Amióta a fotósok tömegméretekben megváltak a film használatától, a készült fotók mennyisége óriási mértékben felszaporodott. Én már csak tudom saját gyakorlatomból. Táborokra oszlik a fotósok köre is. Abban közösek, hogy mindenki használ utómunkálatokhoz valamilyen programot. Így ki-ki eldöntheti, hogy fotóját fekete-fehér változatban teszi közzé vagy színesben. Továbbá eldöntheti azt is, hogy szaturálja-e képeit, vagy se. A szaturálás itt a színekkel való telítést jelzi, talán a kontrasztosság beállítását is. A színek felerősítése kicsit olyan, mint a sminkelés. Kevés kivétellel a képeket túlszínezik a fotósok. A színek felerősítésére két szokásos gyakorlat. Az egyik, hogy azt kívánom visszahozni a képen, amit a valóságban láttam. A másik: Nem érdekel a valóság, képem olyan színű lesz, amilyennek megálmodom. Tűélesek lesznek a körvonalak, mintha egy sas nézne körül a tájon. Valószerűtlenül rikítanak a felhők, ahogy azt az életben a legritkábban látjuk. Tapasztalom, hogy ami a médiában általános, a fotósok körében is kezd általánossá válni: Az érzékeket a végsőkig feszíteni, a színekkel, formákkal bombázni. Különben kiderülne, hogy a valóság olykor bizony poros. Ezért készül annyi plakátszerű kép.
Van egy ezzel ellenkező tendencia is. VD. festőművész képeit, elsősorban festményeit, de fotóit is éppen a színek visszafogása, egymással való kiegyensúlyozottsága jellemzi.
Vannak mások is, akik inkább sejtetik a vakóságot, utalnak rá, semmint hogy telerakják a képeket nagyon hangsúlyos elemekkel. Elég csak Egry Józsefre gondolni, aki képeit addig-addig tisztogatta, addig-addig szegényítette, ameddig lehetséges volt anélkül, hogy mondanivalója csorbuljon.
Talán azért szeretem a rézkarc műfajt, mert ott sokszor nyakon csípem a jelzésszerűségre való törekvést. Magam is ezen fáradozom, hol több, sokszor kevesebb sikerrel.
***
BG-nál olvasom:
BMW-vel meg lehet fordulni, de FORDdal nem lehet bmwülni.
Ízelítő az 1Jn 2. f.-ből:
Van szószólónk az Atyánál
…ne kövessetek el bűnt. De ha mégis, van szószólónk: Jézus Krisztus. Ő az áldozat bűneinkért.
Tartsátok meg a parancsokat!
Abból tudjuk meg, hogy megismertük, hogy megtartjuk a parancsait. Aki … megtartja tanítását, abban Isten szeretete tökéletes… úgy kell járnunk, ahogyan ő járt… Aki …szereti testvérét, megmarad a világosságban, s nem szolgál botrányul másoknak… bűneitek bocsánatot nyertek az ő nevében… Ne szeressétek a világot, …ami a világban van: a test kívánsága, a szem kívánsága és az élet kevélysége…De a világ elmúlik a kívánságaival együtt... aki Isten akaratát teljesíti marad meg örökre.
Óvakodás az antikrisztusoktól
…eljön az antikrisztus... Ki a hazug, hacsak az nem, aki tagadja, hogy Jézus a Krisztus? Az az antikrisztus, aki tagadja az Atyát és a Fiút... Ha megmarad bennetek, amit kezdettől fogva hallottatok, ti is megmaradtok a Fiúban és az Atyában… az ígéret, amelyet ő maga adott nekünk, az örök élet… maradjatok benne, …hogy ha majd megjelenik, … eljövetelekor ne kelljen szégyent vallva távoznunk tőle… tudjátok, hogy ő igaz, azt is tudjátok, hogy mindenki, aki az igazságot cselekszi, tőle való. Közöm. Van szószólónk: Krisztus. Hozzá tartozunk, ha megtartjuk szeretetparancsát. Ez az örömhír. Ő közvetít az Atyához. Csak általa van üdvösségünk, vele közös életünk. A világ hívságai feledhetők. Érdemes puritán képletek szerint élni. Ti keressétek az Isten országát, és minden szükségeset megkaptok hozzá – csengenek vissza fülemben a hegyi beszéd szavai.
