Mickey webnaplója

Hogy igazak-e az anekdoták, nem szavatolja senki. Mindenesetre valamiféleképpen jellemzők azokra, akiknek a nevéhez kötik őket.
Jöjjenek most Mozart-anekdoták.
* Apja súlyos torokbetegsége miatt vidéki házat kellett bérelnünk Chelsea-ben, London külső részén – emlékezik vissza Maria Anna Mozart. Amíg életveszélyes állapotban volt, nem használhattuk a zongorát. Hogy addig is elfoglalja magát, az akkor nyolc éves Wolfgang megírta első szimfóniáját (K. 16) – fejben és teljes zenekarra.
* Pichler írónő írja:
Amikor a Figaro C-dúr áriáját zongoráztam az első felvonásból, a nálunk vendégeskedő Mozart mögém állt. Tetszhetett neki a játékom, mert énekelni kezdte a szöveget, és közben a vállamon ütötte a ritmust. Hirtelen fogott egy széket, mellém ült, és megkért, hogy játsszam tovább a basszus szólamot, ő pedig olyan gyönyörűséges változatokat rögtönzött a témára, hogy mindannyiunknak elállt a lélegzete. Aztán egyszer csak megunta, felpattant, és a szokott bolondos modorában asztalokat és székeket ugrott át, macskaként nyávogott, és mint egy neveletlen kölyök úgy hányta a bukfenceket.
*Beethoven és Cramer együtt sétált, és meghallotta, hogy a közelben valaki Mozart C-moll zongoraversenyét  (K.491) játssza. Beethoven megállt és társa figyelmét a mű végén elhangzó rendkívül egyszerű, de csodaszép dallamra irányítva felsóhajtott:
- Cramer, Cramer! Mi sose leszünk képesek ilyesmire!
* A haldokló Salieri kinyilvánította, hogy a híresztelések ellenére sem mérgezte meg Mozartot. Az viszont tagadhatatlan, hogy sokszor mondott elmarasztaló véleményt riválisáról.
Még megjegyzem, amit Kocsis Zoltán fejtett ki egy interjúban Mozart zongoradarabjainak előadásáról. Mint mondta, a pianisták nem szeretnek Mozartot játszani, mert darabjaiban minden a helyén van. Az interpretátor vagy hűségesen lejátssza a művet, s akkor az érdem Mozarté, vagy megpróbálkozik különféle manírokkal élni, s akkor az lesz a veszte.
A tökéletes művet csak elrontani lehet, érdemben semmit sem lehet hozzátenni.
 

Az anekdoták olyan rövid történetek, amelyeknek valamiféle csattanója illenék lenni. Sikerüket többnyire az adja meg (fokozza), hogy neves emberek szájába adják a sztorikat.
Kaptam egy vaskos kötetet szülinapom okán: A komolyzene anekdotakincse. Ebből szemezgetek, s bízvást még máskor is meg fogom tenni.
* G. Fauré tudatában volt beosztása méltóságának. Mindennap taxival érkezett a konzervatórium elé, melyet az előző metróállomáson fogadott fel.
Ez a megoldás ma is előfordul. Tipikus úrhatnám manőver. Vö. Fent az ernyő, nincsen kas (közmondás).
* Caruso a végletekig elnyújtotta áriáit: „Chgi son? Chi son?” [ki vagyok?] énekelte lassan. „Sei un imbecile!” [hülye vagy] vágta ré Puccini, általános derültség közepette. (Hogy szólna ez az anekdota Caruso és Puccini nélkül?)
* Geraldine Farrar – akivel szenvedélyes viszonya volt Toscanininek, egy Puccini-áriát nem egészen kotta szerint énekelt. Amikor Toscanini megállította és lehordta, a szoprán így védekezett:
- Maestro, én kérem, ne feledje, én az opera csillaga vagyok.
- Akkor az égben a helye – csattant fel Toscanini.
(Nem túlságos, csak meglehetős)
* Busoni találós kérdése:
Mi a különbség Godowski és a gépzongora között?
