Mickey webnaplója

A könyvhét május 19-én hétfőn indul a Ferenciek terén 23 kiadó 6000 féle művel, 61 könyvheti újdonsággal, és akciókkal jelentkezik.
Aki évente felkeresi ezt a rangos könyvünnepet, nagyjából képben lehet, tudja, mire számíthat:
Hétfőn a megnyitóra, a Stephanus-díj átadási aktusára, a Fwerenciek terén egész héten dedikálásokra, naponta könyvbemutatókra és könyvheti kedvezményekre is.
A katalógus meglehetősen gazdag választékot mutat.
Minden korosztály eredménnyel válogathat a kínálatból.
A legkülönfélébb nagyságú és kötésű Bibliák, az ismert írók munkái mellett megjelennek új írók művei is.
Újra kapható az ókori keresztény írók sorozata.
De bő a választék mesekönyvekből, ifjúságot célzó kiadványokból, a felnőtteknek szánt munkákból, jeles költők, írók műveiből.
Egyik könyvheti érdekesség kétségtelenül A kiválasztottak c. könyv, amely a tévében látott filmsorozat első részének feldolgozása könyvalakban.
Nem kezdem el az írók és költők felsorolását, mert senkit sem illenék kihagyni, viszont a névsor túlságos ahhoz, hogy egy posztba beleférjen.
Azt hiszem, leghelyesebb, ha erről a helyről mindazok a könyvbarátok értesülnek a könyvhét idejéről, akiket az irodalom lázba hoz.
Kedvükre keresgélhetnek a művek között, találkozhatnak általuk kedvelt írókkal, költőkkel.
A pénztárcájukat se hagyják otthon, mert mi tagadás, nem lettek idén olcsóbbak a könyvek.
De, sőt.         
Keressék a katalógust, és böngésszenek benne kedvöükre, mert van benne sok érdekesség.  

(demo)
Van nekünk egy közös blogunk, megújuló közös témákkal. A mostani a NYELVEK.
Melyik nyelvek?
Néhány közelítési lehetőséget sorolok:
1. Kihalt nyelv, bükkfanyelv, konyhanyelv, anyanyelv, világnyelv, rétegnyelv, tolvajnyelv, tájnyelv, szaknyelv, diáknyelv, gyermeknyelv, keveréknyelv, államnyelv, műnyelv, köznyelv, csibésznyelv, jassznyelv? Mindről tanulmányt lehetne írni.
2. Gary Chapman könyvet írt A szeretet öt nyelve címen. Érdekes felvetés, de szerintem sokkal többféle lehetőség van a szeretet megmutatására.
3. A Biblia beszél a nagyra vágyó emberiség kudarcáról (bábeli zűrzavar). Az emberek elszigetelt csoportjai mind ráakadtak valamiféle önkifejezési formákra, hogy értsék egymást.
4. Pál szeretethimnusza említi, hogy szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok, vagy pengő cimbalom. A nyelv nem minden. Az élet kiteljesedésének, a kommunikációnak a lehetősége, eszköze csupán.
5. Az apostolok pünkösdkor nyelveken beszéltek, jegyezte meg B. K. Mindenki a saját nyelvét ismerte fel az elhangzó mondatokban. Mindenki megértette őket. Érdekes ellentéte a bábeli zűrzavarnak. Megfordul a dolog, és amit az apostolok a maguk egy nyelvén előadnak, az a különféle nyelveket használók számára egyaránt érthető lett.    
6. Beszélhetek a hangképzésről is, az artikulációról is, amely lehetővé teszi a kapcsolatteremtést eme jelzőrendszer segítségével. Elég itt az abc-re utalni, és annak a hiányosságait elismerni. Az egyes afrikai törzsek általunk nem jelölt hangzókkal is élnek. Pl. keményen pattanó hangot hallatnak, amely se nem t, se nem k.  
7. A jelelés milyen nyelv? Teljesen más szabályok szerint működik, mint a hangzó nyelv.
8. A zene nyelve olyan nyelv, amely szavakkal nem kifejezhető. Egy dallamé, egy ritmusé, egy kánoné, egy többszólamú és mégis összhangzatilag fülbemászó zenei gesztus ránk való hatása megfoghatatlan.    
9. A számítástechnika újdonságai viharos sebességre felgyorsult fogalomalkotása, és a szakszavak gyors elkopása. Pl. banándugó, villásdugó, tuchel, jack-dugó, USB …
A téma végtelenül nagy. Befoghatatlanul nagy.
Azzal együtt nem zárom ki, hogy egy-egy szeletére a későbbiekben visszatérek.