2017.10.21. 05:47 emmausz
Mindenki másképp csinálja...
Szólj hozzá!
2017.10.20. 05:40 emmausz
Lassan fordul az indiánnyár
Senkit nem zavar az avar. Ez jutott eszembe látva azt a töméntelen lombot, amely napok alatt a földön kötött ki. Volna ez ügyben egy javaslatom. Az egyes utcákban ezekben a hetekben heti egy alkalommal tilos volna parkolni az utca egy-egy oldalán. Teszem azt, a páratlan oldalt hétfőn, a párost kedden takarítaná a gép, és tiszta lenne az utca. Most gyűlik az avar, és ez ideig senkit sem zavar.
***
Titkos útnak nevezte Levi azt az általa korábban nem ismert átjárási lehetőséget, amely a Római térről felénk vezet. A titkos úton senki se jár – mondta álmodozó tekintettel, és ebben az sem zavarta, hogy éppen akkor ment el mellettünk egy ember, amikor elkezdte kifejteni, hogy itt aztán senki se jár. A tapasztalat nem zökkentette ki őt saját elképzeléséből.
***
Időnként felrémlenek gyerekkoromból esetek, jelenetek, szövegek. Sakkoztunk, amikor sakkozni volt kedvünk. Teljesítményünk teljesen eseti volt, hiszen ösztönösen játszottunk. Nemegyszer vesztésre állván imigyen fakadtam ki: Na most aztán kaszabolok!
Csak azzal nem számoltam, hogy immár alig van mivel kaszabolnom. Talán a biztos vereség tudata mondatta velem ezeket a nekikeseredett szavakat.
Sakkozni apánk tanított. Megmutatta a lépéseket s a törekvést, hogy az ellenfél királyát el kell kapni, mattot adni neki, arra kényszerítve, hogy mozgásképtelenné legyen miközben támadjuk.
Sok elmélettel azután nem gazdagított, mindenesetre megtanultunk céltudatosan haladni a parti során. Tőle hallottam a „fallépés”-ről. Ez egy olyan meglepő húzás, ami az előző lépéssorozatok logikájából nem következik. Arra jó, hogy meghökkentse az ellenfelet, kilendítse taktikájából, és ezáltal lépéshátránya keveredjen. Nos, hol éltünk a fallépéssel, hol nem. Hol segített a taktikázásban, hol ellenük fordult.
Ízelítő az 1Jn 1. f.-ből:
Bevezetés
Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit a szemünkkel láttunk, amit szemléltünk és amit a kezünkkel tapintottunk: az élet Igéjét hirdetjük nektek. Igen, az élet megjelent… hirdetjük nektek az örök életet, amely az Atyánál volt, és megjelent nekünk. Amit láttunk, azt hirdetjük, hogy ti is közösségben legyetek velünk. Mi ugyanis az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal vagyunk közösségben. S azért írjuk ezeket nektek, hogy örömünk teljes legyen.
I. ÉLET A VILÁGOSSÁGBAN
Isten a világosság
Az üzenet…: Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség. Ha azt állítjuk, hogy közösségben vagyunk vele, és sötétségben járunk, akkor nem az igazságot tesszük. De ha világosságban járunk, akkor közösségben vagyunk egymással, és Fiának, Jézusnak a vére minden bűnt lemos rólunk. Ha azt állítjuk, hogy nincs bűnünk, önmagunkat vezetjük félre... Ha megvalljuk bűneinket, akkor megbocsátja bűneinket, és megtisztít. Ha azt állítjuk, hogy nem vétkeztünk, … tanítása nincs bennünk. Közöm: Gyönyörűséges bevezetés. János, a szeretett tanítvány vall arról, amit látott, hallott, aminek tanúja volt. Új közösségre hív. Szimbiózist ajánl egymással és az Istennel. Levélírásának a célja: Örömhírt hozni nekünk, mindenkinek, mert MEG VAGYUNK VÁLTVA. Isten szeret, és ajándéka ingyenes. Ebben biztosak lehetünk. Mi kell még?