- Godowski tízszer gyorsabban, a pianola tízszer annyi érzéssel tud játszani. (Ez frappáns)
* Max Reger olyan ihletetten játszotta Schubert Pisztráng-ötösének  zongoraszólamát, hogy egyik hölgyrajongója hálából friss pisztrángot küldött neki. Reger köszönőlevelében tudatta vele a következő koncertje időpontját, és hogy a műsor: Haydn Ökör-menüettje lesz. (Na, ilyen egy tipikus anekdota.)
* Egy müncheni lap lesújtó kritikájára így válaszolt Reger a szerzőnek:
„Lakásom legkisebb helyiségében ülök. Előttem az ön kritiája. Még egy pillanat, és mögöttem lesz. (A vándoranekdoták gyöngyszeme: Én Karinthyval is olvastam már.)
* Amikor a szoprán Francesca Cuzzoni nem akarta elénekelni az Ottone Falsa imagine kezdetű áriáját, Händel ezt mondta neki:
Tisztában vagyok vele, hogy maga igazi női ördög, de meg fogja látni, hogy én meg Belzebub vagyok, a fő ördög.
Azzal a derekánál fogva felemelte, és közölte vele, hogy ha még egy szót szól, kihajítja az ablakon. [Valaha ez volt Németország egyes részeinek a bűnözők vallatásának az egyik módszere.] (Nekünk Tardy László karnagy mesélte anno.)
 

Hála Istennek, megértem a hetvennyolcadik életévemet. P. Nemeshegyi megfogalmazása szerint ez, ha nem is érdem, de teljesítmény.
Úgy kell hát elfogadni.
József Attila azt írta: harminckét évem elszelelt.
Mit írjak én? Jelentem, hetvennyolc évem – sutty – elszelelt…! Az ám, hazám. 
Akárhány évet él meg az ember, mind gyorsan elszelel.
Esküszöm, hogy nem régi prózáimat kerestem tegnap, hanem egy saját dizájnt.
Én alkottam: Az I betű kivételével a DACIA szó mindegyike egy-egy félkör. Le is fotóztam 2016-ban. Ma pedig egy Dacia-hirdetésen akadt meg a szemem, ami ugyanezen stílusjegyek mentén készült, csak szögletes kivitelben. A FB-ra felpakolom mindkettő képet.
***
De ha már régi kéziratokban turkáltam, örömmel állapítottam meg, hogy valamikor egészen jól írtam. Kicsit sajnálom, hogy a fiókomban maradtak ezek a hosszabb-rövidebb írások, kicsit meg örülök neki, hogy a kiadás és szerkesztés, továbbá az ezekkel járó anyagiak végül is nem rongáltak meg engem.
Egy gonddal kevesebb. Nem kívántam belebocsátkozni abba a hamis érzésbe, hogy tudniillik miért nem fogy gyorsabban a könyvem, miért vesznek az emberek egyáltalán olyan kötetet, amelyet nem én írtam.
23-án a prédikációban elhangzott, hogy semmiféle vacakot nem viszünk át a másvilágra. Hát persze, hogy nem. Itt marad minden ingó és ingatlan dolog, s az enyészeté lesz. Ezerszer különb világ fogad majd odaát, teljes szellemi gazdagsággal, sok-sok dimenzióval. Ami meg itt marad, azért nem olyan kár.
***
Még messze volt az idő, hogy belépjünk az EU-ba, amikor onnan előadók érkeztek, hogy ráhangoljanak bennünket a közösségben ránk váró szépségekre. Egy szó ragadt meg bennem, amit azóta is többnyire az EU vezetőinek a szájából hallok: eltökélt szándékunk. Nekem ez éppoly durva kijelentés, mint a magyar parlamentben elhangzó követeljük szó.
Mindkettő arra céloz, hogy a szónok nem tűr ellentmondást. Szerencse, hogy nem eszik olyan forrón a kását, ahogy tálalják. Azt mondanám az erőszakoskodóknak, hogy hátrább az agarakkal.
