Mickey webnaplója

Vegyes érzésekkel viseltetem közel húsz év alatt megírt több mint hétezer posztomat „lapozgatva”.
Arra nincs lelki erőm, hogy darabra elolvassam őket.
Mégis, akaratlanul is megakad a szemem némelyik bejegyzésen.
Mert egyes unokáimról szólnak,
mert közöm volt felnövekedésükhöz,
mert utólag is örülök annak, hogy megörökítettem megannyi gyerekszájat, megannyi történést, amelyeknek a felére sem emlékeztem már.
Kerek születésnapi évfordulók alkalmával is van mihez nyúlni, mert számos kedves emléket őrzök lemenőimről.
Mazsolázhatok belőlük kedvükre és kedvemre.
Persze nem ezért fogtam a posztok átfésüléséhez.
Hanem, hogy kiemeljem belőlük a versgyanús elemeket.
Ez igen fáradságos és főleg szemrontó.
Az eredménye is esetleges.
Vagy megélnek a versek, vagy sem.
Az egyharmadának átfésülése alapján mondhatom, hogy kötetnyi rigmus rejtőzik a posztokban.
Még tizenkét év anyagát kell feldolgoznom.
Ha nem lennék nyugdíjas, nem vállalkoznék erre a sziszifuszi munkára.
De hát sok tennivaló nincs itthon.
„Nyugodtan élhet, dolgoznak a gépek” – mondja a régi reklám.
És ez így is van.
Nekem csak a porszívó szívófejét kell a padlóra irányítani, és végigvonszolni a ketyerét a lakáson.
A szívás nem az én feladatom.
Vagy igen?

Gyerekkorunk egyik játéka a „Mi változás történt?” volt.
A társaság egyik tagja kiment a szobából, a bent maradtak egy tárgyat elmozdítottak eredeti helyéről.
A visszahívottnak ki kellett találni, melyik tárgy az elmozdított.
A mi változás történt játék nálunk élesben ment a héten.
Erkélyünk korhadt faléceit kicserélték, az egészet újrafestették sötétbarnára.
Ezért alkalmilag leszereltük a virágládák konzolját.
Az is változás, hogy a régi csavarozógép helyett újat rendelt T.
Meg is érkezett.
Működik.
Bosch.
Az is változás, hogy a megrendelt Oriflame parfüm is megérkezett.
Az is változás, hogy három szoba négy függönyét lekapkodtuk.
Rájuk fért már a mosás.
Zömmel én szabadítottam ki a csipeszek fogságából a fírhangokat és vissza.
Nem evett le a fene a létráról.
Tehát ebben nincs változás.
Az is változás, hogy a mosóautomata minden függönnyel elsétált a fürdőszoba kijárata felé.
Úgy kellett visszatessékelni minden alkalommal.
Holnapra is tervezek változást.
Néhány ablakot meg kellene szabadítani a szaharai homoktól és egyéb rátapadt szutyoktól.
Azután  félő, hogy a meteorológusok jóslata szerint kitör a kánikula, ami miatt nem lenne ínyemre az ablakpucoválás.   