1 komment
2017.10.19. 11:25 emmausz
Probléma, vagy egészen más?
Az a probléma, hogy a probléma fogalmát a magyar – legalábbis a köznyelv – sokkal tágabb értelemben használja, mint pl. a francia. A magyarban mindenféle elhárítható gond és elháríthatatlan akadály probléma, a franciában nem. Ott olyan kérdés, mely észszerű, logikai úton levezethető, spekulatív választ igényel. Vannak tudományos, iskolai logikai megoldandó, továbbá filozófiai problémák.
Erre Francois hívta fel a figyelmemet, mert megütötte a fülét, hogy mi mi mindent sorolunk a problémák közé.
Neki kevesebb problémája volt. Mikor még csak két kisgyereke volt (akkorák, mint Lolka és Bolka), és bele kellett feledkeznie a doktori disszertációjának elkészítésébe, nálunk töltötték a nyarat. Feleségét a két kis srácukkal leküldte a Balatonra. Ketten maradtunk: ő meg én. Ő jól tudott franciául és kicsit magyarul, én jól beszéltem magyarul és alig franciául.
Az ő taktikája az volt, hogy mindjárt kezdetben kitett két kisszótárt. A francia-magyart maga elé vette, a magyar-franciát az én térfelemre tette. És elkezdett mesélni egyszerű szavakkal. Ha valamit nem tudott, megkereste a szótárban. Az én taktikám hasonló volt, de mivel francia tudásom jóval szerényebb volt, mint az ő magyar tudása, igyekeztem olyan latin eredetű, nemzetközileg használt szavakat beleszőni szövegembe, amit ő is megértett. Így ritkábban kellett a szótárhoz folyamodnom.
Mivel közel lakunk a Dunához, és mivel akkor a zöldár árvizet bocsátott a tájra, a szobaablakból gyönyörködhettünk a Duna vizében. A Pók utcát elárasztotta a víz, innen földgát, túlnan a vasúti töltés fogta meg a víztömeget. Tengert láttunk, amint kitekinténk.
Aztán elmentünk közelről megnézni.
A víz tolakodó valami. Terjed, mégpedig „gát”-lástalanul, ha akadályba nem ütközik. Elvtársak és polgártársak. Kell gát. Kell valamilyen gát, mert hiánya nagy bajt csinál.
Ízelítő a 2Pt 3. f.-ből:
Krisztus eljövetele
… értsétek meg, hogy az utolsó napokban csúfondáros gúnyolódók fognak fellépni, akik saját vágyaik szerint élnek, és azt mondják: „No, hol van (Krisztus) megígért eljövetele? Amióta atyáink meghaltak, minden marad úgy, ahogy a teremtés kezdetétől volt.” … egy dolog ne kerülje el figyelmeteket: az, hogy egy nap az Úr előtt annyi, mint ezer év, ezer év pedig annyi, mint egy nap. Az Úr nem késik ígéretét teljesíteni, ahogy némelyek késedelmeskedésnek tartják, hanem türelemmel viseltetik irántatok, mert nem akarja, hogy valaki is elvesszen, hanem hogy mindenki bűnbánatot tartson. Mint a tolvaj, úgy jön el az Úr napja. Ezen a napon az egek nagy robajjal elmúlnak, az elemek a tűz hevétől felbomlanak, a föld és ami rajta van, elenyészik. … Mi ígérete alapján új eget és új földet várunk, az igazságosság hazáját.
