Mickey webnaplója

Hogy mit álmodtam több felvonásban az éjszaka, arra már nem emlékszem.
De hajnalban, ébredés előtt azt, hogy kölcsönhatásban áll vérem káliumtartalma, ill. a vérnyomásom alakulása. Fordított arányosság áll fent közöttük.
Ha a káliumszintem megfelelően alacsony, akkor magas a vérnyomásom.
Ha magas a káliumszintem, vérnyomásom jelentősen csökken.
 Ám, ha nem elég alacsony a káliumszintem, akkor károsodik a vesefunkcióm.
Ezért, ha nem akarom, hogy dialízisre szoruljak, alacsonyan kell tartani, legfeljebb magas lesz a vérnyomásom.
De vajon tényleg magas-e?
A protokoll szerint igen, mert bőven felette van a 120-as értéknek.
Ha a régiek szemléletét követem, akkor gyógyszerrel éppen a megfelelő értéken áll.
Régen azt fogalmazták meg, hogy a százon felüli érték és az életkor együtt emelkednek.
Az ötven évesé nem magas, ha az érték 150.
Én most kb. 79 éves vagyok.
***
Nem is tudom, mit gondoljak.
Eddig úgy tudtam, hogy a duga szláv eredetű szó, donga értelmű.
Ami dugába dől, az meghiúsul. Összedől, mint az épület dongái? Ám kezembe került Herman Ottó írásainak egyféle válogatása. A kötetvégi szómagyarázat szerint a duga úgy jön létre, hogy elvezetik a patak vizét, hogy a kiszáradó mederből fölszedjék a halakat. Ha a magyarázat az ilyenfajta vízlecsapolást nevezi dugának, akkor a dugába dől meglehetősen természetes valami. Kelepcébe kerül, pl. a részeg belehengeredik az iszapos patakmederbe.
A szerb-horvát szótár találata: duga=szivárvány.
Ám jelenthet még a hordódongákat is, amelyek csakugyan összeomolhatnak abroncs hiányában.
Hogy mi az igazság? Nem tudom, Mindenesetre egyelőre minden további kutatási törekvésem dugába dőlni látszik.

Hajnali öt. Újabb szokásom szerint a fotelban ülök az erkélyünkön.
Pitymallik.
Déli szél továbbítja a felhőket észak felé.
Rövidujjú ingben sem fázok.
Madarak még csak nagy ritkán húznak át az égen.
Viszont denevérek sokasága vadászik hallgatagon csapongva, mint egy-egy nagyobb fekete lepke. Kivételesen nem az én fülem az oka, hogy nem hallom hangjukat. Ez a hangtartomány kívül esik az általunk hallható frekvenciákon. A bőregerek pedig kiáltoznak, és a visszhangot fogják, így kapkodják el a levegőben röpdöső apró szárnyasokat. Kedves a társaságuk, nem vagyok teljesen egyedül. Néha kettő, ritkán három denevér is feltűnik a szemem előtt. Vajon folyamatosan kiáltoznak, vagy szaggatottan?
Ültömben eszembe jut a tegnapi rövid eszmefuttatás a könyvek mondanivalójának érvényességéről. Hamar elavulnak a bennük foglaltak. Gyerekkoromban olvasgattam A technika csodái c. Dante kiadású kötetet (1930). Mi „búvárosnak” neveztük a bőven illusztrált könyvet, mivel a címlapján egy mélytengeri búvár szkafanderje leledzett. A benne szereplő képszövegek némelyikére máig emlékezem. Egy húzás, egy nyomás, és már is kész a sárhányó. stb.
Azért is jön elő ez az emlék, mert tegnap kézbe vettem a Reader’s Digest Hogy is van ez? c. válogatását. A kiadvány 1990 körül jelent meg. A benne szereplő szenzációk felett ugyancsak eljárt az idő. Hol volt akkor még a számítástechnika, a robotika, a mesterséges intelligencia, az okostelefon, a giga- és terabájtok, az univerzum határainak kitágulása, a drónokkal vívott csaták, a szinkrontolmácsok teljesítményét leköröző fordítóprogramok. (Nemcsak az írógépek avultak el, a műfordító szakma is a múlté lesz nemsokára).
Az az igazság, hogy mire egy a technika vívmányaival foglalkozó könyv kikerül a nyomdából, már elavultnak tekinthető. Ha lehet, ma még gyorsabb a technikai eszközök fejlődése, mint valaha.           
A polcomon lévő Larousse (2008) közli, hogy az ezredforduló népessége 6 md fő. Ma több, mint 98 md!
Ha kezembe kapom a földrajzi atlaszt, az ott leírt országok egy része már nem létezik. Mások határai elmozdultak.  
Meglehetősen izgága korban élünk, és nem is várható lelassulás.