Mivel párom rendesen köhög, és ezt éjjelre sem függeszti fel, visszaköltöztem a másik szélső szobácskába, amit annak idején hálószobának tekintettünk. Alapterülete ugyanakkorácska, mint a mostani, a nyílászárói elrendezése egészen mások. A mostani mellett szól a vizes helyiségek közelsége. A régi mellett, hogy az itteni fekvőhely észak-déli tájolású.
Mondják, hogy ha egy japán európai szállodába érkezik, kezében iránytűt tart, és mindenképpen ragaszkodik hozzá, hogy feje északi irányban legyen az ágyon. Most tehát magam is követem a japán módszert. Nem is tehetnék mást. Mindenesetre a harmadik  éjszakát alszom át úgy, hogy álmomban nem tévedek el a városi forgatagban, és el se akarják lopni az autónkat. Ez persze lehet véletlen is, mert még nincs elég számszerűsíthető tapasztalat ahhoz, hogy valamiféle tendenciát bizonyítson, mindenesetre jól esik.
A szokott helyen az elrendezésből adódik, hogy nyugat felé esik a párnánk, és ez meghatározza, hogy éppen keresztben alszunk a másik szobácskához képest.   
Ha megígéri feleség, hogy befejezi a köhögést, visszakúszok. Érdekel, hogy miket álmodok ott? Visszatérnek-e az idegen környezetben kóválygó álmok, az autóeltűnések, vagy sem.
Nem vagyok egyedül a rémálmok tekintetében.
Hányan izzadnak éjszakánként azt álmodva, hogy érettségiznek, és nem sikerül megoldaniuk a matekpéldákat.
Velem ez nem szokott előfordulni, pedig érettségink óta éppen hatvan év telt el, ami ha jól számolom évi 365 napokat véve alapul, éppen 21 900 éjszaka.
Bevallom, hogy már annak idején nagyon reméltem, hogy eltörlik az érettségit, de nem tették. Túlestem rajta, mint a kanyarón, és ha nem csal az emlékezetem, soha nem álmodtam róla többé.
Hogy miről „álmodtam”?
Hogy postás leszek, mert az biciklizhet.
Esetleg kalauz, mert az meg ingyen villamosozhat.
Később hegedűsként zenekari pályát szerettem volna.
Majd hol kertész, hol pszichológus, hol vegyészmérnök akartam lenni.
Nem jöttem rá, hogy a kereskedelmi főiskola, és maga az áruforgalom kevéssé köt le.
Utóbb esett le, hogy természetes érdeklődésemnél fogva kb. a fililógia felé kellett volna orientálódnom.
Mivel íráskészségem adva volt, publicista lettem.
Csaknem író.
Külön írva: csak nem író.        

Elkészült a nagy mű – mondhatom a költővel. Magam is költővé lettem, mert a begépelésre szánt hanganyag annyira esetleges minőségű, hogy óhatatlanul is eltértem olykor a félrehallható mikrofonhangtól. Adott alkalommal nem is bántam.
Beigazolódott, hogy egy jó beszéd nem okvetlenül jó olvasnivaló is. Mások az elvárások egy szónoktól, és más egy írótól. Biztos, hogy az általam másolt szöveg eltér az eredetitől, és ez olykor elbizonytalaníthatja az olvasót. Máskor viszont – állítom – hogy az általam szerkesztett szöveg jobbá teszi az olvasnivalót az elhangzottnál.
Most, hogy elkészült a mű, csend vesz körül.
Megszűnt a visszhangos terem kétnyelvű anyagára való összpontosítás.
Persze ez a csönd is relatív. Írás közben be kellett csuknom az ablakot, mert jöttek a fűkaszások robbanómotoros eszközeikkel, és éktelen zajongásba kezdtek.
Most mindez már nincs így.
Ablak nyitva, a frissen lekaszált széna illata tódul be a szobába. Mellé olykor egy-egy vonat veri fel a csendet. Közel lakunk az esztergomi vasúti töltéshez. Olykor meg egy-egy leszállásra készülő repülő hangicsál, mert az egyik légifolyosó felettünk húzódik Ferihegy irányában.
***    
Nem állom meg, hogy ide ne hozzak egy frappáns hasonlatot, amelyet a horvát szerzetes mondott az egyik érdeklődő kérdésére – merthogy felettébb tetszik. Az istenélmény átadhatósága iránt érdeklődő zarándoknak azt mondta: Olyan könnyű egy istenélményről beszámolni, mint elmesélni, hogy milyen illata van a rózsának.
Édes?
Olyasmi. Illatos, mint a liliom, mint az ibolya, de mégis egészen másmilyen. Eltér az orgonáétól is. De hogy valójában milyen, azt csak az tudja elképzelni, aki már érezte ezt az illatot.
Hozzátehetem, hogy a vakon születettnek se tudom elmondani, hogy milyen a barna szín, és miért más, mint a zöld, vagy a piros.      

