Ha van valami, amin nem tudsz változtatni, ne foglalkozz többé azzal. (Jeanne Louis Calment). Egyetértek. Ilyen jelenleg a pártpolitikai helyzet. Nem foglalkozom vele.
Hála Istennek van napi munkám. Két könyvön dolgozom felváltva. Kimegyek P.csabára a fiatalokhoz jó levegőt szívni, unokázni, bennük és a természetben gyönyörködni.
Olvasok színvonalas könyveket. Előbb Bartókról, most Mozartról, mert megérdemlik figyelmemet, mert kitüntetnek azzal, hogy a maguk műformáiban maradandót alkottak.
Balkonunkon is szeretek üldögélni, figyelni a természetet. Hol egy sündisznócska vadászik a szomszéd kertben, hol nálunk ritkán fészkelőszajkópárt látok röpdösni fáról fára. Az igazi ajándék, amikor tőkésrécék húznak el a patak vonalában. A Dunához szoktak tartani. Nagy tempót diktálnak, és elegánsan repülnek. Hátravetett lábbal, heves szárnycsapásokkal haladnak.
Legritkább, hogy valamiféle ragadozómadár körkörös vitorlázása kerül a látóterembe.
Már egy-egy kecses repülőnek is örülök. Lesem, hogy futóműveit kieresztette-e már Ferihegy felé mentében vagy sem. Általában nem, de elég sokszor igen. Megfigyelem a manővert.
Az egyik könyv a Chosen: Érdekes sorozattá áll össze a Krisztus életének epizódjait eljátszó, megélő filmsorozat, melynek forgatókönyvszerű feldolgozása ez a könyvszéria. Érdekelne, hogy a négy-öt kötetre tervezett folytatásokat vajon egyenlő számban adják-e ki, vagy egyre csökkenő példányszámban. Azt hiszem, hogy a nyelvkönyvekkel az a helyzet, hogy nekiugrik a nyelv elsajátításának x érdeklődő. Folytatja x-500 tanuló, és befejezi a harmadik kötetet a korábbiaknak kb. a fele.
Ha egy könyvsorozatot beszámoznak, vélhetően a második kötetet azok veszik meg, akiknek az első tetszett. Ha pedig nem tetszett, akkor a másodikat már nem veszik meg, nem olvassák el. Következőleg érdemes csökkentett példányszámban kiadni. Érvemet még erősíti, hogy akik nem vettek első kötetet, azok nem fognak a másodikkal kezdeni, sem a harmadikkal vagy a negyedikkel.
Ilyen ez a fránya könyvpiaci gyakorlat.
Nem hiszem, hogy nagyon tévednék.
Utolsó kommentek