Mickey webnaplója

Vannak, akik azt mondják, enyhék a telek, minek a nyári gumit lecserélni.
Mások azt mondják, hogy a legjobb a téli-nyári gumi, mert azt nem kell cserélni.
Megint mások azt mondják, az autó nem tud korcsolyázni, a kritikus időben át kell állni a tömegközlekedésre.
Van aztán egy makacs réteg, amelyik azt mondja, hogy a négyévszakos gumi igazán nem alkalmas télen a közlekedésre, jobb télire cserélni a nyári gumikat.
Ha a csere elhagyása miatt karambolos lesz a kocsi, a javítás sokba kerül.
Ennélfogva azt a megoldást választom, hogy inkább csere.
Ezt teszem évek óta.
Nálunk a négy kerék cseréje 8400.-
Mostani autónkon nem kell a felniről lefejteni az nyári gumit és rávarázsolni a télit, hanem a felniket kell kicserélni a rajta lévő gumikkal együtt.
Ez könnyebb is és nehezebb is.
Az acélfelniknek jó súlyuk van.
Még jó, hogy van helyük a garázsban.
Közel van a gumis hozzánk, egy perc alatt ott termek.
Aztán az időpontra érkező autóval be kell manővereznem a szerelőpadra.
Irányítgatnak, kicsit balra, kicsit előre, most jobbra.
Megoldottam a kérdést.
Előbb odaálltam az autóval az műhely elé az utcán, és megkértem a mestert, hogy vigye be a kocsit, ha sorra kerül.
Benedek(?) úr készségesen ráállt.
Én meg majd csak a kitolatott kész autóval fogok találkozni.
Ha nem lyukad ki a gumi, fél évig nincs vele több macera.

Tegnap sok-sok témáról esett szó.
Most egyet ragadok ki közülük: az adventet, mint olyat.
Igazán nem várakozást jelent a szó, nem is készületet, hanem úrjövetet. Mégis az előzőeken van a hangsúly. A várakozás és készület pedig arról szól, hogy a születendő Istenfia nagy ünnepére összekapjuk magunkat, hogy méltóképpen álljunk az ünnep elé.
A magunkba nézés csendességet feltételez, a felesleges ingerektől való szabadulást, arra való fókuszálást, hogy kik vagyunk, hova tartunk, kell-e korrigálni életünk vezetésén.
Ha a nyugati civilizációt tekintjük, nem igazán kedvez az elcsendesülésnek. Nagy a sürgés-forgás. Sok a tennivaló. Ki kell pucolni a lakást, a házat, fel kell újítani a karácsonyi eszköztárat. Mindenekelőtt négy gyertyára van szükség. Három lilára és egy rózsaszínre. Az adventi koszorút el kell készíteni, a rózsaszínnel szemköztit kell először meggyújtani.
Na és az üzletközpontok.
Minden kirakatból ordít, hogy vegyél meg engem, ajándékozz csilivili dolgokat, cseréld le, már elavult, de most egy soha nem volt modernet kínálunk.
Az Illés-sláger jut eszembe:
Vegyen ma még, vegyen ma még, ne szórja szét az életét.    
Advent. Szó esett arról is, hogy vajon az évtizedek alatt megélt adventek által jobbak lettünk-e, vagy egy helyben topogunk. 
Nem mertem állítani, hogy jobbak lettünk, csak annyit jegyeztem meg, hogy senki nem tudja, mivé lettünk volna az adventi összeszedettségek nélkül.
Aki nem akar jobbá lenni, hamar visszacsúszik.
Gyerekként hallottam: Ne akarj a tisztítóhelyre kerülni, mert lehet, hogy nem sikerül. Akarj csak üdvözülni, legfeljebb a purgatóriumban kötsz ki.
***
Egy barátok között folytatott beszélgetés során jött elő a téma: Az öreganyámtól kapott kámeát sose viselte anyám, aki átadta nekem, én se viseltem, hanem nekiadtam a lányomnak.
A mesélő a dologgal nincs egyedül.
Legtöbbünknek vannak olyan dolgaink, kacatjaink, lomjaink, dísztárgyaink, féltve őrzött vackaink: vázák, nippek, sose használt eszközök, sétabotok, nem is sorolom tovább, amiknek a további sorsát nehéz megjósolni. 
Ugyanis ha mi nem használtuk, esetleg már elődeink se, hihetőleg utódaink se fogják használni. Elajándékozzák vagy a kukába dobják, vagy őrizgetik tovább.  (Vö. Örkény I. egypercesét: Túlélsz pöcök.)