Tegnapelőtt kaptunk megmunkálásra néhány videóanyagot.
Beszédek, amelyeket gépbe viszünk.
Reggeltől estig lehúzunk fejenként egy-egy műszakot a szövegek ápolásával.
Azon kaptam magamat, hogy egy dobozos sör meghozta a hatását.
Egy ideig feldobott.
Könnyebben ment a munka, aztán meg nem.
Úgy jártam vele, mint az az ember, akit a kávéivás rövid időre élénkít, utána meg kéretlenül leragadnak a szemei.
Utóbbit én nem tapasztaltam, de a sör kettős hatását igen.  
Egy visszhangos teremben elhangzott előadást kellett papíron rögzíteni.
Egy darabig ment.
Aztán úgy kellett kitalálnom szövegösszegfüggések alapján a folytatást.
Aztán amikor már az is nagyon töredékesen sikerült, befejeztem a műszakot.
Holnap gatyába rázom a maradék szöveget.   
De ma már agyilag zokni vagyok, ahogy a nálam fiatalabb „csákók” mondani szokták.
Lám posztomat is epigramma-sűrűségűre szabtam.

Életszerű, hogy az emberre időről időre rájárjon a rúd.
Olyanként viselkedik a természetünk, mint a sinus hullámok, hol felfelé ívelnek (és ilyenkor fel agyunk dobva), vagy leszállnak a mély tartományba, és akkor kellemetlenül érezzük magunkat.
Korunk komfortja tele van efféle csapdákkal.
Fizetünk a banknak, mert használja a kártyánkon lévő pénzt.
Ne kérdezd, miért.
Nem tudok rá értelmesen felelni.
Megtörtént Kanadában, hogy a sztrájkoló sofőrök bankszámláit zárolták. Volt pénzük, de mégse.
Ki voltak szolgáltatva a komfortnak.
Régen a Trabant sokféle hibáját sajátkezűleg tudta szervizelni a gazdája.
A mai autókkal ezt nem tudja megtenni.
Vagy kimutatja a komputer a kocsi hibáját, vagy nem képes rá.
Utóbbi módon jártunk öregedő Mitsubishinkkel.
Nem akadt szerelő, aki megtalálta volna, hogy miért működik vagy sem alkalomszerűen.
Ki voltunk szolgáltatva komfortunknak.
Számítógépünk is rejtélyes dolgokat képes produkálni.
Nem tudod, hogy vírusgyanús, netán érzékeny a napkitörésekre,  vagy csak túlságosan komplikált a szoftvere. Ebben a vonatkozásban is komfortunk rabszolgáinak tekinthetjük magunkat.  
De mekkora öröm, ha minden rendben van körülötte és rendesen dolgozik, mint egy automataporszívó.