Értesítés érkezett BJ gimnáziumi osztálytársunk temetéséről. RIP. Urnatemetés lesz. Tehát  hamvainak adják meg a végtisztességet. Osztálytársam Sch J. Pap lett. Gondviselésszerű (nincsnek véletlenek), hogy ő a plébánosunk. Ma a misén közvetlenül előttem állva beszélt.
Az jutott eszembe, hogy ha másképp alakultak volna életsorsaink, lehetne az ő temetése, vagy éppenséggel az enyém. A fél osztály már odaát van.
Kinek mi jutott osztályrészül.
Hogy még meddig élünk, éppúgy nem tudom, mint hogy egészségi állapotunk hogyan fog alakulni hátra lévő életünkben.  
Emlékszem pater BA. jezsuitára, aki gyakran mondogatta, hogy mi az a három év, ami neki még hátra van. Tévedett. Kb. tizenöt éve volt még hátra.
Magam el nem képzeltem, hogy megérem az ezredfordulót.  Mi az, hogy megértem! Azóta negyed évszázad telt el!
Valamelyik pápának (XXIII. János?) kívánták, hogy éljen 100 évig, mire ő a szokott humorával megjegyezte, maguk csak ne gördítsenek akadályt az Isten kegyelmének.
Hát ez az.
Hodie mihi, cras tibi. Fordítása: Ma nekem, holnap neked. 
Ferdítése: Hozd ide nekem, frászt neked!
Elhatároztam, hogy egyszer végiglapozom blogomat, hogy kiszűrjem a posztokból a versgyanús bejegyzéseket. Nem azért hogy kiadjam, hanem azért, hogy bebizonyítsam: országunk a tízmillió költők országa.
Arra gondoltam, hogy van belőlük egy kötetre való.
( A kikeresgetés  meglehet, hogy fáradságosabb munka, mint maga  verselés.)
Miközben szemezgetem az írásokat, azzal találom szemben magamat, hogy legalább ugyanennyi poénos sztori és vicc lapul meg a posztokban.
Lehet, hogy mások jó kedvre derítésének több értelme volna, mint a rímekbe szedett, vagy csak gondolatritmust hordozó sorok összegereblyézése.
Egyelőre mégis kitartok eredeti elképzelésem mellett.

Nagy-nagy kitartással végigolvastam Albert Goldman 600 oldalas könyvét, amely igazából Elvis Presley monográfijának tekinthető. A
fiú igen szélsőséges fazon volt: mama kedvence, papa reklámja.
Túlságosan is anyás, elkényeztetett akarnok, aki alapjában véve egy jó orgánumú tehetséges, de kottát nem ismerő slágerénekes.
Gospel-kóristaként indul, majd a korabeli stílust utánzó éneklési módjával berobban a könnyűzenei élet forgatagába. Hamar mellé szegődik a minden hájjal megkent Tom Parker ezredes, aki menedzsereként hatalmasat kaszál az általa megkötött szerződéseken.
Presley pedig az a kárókatona, akit befog pénzhalásztatra menedzsere.
Párhuzamos karriert fut be Elvis énekesként és filmszínészként.
Utóbbiban szeretne jeleskedni, de kevés hozzá az ő tehetsége.
Azért nyomorognia nem kell.
Az ő lemezei fogynak el először milliós pld.-ban.
Presley az élvezetek sajátos formáit választja: kukkoló lesz.
Az alig öltözött nőkön legelteti a szemét, no meg betegesen szeret enni.
Éjszaka a tévét vagy a mozifilmeket nézi. Majd kábító hatású gyógyszerekhez fordul. Hol belövi magát, hol altatókkal él.
Priscillát feleségül veszi, egy lányuk születik. Majd elválik. A második feleségétől (Linda) azt várja, hogy anyja helyett anyja legyen. Ő meg gőgicsélhessen az ölében csecsemő módra. Harmadszorra már csak tervezi a házasságot. A fürdőszobájában felbukik és életét veszti.
Százezrek kísérik a temetőbe. Egy figyelmetlen sofőr a gyászolók közé hajt. Három ember halálát okozza. Parker ezredes Elvis halálában is üzletet lát, meg is ragadja, és miliárd pld.-ban forgalmaz Elvis szuveníreket, pólókat.
Goldman könyve nagyon részletező, olvasmányos, és alighanem bőven elég arra, hogy megmutassa az amerikai bálvány igazi arcát az olvasónak.  

