Mickey webnaplója

A melegfront kétségtelen jele, hogy kóválygunk, „majd elalszom együltő helyemben”. Pedig kikészítettem A Szív újság egyik tavalyi számát, melynek célkeresztjében az írás áll. Ki hogyan áll az írással, mi jó benne, mi nem, mit segít elő, stb, stb.
Próbálom olvasni a hosszú-hosszú leírásokat, de nem megy. Bármennyire érdekel is a téma, leragadnak a szemeim.
Így sose fogok rájönni, hogy mi is a jó az írás gyakorlatában. De talán nem is kell. Részint meg tudom fogalmazni, részint szeretek írni, így hát ha semmi értelme sincs, akkor is szeretek írni.  
Azt hiszem, hogy az írás az írástudó embereknek ugyanaz az evidencia, mint a sziklamászóknak a sziklafalak, és hatalmas csupasz hegyek. A kérdésre, hogy miért másznak azokra az ostoba nagy sziklákra akár az életük veszélyeztetése árán, lakonikus válaszuk ez szokott lenni: Mert vannak.
Így van ez az írással is.
Rendelkezésre áll a betűkészlet, és az írásra alkalmas felület, a tiszta lap, a tabula rasa. Az írót izgalomba hozza már a látványa is. Valamit fel kell jegyezni a felületre. Nyomot hagyni rajta, mint a repülőgép kondenzcsíkja és ha lehet, tovább maradjon fenn az írás amannál.    
Tegnap írtam SzöSzi vallomását, hogy miért ír, és hogy az újságíró félművelt.  
Még két gondolatát idemásolom.
Az egyik, hogy az újságírás sokszerű készség, amit alig lehet tanítani. Fejleszteni lehet, de olyan ez, mint az egyéb tehetségek. Aki otthonról nem hozott elég alapot, nem számíthat Nobel-díjra. Ám lassacskán fejlődhet valamennyire.
A másik felvetése, hogy még az újságíró titulus sem illeti meg azokat, akiket formálisan nem képeztek ki erre a szakmára. Ezek – megállapítása szerint – csak újságba író emberek.
Meglehet, hogy általánosságban igaza van, de akad kivétel.
Ahogy a NASA irodáiban található szlogen szól: A dongó teste aránytalanul nagy a szárnyához képest. De a dongók szerencsére nem tudják, hogy így nem lehet repülni.  
Hogy a tehetség és a szakmai képzettség mennyire el tud különülni egymástól, két példát említek, két amerikai íróét. Mark Twain hajósinasként indult. O’Henry börtönben ülve hozta össze novelláit. Nem is akárhogyan.  
Ha ez kevés volna: Karl May, a német író ugyancsak börtöncellájában vetette papírra remekeit.  

Egy tavalyi folyóiratban olvasom Sz. Szilárd önvallomását. Ebben említi magáról, hogy félművelt újságíró. Ezt pejoratív jelzőként szokták a kívülállók a zsurnaliszták fejélhez vágni. Mondhatta volna kedvesebben is. Mivel a legszéleskörűbb tájékozottságra törekedik, és tán rendelkezik is vele, nem elvárható, hogy minden szakterületen egyformán, komfortosan mozogjon. Inkább a menedzserre hasonlít, akit nem lehet eladni az egyes szakterületeken kellő tájékozódás híján.
Valaha két szélsőséget magam is megpróbáltam definiálni mondván, hogy
az abszolút szakember szinte mindent tud a szinte semmiről,
az abszolút menedzser szinte alig tud valamit szinte mindenről.
***
Egy viszonylag általános hibával találkoztam tegnap. Azt írja a FB-ra valaki, hogy „adótartozással rendelkezők”. Vélem, hogy akinek adótartozása van, az nem igazán rendelkezik vele, inkább púpként viseli hátán a tartozást.
***
Ma találkozunk érettségink 60 éves jubileumán. A fél osztály már odaátról integet nekünk. Az itt maradottak közül egynéhányan még főállásukat töltik be idős koruk ellenére. A többség különféle nyavalyákkal küszködik, és nem szívesen vallja be, hogy itt-ott kopott.
Pedig szorgalmasan járunk orvosi beutalóval ambulanciára, netán a kórházakba.      
Tudván tudjuk, hogy akármeddig piszkálgatnak bennünket kívül-belül, amikor itt az ideje, megadjuk magunkat a sorsunknak.
Van olyan csoporttag, aki már jelezte, hogy belátható időn belül öregotthonba költözik.
Ez érthető.
Akik elénk élték az életet, és igen idős korukig el-eljártak osztálytalálkozóra, mesélték, hogy már csak néhányan jöttek össze, és azzal biztathatták egymást, hogy az utolsó kapcsolja le a villanyt.

