Mickey webnaplója

Megjelent A matematika bibliája.
Jelentem, hogy a keménykötésű könyv viszonylag nagyméretű (24x30 cm) és viszonylag nehéz (2,35kg). T
ehát a paraméterei miatt nem vettem ölembe, hanem kiterítettem a dohányzóasztalra, és úgy lapozgattam az igényes színes ábrákkal bőven tarkított kötetben.
Ami megfogott benne, az a matematika- és fizikatörténet nagyjainak életútja.
Ezek a történetek érdekessé teszik az enciklopédiaszerű művet.
Még tetszik a kötet végén található fogalomtár és a név- és tárgymutató.
Mindjárt rá is kerestem a káoszelmélet címszóra.
A 277. oldalon elmondja a káoszelmélet lényegét: hogy az olyan apró különbségek, amelyek puszta véletlennek látszanak, óriási hatást gyakorolhatnak.
Nüansznyi eltéréssel elmondja még ugyanezt Lorenz a 326. o., Mary Cartwright a 329, o-on, ugyanő a 324. o.-on, Megjelenik ugyanez a definíció a 308. és a 327. oldalakon.
Cartwright kifejti, hogy a káoszkomplexitás kimutatható az áramlásdinamikában, a szívritmuszavarban, az időjárásban, az éghajlatban.
Vizsgálják a valószínűségek megközelíthetőségét.
Kiindulnak az→z²+c formulából, ahol a z-érték négyzetéhez c konstans társul, és a kapott eredményt sokszor megismételve egyre közeledő, ill. távolodó z-értéket kapnak.
Ez elvezet a fraktálok meghatározásához.
A könyv még megemlíti azt a brazíliai előadást (1972), melynek a címe találóan: Vajon egy pillangó szárnycsapása Brazíliában okozhat-e tornádót Texasban? A kérdés a káoszelmélet lényegét firtatja. Bizonyíthatatlan, hogy megtörténik, vagy se, de nem kizárt.  
Summa summarum. A kötet értékes, végigvezet a matematika fejlődéstörténetén, érinti a társtudományokat is. Mint megmutattam, olykor redundáns, de jól használhatják, akik érdeklődnek az iránt, hogy a matematika az egyes korokon át miként vált egyre komplexebbé.

Vannak kötelező penzumaim, amiknek igyekszem megfelelni, amíg az égiek engedik. Ilyen a napi poszt megírása. 2006 óta gyakorlom ezt csaknem napi sűrűséggel. Lám, éppen húsz éve van ennek. Egyszer csak vége szakad. Nem várom túlságosan azt az időt.
Mivel naponta írom blogomat, nincs szükség arra, hogy összefoglaljam az elmúlt év történéseit. Mindenről beszámoltam, amiről akartam, és amikről nem akartam, azokról most se akarok. Van, aki csokorba szedve szereti látni élete virágjait. Én nem. Jobban szeretem a mezőn hagyva leszakítás nélkül szemlélni valahányukat. Erről szól a blog minden posztja. Se hozzájuk tenni, sem elvenni belőlük nem kívánok. Csak végigtekintek rajtuk azon rendezetlenségükben, ahogy fejüket felhányták, ahogy létrejöttek, és ahogy elhanyatlottak.
***
Kapok emaileket ettől-attól. Vannak olyan feladók, akiknek a nevét ha meglátom az értesítőn, rossz sejtelem fog el.
Nem véletlenül.
Tegnap is értesítést küldött, amiben tudatja, hogy gimnazista társaim újabb egyede lépett ki a földi valóságból.
Fogyunk.
Az osztálynak immár több, mint a fele „örök álmát alussza”.
Isten nyugosztalja őket!
***
Reggeli észtornámat naponta folytatom.
Ma meglepetés ért.
A Szó reggelt játék 35 betűvel operál. Hat lehetőséget ad arra, hogy kitaláljam, mely szóra gondolt a rejtvény gazdája. Beírtam egy szót, amelyből csak az L-re találtam rá, de az sem jó helyen állt.
Beírtam LIBEG.
„Talált, süllyed”.
Ki lehet számolni, hogy mekkora a valószínűsége annak, hogy másodikra eltalálom a keresett szót. Tízezernél lényegesen több.
Most sikerült.
Ez aztán a meglepetés.
***
Á. unoka ötöst kapott az egyetemen. Nagy-nagy gratula jár neki!