Úgy látszik, nem változtam a tekintetben, hogy az ágy hajnalban kidob, és nem kívánkozom bele vissza. Annak ellenére sem, hogy 23 óráig meccset néztem, ahogy a  horvátok (köztük a tapasztalt „öreg”: Modric) megküzdenek a szépen focizó csehekkel. Utóbbiaknak pechük is volt, mert a horvátok 5:1-re megverték őket. Nem láttam ekkora különbséget a két csapat között.
A másik meccset a belgák nyerték a wales-iek ellen 4:3-ra. Borítékolni lehetett az eredményt. Meglepett, hogy milyen jó gárda a velszieké. Sokáig 3:3 volt az állás.
Max. hat órát alhattam, de sőt, kevesebb volt az annál.
Délelőtti olvasásomból felpattantam vérnyomást mérni, mert az orvosnő arra kárhoztatott.
A magasabb számot írom ide: 157.
Ha kivárom az öt perc nyugalmi állapotot, még kevesebbet mértem volna.
Tetszik a trendje, de nem tetszik az indulása.
Nem szeretem, ha ráfúj a mérő, pláne ha ezt többször is megteszi.
Megígérem, soha többé nem foglalkozom posztomban a vérnyomásommal.
Azért ide írom: az alsó értékek bőven 100 alatt maradtak, és ez megnyugtató.
A FB-on rövid videót láttam Balás Béla és Somogyi Sándor jubilánsok miséjéről. A papság bevonulását filmezték. A Regnum papjaiból sokan megtisztelték jelenlétükkel az alkalmat, de jelen volt Varga Laci is, Balás püspök utódja.
Holnap 18 órakor kezdődik a Herminamezői templomban a hasonló ünnepi liturgia.
Lehet, hogy sokan lesznek, de hát jó nagy is az a templom.
Isten oltalmazza és éltesse a jubilánsokat!
 
 

„Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan együtt voltak. Egyszerre olyan zúgás támadt az égből, mintha csak heves szélvész közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol ültek. Majd lángnyelvek jelentek meg nekik szétoszolva, és leereszkedtek mindegyikükre. Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és különböző nyelveken kezdtek beszélni, úgy ahogy a Lélek szólásra indította őket.
   Ez idő tájt vallásos férfiak tartózkodtak Jeruzsálemben, az ég alatt minden népből. Amikor ez a zúgás támadt, nagy tömeg verődött össze. Nagy volt a megdöbbenés, mert mindenki a saját nyelvén hallotta, amint beszéltek. Nagy meglepetésükben csodálkozva kérdezgették: „Hát nem mind galileaiak, akik ott beszélnek? Hogyan hallja hát őket mindegyikünk a saját anyanyelvén? 
Mi pártusok,
médek,
elamiták
Mezopotámiának,
Júdeának,
Kappadóciának,
Pontusznak,
Ázsiának, 
Frígiának,
Pamfiliának,
Egyiptomnak és
Líbia
Cirene körüli részének lakói, a
Rómából való zarándokok, zsidók és prozeliták, 
krétaiak és
arabok: halljuk, hogy a mi nyelvünkön hirdetik Isten nagy tetteit.” Csodálkoztak, és ezt kérdezgették egymástól: „Mi lehet ez?” Mások gúnyosan megjegyezték: „Teleitták magukat édes borral”. (Apcsel 2,1skk.)
Ha jól számolom, tizenhat idegen nációt sorol a történet.  És mindenki a saját nyelvén értette az elmondottakat. Mivel Júdás már nincs, az alig tucat tanítvány beszéli ezeket a nyelveket. Hozzáteszem, hogy a tanítványok jó része analfabéta volt. Ez áll ugyanis az Apostolok cselekedeteiben: „Amikor látták [a főtanács tagjai] Péter és János bátorságát, és megtudták, hogy írástudatlan és tanulatlan emberek, igen elcsodálkoztak… ( Apcsel 4,13)
Hihetőleg a többi tanítvány se volt képzett prédikátor.
NB. Szent Pál megjegyzi: „Isten azokat választotta, akiket ez a világ bolondoknak tart, hogy ezáltal megszégyenítse a bölcseket. Azokat választotta, akiket a világ gyengének tekint, hogy megszégyenítse azokat, akiket erősnek tartanak.” (1Kor, 1,27.28)
Ez az egyház 2000 évese története során számtalanszor beigazolódott (pl. Fatima: három pásztorgyerek).
A nyelveken való megszólalás sem lehetett a sajátjuk. Nem is volt az. A Lélek beszélt belőlük, ahogyan azt Jézus korábban megjövendölte.
Így fordulhatott elő, hogy szabatosan képesek voltak elmagyarázni térítő mondanivalójukat olyan nyelveken, amelyeket nem is ismertek. A történtek feljegyzője, Lukács, az orvos-evangelista megjegyzi, hogy „aznap mintegy háromezer lélek megtért”.
Az isteni beavatkozás esete.