Elsiettünk a miséről, hogy elérjük a vonatot, amely késett néhány percet. Persze elértük.
Szokás szerint elénk jöttek autóval az állomásra.
R. és M. unoka a nagyi elé futottak. Nem ér – mondom nekik –, a nagyi elém furakodott.
Ez ugyan nem igaz, de poénnak elmegy.
Azt hiszem, sikerült többeknek meglepetést szerezni.
Egy továbbajándékozásra szánt plakettel,
két horvát nyelvű imakönyvvel a horvátokhoz is tartozó érdekelteknek.
Egy folyóirattal M. cikkével,
a gyerekeknek a szokásos ajándéktárgyakkal,
névnapra,
gyereknapra,
de anyák napjára is.
Ünnepi ebédben részesültünk + epertortában névnapot ünnepelvén.
El ne felejtsem megemlíteni, hogy egy fúvós trió tagjaként Levi a település Fő terén két feldolgozást vezetett elő. Egy Purcell- és egy Händel-számot. (induló és győzelmi kórus a Xerxes c. operából.) A dolog érdekessége, hogy ugyanezeket a darabokat húsvétkor nálunk fiatal felnőttek mutatták be a templomunkban.    
Hazaindulva mielőtt vonatra szálltunk, fagyit is kaptunk. T. vett nekem a fagyim mellé egy colát. A dobozát zsebre vágtam.
M. kivitt bennünket a vonathoz, ahol egy öregasszony kezébe adtam a visszaváltható göngyöleget, látván hogy gyűjti őket szorgalmasan a szemétkosarakból.  
Hálából elmondta, hogy a fokhagyma mennyire segít a köhögést legyőzni.
Mondom T.-nek: reggel, nem éjszakára.  
Tévedtem.
Este is segít.

Álmomban már ki tudja, hányadszor lopják el az autónkat.
Nem igazán tudom, hogy miért ismétlődnek ezek az álmok, de tény.
Ma éjjel is úgy jártam álmomban, mint Füles a Micimackóban.
„Itt állt a kunyhóm, és most nincs itt semmi.”
Leparkoltam a Zaránd utcában, és most nincs ott az autó.
Mint már annyiszor, most is a felébredés hozta a megoldást.
A kocsi az Őrlő köz elején áll, nem lopta el senki.
Meg kell védenem az álmomat, mert jó is történt benne.
Ráfeküdtem a levegőre, és kb. egy méter magasan repültem a föld felett egy hosszú lejtős utcán lefelé.
Volt nekünk egy egyházfink (már régen meghalt). Ő biciklizett ugyanabban az utcában, és én repülve lehagytam.
Nagyon elcsodálkozott eme képességemen.
Felébredve kikászálódtam az ágyból, és nem éreztem könnyűnek magamat.
Hogy is repülhetne egy mázsás ember?  
***
Tegnap beszélgettünk a könyvekről, olvasásról. Arról, hogy kit olvasok mindig szívesen.
Nekem Mark Twain neve ugrott be elsőnek. Szeretem történetei fordulatosságát, meg-megcsillanó humorát, mesélőkészségét.  
Az is előjött, hogy fel tudom-e idézni egy-egy könyv első mondatát?
Megint csak Twain könyve jut eszembe elsőnek, a Tom Sawyer kalandjai. Így indul:
- Tom.
Semmi válasz.
- Tom!
Semmi válasz.
Igaz, hogy a Biblia első mondata is beugorhatott volna.
Kezdetben Isten megteremtette az eget és a földet…
***
Ha könyvet írnék, címe  lehetne: A világ legszebb könyvem. 