Reggel azon gondolkoztam, hogy megint túl sok könyvünk lett. Nem részletezem, hogy milyen okok folytán teltek meg ismételten a könyvespolcaink. Inkább arról számolnék be, hogy mit tervezünk, mert valóban sok a könyvünk. Azért sok, mert egy részüket egyszer már elolvastuk, és valószínűtlen, hogy még egyszer hozzáfogunk olvasásához.
Ilyen a legtöbb regény, és ilyenek azok a valamikor korszerűnek ható elméleti fejtegetések, amelyek a ma emberét már nem hatják meg, nem ragadják meg. Ha nagyon vulgáris akarok lenni, akkor azt mondom, hogy a ponyva nem időálló.
Sok könyvet újra kellene írni, de mai megfogalmazásban. (Persze nem nekem hetvenkilencévesen.) A ma emberének szóhasználata, világlátása eltér a korábbi korosztályok által használt divatos kifejezésektől. Ezért kell sok mindent újra és újra megírni.
Egykori osztálytársam, aki pap, mondja, hogy a ma fiatalságát már nem képes lekötni. Más az aktuális szóhasználat. Az övétől eltérő, ami igen megnehezíti az értelmes párbeszéd lehetőségét.
Igaz ez a könyvek egy részére is.
Miknek érdemes hát megkegyelmezni?
- A klasszikusoknak, mert az általuk használt nyelv örökzöld.
- A kézikönyveknek, amelyek egyes témákban eligazodásul szolgálhatnak. Szótárak, lexikonok, enciklopédiák.
- Azoknak a könyveknek, amelyekhez valamiféle személyes kötődésünk volt, van. Ez utóbbiakat majd lemenőink kiakolbólítják (joggal).
A sarki könyvmegálló megléte óta barátom. Gondolom, hogy hajlandó befogadni a mi használt könyveinket.
Most a Jókai-regény bécsi régiségkereskedőjének a képe villan be. Nála sokféle kacat gyűlt össze. Általában mérsékelt az érdeklődés az oda hordott tárgyak iránt. De amikor egy, a kedveséről készült olajfestményre bukkan a Baradlay fiú, azonnal a pénztárcájához nyúl, mert ellenállhatatlan vágyat érez az iránt, hogy megszerezze azt a képet.
Így vagyunk valamennyi értékítéletünkkel.
A nekünk kedvesekért tűzbe megyünk, az ellenszenveseket meg lelökjük magunkról.  

Hihi há, Míícáá, mingyáá iskoláá! – évődött a francia P-M. Azóta eltelt jó herminc év.
Ma hónapkezdés. Hétfő van, újabb hét kezdése és… iskolakezdés.
Az egyik legemlékezetesebb fotót M. készítette L. fiáról nyolc éve. A képen egy fiúcska görnyed az új könyvekkel degeszre tömött vadi új hátitáskája alatt.
Ma is készült kép, de egészen más hangulatú.  
Az elsősöket nyolcadikosok vezetik be a tanévnyitó helyére. A képen L. éppen nyolcadikos, ő fogja kishúga, R. kezét, aki a mai nappal bizakodva kezdi meg hosszas tanulmányi éveit.
SchJ. szavai jutnak eszembe: Erőfeszítés.
Ez az, amit egy diák jó szívvel megtehet. A többi tehetségeinek és gyarlóságainak a függvénye.
***
Olvasom egykori osztálytársamról szóló jubileumi visszaemlékezést. Alig tudom letenni a kötetet. Miért is?
Mert a benne szereplőket közvetlenül vagy közvetve ismertem, ismerem. Ennélfogva a személyeket nem kell elképzelnem, elég csak magam elé idézni őket, és csak a történetekre figyelve olvasni. Fele fáradság, dupla élvezet. Ismerem a klubalapítót, a szerkesztőket, a szociológust, a KIM vezetőjét, a tanárokat és egyéb elöljárókat, a vendégeket, stb.
***
Szembesülök egy megjegyzéssel, miszerint Kisfaludy Sándor találkozhatott a komponista Beethovennel. A cikk írója szerint Kisfaludy Szüretelő énekére kísértetiesen hasonlít a IX. szimfónia örömódája. Nem azonos vele, de szerkezetében és hangzásvilágában hajaz rá. Valószínűsíti hát, hogy hatott a dalocska Beethovenre. Nem ritka a dalok nagyobb lélegzetű zenékben való szerepeltetése. Haydn is, Mozart is élt vele.
Nemcsak a magyar zene hat a külföldire (Brahms M. táncok, Monti csárdás, Berlioz Rákóczi induló, stb.) a külföldi is hat a magyarra. Megalapozott zeneszerzői vélemény utal rá, hogy a német himnusz erőteljes hatása figyelhető meg az Erkel Ferenc által szerezett magyar himnusz dallamában.
  