Egy írott szöveget többféle tempóban olvashatunk.
Olvashatjuk a hangos beszéd tempójában. Ekkor mintegy „halljuk” is magunkban a szöveget, és alighanem tartósan megmarad képzeletünkben, emlékezetünkben, amit olvastunk.
Olvashatjuk a szemünkkel jó tempóban pásztázva a sorokat. Ekkor hamarabb a történet végére érünk, hihetőleg kevésbé tapad meg az olvasott szöveg emlékezetünkben, de a történetet követni tudjuk. Sokan így olvasnak hosszabb írásokat pl. regényeket.
Olvashatunk aztán ún. gyorsolvasással is. Megfelelő technikával igen hamar átlapozhatunk egy feljegyzést, cikket, bármit, de valószínűleg nem tudnánk idézni szóról szóra a szövegtestből. Talán csak arra futna emlékezetünkből, hogy miről is szólt az írás.
Kocsis Zoltánról azt tartják, hogy autista volt.
Ha igen, ha nem, he egy Rejtő-könyvet elolvasott, szó szerinti hűséggel el tudta mondani az egészet. Ez félelmetes adottság, és csak keveseknek adatik meg.
Megint más a helyzet egy olyan szöveggel, amely a fejünkben él, mert valaha olvastuk. Elgondolkoztat, hogy hangtalanul milyen tempóban történik meg a belső ráemlékezés.
Pl. él bennem a megtanult vers: „Ég a napmelegtől a kopár szik sarja, / tikkadt szöcskenyájak legelésznek rajta.” Ez hogy szólal meg bennem: a beszéd tempójában, vagy gyorsírva?
Ugyanez a kérdés a bennünk megszólaló dallamokkal kapcsolatban is.
Rendes tempójában „szól”?
Esetleg gyorsabban … vagy lassabban?
És mi a van a hangmagassággal? Tartom az eredeti hangmagasságot (abszolút hallás), vagy bármilyen hangnemben megszólalhat a kiválasztott a zene?
Érdekes témák ezek, és alighanem még hátra van a kutatásuk.
***
Ma is szürkeség van, és közel plusz tíz fok. Élénk színű, kontúrú fotókat választok mára.

Vannak olyan művek, amelyeknek az elején tiltó rendelkezés olvasható. A könyv szerzői jogokat hangsúlyoz, kilátásba helyezve, hogy szankciónál minden technikával történő másolást, igézést. Mások lehetővé teszik, de kikötik, hogy a forrást köteles feltüntetni a használó. Megint mások listát készítenek arról, hogy hányan hivatkoztak publikációjukról. Ez háromféle fokozat. Talán közük is van egymáshoz, amennyiben az engedélyt kérők egyszersmind hivatkozók is, és ez a munka hasznosságát bizonyítja.
Engem mindenesetre zavar az engedélyeztetés tortúrája. Megnehezíti a műhöz való hozzáférést, mindenképpen lelassítja a publikálást. Csak körülírni lehet a mű gondolatait, idézni nem szabad.
Cui prodest? – kérdezi a régi római.
Kinek az érdeke? – kérdezem én.
A mű ismertségét a belőle vett idézetek előmozdíthatják. Vagy tévednék? A recenzor kezét mindenesetre megköti a kiadói merevség.
Ugyanilyen hármasságot vélek a szerzők és a kiadók kapcsolatában.
A szerző befizeti a kiadónak a megjelentetés költségét, vagy jelentős hányadát.
A szerző nem fizet be semmit, de nem is kap honoráriumot irodalmi munkájáért.
A szerző honoráriumot szed a kiadótól a kiadás jogáért. Kiveszőfélben van. Jókai még az egy kötetéért kapott honoráriumból házat vett telkestül. Hemingwaynek pedig szavanként fizettek dollárban, centben.
Egy alkalommal magánkiadónak küldtem biztatásukra egy kéziratot. Szakértőjük érdemesnek tartotta kiadásra, s közölte, hogy ez nekem mennyibe fog fájni. Persze elutasítottam a kérést azzal, hogy én munkámmal letettem az asztalra, ami tőlem telt. A kiadás nem az én dolgom. Ha a könyv nem él meg, ne adják ki, ha pedig nyereséges, akkor foglalkozzanak vele. Egy fillért se vagyok hajlandó fizetni a kiadásért. Levelemet persze válasz nélkül hagyták.
***
Ma olvasom, hogy január a legdepressziósabb hónap. Ami igaz, ma is borús az idő. Oldásaként kedvenc képemet osztom meg, a krakkói Irgalmasság bazilika üvegablaka fotóját. Legyen szép napotok!