Hajnalban az Abonyi mise szólt bennem.
Ébren voltam, és egymásután szólaltak meg bennem a tételek.
Az benne az érdekes, hogy belső hallásom frekvenciahelyes.
Ha ugyanezeket lemezről hallanám, hamisnak érzékelném, mert egyes felhangok vennék át hangosságban a szerepet, s ettől kakofóniába menne át a kiválasztott opus műélvezet helyett.
Sokszor gondolok Beethovenre, aki süketsége ellenére komponálta a szebbnél szebb muzsikákat.
Belül tisztán éltek benne a dallamok, a szólamok, az összhang.
Így élhetik meg látásélményüket azok is, akik gyengénlátók lettek.
Agyuk emlékezhet a korábbi éles képekre, a színekre, kontúrokra...
***
A sebesen elrepült év utolsó hónapjában bizakodással tölt el bennünket, hogy még húsz rövidülő nappal következik. Aztán fordul a kocka, és a nappali rövidülés átcsap hosszabbodásba.
Dec. 21. lenne az inflexiós pont, ahol a vízszintes tengelyhez hajlás átmegy a függőleges felé hajló ívbe, ha mindezt trigonometrikusan ábrázolnánk.  
És aztán… jön a Jézus születése: a karácsony.
Helyi templomunk titulusa ez.
Az országban talán egyedülállóan az.
***
Tegnap Rita rajzolt nekem 12 szívecskét.
A hátoldalára további hármat egy jövőbe vivő napocskával.
Mári is rajzolt, de az övét még nehéz értelmezni.
Kell ennél több?
Nem kell.

P. Mócsy Imre könyvében találtam a „mindenki imáját”.
Istenem, mutasd meg akaratodat,
és adj erőt, hogy azt végrehajthassam. Ámen.
Mellé írtam néhány kétsoros imát.
Hitetlenek imája:
Isten, ha vagy,
segíts, ha tudsz!
Együgyűeké:
Uram, tudod, hányan vagyunk,
azt is tudod, mit akarunk. Ámen.
Primitív gyónóé:
Rosszalkodtam, káromkodtam,
Minden rosszat kigondoltam.
Az igen időseké, akik belezuhannak az ágyukban este:
Jézus,
segíjj! Ámen.
***
Következik négy okosság P. Szilágyi Szabolcs könyvének (Isteni és emberi) hátlapjáról.
- Ha Isten kevéssel bíz meg, akkor magunktól miért várunk el sokat?
- Aki kér, kap –, de lehet, hogy nem azt kapjuk, amit kérünk.
- Az Istenről szóló kételkedés nem akadálya az Istennel való kapcsolatnak.
- Ha kizárólag a boldogságot célozzuk meg, könnyen lehet, hogy elveszítjük Istent.
Az ádventbe lépés elején legyen elég ennyi okosság.

Nagyanyám azt mondta, hogy kétféle regény létezik.
Az egyikben megtalálják a kincset, a másikban nem találják meg a kincset.
A jó regényben megtalálják.
Igazának megfelelően először a könyv végére lapozott, s ha megtalálták a végén a kincset, akkor hozzáfogott az elolvasáshoz. Ha nem, akkor mellőzte.
Hát én nem lapoztam a könyv végére, hanem a jó góbésággal megírt Tamási Áron kötetet (Hazai tükör) végigolvastam.
Madár Vince szegény székely elvégezte a gimnáziumot, részt kért magának az 1848-as szabadságharcból, jól ismerte Gábor Áron ágyúöntőt. A bukás után bujdokolt, aztán rátalált a kincsre (Zizina), és esszeházasodtak. Boldogan éltek, míg meg nem haltak.
Most itt állok megfürödve, egy újabb nekilendülés előtt, s még nem tudom, hogy az általam kiszemelendő kötet végén megtalálják-e a kincset, vagy sem.
***
Reggelre virradva az éjszaka hullott csapadék jégpáncélként ült az autó karosszériáján.
Az ablakok is alig mozdultak elektromos nyitásra.
Ma ugye vége lett az egyházi évnek, november 30-a van.
Isten éltesse az Andrásokat, Endréket, Andikat, Endiket, Andókat, Andorkákat, Bandikat, Dandókat.
(Adódik a „névike”: Andó-Bandó, kész-e már a beadandó?)
   