Már tegnap meg akartam látogatni a Szent István Könyvhetet. Ha másért nem, mert évtizedek óta egyik visszatérő programunk, mivel érdeklődünk a felhozatal iránt, és mivel a SZIT elismert alkalmazottja volt a feleségem.
Mára halasztottuk a látogatást. Holnap ugyanis már nincs nyitva ez a hetes könyvpiac.
Általánosságban az a szomorú, hogy nem hozhatom haza a hatvan féle könyvújdonságot, a helyszínen kell eldöntenem, mit veszünk meg és mit nem. A kínálat? Könyvek ezreiről beszélek. Mert még a rég elhunyt Nemeshegyi páter könyve, az Ermi furulyája is rám kacsintott az egyik polcról. De Vukán György miséjének a lp. hanglemeze és egy 1962-es Francia misszálé is jelen volt a kínálatban. Itt elég legyen annyi, hogy egy látogatás során lehetetlen a választék áttekintése. Marad a leghitelesebbnek látszó kötetekből választani néhányat.
Könnyű melléfogni. Mondom a feleségnek: Úgy szoktam olvasni, hogy belelapozok néhány kötetbe és a hozzám legközelebb állót fogom végigolvasni. Sok kötetbe belekezdtem már anélkül, hogy a végére értem volna olvasásának.
Idén hét könyvvel megrakodva tértünk haza. Ezekkel:
Három nap a Szentírással
Fekete I., Búcsú
»Youcat« Biblia képecskékkel bőséges magyarázatokkal műa. kötésben. (Alighanem fiatal katolikusok jelentésű rövidítés ez a Youcat.)
Szent Charbel üzenete
Találkozások Isten és ember között (interjúkötet)
Afréka 3. A dr.-nő szerző 3. könyve afrikai útjairól
Lackfi János: Az igen.
Egy kötettel szemeztem még, de otthagytam. Kiss Ulrich jezsuita az öregedésről szedte össze tapasztalatait. Így hát könyve nélkül kell megöregednem.
Remélem, nem fogtunk mellé, mert nem megyünk ki újra a térre (az eső is rázendített).

Új hobbim, hogy tallózok korábbi posztjaim között. Beírok a keresőbe egy szót, majd elolvasom azokat a posztokat, amelyekben az illető szó előfordult. Tegnap feltűnt, hogy mennyi versem született az elmúlt tizenkilenc év során. egy kötetre való biztosan. De hát több mint hétezer posztból előkotorni őket igen sok időbe telne.
Lehet, hogy rászánom magamat, de az is lehet, hogy ejtem a témát.
Elég sok program vár ránk a közeljövőben.
A héten R. unoka névnapja,
elsején Bl. születésnapja,  
hatvanéves érettségi találkozónk,
holnap egy vasmise,
11-én egy gyémánt mise
16-án veseultrahang
és ki tudja, még mifélék.
Olvasom osztálytársaim jelentkezését a találkozóra. Nem véletlen, hogy hozzáteszik: Ha Isten is úgy akarja. A mi korunkban ez természetes. Akkor is, ha látszólag minden rendben van egészségi állapotunkat illetően.
A régi posztok haszna lehet többek között, hogy megemlékezem kopásaim keletkezéséről. Írtam róla, amikor pl. a fülzúgásom keletkezett, vagy amikor közelebb kellett húzódnom az előadóhoz, hogy értsem, amit mond.
Évekkel ezelőtt egy könyvheti találkozó témája volt, mikor adom ki munkáimat, van-e ráérő időm lektori munkára? Két éve már csak azt kérdezték a könyvaszakmából ismert személyek, hogy egészégünk rendben van-e?
Idén ki sem mentünk idáig a Szent István Könyvhét eseményeire. Lehet, hogy hanyagoljuk?
Másfél emeleten lakunk. Tapasztalom, hogy egyre magasabb a másfél emelet. Van olyan barátunk, aki botra támaszkodva küzdi fel magát hozzánk.
Korábban vízszintesnek vélt utcánk minden ki emelkedését érzékelem. Nincs többé vízszintes. Vagy lejt vagy emelkedik.  Nem zavar, de már feltűnik.
Újra leírhatom: Az idő egyirányú utca. Megtorpanni talán lehet olykor benne, de visszafordulni nem.  
Persze jól van ez így.