Befejezés
Szeretteim … békességben, tisztán és feddhetetlenül találjon benneteket Urunk… vigyázzatok, nehogy a gonoszok tévedése elsodorjon benneteket… Gyarapodjatok Krisztus kegyelmében és ismeretében. Neki legyen dicsőség most és az örökkévalóság napján! Ámen. Közöm. Minden oda konvergál, hogy Isten előbb szeretett, és egyet kíván, hogy higgyünk az ő gondviselő szeretetében. Jöhet bármiféle kataklizma, az ő szeretete nem lanyhul, nem múlik el soha. Aki hiszi, azoknak megígérte az üdvösséget.
Szólj hozzá!
2017.10.19. 09:34 emmausz
Kötelező körök?
Bizonyára nem azok… bár, talán inkább csak rutinok, amelyeket naponta elvégzek. Másokat a reggeli futás, a napi talajtorna óv meg ideig-óráig a test romlásától, engem meg a rejtvényekkel való bíbelődés. Törekszem rá, hogy naponta legalább egy szókirakó játékot maximálisan teljesítsek, valahány keresztrejtvényt kitöltsek, sikerüljön a pasziánszt kirakni, a free cellt megoldani, és a mahjonggot ugyancsak. Ezek a szellemi erőfeszítések tesztelik elmebeli állapotomat valamennyire. Csaknem fölösleges munkát végzek, mert... Meg kellene szabadulnom a kötöttségektől.
És még: hogyan értékeljem, hogy naponta egy posztot össze szoktam hozni, kiegészítve egy bibliai fejezettel, amelyekhez való kapcsolódásomat kívánom prezentálni, bemutatni. A FB-ra a poszton kívül felrakok néhány frissen készült fotót a napi termésből, és néhányat az Óbudára jellemzőkből, mert annak is van egy netes felülete. Figyelemmel kísérek néhány blogot, megírom a véleményemet, ha kérik, megjegyzést teszek mások anyagaihoz, képeihez, és reflektálok azokra, amelyeket mások írnak nekem címezve.
Mostanában azon töröm a fejemet, hogy ezek mennyire kötelező körök? Nincs-e jobb dolgom, mint ezekkel szórakozni.
Nem szabadna hozzájuk rendetlen módon ragaszkodnom. Keresem a szabadulás útját. Feltehetően jobb célhoz vezető jobb eszközökre kellene akadnom. A magas labda a levegőben kóvályog. Majdcsak leütöm egyszer.
***
Kaptunk egy hűtőmágnest. Souvenir Pozsonyból. Rajta a négybástájú fellegvár, felette felirat: Bratislava – Pressburg. Mondom a pozsonyi vár van rajta. Pozsony az a város, ahol sokáig ülésezett a magyar országgyűlés. Nem kellene a magyar nevét is kiírni a teljesség kedvéért?
Ízelítő a 2Pt 2. f.-ből:
A tévtanítók
…a hamis próféták … gyors pusztulást vonnak magukra. Isten az angyaloknak nem kegyelmezett, amikor vétkeztek…, és a régi világnak sem,… csak Noét mentette meg nyolcadmagával, amikor az istentelen világra rázúdította a vízözönt, Szodomát és Gomorrát elhamvasztotta, de megmentette az igaz Lótot, aki a gonoszok miatt annyit szenvedett… nagyhangú üres szólamokkal buja testi vágyakra csábítják azokat, akik éppen csak hogy kiszabadultak azok közül, akik tévúton járnak. Szabadságot ígérnek nekik, jóllehet a romlottság rabjai, … jobb lett volna nekik, ha nem ismerték volna a nekik adott szent parancsokat, mint hogy aztán hűtlenek lettek hozzájuk. Illik rájuk, a közmondás: „A megfürdött disznó pocsolyában hentereg.” Közöm. Isten ellen tusakodnak a hamis tanítók. Rosszra csábítják az őket követőket. Ám esetükben is igaz, hogy a bűn magában hordozza büntetését. Hamisak minden korban megpróbálták az igazak sorait megbontani, és konkolyt vetni a búzamezőben. Sorsuk beteljesedik. A mi feladatunk szentté lenni.