Nem akarok leragadni a korábbi idők dalainál, de fiatalkorom egy tréfás balladáját megismétlem. Megismétlem, mert 2010-ben már közzétettem. Akkor még nem tudtam, hogy ez egy szabályos vásári képmutogató történet. Megtaláltam azt a táblát, amelyekre festve volt a sztori. (A képsorozat több nethelyen látható. Pl.:
http://www.bibl.u-szeged.hu/oszikek/ciklus/jegyzet/kepmutogato.htm)
Először egy kirándulás alkalmával hallottam S. S. előadásában. Kétbükkfanyereg mellett járunk, amikor is nagy eső kezdett esni, s ezért tető alá menekültünk. S., a vezetőnk előadta a históriát, majd közkívánatra megismételte. Mivel az első közlésem óta eltelt tizennégy év, most én is megismétlem.
Közkívánatra?
Talán.
Gulyás Míska és Kapuszta Sára története

Idefigyelj mostan minden ember,
minden szájnak legyen pofa kuss,
Mert amit én ít elmondok néktek
egy szomórú széptörténelem

Gulyás Míska, meg Kapuszta Sára,
etyik a másik natyon szeretik
etyik a másik kitör a nyavalya
etyik a másik mégsem lehetik.

Kapuszta Pál ety ígen püszke paraszt
felesége néki szép Szabó Kati
kínálkattyák övék Sára lánya,
főleg kéri szép Csikós Pali. 

De a Sára jasztat nem akarja
Inkáb a kútba peleugrik zsupsz.
Gulyás Míska onnat meg kihúszta
És a száján megcsókolta: cupp. 

Mety a násznép a naty esküvőre
mety násznép templompa pele
A menyasszony szép Kapuszta Sára
a völeeegény meg Csikós Pali. 

Gulyás Míska lopta lovon nyargal
és ellópta szép menasszonyot
Csikós Pali meg utána kapott
de nem fógott mást csak lofarkot

Gulyás Míska meg Kapuszta Sára
Ety erdőben pihennek ledül
Csikós Pali fogtat ety naty púska
És lelőtte. Míska neked puff. 

Kapuszta Sára eszeveszet jajkat
édes Mískám, jaj de meghaltál
és azútán jöttek a zsandárok
és elfógták szép Csikós Palit. 

Gyulyás Míska, mert volt jó szerelmes,
antyalókkal a mennybe visznek.
Csikós Pali mert volt rossz szerelmes,
ördögökkel pokolra visznek.

Ebből tanujjato kapá-kanyák,
Kit lány szeret, annak adoda,
mert a lány egy olyan buta fajzat,
magát könnyen megbolondulja.
(versszakonként váltakozva a dallam az alábbi
s,s, d d mm s mm r
l l t, t, t, t,l, t,d
s,s, d d mm s mm r
l l t, t, t, t,l, t,d

s s d’ s l s f m m r
s s t l s f m r m
s s d’ s l s f m m r
ll t,t, t,t,l,t,d

Egy másik változat szerint ilyen a vége.
JETZT KOMMT DIE MORÁL
Tanuljatok ebből anya apák
Kit lán szeret annak add oda
Mert ha lán olan naton szeret
Iken könen mekpolondulja
Gulás Miska hüséges szeretöt
Angyalok a menbe felviszik
Csigos Pali tyilgos az ebadtát
Ördögök pokolba peteszik………
prószit.