 

  

Vége a hétnek, vége augusztus hónapnak, vége a múló heti rövid kánikulának.
Egy hidegfrontocska szelídítette meg a hétközbeni forróságot.
Jóságos esővel permetezte be tikkadt földjeinket. 
Úgy viselkedett, mint a fogatlan oroszlán, amelyik még mordul egyet-kettőt, de már nem igazán veszélyes, sőt mi több, érzi közeli vesztét. Azért említem, mert dörgött és villámlott egyet-kettőt, majd gyorsan abbahagyta, és csak esett a sivatagos országunknak egyre kedvesebb eső. 
A mai reggel rásegített a tegnap elkezdett hangulatra.
Nemcsak kánikulára nem ébredtünk, hanem épp ellenkezőleg: Köd ülte meg a tájat.
Ezek határozott jelzések.
Vége a nyárnak.
Jön még a vénasszonyok nyara (mondják még indiánnyárnak és öregasszonyok nyarának is), de az erőteljes hőség immár valószínűtlen. Ugyanis a nappalok ideje is egyre kevesbedik.
Nekem megnyugtató az időjárás ilyeténképpen való megváltozása. A dagadtak fellélegezhetnek, nem kerüli őket a hőguta réme.
***
Csábító ajánlattal kecsegtet a Tinta könyvkiadó. Grétsy László Nyelvi játékaink negykönyve egy ideje 20% kedvezménnyel kapható.
Így se olcsó, de hát egyszer élünk! 
Egyelőre szemezgetek vele, de eltökéltem: megveszem.
Hogy miért? Mert szeretem a rejtvényeket.
Játszom a szavakkal.
Pl. adva egy havi sajtótermék, az ADOREMUS.
Kis jóakarattal visszafelé olvasva SUMÉR ÓDA,
de odafelé is átalakítható: ADÓRÉM, ÚSSZ! [ti. el innen]

Kapta, hát adta, így én is kaptam, én is adom.
Azt hiszem, felkötöm magam... Persze, csak ha minden kötél szakad.
Ügyes.
Ölni tudnék egy Béke Nobel-díjért!
Van már, aki ölt, és megkapta.
Zavard össze a világot: mosolyogj hétfőn!
Aki tudja, mi a Blaumontag, annak nem kell magyarázni.
Ha a munkavégzés olyan egészséges, miért nem a betegekkel csináltatják?
Talán attól félnek, hogy megfertőzi őket a munkaszeretet.
Az italt elhagyni jó dolog. Sokkal rosszabb, ha már nem emlékszel, hol hagytad el.
A pia három dologra jó. Feledékenységre, örömöt szerzésre… a harmadikat elfelejtettem.
 Azt mondják, a férfiak állandóan a szexre gondolnak.
Ez nem igaz, sokszor jut eszükbe a sör is. Ez se igaz, a focimeccsek is foglalkoztatják őket.
Ne köpködj a sivatagban! Még szükséged lehet rá.
Ez igaz lehet, bár sok esélyt nem ad.
Egyetlen atombomba tönkreteheti az egész napodat.
Még ha csak egy napodat tenné tönkre.     
A nejem szerint túl kíváncsi vagyok. Legalábbis folyton erről írogat a naplójában.
… Amivel vádolsz, nem igaz. Ő a kíváncsi, nem én!!!
Már majdnem megvettem a „Pozitív gondolkodás előnyei" című könyvet, de aztán arra gondoltam, ugyan mire lenne jó.
Éljen a realizmus, a pesszimisták látásmódja!
Csak a hangom miatt nem lettem énekes.
Pedig Carusót is helyettesíthetted volna. Meghalhattál volna helyette.
A nők szeretik az egyszerű dolgokat az életben, így a férfiakat is.
Ez a mi szerencsénk üresdoboz tulajdonosoknak.
A feleségemmel mindig fogjuk egymás kezét. Ha elengedem, rögtön vásárol valamit...
Honnan ismered őket (a nőket)?