I. húgomtól kaptam egy évkönyvet, A Bp.-i piarista Gimn. évkönyvei közül az 1965–1970-es kötetet.
A mi évfolyamunk tehát már nem szerepel benne. Ketten közülünk ugyan igen, akik pótérettségit téve kerültek az évkönyvbe.
A tanáraink bőven jelen vannak benne, s azt hiszem, kivétel nélkül.
A piarista iskola jelvényét osztályfőnököm, Vízvári László tervezte és készítette. Ő méltán népszerű volt a tévénézők előtt. Ő volt a marionett stílusú Astra Bábegyüttes vezetője.
Az iskola minden évben elkészítette évkönyvét, írógépen. Kiadásukra csak 1992-től adódott lehetősége.  
A mi időnkben Balogh Ferenc volt igazgató, Albert István tartományfőnök.
Számos szakkör gazdagította az ismeretszerzési lehetőségeinket. Nem fogom itt felsorolni őket. Inkább azokat az ismerősöket emlegetem, akikre ráismerek a tablókon, akikhez személyes kapcsolatom volt. Ezzel bizonyítom, hogy milyen kis ország a miénk.
Először Horváth Bandi nevével találkoztam, aki szavalóversenyen díjat kapott. Bandi tehetséges grafikus. Egyik pasztellképét nekünk ajándékozta. Együtt járt Gromon Andrással, aki pap lett, majd el kellett hagynia a papi pályát, mert tagadta és hirdette, hogy nincs feltámadás. Szintén osztálytársa volt Somkúti Tamás. Vele együtt énekeltem a Mátyás-templom jórusában.
Esterházy Péter jó tanuló volt. Író lett. Többször láttam a szigligeti strandon. Nem véletlenül. Valaha az alkotóház a családjuké volt. Kétszer feltűnt VIP-betegként a Margit kórházan, ahol engem VIPtelen beteget is kezeltek. Hamza István talán Hamza Ákos öccse. Ákos ugyanúgy a Miniszterelnöki Sajtóirodán dolgozott Antall-időkben, mint én. Autóbaleset áldozata lett családostul.
Kemenes Gábor regnumi pap. Máig kapcsolatban állunk egymással.      
Rális János regnumi civil. Kedves ismerősöm, barátomnak tekinthetem.
Folytathatnám a sort, de nem teszem, már csak Felsővályi Ákosról jegyzem meg, hogy az USA-ban élő valaki. Könyvtárnyi anyagot dolgoztatott fel digitális formában, ezzel létrehozva a Pázmány Péter Katolikus Egyetem digitális könyvtárát, amelyben nagy mennyiségű irodalom található. PPEK beírása után válik hozzáférhetővé a könyvlista. Ő kért fel engem, hogy a piarista emlékkönyvbe (A bravúr kötelező) szerepeljek egy írásommal (Prohászka és a Regnum).
Megtettem.   
Mindez immár történelem.
 