Nem csak egy út vezet a hegytetőre.
***
A nap szóvicce:
Vendég: A SZÁMLÁT!
Fő úr: Ügyes! Nekem csak a szemem.
***
Ma reggel a parkban nálunk láttam egy mókust. Gyorsabban kapaszkodott fölfelé, mint ahogy én futok vízszintes terepen.
***
Muszáj folytatnom. Egykori telefonközpontosunk rímfaragásából idézek:
„Ünnepi dalomat zengem, a jó Isten éltessen engem! … Ti pedig mondjátok: Ácsi! Éljen soká Jóska bácsi!

Reggel mise. Értem ajánlja fel egykori osztálytársam, aki pap. Nem kértük tőle, de ő emlékezett rá. Nem régen, csupán 78 éve születtem. No, nem ma. Holnap. A FB felöklendezi a különféle években, de a dátum szerint felpakolt képeimet. Talán nem mindet, de elég sokat. Látom ám, hogy az említett pap 8 éve egy bronzfeszületet adott nekem ajándékba, egy 9. sz.-i sírból előkerülő feszület másolatát. Falra tettem, lefotóztam. Hát persze, hogy 8 éve. Akkor voltam 70.
***
Ma Pio atya emléknapja van. Tőle ered, hogy a magyarok még valami nagyot tesznek, ami Európának hasznára lesz. Sokszor gondoltam rá, kiről beszél, mit fog tenni, akire büszkéknek kell lennünk. Úgy tudom, mások is találgatják.
***
Csurka novelláskötetét olvasom. Ilyet eddig soha nem tettem. Odaérek az olvasásban, hogy az öregasszony átszól a túloldalon söprögető utcaseprő kollégájának:
- Talált valamit?
- Ja.
- Mit?
- Egy öngyújtót.
- Ezt a piszok szerencsét!... Nekem nem tud ilyen piszok szerencsém lenni.
Mire ide érek, megelevenedik bennem egy kb. húsz éve látott tévéjáték azonos jelenete. A női utcaseprőt Gobbi Hilda alakította.
Nem tudtam, hogy amit látok a képernyőn, az egy Csurka-novella megelevenítése. (A járdaszegély mellett)
***
Annak idején apám megállapította, hogy sok mindent találok. Hogy van ez? – kérdezte. Én sose találok semmit, te meg…
Akkor nem válaszoltam neki, később rájöttem az okára. Lefelé lóg a fejem. Így mindent látok, ami az orrom elé kerül. Egyszer találtam 10 000 ft-ot a Pasaréti téren, máskor ugyanott 2000 ft-os bankót. Utóbbit odaadtam a Prohászka-alapítvány javára.  
Még érdekesebb történt velem a 70-es évek elején.
Szürkült.
A Duna-part felől indultam a Várba énekpróbára.
Fújt a szél a mellékutcában, ahol egy benzinkút is működött.
A szél a macskaköves úton pörgetett egy százforintost.
Nagyon megörültem neki.
Akkoriban baka voltam.
Sokat ért akkor a legnagyobb címlet.  
 

Tudjuk a régi kabaréból, hogy lassan „elmúla a húsvét, de nem múla el a bájgli”
Ennek mai változata: Lassan-lassan elmúla az árvíz, de nem múla el a milliónyi homokzsák.
Hogy mi lesz a sorsuk, T.-t napok óta foglalkoztatja.
Utánajártam a dolognak.
A Google jóvoltából megtudtam, hogy „a nedves, átázott homokzsákok szennyezettek, tartalmuk fertőzésforrást jelenthet, ezért szükséges a körültekintő kezelésük. A zsákokból a homokot száraz talajra ürítik ki, lehetőség szerint olyan területre, amit víz nem áztatott át. Az így összegyűjtött homok építkezésekhez felhasználható. A zsákokat szintén száraz helyre kell összehordani, a kiürített, száraz homokzsákok hulladék és építési törmelék gyűjtésére, illetve más hasonló célokra felhasználhatók. Ugyanakkor élelmiszerek (pl. burgonya, zöldség, alma) gyűjtésére, tárolására tilos alkalmazni a kiürített homokzsákokat.”