Most tudatosult bennem, hogy a bogáncs vörös virága megteremékenyülve fehér ezüst ecsethez hasonló szőröket sorakoztat, hogy aztán a szél elfújja tízezerszámra őket.
A fehér valamik kinyílnak, és gömbsugarak módján képeznek pehelykönnyű alakzatot, melynek a közepében a mag tartózkodik.
Ha a szél felkap egy ilyen semmi könnyű gömböcskét, magával ragadja és kedve szerint fújja.
Valamikor lefotóztam ezt a leheletfinom termést, de hát fotók tízezrei közül kellene tudni előhalászni.
Ma kint ülök az erkélyen a pörkölő napon.
Enyhe szél fúj.
Arra lettem figyelmes, hogy felkap a szellő a földről egy ilyen bogáncsgömböcskét.
Szárnyára veszi, és viszi magával rendületlenül.
Belekerül egy dugóhúzó formába, és cirkulál egy darabig. Jól követhetem a nyomát, mert a falombok sötétzöldje erős kontrasztban állnak a napon vakító fehér csomagocskával.
Most felkapja a szél és a lombok fölé repíti.
Megszűnik a kontraszt.
A gömböcske belesimul a levegő színtelen fehérségébe, hogy örökre eltűnjön a szemem elől.
A jelenség nekem Krisztus feltámadását idézi.
A bibliai szöveg szerint felment a mennybe. Az ókor felfogása szerint a földünk lapos valami, ami „felett” helyezkedik el az égboltozat. Oda emelkedett volna Jézus.
Mióta ismert, hogy a föld gömbölyű, és körös-körül veszik ezt a gömböt a többi égitestek, azóta azt is lehetetlen megállapítani, hogy merre van a fölfelé. Mihez képest? A gravitációhoz? A Naphoz, a Holdhoz, a Göncölszekérhez, az Északi sarkcsillaghoz képest?
Valószínűsítem, hogy a Feltámadott fellebegett, mint aki levitál, aztán pedig eltűnt a tanítványok szeme elől, és többé már nem látták. Miként az én se a kis gömböcskémet.
Eltűnt a szemem elől, és többé már nem láttam.

F. posztjára írt kommentáromból idézek néhány gondolatot:
A könyvek árát az egekből indítják, lefölözni kívánva a várható keresletet, és azzal a hátsó gondolattal, hogy a remittendákat ezek a nagy hasznok tartják el. Kevesebb könyvet vásárolnak az emberek, mert elég magasak az árak. Viszont nálunk a kerületben, forgalmas helyeken könyvmegállóknak nevezett könyvszekrények üzemelnek. Mindenki ingyen kiveheti az érdeklődésének megfelelő kötetet, s berakhatja a számára feleslegessé váltakat. Nagyom kedvelem.
Olyan, mint egy ingyenes antikvárium.
Nagyon sok könyvet azért olvastam el, mert rábukkantam a könyvmegállóban és megtetszett valamiért. Így a kottát nem ismerő Elvis Presley hányatott életét, a zenéről mindent tudó Duke Ellington életét. De Doráti Antaltól kezdve Cziffra Györgyig sokféle életrajzzal gazdagodtam, és onnan hoztam haza a Bolondok hajóját,  Északnyugati átjárót, a Fekete kolostort és még ki tudja, hány művet.
Számos kötetet csupán azért emeltem ki, mert úgy véltem, hogy kedveskedhetek vele ismerőseimnek, barátaimnak.
Nem tudom, hogy kinek volt a világszabadalma ez a fajta könyvterjesztés, de hogy zseniális, azt igazolhatom.
Egyik hóbortom a magyarban használatos hangutánzó szavak összegereblyézése. Már 820 ilyen szót találtam.
Hóbortot írtam, mert eléggé öncélú ez a móka.   
Ma az jutott eszembe, hogy a gyerekszájnak nevezett mondásokat is össze kellene gyűjteni a családban. De hát lehet, hogy erre a gyermekeimet kellene rávenni. Hiszen ők vannak az unokák közelében. Viszont ellene szól, hogy akad épp elég feladatuk az összesen tizenegy utód felnevelésével.     
Ej, pedig milyen érdekes lenne kiegészíteni újabb adalákokkal az olyan eredetiségeket, mint  
a virsli értelmű circli,
a futballozás értelmű veszekedés a labdáért,
a fecskendő értelmű Nurofen egészségítő
a drón értelmű világ néző.
Etc, etc…