2 komment
2017.10.18. 10:31 emmausz
Ön most itt áll
Ön most itt áll – így szól az egyik gyakran látható felirat. Térképeken leginkább. Annak idején a Reader’s Digestben talált kedvenc viccem volt. A kép hómezőt mutat. Leszúrva a közepén egy tájékoztató tábla. Rajta a szöveg: Ön most itt áll. És egy mirelite-figura tényleg ott áll és teljesen tanácstalan.
Ön most itt áll – műterem címet adnám sok művészi festménynek. Kétségtelenül volna némi polgárpukkasztó kicsengése, de attól még igaz maradna, hiszen kortárs képzőművészetünk ugyancsak termeli az absztrakt műveket. A nagyérdemű közönség pedig ott áll, és próbálja nyakon csípni a nyakon csíphetetlent. Hogy vajon amit lát, az hiteles-e, vagy kóklerség, szemfényvesztés, amit Karinthy így karikírozott: A falon Bélkorogi Giccspancs Jenő Ezt nektek c. képe látható.
Menjünk tovább!
Ön most itt áll egy kirakat előtt, és nem jut A-ról B-re, mert tanácstalan.
Ön most itt áll, pl. a kirakott vajak polcsoránál, és képtelen eldönteni, hogy a húszféle márkájú, kiszerelésű és zsírtartalmú, egységárú vajból melyiket csípje nyakon. A margarinokkal sincs nagyobb szerencséjük a vásárlóknak.
Ön most itt áll a dezodorok polca előtt, és tanácstalan.
Ön most itt áll a játszótéren, ahol tegnap megfigyeltem, hogy egy padon üldögélő három gyereknél három okos telefon volt. Mesét néztek a játszótéren. Végül anyjuk megelégelte: Otthon sokkal jobb mesét nézni.
Ön … most … ittál? Váltok tegezésre, mert mintha be volna rúgva némelyik ember, aki áll valami előtt és csak néz ki a fejéből.
Nem tesz semmit, nyúlszőrkalap – tolul föl bennem a régi reklámszöveg, s fogalmazódik meg egyfajta ellenkezés. Nem akarok elvegyülni azok között, akik itt állnak, ott állnak, s fogalmuk sincs róla, hogy mit akarnak.
Ízelítő a 2Pt 1. f.-ből:
Bevezetés
…Gyarapodjon bennetek a kegyelem és béke Isten és Urunk, Jézus Krisztus ismeretében.
Krisztus ismerete üdvösségre vezet
Isteni ereje … meghívott minket. Értékes és nagy ígéreteket kaptunk, hogy részeseivé legyetek az isteni természetnek, és megmeneküljetek a romlottságtól, amely a világban uralkodik… hitetek erényt, az erény tudást, a tudás az önuralmat, az önuralom jóban való kitartást, a jóban való kitartás vallásos érzületet, a vallásos érzület testvériességet, a testvériesség pedig a szeretetet eredményezi… Testvérek, törekedjetek rá, hogy hivatásotokat és kiválasztottságotokat tetteitekkel megpecsételjétek, mert ha ezt megteszitek, nem botoltok el soha… Kötelességemnek tartom , hogy amíg élek, buzdítsalak és ösztönözzelek benneteket, mert tudom, hogy közel van életem vége… Jézus Krisztus tudtomra adta. De … ezekre halálom után is mindig emlékezzetek.
