit. Amikor a nagy indulattal érkező Pétert meglátja Mári, a gondjára bízott bikától (Kormos) kér segítséget. A Férfi és a bika egymásnak feszülnek. Mindketten sérülnek, s halálosan elfáradnak. Péter végül is lehiggad, szépen megkéri Mári kezét.
Az ismerkedés eredményes.
„A legény ezt mondta:
Mári!
A leány ezt mondta:
Pétör!
És csendesen megfogták egymás kezét. Az erdő körös-körül piros volt a fénytől. ”
Szólj hozzá!
2025.07.06. 06:12 emmausz
Két téma
foglalkoztat
Olvasom, hogy a franciák az abszolút hangokra a szolmizáció elnevezéseit alkalmazzák: ut, re bémol, ré, mi, fa, fa diése, sol, sol diése, la, si bémol, si. Nincs ebben semmi érthetetlen. Az Arezzói Guido megálmodta szolmizációt egy régi himnusz ihlette.
„Ut queant laxis
resonare fibris
Mira gestorum
famuli tuorum,
Solve polluti
labii reatum,
sancte Ioannes.”
Innen az elnevezései.
Arra alkalmas a relatív hangsor alkalmazása, hogy a hangviszonyokat begyakorolja a tanuló.
Megjegyeztem az írást olvasva, hogy „Kodály alighanem az alapfokú szolfézsban való egyszerű tájkékozódás miatt forszírozta a szolmizálást. A probléma a hangnemváltással függ össze. Modulációk során roppant nehézkes a szolmizáció. A komolyabban zenével foglalkozók jól teszik, ha rátérnek az abszolút hangelnevezésekre. A Fisz mindig Fisz, a Bé mindig Bé marad. Azt akarom kifejezni, hogy az emberek legtöbbjének elég, ha szolmizálni tud. Kodály közönséget szeretett volna fejleszteni a polgárokból. E célnak elég lett volna a szolmizálással való élés.”
Eddig érthető és elfogadható az okfejtés.
A korábbi korszakok zenéje e kétféle jelöléssel jószerével leírható. De alkalmazható-e a kortárszene jelölésére is. Egyre kevésbé.
A glissando két végpontját tudom csak hanggal leírni, a közbeeső folyamatos változást nem. A különféle zörejek előadásának mikéntjét pedig leginkább azok tudnák felidézni, akik ezekkel foglalkoznak.
***
Tegnap elkezdték vetíteni a Fekete István regényéből (Tüskevár) készült filmet. Ezzel kapcsolatban eszembe jutott egy játéklehetőség. Ki írta, mi a címe, hogy hívják a benne szereplő tanár(oka)t?
Kapásból ezek estek be:
Karinthy F., Tanár úr kérem: Frölich
Móricz Zs., Légy jó mindhalálig: Gyéres
Fekete István, Tüskevár, Kengyel
Szabó Magda, Abigél, König, Kalmár, Torma Gedeon
E. Kästner, Repülő osztály, Nemdohányzó
Ch. Dickens: Copperfield Dávid, Creacle
Szólj hozzá!
2025.07.05. 06:21 emmausz
Ismétlés
Valamikor Maklári L. tanította a kémiát a piaristáknál. Valaki nem ismerte fel a ketongyököt. Maklári úgy hátba vágta, hogy rámázolódott a fekete táblára. – Koma, nem tudod a ketongyököt? – kedélyeskedett. Bevallom, én se tudtam egészen mostanáig, amikor is a kezembe vettem az Atlasz Kémia zsebenciklopédiát. Egész egyszerűen CO a képlete. Számos vegyület lelke. Mégse ez ragadott meg benne, hanem a vízről összeírt tudnivalók. Néhány érdekes adat:
A víz
A víz előfordulása a Földön: 95,2% folyadék, 2,8% kristályvíz, 1,9% jég, 0,14% gőz.
Az ember vízháztartása
Felvétel: Italok 49%, Ételek 38%, oxidáció 13%.
Vízleadás: vizelet 57%, kilélegzett levegő 21%, bőrön át 16%, széklet 6%.
A Föld becsült vízkészlete 1,4x1018 tonna. A folyók, tavak, talajvíz a vízkészletnek csupán 0,02%-át teszik ki. A légkör páratartalma az összes víz 0,0001%-a.
A tengervíz sótartalma átlagosan 3,6%.