Eltűnt a mai posztom írás közben.
Ne kérdezd, hogy melyik gombot nyomtam meg.
Eltűnt.
Korábban a gép újraindításakor adott egy sanszot az el nem mentett szövegek helyreállítására. De megszűnt a jó világ. Megszűnt ez a felkínált lehetőség.
Ne kérdezd, hogy tűnhetett el, ha létezett.
Nem tudom.
Talán nem volt kívánatos, hogy egészségi állapotomat megosszam az olvasókkal.
Csóválom a fejemet, mert segíthetek másokon tapasztalataim megosztásával. De hát ha a fátum így hozta, ám legyen.
Vannak kopásaim.
Kinek nincsenek? (Nekik is vannak, csak nem tudnak róluk. Lehet, hogy kellemesebb állapot az a fajta információhiány?)
Rövid leszek.
Most diétára vagyok fogva, de nem paleo-ketogénre, hanem ellenkezőleg, fehérjeszegényre. Sót kerülő étrendre, amely lehetőleg kerüli a szénhidrátokat is. Sok folyadékra vagyok ítélve, és abbahagyatták a vízhajtó szedését. (Nem én találtam ki, hogy az jó nekem.)   
Így jár, aki elmegy laborvizsgálatra. A vérképe spicliskedik állapotáról, és minden adata bekerül az elektronikus nagykönyvbe. Ettől kezdve nincs megállás. Egyik orvos adja a másiknak, a kontrollokra visszarendelések behálózzák életét, és nincs cége.
Vagy ha igen, akkor abszolúte vége van.
***
Sokkal érdekesebb téma, hogy megkaptam a volt alma materem évkönyvét. Lesz mit tanulmányozni benne. Diáktársak, barátok, ismerősök viselt dolgai, késztetései. A piarista rend feszültséges működése a szocializmus idején. Iskolai ünnepély a NOSZF évfordulója alkalmából. Hazánk felszabadulásának 25. évfordulóján iskolai ünnepély.

Korzenszky perjel jegyzeteiből szemezgetek még.
- Szeptember 28. Czupy Éva jelent meg Münchenből a vajdasági Pax Romanán.
Őt 1991-ben személyesen meglátogattam V. P. barátommal München melletti otthonában.
- A tájnyelvről: Erdőkürtön 1965-ben KR. a búcsú szónoka. Az ünnepi ebéd 7-8 fogásból állt. Ő kettőt tudott megenni belőlük. Meg is kapta a magáét: „Nem hittük volná, hogy ilyen hitvány pápocskót küldenek nekünk. Ázt gondoltuk, áz jön, áki tavvaly vót…”
Bírom a tájnyelvű leírásokat. Utolérhetetlen zamatjuk van. Isten áldja meg azt, aki összesöpöri, kötetekbe gyűjti a vonatkozó anyagot.
- Azt írja: Nyomasztó az álmom. Nincs meg a fehér autó. Keresem mindenütt. Rohanok föl-alá, mélygarázsok emeletein, hosszú utcákon, kereszteződésekben, alagútban: nincs… Kimerülten ébredek.
A minap jegyeztem meg, hogy nekem visszatérő álmom a kocsink eltűnése. 2006-ban fogalmaztam meg, hogy már háromszor álmodtam a kocsi ellopását. Hogy az azóta eltelt 19 év alatt még hányszor álmodtam, azt csak a jó Isten tudja.
- Gábor Dzsingisz helyzetértékelése: „A mai drámai belpolitikai helyzetből csak a nemzeti megegyezés vezethet ki.” Ennek lehetséges modelljeként egy új nemzeti kerekasztal létrehívását nevezte meg.
Ez a Gyurcsány időszakban hangzott el. Azóta, ha lehet, még inkább szükség lenne a csatabárd elásására. Mi hiányzik? Nincsen elég békepipa? 
- Fotóművésznek, de még fotográfusnak sem tartom magam, egyszerűen csak fotóztam, amit láttam, az embert, aki a legnagyobb titok, az élet hordozója.
A korábbi önértékeléshez képest itt visszafogottabb önkritikát gyakorol.
Kicsit az az érzésem, hogy ma az a fotóművész, aki ilyen névkártyát csináltat magának.
 Az a szakértő, aki gátlástalanul annak tekinti magát bizonyos témákban.
A fotózás kétségtelenül megtanulandó szakma.
De hogy egy fotó csak akkor művészi, ha az akadémista szempontok szerint kifogástalan, azt tagadom.
Ma igen sok jó kép készül a technika tökéletesedése folytán.
A fotózás is olyan gyakorlati mesterség, mint az írás, mint a zenélés.
Kodálynak volt igaza, aki azt hirdette: a saját ízlésünk folyamatos fejlesztésén kell munkálkodnunk. Ízlésünket kell művelnünk. Ettől lesznek alkotásaink hitelesek.   