Csak remélni lehet, hogy az építkezések képesek felvenni a tömérdek használt zsákot.
Hajrá, építőipar!
***
Közös blogunk témája a lemondás.
Majd írok róla.
Addig csak a valaha bedobott szójátékomat húzom elő: 
Hogy Gyurcsány Ferenc lemond-e, nem tudja még a Le Monde.
Jut eszembe: a lemondás ellentéte a felmondás.
Ez szokott sűrűbben előfordulni.
Aktív koromban többféle módon szűnhetett meg az ember munkaviszonya egy cégnél. Áthelyezéssel, felmondással, azonnali elbocsátással, fegyelmivel, nyugdíjazással.
A sajtó ma közönségesebben fogalmaz. A valamirevaló dolgozókat nemes egyszerűséggel kirúgják, jobb esetben lapátra teszik.

Olvasom:
János bácsi megkérdezte a falubéli paptól, aki fiatal, tudós ember volt: Mondja már, mit lehet csinálni ilyenkor a hosszú téli estéken? Mert hát az unalom... meg nem szeretnék egész este iszogatni. - Olvassanak, János bácsi! – volt a válasz.
Mire föl János bácsi:
- Minek olvassak? Tudok én olvasni...!
[érthető?]
                                           (in: Országút)
***
Az iskola valami nagyon furcsa hazugság-élményt közvetít, bár senki nem is gondol rá. „Én, a tanár (Korzenszky Richárd) tudom, hogy te, a diák tudod, hogy én tisztában vagyok azzal, hogy lehetetlenség megtanulnod mindazt, amit feladtam neked.  Mégis úgy teszek, mintha tudnám, hogy tudod, amit feladtam... pedig lehetetlen megbirkóznod azzal, amit megkövetelek tőled.”
[Kevés lehet az olyan tanárok száma, akik ezt nyíltan bevallják. Talán azért, mert a diákok erőfeszítése akkor sem felesleges és hiábavaló, ha nem is képesek befogadni, pláne visszaadni azt, amit azt órán hallottak vagy a tankönyvekből merítettek.]
(uo.)                                                                                                           
***
Gyűlnek a mobillal készült fotók, csak sajna a gép nem fogadja be őket. Valami megzakkant a programban, vagy a kapacitás végére értem. Segítség!!!
Még van egy dobásom. Magammal viszem a kilós kamerát. Hátha onnan elfogad újabb fotókat. Sokat nem lacafacázhatok, mert tetőzik az ár Bp-en. 
***
Ősz van már. Meg napéjegyenlőség, meg tetőzik az ár Bp-en.
Jó reggelt!

FB-válogatásból szemezgettem a szellemesebb intőkönyvi bejegyzéseket.
- Szaktanári figyelmeztetésben részesítem, mert mindig mindent jobban tud mint a tanár!
- "XY órán úgy ül mint tök a fűben."
- A fiam gólt lőtt az iskola udvarán, amivel eltalálta a tanárnőt, aki a háló nélküli kapu mögött állt.
- "Gergő kidobott az ablakon. M. néni."
- Fia az órán nyikorgott. Válasz: majd befújjuk WD40-el.
- "Tisztelt Szülő! Tájékoztatom, hogy Kristóf órán álbajuszban jelent meg.
Többszöri felszólításra vette csak le, de később újra felvette. Kérem beszélgessenek el vele!"
- A női WC-be jár, hiába figyelmeztettük!
- Nem megfelelő ruhában jelent meg az ünnepségen, ezért szóbeli figyelmeztetésben részesítem....Válasz aputól: Ha szóbeli a figyelmeztetés, mit keres az ellenőrzőben?
- Balázs az órán a szemével beszélt...ezzel zavarta a tanítást!
- "Gyermeke szünetben, beszélgetett a WC-ben." Válasz: "Miért? Pisilni csak csöndben lehet?"