Nem hagyhattam abba az évszakokhoz kötődő kánonverseket, ha egyszer a Nyárkánon mellé elkészült a Télkánon s a Tavaszkánon is, meg kellett szülnöm az Őszkánont is, hogy legyen mit énekelni immár mind a négy évszakban. Ilyen lett.
Őszkánon
Őszi fákon gyűlik má-ár a sárguló levél.
Költöző madárkahad immáron útra kész.
Ősz van, ősz.
Minden este cirpel kinn a kába szöcskenép.
Hirtelen fuvallat támad, fúj az őszi szél.
ősz van, ősz van,
lehull a sok levél, és
belep mindent a dér.
***
Az időmértékes szövegek akár versbe állnak össze, akár nem, önmagukban érdekesek. Egy ilyen kifejezés a Verne-kötet magyar címe: Lángban álló szigettenger
tá ti tá tá   
ti tá tá tá
Ámde a húgomat tanította, aki így mutatkozott be: Én vagyok a rettegetett Irén néni.
tá ti ti tá
ti tá tá tá.
Egészen hasonló.
Szótagszáma azonos, egyszer billen a ritmus, de nem zavaró módon.
Kicsit úgy zörög, mint a pattogatott kukorica. Tá ti ti tá  ti ti ti tá
***
Ha Montágh Imre élne, értékelné, hogy létezik mások mellett egyfajta fényes és méltóságteljes artikuláció. Amolyan fentebb stílusban előadott szöveg, amelyik szeretettel szólítja meg azt, akihez szól. Nehéz ezt másképp elképzelni is, mint hogy a szóló teljes figyelmével a megajándékozottra függeszti tekintetét, és minden szavával szeretetét kívánja hitelesíteni. Már nem számít semmi más, mint az, hogy igaz érzéseit helyesen tolmácsolja a szöveg, amit éppen át akar adni.   

Az utóbbi napokban sok helyről és jól látszott az északi fény, pl. a Balaton fölött. Tündöklő színekben ragyogott, ha nem is olyan káprázatosan, mint pl. Norvégiában. Nálunk a horizont nem látszik, csak a házak feletti légtér. Este hiába bámulom az eget, nyomokban sincs elszíneződés.
De nappal.
Nappal hasonló szépségeket látok, ha kinyitom Somogyi Győzőről készült monográfiát. A kötet többek között tele van színes festményekkel, amelyek a festő által látott tájakat tükrözi az ő általa láttatni kívánt ragyogó színekben. Nos, ezek legalább olyan változatosak, mint az aurora borealis a meg-megújuló színfüggönyeivel.  Színvilága Csontváryéra emlékeztet, gondoljunk csak a Görög színház romjai Taorminánál c. kompozíció színorgiájára. Ő sem lefesteni akarta a természetet, hanem a lényegét láttatni. Somogyit azért szeretem, mert mer önmaga lenni, festő- és grafikusművész, lapkészítő, környezetvédő, közösségszervező, elveiben megingathatatlan, aki megvalósította a „vissza a természethez” szlogent. Aki szépíti miliőjét, aki kecskéket, birkákat, lovat és szamarat tart. Aki arra használja a világot, amire való.  
Papnak indult, házas ember lett belőle és apa – pápai engedéllyel.
***
Egy apró ötlet jut eszembe. A mellékhelyiség kulcsa mindaddig ki-kiesett a zárból, mígnem eluntam. Fogtam egy darabka celluxot, és a kulcslyuk alsó részére ragasztottam egy vízszintes csíkot. Azóta a kulcs egyszerűen nem tud kiesni a helyéről. Azért írom le, hátha másnak is van hasonló problémája.
***
Redőnyünk alumínium lamellákból áll. Könnyen felhúzhat, de valamilyen konstrukciós hiba folytán könnyen túlszalad, és többé nem hajlandó leeresztődni, amíg meg nem szüntetjük valahogyan a feltekert lamellák beszorulását. Hogy többé ne forduljon elő, az alsó lamellára ragasztottam pillanatragasztóval egy parafadugót jobbról, egyet meg a másik széle felé. Ezek a dugók megakadályozzák a túlpörgést.
***
Azon gondolkoztam, hogy miért nem ereszti le valaki a toborzó autók kerekét. Nem tudna onnan elszabadulni, amíg ki nem cserélik a gumit. Ehelyett inkább viaskodnak az áldozatok egyenlőtlen erőviszonyok közepette. Pedig időközben nagy tömeg jöhetne össze megakadályozva a botrányos akciók eredményességét.