Volt egyszer egy tábor.
Fiú tábor.
Volt egyszer (dehogy egyszer) ott tábortűz.
Volt, hogy azt játszottuk:
Ez a, ez a nóta, ez a nóta körbejár,
ez a, ez a nóta XY-ra rátalál.
Volt köztünk egy legény, aki új nótát tudott, olyat, amilyent mi nem.
Mivel a nóta éppen rátalált, elkezdte fújni a számunkra ismeretlen leánycsúfolót:
De szeretném látni azt a csizmadiát,
aki nékem leánybőrből varrna ráncos csizmát.
Leánybőrből a szárát, anyós nyelvből a talpát,
Istók uccse, teremt uccse megadnám az árát.
A legény elhallgatott, a nóta körbejárt, de a következő fickó is ezt a nótát kérte.
És a harmadik is, és a negyedik is. Végül is az összes gyerek ezt kérte, aki csak a tűz körül ült.
Nótának még nem volt ilyen sikere (hacsak nem Dobos Attiláé nem a táncdalfesztiválon: Kövek a vízparton).
De hogy beszámolómat folytassam, adódott vegyes tábor is.
A fiúk szívesen kiabálták el a leánybőrös nótájukat, ám most már kontrával.
A lányok ugyanis nem tűrhették (nem is tűrték), hogy a fiúk rájuk öltögessék a nyelvüket. A versszak harmadik sorát visszájára fordították: legénybőrből a szárát, após nyelvből a talpát stb. Nem is énekelték, hanem rikoltották.
Rég volt, szép volt, a nóta ellenére több házasság köttetett az éneklők körében.
Az eset után vagy negyven évvel egy munkatársakkal közös több napos kiránduláson is elővezettük ezt a csúfolódót.
Nem ismerték a jelen lévők, s emlékeim szerint nagy sikert aratott.

Van annak jó tíz éve, hogy állok a Batthyány téren ködös-borongós időben. Várom a kolléganőt, hogy átadjam neki a korrektúrázott anyagot. Már jön is. Üdvözöljük egymást. Kérdi, mi újság? Mondom: ellopták a parlament épületét.
Néz rám hitetlenkedve. Mire én: Nézz át a Dunán. Látod az országházat?
Nem látod. Ellopták.
Így van ez most is Óbudán is. Kinézek az ablakon. Sűrű köd van. Ellopták a gázgyári tornyokat – jut eszembe mindjárt. Nincsenek ott, nem látni őket.
Miközben ezeket írom… mintha… mintha fel-felszakadozna a párásság. Látni vélem körvonalazódni a tornyokat. Hát mégis csak megvannak!
***
Próbálom megfejteni az EU-vezetés háborúpárti kemény makacsságának az okait. Persze nem kíván hatalmas észbeli teljesítményt, hogy megfogalmazzam: A háború hatalmas biznisz a háttérhatalomnak, azoknak, akik a zavarosban halászva lehúzzák a profitot a háborúskodásba belehajszolt tömegek kárára. Hogy nem lehet tudomásul venni, hogy az emberéletnél fontosabb nincs a földön, és minden törekvés, amely az életek kioltását célozza, a legförtelmesebb bűn az emberiség ellen.
Lehet olyanokat mondani, hogy az úgy kezdődött, hogy az ellenfél visszaütött. De értelmetlenség.
Ugyanúgy kikérem magamnak a proxiháború és minden más háború vérontását, mint azt Laár András tette. Felejtsük el a bunkerépítéseket, felejtsük el az atomfegyverekkel való fenyegetést.
Imádkozzunk a békéért, amelynek halvány körvonalai mintha látszanának.
Kérdés azonban, hogy vajon kibírja-e a világ, hogy világháborúvá legyenek a csetepeték, amíg egy értelmesebb kabinet megállíthatná az őrült elképzeléseket. S vajon lesz-e elég muníciója egy új békepolitikának ahhoz, hogy a bűnösség hálóját feltépje, szétszaggassa egyszer s mindenkorra?   
This is the question…