A hit alapja a kinyilatkoztatás
…nem kieszelt mese, amit tudtul adtuk nektek Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét, hiszen szemlélői voltunk fenségének. Amikor ugyanis az Atyaisten… megdicsőítette, ez a szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.” Ezt … mi is hallottuk, … a prófétai jövendölések … sötétben világító lámpások, … az Írásnak egyetlenegy jövendölése sem származik önkényes értelmezésből… hanem mindig csak a Szentlélektől sugalmazva beszéltek a szent emberek. Közöm. Péter a fejezetben tanúsítja, hogy hiteles Krisztus színeváltozásának a ténye. Igazak a próféciák, mert a Lélek sugallta őket. Feltűnő a fejezet első felének „meandere”. Olyan szekvenciák, mint amilyeneket a páli levelekből már ismerünk. Egymásra épülnek az erény, tudás, önuralom, kitartás, vallásosság, testvériesség és a szeretet. Szép ez így együtt.
Szólj hozzá!
2017.10.17. 06:59 emmausz
A lényeg
Varga Laci, aki már nem Varga Laci, hanem Varga László kaposvári püspök A főparancs c. munkájában Fr. Cantalamessa megállapítására hivatkozik, aki nem kevesebbet állít, minthogy a szeretet főparancsát megelőzi valami. Cantalamessa gondolatát az első János-levélre alapozza. „Szeressük Istent, mert Isten előbb szeretett minket”. (1Jn 4,19) A sorrend tehát azzal kezdődik, hogy „Mi, akik hittünk, megismertük a szeretetet, amellyel Isten szeret bennünket.” (1Jn 4,16) Csak akkor tudjuk helyesen szeretni magunkat és felebarátaikat, ha hiszünk Isten szeretetében. A tapasztalatot megelőzi a hit. Az ebben való hit feltétel nélküli. Minden eszmefuttatás nélküli – alapvető hit. Viszont az következik belőle, hogy aranyhegyen ülő koldusokhoz hasonlítunk, akik Krisztusban megkaptuk a teljes és tökéletes Szeretetet magát, mégis szeretetmorzsákért könyörgünk, sikerekért, fontosságunk, nélkülözhetetlenségünk tudatáért, önmagunk elfogadása helyett önmagunk elfogadtatásáért. És ha e morzsákat megkapjuk, önteltek, gőgösek leszünk, ha pedig nem kapjuk meg, depressziósokká válunk. Mindenesetre Isten irgalma és irántunk való szeretete sokkal nagyobb és végtelenül nagyvonalúbb annál, ahogyan azt mi elgondoljuk. Ha úgy tetszik, „Miénk már minden, Keljünk fel és járjunk!
Ízelítő az 1Pt 5. f.-ből:
Az elöljárók kötelességei
…elöljárók, …legeltessétek Istennek rátok bízott nyáját, viseljétek gondját … önként, …buzgóságból… legyetek a nyájnak példaképei... fiatalok, engedelmeskedjetek az elöljáróknak. …viseltessetek alázattal, az Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak azonban kegyelmet ad.
Ellenállás a kísértésben
Alázkodjatok meg Isten előtt…, gondotokkal forduljatok hozzá... Józanok legyetek és vigyázzatok. Ellenségetek, a sátán, ordító oroszlán módjára ott kószál mindenütt, és keresi, kit nyeljen el. Erősen álljatok neki ellen a hitben… Isten… maga fog majd titeket tökéletessé tenni, megerősíteni, megszilárdítani és biztos alapra helyezni. Neki legyen dicsőség, és övé legyen az uralom örökké!
Befejezés
Szilvánusz által… írtam nektek... Köszöntsétek egymást a szeretet csókjával! Békesség nektek, akik Krisztusban éltek! Közöm. Péter az öreg halász, akinek tengernyi dolga volt. Nem a saját erejében, hanem az Isten kegyelmében hisz. Tudja, hogy mennyit ér az ember, ha magára marad. Örök bizonyítási kényszer serkenti tetteit. Megtapasztalásai segítik Pétert, hogy a lényeget mondja. Alázat, engedelmesség, éberség, béke, szeretet. Ennyi. A fejezet elhíresült mondata: Ellenségetek, a sátán, ordító oroszlán módjára ott kószál mindenütt, és keresi, kit nyeljen el. Bekerült az egyház esti imájába is ez a gondolat. Gondolhatott a kísértésekre, gondolhatott az amfiteátrumok véres mártíriumára esetleg. Szilvánusz által írt. Arra gondolok, hogy Péter nem volt írástudó ember.