Vettem egy flakon szamóca ízű szörpöt.
Mert évek óta nincs itthon ez a minőség.
Mert a Budget-jelzésű dolgok árfekvése elég jó.
Mert a szörpöt 30% engedménnyel forgalmazták.
Mert alapjában véve édesszájú vagyok.
Mert a szörp édesítőszeres, és nem cukrozott.
Megkóstoltam szódával hígítva.
Olyan volt, mintha a pályaudvari utasellátóban készült volna.
Olyan is, mint annak idején a Bambi volt.
A szoc. időkben is éltünk a lehetőséggel, és vettünk elfogadható áron készült málnaízű szörpöt.
Tudtuk, hogy nincs köze a gyümölcshöz, de a málnához igen.
Még kémiaórán tanultuk, hogy a gyümölcsészterek analízisét rég elvégezték a vegyészek, és úgy találták, hogy vegyi úton simán előállíthatók.
Nem tévedtek.
A málnaízű szörp olyan aromás volt, mint maga a gyümölcs. Olyan málnahű illatanyagot árasztott, mint a málna.
Emlékszem sokáig ittuk szódával a vadkörte-ízű szörpöt, de sok hasonló más gyümölcsízű üdítőt is forgalmaztak.   
Előbb ittam mangóízű üdítőt, mint ettem mangót.
Mangóbb mangó volt a gyümölcslé, mint maga a mangó.
Félek, hogy a sűrített paradicsom is paradicsomabb, mint az igazi.
Ha viszont gyümölcscentrifugázott almalét iszom, egészen más aromával találkozom, mintha 100%-os almalét veszek a boltban.
Nem mindig találják el az igazit, mert ízfokozót használnak, mert egy kicsit megbolondítják, hogy rászoktassanak a fogyasztására.
Mindenesetre nem biztos, hogy igaza van régi reklámnak, amiben a fogyasztó elemi örömét dalra fakadva ekképpen fejezi ki mert ez műanyag. Csakis a műanyag!  

A nagypolitika eseményei, döntései hol a kulisszák előtt, hol a kuliszák mögött zajlanak. Korunk talán legélesebb ellentéte a globalisták és a szuverenisták között húzódik.
A globalisták jórészt a nagytőkések szereplőiből állnak, akik pénzzel verbuválják azokat, akik érdekeik terjesztésével, érvényesítésével vannak megbízva. Le lehet írni ezt vulgárisan is: Megveszlek kilóra!
És sokakat megvesznek kilóra.
A másik térfélen a nemzetgazdaságok képviselői állnak, lényegesen szerényebb tőkével, de talán mindenre elszántabban.
A kérdés, hogy melyik áramlat képviselői kerülnek ki végül a világméretű harcból. A csata változó sikereket hoz, mint már oly sokszor a történelem során.  
Amit el se tudok képzelni, hogy a háttérhatalom lemond profitszerzési gyakorlatáról. (Nem tudom, hányszor is fogalmazták már meg, hogy el vagyunk tökélve.)
Nem számít az ember, nem számít, hogy hány vazallust vesztenek a küzdelemben, nem számít, hogy mibe kerül, és talán az se számít, hogy a földgolyó mely területéről származik a profit.
Ami számít, az a számított haszon elvárása. Mindegy milyen áron.
Elvileg vesztésre áll a szuverenista politika.
A fogható pénzzel szemben örök emberi értékekkel operál. Haza, család, Isten (valláserkölcs), hagyománytisztelet, anyanyelv, humanista értékek, egymással osztozkodás készsége. Kérdés, hogy a tömegekre melyik oldal hat eredményesen. Elsőre a pénz világa látszik erősebbnek, de egyáltalán nem biztos, hogy ez így is van.
A háttérhatalom azt mondja: velünk a pénztőke. (A birodalmi szemlélet - Sztálin egykor: Hány hadosztálya van a pápának?)
A szuverenisták pedig, hogy velünk az Isten, általánosabb körben pedig a humanista értékek.
Egyelőre nem látszik az alagút vége.
Remélhető, hogy hosszas vajúdás után nem az ördög ganaja fog győzni.
Elgondolkoztam azon, hogy a nemzetek, az egymással szemben álló felek, az ilyenek, meg az olyanok, a különféle rasszok képviselői, a különféle korosztályok, a különféle társaságok, a nemek képviselői csak akkor jutnak igazi békéhez, ha a fenekedésekkel felhagynak.  
Hogy is fogalmazta Pécsi Rita az ellenségszeretetet (én a minimumának nevezném):
ENGEDD EL A NYAKÁT!
Azt hiszem, ez ügyben még sokáig lesz tennivalónk.