- Katika a tankönyvi ábrát illetlen helyen gombostűvel szurkálta, ezért megintem!
- Az udvaron sorakoztak. Gondolom, hülyéskedtek a gyerekek, erről a rendbontásról értesített a fiam tanárnője az ellenőrzőben. Utolsó mondatban felszólított, hogy otthon tanítsam meg sorakozni. Akkoriban ketten laktunk. Sorakoztunk.
- Az Ön fia Patrik, Tűzvédelmi próbariadó alatt, két utcával arrébb szaladt az iskolától, ezért Osztályfőnöki intőben részesítem!
- A tanárnő ír a gyerek nevében:
Tisztelt Szülők! Ma a harmadik szünetben a padok tetején ugráltam, miközben majomhangon üvöltöttem. Tisztelettel : L.T.- né osztályfőnök. A szülő válasza pedig ez volt: Tisztelt Tanítónéni! Semmi gond, néha Önök is eljutnak arra pontra, ahol már fura módon tudják levezetni a feszültséget Azért tessék vigyázni a padon ugrálással, balesetveszélyes lehet. Tisztelettel: T.I. apuka
- Ebédre főtt krumpli volt pörkölttel, az én lányom összenyomta a krumplit villával és össze is keverte a pörivel. Szaktanárit kapott, mert gusztustalanul evett. Én aláírtam, és megjegyzésképp odaírtam, mi itthon így esszük.
- Étvágytalanságban szenvedtem, a következő beírást kaptam: Tisztelt Szülő! Gyermekük a tízóraiját a wc-ben fogyasztotta el! Üdv.: X.Y. tanítónő. Édesapám válasza: Tisztelt Tanítónő! Köszönjük megnyugtató jelzését, végre eszik a gyerek! Üdv.: Z. szülő 
- Gyermekét osztályfőnöki figyelmeztetésben részesítem, mert megette a szemléltető eszközt! Először nem röhögtem... Jaj, mit ehetett meg a gyerek? A földgömböt? Aztán eszembe jutott, hogy aznap egy főtt tojást kellett vinni környezetismeret órára. Aztán már röhögtem!
- T. Szülő! Léna a nagyszünetben a tornazsákjával verte a fiúkat, ezért osztályfőnöki intőben részesítem.
- Tisztelt szülő! Gyermeke, a két óraközti szünetben, nemiszervét étkezésre kínálta fel, ezért osztályfőnöki megrovásban részesítem.
- Beírás: A lánya az órámon arcokat (pofákat) vágott. Anyám válasza: Sajnos ilyen az arca.
- "Rajzórán énekel, énekórán rajzol"
- Keresztlányomnak írták be hetedikben: Gabi óra alatt folyton beszèl. Húgom visszaírt: Itthon is.

Mai hír: A Duna elöntötte a rakpartokat.
Elfelejtette megkérdezni a főpolgármestert, hogy megteheti-e.
Petőfinek igaza volt: „Azért a víz a z úr.”
A népdal igaza sem kétséges:
„Széles a Duna, keskeny a partja. Nincs olyan legény, ki átugorja.”
Igaz, hogy rögtön meg is hazudtolja önmagát, mikor így folytatja:
„Géczi Imre átugrotta, sáros lett a cipősarka, ez ám a legény.”
Ne higgyétek el!
Senki sem képes átugrani.
***
Mi lenne, ha az e-book úgy működnek, mint a tévéképernyő alján megjelenő szalaghírek a szemem előtt mozogna a szöveg. Gyerekjáték volna a helyes tempót beállítani rajta.
***
Mondtam már?
Elolvastam a Mindenem a muzsika c. könyvet (456 l.). Megfejtettem a 45 db keresztrejtvényt. Most lógathatnám a lábamat, de már elhoztam a könyvmegállóból Csurka István novelláskötetét.
***
Reggel zokni nélkül vetem fel sarumat, hosszúujjú ingben indultam el itthonról. Kicsit fáztam. De ha dzsekit is vettem volna magamra, és zoknit is húztam volna, akkor kicsit melegem lett volna.  