A mindenszaristáknak üzenem, hogy olyan rosszul megy nekünk, hogy az idén hat autóval érkeztünk közös nyaralásunk színhelyére. És ez még nem minden. Egy elektromos roller egészítette ki a közlekedésieszköz-arzenált.
Nem mindig volt ez így.
Valaha Nagybörzsönyt céloztuk meg apró gyermekeinkkel együtt. Csakhogy mi autó híján voltunk. A vonaton elfértünk négy gyermekünk és a mi egy hétre szóló holmijainkkal. A szörnyűség a helyközi buszon ért utol bennünket. Hőségben álltunk a buszban szardíniamódra, és igen sokáig, mert minden közbülső faluba bekanyarodott a jószág, hogy az utasokat letegye, ill. felvegye.
Kibírtuk, fiatalok voltunk.
A nyolcvanas években Kilián-telepre igyekeztünk már nagyocska gyerekeinkkel. Ez Dömsöd mellett található a Duna mellett. Ide a nagy csomagterű Wartburggal közlekedtünk. A nagy csomagtér kidudorodott volna, ha nem fémből építik, annyira megtömtük cókmókjainkkal. A két kerékpár már csak a tetőcsomagtartón fért el.
A feljegyzésből kiderül, hogy mi is az általános trendet követtük.
Legszívesebben összehajtottuk volna a lakás négy sarkát, és a nagy batyut magunkkal vittük volna. Szerencsére nincs az a személyautó, ami képes elhordozni mindezt.
Apósom mosolygott rajtunk.
Nem kell a kiruccanásokhoz sok cumót vinni – mondta. Elég egy bankókkal tömött pénztárca is. Na, ez részben hiányzott.  Csak pénztárcánk volt… de nem kitömve.
Azért minden alkalommal meg voltunk elégedve a nyaralással.
Kivonultunk szokott komfortzónánkból, és megismerkedtünk másokkal, más nézeteket vallókkal.
Hogy szerettük a hosszas kanasztapartikat!
Ma már a szabályokra is alig emlékszem: sorok, piszkos kanaszta, tiszta kanaszta. És valamiféle számolás a partik végén.  
E poszt végén még megjegyzem, hogy évtizedekkel ezelőtt egy fonyódi többszintes házban nyaraltunk, ahol konnektor csak a földszinten volt. Hosszabbító sehol, szúnyog rengeteg, szúnyogirtót meg nem lehetett kapni. Cocom-listás volt netán?  
Emlékszem a hatalmas kánikulára. A földszinten üldögéltem egy gumilapátos ventilátor (TALUX) közelében, és megjegyeztem B.-nak:
- Úgy gubbasztok itt naphosszat, mint egy vécés néni.
Jót nevetett rajta, mert volt benne valami.  

A Mickey webnaplója nem egészen napló, hiszen vannak olyan témák, amelyek nem tartoznak a nyilvánosságra. Én meg nem vagyok paparazzo, hogy felfedjek szekret dolgokat.
Inkább elmesélem, hogy ma is meglátogattuk a könyvmegállót. Ketten turkáltunk a teli polcok anyagában, és nem hoztunk el semmit.  Kétkötetes értelmezőszótárból két példány is található volt. Petőfi összes szintén két pld.-ban. Itthon is van ilyenünk.
Inkább viszünk oda könyveket mostanában, semmint hoznánk onnan.
Viszont a nap apró híre, hogy a napok óta keresett pöttyös pohár előkerült egy fotel alól.
Ott eddig csakugyan nem kerestem.
Lehet, hogy magam dugtam oda?
Nem emlékszem ilyesmire.
Pöttyös poharunk, ami elveszett, most megkerült.
Apró öröm az ilyesmi.
Ma Pcsabán jártunk, kihasználva a vakáció adta lehetőségeket.
Mi ugyan már nem járunk iskolába, de valamennyi unokánk igen.
Jóízű vendégeskedésnek voltunk alanyai.
A jövő nemzedék minden tagja növekedik, a kutyájuk úgyszintén.
Készítettem néhány fotót, hogy ne mindig csak a felhőket kapjam lencsevégre. Szépek az unokák. Muszáj elhinnetek, mert a személyiségi jogok betartása folytán fotóik közzétételétől továbbra is eltekintek.
Helyette mindig csak virágokat, érdekes valóságrészleteket, állatkákat mutatok.
Azt hiszem, ez még csak nem is bocsánatos bűn.
Inkább egyfajta gesztus.