Sokat gondoltam arra, hogy vajon kár-e, hogy a beat-korszak  megannyi angol slágerének a szövegét nem értem tekintettel arra, hogy nem tanultam angolt. Volt bennem egyfajta természetes kíváncsiság, és még több beletörődés abba, hogy a szövegek értelme rejtve marad előttem. Aztán megjelent a Beatles kétnyelvű slágerfüzete. Sejtésem beigazolódott. Nem is akkora baj, hogy nem értem a szövegeket.
A Herman Hermits slágere pl. nagyon tetszett (No milk today). Ám nem azon kesereg a banda, hogy ma nem lehet tejet kapni. Ez csak egy jelzés. Amikor ezt énekelik, azt jelenti, hogy akadály merült fel az elképzelésükhöz képest.   A XX. sz. egyfajta titkos nyelve, mint a XIX. sz.-ban a virágnyelv.
Olvasom Elvis Presley élettörténetét.
Valamit nagyon tudott, de életét elég rendesen elrontotta. Előfordul ez a zsenikkel.
Hogy félénk volt, nem vitás.
Hogy befolyásolható a menedzsere részéről, nem vitás.
Hogy lefelé viszont gátlástalanul taposott, az se vitás.
Hogy perverz módon élte ki szexualitását, írva van.
Hogy szórta a pénzt fura luxusra, azzal se volt egyedül.
Hogy kábítószerekhez nyúlt, sorsát beteljesítette. A különféle gyógyszerek folytonos szedése is ártott az egészségének.
Elvisnek különlegesen jó orgánuma volt. Eleinte örömét lelte a dalok eléneklésében. Élete vége felé terhesnek és utálatosnak élte meg, hogy szerződése folytán állandóan szerepelnie kell.
Gospel-énekesként kezdte. Rocker lett élete végén.
Keresztényként indult, ezoterikába fulladt idősödve.
Stílusa merő utánzás. Ez már annak idején feltűnt. A Tutti-fruttit pl. egészen hasonló módon vezette elő, mint Little Richard.
Mindenesetre sokoldalú énekes, aki filmsztári karrierre ácsingózott, annak viszont eléggé csapnivaló teljesítményt nyújtott.
Csak természetes ösztöneire támaszkodhatott, mert sem éneklést, sem filmszínészetet nem tanult.
Ami meglepett, az életéről szóló könyv megemlíti, hogy utálta a jazzt. Micsoda zenész az ilyen?
Amit a könyv elárul: Elvis sose vette a fáradságot, hogy megtanuljon kottát olvasni.
Persze ezzel sincs egyedül a világon. Oberfrank Géza karmester az életéről szóló beszámolójában említi, hogy az operaénekesek egynémelyike sem ismerte a kottát. Szolfézsórát tartott azoknak, akik ezt igényelték.     
Mindent egybe véve Presley felettébb ellentmondásos figura.
Alighanem képtelen volt hirtelen megnőtt hatalmas népszerűségét megemészteni.

Öröm és bánat, meglepetés
Nem vagyok büszkélkedő típus.
Mégis előfordult az életemben, hogy valamit nagyon jó érzéssel vettem tudomásul, amikor is bejelentette a rádió, hogy megnyitottuk a nyugati határunkat a nálunk állomásozó NDK-s polgárok előtt. Százak indultak az NSZK-ba. Magam éppen kiküldetésre indultam vonattal, amikor vettem az emberi méltóságot gerjesztő hírt, és igen jó lett a közérzetem hallatára úgy kihúztam magamat, hogy nőttem vagy tíz centit.
Jó volt magyarnak lennem!
Erre az emlékemre éreztem rá május 17-én, amikor arról értesültem, hogy az országos balettintézet, mely az Operaházzal együtt dolgozik, a sok-sok jelentkező közül R. unokánkat is beválasztotta balett-növendéknek – méghozzá a haladó csoportba.
Ugyanolyan jó érzések fogtak el, mint az említett alkalommal.
Éljen R.! Legyen boldog választott életformájában.
Nem könnyű, de gyönyörű pálya, ha végig tudja csinálni!
Jó volt nagypapának lennem!     
***
Bánat:
Az okosteló veszélyéről olvasom a FB-on:
Érd alsón az az általános hogy másodikban a gyerekek már telefonnal a kezükben járnak, és azzal alszanak, viszik magukkal a táborba, és...  nincs olyan születésnap vagy barátnős találkozó, hogy legkésőbb fél óra múlva ne kerülne elő a telefon, mert a fejükben nincs semmi, folyamatosan kell a külső inger és a külső irányítás.
***
A mi pedig a meglepetést illeti
Vilmos herceg felvett az ismerősei közé. Mi a bánat? - kérdezheted, de kérdem én is.
Valami oka csak lehetett.
Angoltudásom még arra se elég, hogy ezt megkérdezzem tőle.
Azért érdekes is, nemde?