Kerestem és megtaláltam egyik kedvenc zeném kottáját. Megpróbáltam kinyomtatni. valamiért ellenállt és csak résznyomtatást produkált. Akkor támadt az az ötletem, hogy nyomtatok kottapapírt, és lemásolom a képernyőn megjelenő kottát. Vannak is kottapapírfelajánlások. Úgy indulnak, hogy regisztrálj, s egy ideig ingyen juthatsz az üres kottapapírhoz. Más anyagok hangjegyfüzetet kínáltak eladásra.
Gondoltam egyet, és elkezdtem egy üres lap televonalkázását vízszintesen egyes sortávolsággal. elég otromba ötvonalas lap sikeredett, de azért felhasználható volt az eredmény.
Immár csak a kottát kellett bemásolni.
Már gyerekkoromban is igen rondán másoltam a hegedűkottákat, sose lett volna belőlem hivatásos kottarajzoló, kottametsző.
Az eltelt évtizedek elnehezítették kezemet és ha lehet, még kevesebb harmóniát mutat az elkészült kotta. Azért arra jó volt, hogy megszólaltassam az általam favorizált számot.     
***
Olvasom Tamási Áron könyvét (Hazai tükör). Történelmi regény. Témája nem túlságosan érint, de az általa használt szókincs annál jobban odaköt a kötethez. Lám, majdnem elég csak a góbé nyelvet használni, a góbé észjárás szerint kanyarintani a történetet, már fél siker. Tamásival együtt pedig teljes siker.
***
Tegnap szekrényt kellett falhoz pányváznom. A fal mi más volna panelházban, mint vasbeton. A munkához a következő szerszámokra volt szükségem:
ütő-fúrógép
Bosch hatos vídialapkás fúrófej
facsavar
alátét
csavarhúzó
hatos tipli
kalapács
szék, amire felállhatok
Jelentem: elkészült a falhoz kötés.
Munkálkodom, tehát munkálkodom.

Nagyon tetszik Mócsy Imre SJ írása, aki szabadulása után a MÁV-nál dolgozott segédmunkásként, és aki kollégáinak az adósságtörlesztésről tartott előadást. Erősen rövidítve idézem:
Amikor felébredek… gondolok arra, hogy mennyi ember dolgozott azért, hogy én ilyen nagy fényességben ébredjek fel… Tartozom azoknak, akik a szenet kibányászták, akik a vezetékeket lefektették, a lámpákat felszerelték, az égőket gyártották.
Megmosdok. Hány ember dolgozott a Vízműveknél, hogy Bp. tiszta ivóvizet kapjon...
Öltözködéskor gondolok a len-, gyapjútermelőkre, a birkanyírókra, a gyárak építőire, a szabókra…
Iszom a tejet. Adósa vagyok annak a fiúnak, aki a tehenet legeltette, akik a fejőgépet kitalálták…
…és én nem tudok nekik semmit se adni.
Mindenkinek adósa vagyok.
Mindenki adósa mindenkinek, akik ezen a kultúrán dolgoztak.
…
„Amikor a vasútnál jelentkeztem segédmunkásnak, három jófeltételt tettem: Állapotbéli kötelesség – szeretet – vidámság.
Az első azt jelenti, hogy minden munkámat lelkiismeretesen végzem.
A szeretet azt jelenti, hogy a munkából kiveszem a részem, és nem akarom a nehezebb terhet munkástársaimra hárítani; azonkívül elsősorban velük szemben gyakorlom az aranyszabályt: „Amit akartok, hogy veletek tegyenek…” A vidámság pedig azt jelenti, hogy ne kényszeredetten vállaljam a munkát, mintha valami jogtalan teherként rakták volna rám, hanem örömmel végezzem minden dolgomat, ami a munkatársaimnak is könnyebbé teszi a munkát és szebbé az életét.”
Mócsy Imre, a vagány jezsuita meg is valósította, amit eltervezett.
Ha okfejtését megértjük és a gyakorlatba átvisszük, alighanem egy életre elég alapozást valósítunk meg.
A szerzetes pap a hálán túl azt fejezi ki, amit a pszichológusok a félig telt, ill. félig üres pohárral modellálnak.
Mócsy a félig teltet választotta azzal, hogy igyekszik teletölteni teljesen azt a poharat.
Azért is vázoltam a fentieket, mert a közélet és a média tele van mindenszarizmussal. Nagyon tévednek, és nagy a felelősségük, amiatt, hogy a teremtett világ pozitív oldaláról aránytalanul kevés szót ejtenek.