Nem vagyok a homeopátia híve, ezt igyekszem hangoztatni, amikor néhány fura dologra apellálok.
A kenőcsöket nagyon vékonyan szoktam alkalmazni. Úgy vélem, hogy a minimális mennyiség is elég belőlük.
Azt tapasztalom, hogy a bögre aljában összegyűlt cseppnyi kávé ízesebb, mint a korty kávé. Legalábbis nagyon örülök neki.  
Ugyanezt érzem, amikor a pohárban maradt Cola cseppnyi nedűjét magamba öntöm, de nem túlzok, ha azt mondom, a szeszes italok esetében is érzek hasonló elégedettséget, az utolsó cseppek bekebelezése alkalmával.
Ezzel nem azt akarom hangsúlyozni, hogy nekem elég egy cseppet tölteni a poharamba, mert a kevés jobb, mint a sok, de ez a tapasztalatom attól még igaz.
Hozzá kell tennem, hogy ez csak akkor működik, ha az italok és a maradék csepp elfogyasztása között bizonyos idő eltelik.
Alighanem az utóbbi attól olyan kedves, hogy emlékeztet a korábbi élvezetre.
Olyan jó érzés tölt el, mintha egy csepp mézet cseppentenék a nyelvemre.
Hogy minek örülök ilyenkor?
Hogy még éppen megfelel elvárásaimnak?
Hogy a csepp karakteresebb, mint a nagy mennyiségben fogyasztott ital?
Talán.
***
XIV, Leó pápa a nyolcadik pápa az életemben.
Nem sorolom őket.
Kedves emberek voltak mind.
A mostani is annak mutatkozik.
Hogy mégis mi különbözteti meg őt elődeitől?
Elődeivel ellentétben eme pápa fiatalabb nálam.
A többiek mind idősebbek voltak hozzám képest. 

    

Olvasom az Elvis Presley életéről szóló könyvet.
Az biztosnak látszik, hogy hangja lényegesen nívósabb volt, mint az életvitele. Eleinte csak tök sötétben volt hajlandó énekelni.
Bizarr mód öltözködött, tűzoltófrizurát viselt, félénk természetű ember, a megszokások rabja. Mindig mindennek ugyanúgy kellett történnie az életében, ahogy ő diktálta. Nagy ellentmondásokat mutat élete.
Gospelénekes, rhytmen blues énekes, mindenkit utánozni képes énekes, akiket az állandóan szóló rádióadásokból ismer meg. Szegény sorsú, aki teherautósofőrből elég gyorsan milliomossá nőtte ki magát.
Valamiféle messiásnak képzeli önmagát, aki gazdagodásával párhuzamosan sok mindent megenged magának. Szélsőséges valaki, aki a pokolba kívánja a fellépéseket, viszont életmódja egyre inkább igényli a hatalmas pénzösszegeket.
Mértéktelenül eszi kedvenc ételeit, kiváltképp az édességeket.
Egész siserahad áll rendelkezésére, lesve kívánságait.
Különféle kábítószerekkel él. Fellépései előtt ezekkel stimuláltatja magát.  
Zseni a maga módján, de élete gyertyáját kétfelől égeti, s nem éri meg a 45 életévet se.
Az általa folytatott életmóddal nem is tehette.
Úgy nyilatkozott, hogy minden általa előadott éneket szereti, különben nem énekelné el őket.
Szeretett poénkodni. Hallgatóságát olcsó bizsukkal, általa viselt sálakkal megajándékozni.
Élete menedzsere, Parker ezredes árnyékában telik.
Sokan hasznot húznak az ő jövedelméből.
Emlékezetem szerint temetése alkalmával hatalmas tömeg gyűlt össze.
Közülük hárman meghaltak a tolongásban.
Mindent összevéve fura élete volt.
Ide a szocialista világba csak a hangja érkezett meg, de az általa előadott számokon generációk nőttek fel, az akkori korosztály bálványává nőtte ki magát.
Magam is kedvelem sok nótáját mind a mai napig.  