Legsűrűbb a 3,98 fokos víz. Ha 0 fokon volna a legsűrűbb, akkor a legalsó rétegek lennének a leghidegebbek. A vizek alulról felfelé teljesen átfagynának, és a benne lévő élet teljesen megsemmisülne.
Legalább 0,035% sótartalommal kell bírnia a víznek, különben ízetlen volna.
A Föld teljes vízmennyiségének csupán kb. 0,03%-a ivóvíz minőségű.
A felnőtt naponta átlagosan 2,3 l vizet vesz fel, további 0,35 l az emésztés lassú égésekor keletkezik.
1,5l a vizelettel, 0,45l a bőrön keresztül, 0,55l a kilélegzéssel, 0,15l a széklettel ürül.
[A nefrológus szerint keveset iszom. Min. 2 l-t kell magamba diktálnom naponta, ha nem akarom, hogy a veséim tönkre menjenek. – Nem akarom.]
A levegő
A levegő nitrogéntartalma 78%, oxigén tartalma 21%, 1% nemesgáz.
Abszolút páratartalom: 1 m3 levegőben lévő víz mennyisége g/m3. Relatív páratartalom a maximális páratartalom hoz képesti % mértéke. Max. páratart. esetén a relatív érték így tehát 100%.
A levegő súlya a légnyomás. Felfelé haladva exponenciálisan csökken.
A Föld légköre kb. 1015 tonna oxigént tartalmaz, melynek csak 0,01%-a vesz részt az oxigén-körforgásban.
A nitrogén talajba viteléhez műtrágyát is használ az ember. Évente kb. 107 tonnát. Ez nem számottevő. A légkör N-tartalma ugyanis 1016 tonna.
Az autómotorok szén-monoxid kibocsátása a katalizátoros autók esetén minimális. Diesel-motorok esetén még jobb a helyzet.
Az ózon O3. A romantikus irodalom friss, ózondús levegőről beszél – tévesen. Az ózon a levegő védőrétegének megbontásával fenyeget. Az ózon jelenléte, belélegzése kedvezőtlen eü.-i hatásai miatt nem tolerálható.
Kicsöngettek. A kémiaórának vége.
Szólj hozzá!
2025.07.04. 04:59 emmausz
Időskor
Most – talán érintettségemnél fogva is – a jezsuita H. Nouwen eszmefuttatását olvastam el.
Kötetkéjének a címe is utal témájára: Időskor.
Ebből szemezgetek:
- Az öregkor ok lehet a kétségbeesésre, de a remény táptalaja is lehet, amelyet érdemes megragadni.
- A nyugati civilizáció terméke, hogy szép karriert fussunk be, legyen házunk, autónk és részvényeink, kötvényeink, és aki már nem képes a világhoz ebben a kívánatos értelemben viszonyulni, az idegenné is válik.
Az embert kiközösítik minden olyan helyzetben, amiben a létezést alárendelik a birtoklásnak.
- Az idős embert többek között a humor élteti.
Mi is?
A humor szelíd mosollyal kísért tudás.
Távolságot tart, de nem cinikus,
viszonylagossá tesz, de nem nevetségessé,
teret teremt, de nem hagy magunkra.
Erény, mert hatására magukat és a világot is komolyan vesszük, de sohasem túlságosan komolyan.
A humor olyan eszmecsere, amely ledönti a falakat az öregek és fiatalok között, a letelepedettek és az utazók között, a vendégek és a vendéglátók között. [a fafejű magatartás ellentéte]
- A fény mély elkülönüléseket is feloldhat, s felszabadító egyégbe kovácsolhatja az egész emberiséget.
- A gondoskodás lényege: folyamatosan jelen lenni egymás számára.
- Ma az elidegenedés korát éljük. Idézem:
„A sivatagok és kukoricaföldek közepén kinövő egyetemek láttán fájdalmasan hasít belénk a generációk elszigetelődésének visszás hatása.
Ezekben az új »tanulócsarnokokban« több ezer diák zsúfolódik össze, s már puszta létszámuk is lehetetlenné teszi, hogy értelmes kapcsolatot alakítsanak ki tanáraikkal.”
Milyen igaz, milyen igaz!
A fiatalok értésére kell hozni: Hiányzol nekem. [Na, ez ismerős. Ez a Pista soha nem jön!
Mai változata: Ezek sose jönnek!]
Utolsó kommentek