Dilemma, hogy az ember idősödve az orvoslás állandó vendége-e, vagy hagyja, hogy kopásai lassacskán kivonják a forgalomból.
Tudom, nem élet-halál kérdése ez, hanem életvezetési kérdés, de jogos feltevés.
Úgy is folytathatom: Vajon élet-e a kivizsgálások szakadatlan sorozata?
Nem hasonló-e sorsunk az öreg autókéhoz? Nem az öregedő gépkocsikkal kapcsolatban felmerülő dilemmához hasonló? Ha megveszem a drága új részegységet, alkatrészt, akkor új autóm lesz? Ha nem, akkor érdemes sokat költeni a verdára? Vagy „güzültetni kell”, ameddig szósszal bírja (egy maszek zöldséges megfogalmazása volt). Így is, úgy is egy a vége.
Weöresnek igaza volt, amikor ezen morfondírozva megállapította:
„Közeleg amaz idő, amikor … befelé kell fordulni, belül sétálni, befelé figyelni. Csak a belső táj ne legyen barátságtalan.” (66)
Belül kell keresni a tartalmakat, az élet szépséges ízeit, gusztusos képleteit, és egészséges kapcsolatokat kell kialakítani emberrel, istennel.  
***
Tegnap emlékmisén vettünk részt. Hidegben indultunk, fűtetlen helyen ültünk, jó két óra hosszat fáztunk a mínuszoktól. Pedig ki volt építve a padok fűtése, csak Nem volt bekapcsolva.
Arra gondoltam, hogy jól megfázok, és talán be is lázasodok, vagy ellenkezőleg. Maradék náthám is elmúlik. Fáztam, noha öt réteg melegített:
Saját feles kilóim,
trikóm,
ingem,
kardigánom,
télikabátom.
Jelentem, egyelőre kutyabajom sincs. Nem is hiányzik.
***
Útközben néhány fotót készítettem, azokból rakok fel néhányat.

Van annak vagy harminc éve is tán, hogy a Blaha aluljárójában megjelent egy odaspriccelt felirat: Megveszlek kilóra! Igen negatív érzelmet váltott ki belőlem. Micsoda szemét, pökhendi felirat, és miért hagyják, hogy huzamosan rongálja az emberek érzékenységét ez a polgárpukkasztó kijelentés.
Oldottabb formában ugyan megjelenik már a Faust c. munkában: Eladó az egész világ.
Utóbbi elgondolkodtató, előbbi meg vérforraló.
A megveszlek kilóra pedig egyre hangosabban követeli a maga igazát. Megjelenik ez kicsiben is, amikor valakitől kétes erkölcsiségű feladat teljesítését várják jutalom fejében. Kapsz egy csokit, ha a Jutka füzetébe csempészed a levelemet. Kapsz száz forintot, ha betöröd az utcában az egyik ablaküveget – mondhatja az üveges, ha elég szemét.
A dolog nem áll meg ilyen szinten. A kísértés minden korban jelen volt. Nem véletlenül énekelte Szörényi: Ha te állnál ott, ahol én álltam, nem lennél már ártatlan.
Minél inkább felfelé megyünk a majomlétrán, annál erősebb a kísértés, de az erőszak is.
A Tanú c. filmben Virág et. biztatja Pelikánt, hogy fogyasszon még a finom malachúsból, s hozzáteszi, hogy még fogunk kérni magától valamit.  
Még feljebb. Egyszer csak eltűnnek a megbízók, és segédeik révén helyeznek kilátásba hatalmas összegeket, vagy jól fizetett – sokszor kamu – állásokat érdekeik érvényesítésére. Párhuzamosan megemlegetik azokat a korábbi kihágásokat, amelyekkel sakkban tarthatják kiszemelt pácienseiket.
Többnyire megrémül az illető, és elindul a korrupció egyre mélyülő bugyrai felé, ahonnan érzése szerint nincs visszaút.
Ördögi kör ez, és eléggé valóságos is a mammon-imádók terrorja.
Tegnapi hír, hogy a leggazdagabbak jövedelmi ugrása 2025-ben 26%-os volt, ami a kizsákmányolás erőteljes növekedését jelenti. Dolgozik a félelem, dolgozik a fenyegetés, a kiszolgáltatottság.
És nincs ez jól így.
Morus Tamást is fenyegették, amire az ó válasza az volt: A gyerekeket szokták ijesztgetni.
Ő pedig felnőtt volt, megingathatatlan elvekkel, erkölcsi alappal, igaz értékrenddel.
Belőle kellene több, és a megalkuvókból kevesebb.
Bár adná az Isten, hogy így legyen!