Olvasom a 2008-as Tihanyi kalendáriumot, amit ugye Korzenszky Richárd OSB jegyez. Az évkönyv legérdekesebb része a Naplójegyzetek, amely az év eseményeit taglalja. Naplójegyzetek címen jelent meg szerkesztőségünk jóvoltából Prohászka Soliloquiája, Déry Tibor Napok hordaléka sem más, mint időskori naplójegyzetei, és igazából saját blogom is ide soroltatik.
A tihanyi perjel jó tollú író, azonkívül tehetséges fotós is. Mindkét tulajdonsága miatt tüntetem ki érdeklődésemmel.
Mit is olvasok a Naplójegyzetekben?
- Január 14. Ismét itt van a Tardy házaspár. A szentmisén Magdi szépen énekel, Laci kíséri orgonán… Amit ők tudnak, azzal teljesebbé tették az ünneplésünket. A Mátyás-templom 400 éves kórusa és negyven éve ott szolgáló Tardy László Magyar örökség Díjat kapott.
Közöm. (Mi meg az ifjúsági kórusa voltunk évekig.)
- Február 12. A mai nappal vezették be az országban a vizitdíjat. Orvosok, betegek nem kis felháborodására. Kóka János gazd. min. pedig megy a bécsi operába a partnerével együtt. A belépő kb. 20 millió ft. Mi pedig nem kaptunk a felújításra két éve egyetlen fillért sem!
Közöm. Megszenvedtük a balos kormány népnyomorítását. Hála Istennek, immár történelem.
- Március 15. Tüntetések Budapesten, tömegoszltatás a belvárosban, igazi cirkusz ismét. … A rendőri túlerő vízágyúval, személytelenül söpri el a tüntetőket az utcákról Bp-en.
Közöm. A kabinet a marxista tételnek megfelelően elnyomó szervezetként működött. Róluk jegyezte meg M. Thatcher, angol min. elnök, hogy „A szocialistákkal az a baj, hogy mindig kifogynak a más pénzéből!”
- Azon tűnődöm, hogyan lehetne lazítani, lassítani, értelmesebben dolgozni. Horgászni kellene… Csendben lenni. Olvasni, írni. Ezeken néha én is el-eltűnődöm. Azért naponta próbálok olvasni, írni.
- Július 11. Kíváncsian töltöm le a fotókat a számítógépre, s kezdek örülni: vannak valóban egyedülállóan szép felvételeim.
Meglepett korrekt önérzete. Egyebekben tényleg kiállításra való minőségű fotói vannak. Csak remélem, hogy sajátjaim között is akadnak hasonlók.    
- Aug. 1. Említi, hogy Hedvig nővérnek vasfogadalma van.
Micsodája? – ágaskodik bennem a szavakon lovagló. Vasfogad alma? – kérdezhetném a szavakat meglovagolva.
- Flóriána nővér a perjel diákkorában hegesztőpisztollyal dolgozott a gimnáziumban, s javította a lyukas fűtőtesteket. A Stefi néni pedig tudott beszélni a tyúkok, libák nyelvén.
Annak idején nem működhettek nyilvánosan a rendek. Olvastam olyan jezsuita testvérről is, aki a sertésekkel és a kutyákkal megértette magát. Szót fogadtak neki.
- Aug. 23. Egerbe indul, ahol találkozik Kutas Attila vásárosdombói plébánossal, aki az egyik lelke a szentjánosbogár-tábornak. A tábor jezsuita kezdeményezés. Egy időben családunk is érintett volt létezésében. A vásárosdombói lelkész pedig koncelebrált saját fiunk esküvőjén Szombathelyen.