Van annak néhány évtizede, hogy kedves ismerőseim az idősek otthona mellett érveltek, mert hogy szakszerű ellátást kapnak az otthon lakói, teljes a komfort, naponta orvosi ellátás kapható, egészséges mozgásra is van lehetőség, diétás vagy minőségi étkezés kétszeri meleg, háromszori hideg étkezéssel.
A magány felszámolásának a helye, hiszen lehetőség van a társas foglalkozásokra, játékra. Nyugaton ez már mindennapos gyakorlat.
Nálunk még ódzkodás van ellene.   
Idősödvén óhatatlanul megfordul a fejünkben: Mi szól mellette, mi szól ellene?
A felsorolt kényelmi, komfortot bemutató összetevők ellenére a beszűkülés tényét hordozza a kérdés.
A döntési szabadság bizonyára szűkül, persze vele arányosan a felelősség is.
A kiszolgáltatottság kissé hasonló lehet a kórháziéhoz.
Az otthonra ki lehetne írni bízvást, hogy „Lasciate ogni speranza voi ch' entrate” (Ki itt belépsz, hagy fel minden reménnyel) legalábbis annak a reményével, hogy innen visszatérsz a civil életbe. Az idősotthon nem a végső otthon, hanem a földi élet utolsó otthona.
Akik értekeznek a bevonulásról, el szokták mondani, hogy nehéz a szokott tárgyaik jó részétől megválni.
A legszükségesebbeket vihetik, de az új apartmanok nem túlságosan nagyok.
Ugyan vannak luxusnak számító 40 m2-esek, de most találkoztam egy leírásban azzal, hogy az ottani lakosztályok egységesen 20 kvadrátmérteresek, és ebbe a fürdőhelyiség is belefoglaltatik.  
Azt hiszem, hogy a vénülő ember maradjon otthon, amíg bírja magát.
Ha pedig már nagyon megfogynak az erői, az idősotthon akkor is csak az egyik megoldás.
Létezik még az is, hogy valamelyik rokona költözik hozzá, illetve, hogy ő maga költözik valamely rokonához, ahol felvállalják megrokkant egészségi állapotával együtt.
A kérdés nem könnyű, és még bennem se dőlt el, hogy mit szán nekünk a sorsunk.
Egyelőre egy közhelyként ismert vándoranekdota poénjával ütöm el felvetésemet.
A bajor paraszt így szól a feleségéhez: Drágám, ha az egyikünk meghal, én a vidéki nyaralónkba költözök.

Vélhetően nem árulok el nagy titkot, ha azt írom, habemus Papam!
Igaz, hogy nem az egyik esélyes, a magyar bíboros lett az egyházfő, nem is lett III. Damasus, amit én tippeltem a hasamra ütve. XIV. Leó lett a választott neve.
És az is igaz, hogy nem tartott sokáig a konklávé, noha erre tippeltek, akik szeretnek tippelni.
Két fekete füst után fehér füst szállt fel a konklávé második napjának délutánján.
Nacionáléját az alábbiakban teszem közzé, abban a formában, ahogyan a FB-on találtam.
A bíborosi testület döntésének értelmében XIV. Leó Róma 267. püspöke, egyben a Katolikus Egyház feje. Fehér füst szállt fel május 8-án, 18.08-kor a Sixtus-kápolna kéményéből, és megszólaltak a Szent Péter-bazilika harangjai, ezzel jelezve, hogy újra van pápánk: Robert Francis Prevost személyében. Robert Francis Prevost OSA Ágoston-rendi szerzetes és a Püspöki Dikasztérium prefektusa, 1955. szeptember 14-én született Chicagóban (Amerikai Egyesült Államok, Illinois állam). Szent Ágoston rendjébe lépett, majd 1981. augusztus 29-én letette az örökfogadalmat. 1987-ben teológiából doktori fokozatot szerzett. 1988-ban Peruba, a trujillói misszióba küldték, hogy a Chulucanas, Iquitos és Apurímac vikariátusokban az ágostonos jelöltek közös képzését vezesse. Ez a misszió 11 évig tartott, ezután kinevezték a chicagói Jó Tanács Anyja tartomány perjelévé, később pedig a rend általános perjelévé. Így ő lett a felelős az Ágoston-rend tervezési és irányítási folyamataiért. Ferenc pápa 2014. november 3-án kinevezte őt a perui chiclayói egyházmegye apostoli kormányzójává, és ezzel szufári címzetes püspöki méltóságra emelte. 2014. december 12-én szentelték püspökké. A pápa 2020. április 15-én kinevezte őt a callaói egyházmegye apostoli kormányzójává, majd ezt követően, 2023-ban a Püspöki Dikasztérium prefektusává.
A Szentlélek pedig azt sugalmazta a választó bíborosoknak, hogy R. Prevost legyen a pápa.
Ő lett.
Isten segítse főpásztori munkájában még nagyon sokáig!