Egyre fogy a korosztályunk.
Dér Katalin közölte a Katolikus Rádióval, hogy férje Pali két napja elhunyt.
A rádióból értesültem magam is a teológiatörténész filozófus elhunytáról.
Palit Katalin megtérése vonzotta az egyházhoz.
Ontotta jegyzeteit hétfőnként a Kat. Rádióban.
Magam személyes kapcsolatba kerültem vele valamikor az ezredforduló előtt.
Székesfehérváron beszéltem Prohászka és Regnum kapcsolatáról a Prohászka-kutatás keretein belül. Utánam Horváth Pál előadása következett.
Érzékletes és gördülékeny beszámoló volt az övé.
Jó szónok volt.
Nem találtam adatot arra nézve, hogy hány évet élt. Nagyjából egyidősök lehetünk.  
Isten nyugosztalja! Ma megemlékeztem róla a misén.
***
Ma későn ébredtem, mert meccset néztem az éjszakába nyúlóan.
Az érdekes nevű Füllkrug (teli korsó) góljával verte a Milan a Leccét.
Luka Modric csak az utolsó tíz percben került bevetésre.   
***
Reggel a hideg engedett a szorításából.
Maradt a mínusz, de immár kevésbé hideg.
Sikerült az autót kibányászni a parkoló jeges havából.
Elóvakodtunk vele szokásosan misére, majd az üzletközpontba.
Töltekeznünk kell így is, úgy is.
Egyelőre nem esik újabb hó, de a fenyegetés állandóan jelen van.

Mostanság ezerrel süt a nap vagy csak világít? Reggel meg mínusz öt volt, vagy még hidegebb a levegő. S ha már a levegő, akkor a talaj is, és a talaj lucskos hava, amint jéggé dermedt. M. unoka meséli, hogy ideiglenes albérletük meredek utcájának nekifutott négyévszakos gumikkal, majd a kocsi megállt és visszacsúszott. Nálunk se jobb a helyzet, csak nem lejtősek az utak. Az önkormányzat kivárásra számol. Majd csak elolvad egyszer a kerület mellékútjairól a hó.
Kár, hogy tegnap nem vettük igénybe az autót. Ma napok jegét kapargattuk a szélvédőről, az ajtó gumiszigetelése is ellenkezett egy rövid ideig, és a távnyitó se győzte energiával. Szerencsére a mechanikus igen. Az akkut meg kell dicsérjem. Pöccre indította a motort.
Felettébb izgalmas mostanában az autózás, ha nem is tartozik a tél örömei közé. Jégbordákon gurulunk a főutakig, ahol csakugyan biztonsággal haladhatunk.
Téma kimerítve.
***
Amerikai kritikusom a tegnap feltett egyik képemet masterpiece kategóriába sorolta. Nem kap érte pénzt, így elég objektív tud maradni a képekhez írt kommentárja. Nekem jól esnek biztató szavai.
***
Olvasom a Száz év magányc. könyvet. Elég nehezen fogynak alapok. De talán később gördülékenyebbre vált. Mindenesetre kitartok mellette. Kb. 10%-át olvastam el.
***
A délelőtti napsugárzás a szobában pörköl, a ház északi oldala meg fagyos. Olyan ez, mint a tábortűz. A tűzfelőli oldaladat égeti, miközben lehet, hogy a hátad fázik.
***
Bennem él a főnök egykori megjegyzése. A Sodrás utcában inkább egymás mögött haladtunk a járdán, mint egymás mellett. Én mentem elöl. Feri rám szólt: Ne szaladj! Akkor mögé mentem, hogy az ő tempójában haladjunk. Most T-nek mondhatnám: ne szaladj! Pedig kb. egyforma tempóban megyünk. Csakhogy nekem nehezemre esik a haladás.
Chuke azt mondaná: öreg vagy.
Nem is tévedne.