Mi jobb?
Kicsit fázni, vagy kicsit izzadni?
***
A tegnapi hasi ultrahang-vizsgálat szerint minden rendben van. Hetvennyolc évemről pedig a doki nem tehet.

Mostanában arról értesülök, hogy Kína rendesen elhúzott a világ átlagától technikai, modernizációs, high-techbeli, komfortosságot érintő, stb. területeken. Ott
minden működik,
minden összehangolt,
minden szabályos,
minden tiszta,
mindenki fegyelmezett,
minden követendő.
Nincs kétségem afelől, hogy ez így is van. A világ egyik legnépesebb országában jól szervezett társadalom alkotja meg jelenét, építi jövőjét, szorgalommal, hozzáértéssel, egy akarattal.
Balázs Géza nyelvész posztjából (Kínai aprók, nagyon ajánlom elolvasásra) kiderül, hogy Kínából hazajőve a szegényes elhanyagolt, műveletlen földek, a rozsdásodó műtárgyak és lepusztultság látványa mennyire elkeserítő.   
Elgondolkoztam megállapításain, és óhatatlanul az a kérdés kívánkozik ki belőlem: Mi lenne, ha az országban az emberek kínai fegyelemmel, egy akarattal építenék sajátos civilizációnkat (és nemcsak árvíz idején fognánk össze, hanem az év minden napján), bízva abban, hogy az ország vezetése a közjót kívánja előmozdítani, s nem pedig a saját gesztenyéjét kikaparni. Egy fél országgal több építene! Egy fél országgal többen értenének egyet a jóra való törekvésben!
Ehelyett ma is csak azt szajkózhatom, amit két évszázada egy Szalai nevű verselő írt:
Magyar, magyart rontja. Kár.
Bár több esze volna már.
Hát igen, Bárcsak…
És most idehozhatnám a most olvasott Duke Ellington kötetét is. A csaknem 500 oldalas könyvben (Mindenem a muzsika) legalább ötven művészről ír, s még többszázat megemlít. De mutasson valaki a kötetben olyan mondatot, amely nem elismerő, hanem rosszmájú tartalmú. Nincs benne ilyen! Mindenkiben meglátta a jót, a sajátos tehetséget, az életre valóságot, a jóra törekvést, az előremutató cselekedeteket. Bizonyításul ideidézem könyve egyik bekezdésének pozitív szavait: barátságos kutyák, felülmúlhatatlan csodálatos, ínyencfalatok, megtiszteltetés…
Mennyire hiányzik ez belőlünk, „szegény magyarok”-ból!!! 

Duke Ellington jegyzi Miles Davis szavait:
Történt pedig, hogy a hallgatóságból egy hölgy egyszer panaszkodott:
Nem érti, amit Miles Davis játszik.
Miles erre bölcset mondott; minden művészetre érvényeset:
- Húsz évig tanultam, gyakoroltam, hogy ezt itt ma eljátszhassam. Ő meg öt percig hallgatja… hát hogy akarja megérteni?
Milyen igaz!
Jól van, Miles! – teszi hozzá Ellington.
(Én is csak egyetértésemről biztosíthatom a trombitást.)
***
Itt megismétlem Ellington egyik legfontosabb kijelentését:
Néhányan olyan hajlammal születtek, amit nincs alkalmuk használni…
Maguk is meglepődnének, ha rájönnének, mennyire érdemes a természetes hajlamokat követni.
Az ember inkább legyen első a maga módján, mint második a másén…
A mennyben alkalma lesz mindenkinek mindaddig ismeretlen milliónyi hajlamával élni.
A művész érzékletes képest fest a szem nem látta, fül nem hallotta ész fel nem fogta az üdvösség végtelenül más mivoltáról, amelyben Isten részesíti az őt szeretőket.
Hogy mi lesz odaát, azt valóban nem vagyunk képesek felfogni.
***
E. barátom egyik utolsó mondata arról szólt: Izgul, vajon mi van a földi élet utáni folytatásban.