Szólj hozzá!
2017.10.16. 10:23 emmausz
Ültetvényesek
Ki az ültetvényes?
Aki arra van ítélve, hogy üljön.
Ültetvényes a rab, mert leültették.
Ültetvényes az irodista, mert napi nyolc órában ül az íróasztalánál.
Ültetvényes a sofőr, mert állva nem lehet autót vezetni.
Ültetvényesek vagyunk magunk is, mert T. megrendelt valamit és most várjuk a szállítót, a postást.
Pedig tombol az indiánnyár, mert a meteorológusok szerint az Ophelia névre keresztelt hurrikán ma elérheti Írországot és Európát is akár. Ennek a hatására folytatódik ez a melegség. Azért kellemetlen ez a várakozás, mert Tücsi délelőtt szeret sétálni, és már negyed tizenegy.
Még írom a posztot, amikor csengetnek. A postás csenget.
Meghozta, a kért portékát.
Mehetünk sétálni.
Mindenkinek szép napot!
Ízelítő az 1Pt 4. f.-ből:
Óvás a pogányok bűneitől
…Isten akarata szerint éljetek életetek hátralevő idejében... eddig a pogányokhoz hasonlóan éltetek… Ezért csodálkoznak most...
Különféle intelmek
…Legyetek okosak és éberek, imádkozzatok! …a szeretet befedi a bűnök sokaságát. Legyetek vendégszeretők, …legyetek egymásnak szolgálatára... Aki …szolgál, erővel szolgáljon, amelyet Isten ad neki.
A szenvedés
…örüljetek, hogy részetek lehet Krisztus szenvedéseiben, hogy dicsősége megnyilvánulása napján majd ujjongva örülhessetek. Boldogok vagytok, ha Krisztus nevéért szidnak benneteket, mert a dicsőség Lelke, vagyis Isten Lelke nyugszik rajtatok. itt az ideje, hogy elkezdődjék az ítélet Isten háza népén. De ha mirajtunk kezdődik, mi lesz a sorsuk azoknak, akik nem hisznek Isten evangéliumában? Ha az igaz is alig menekül meg, hol lesz maradása az istentelennek… akik Isten akarata szerint szenvednek, ajánlják lelküket a hűséges Teremtőnek azzal is, hogy jót tesznek. Közöm.
Péter is megerősíti: ami volt, elmúlt, aki pogány volt, most Krisztus követője. Ez feltűnést kelt, és másokban haragot válthat ki. A hívő nem kerülheti el a szenvedést. Isten mindig vele lesz, és a szenvedők Istennél. Fontos mondata a fejezetnek: A szeretet befedi a bűnök sokaságát. Ámen.
Szólj hozzá!
2017.10.15. 18:02 emmausz
Na-és-aztán
és aztán kitartó alvás után reggel hétkor ébredtem
és aztán könnyű reggeli
és aztán toalett
és aztán indulás misére
és azán tankolás a MOL-nál
és aztán át Bp-entlang ki a R. keresztúri temetőbe
és aztán találkoztunk fél tizenegykor
és aztán a lányok mindenkit megelőztek a virágvásárlásban
és aztán G. mindenkit megelőzött a kifizetésükben
és aztán megkerestük az öt sírt
és aztán nagyon szégyelltem magam, amiért nem volt kedvem a tereprendezéshez
és aztán elbúcsúztunk
és aztán ebédre hazaértem
és aztán elmeséltem, hogy a Hungária krt. egy-egy sávja lezárva, ezért hosszan tartott az út
és aztán bekaptam a levest
és aztán a szelet sovány húst némi körettel
és aztán kimentem összeszedni magamat az erkélyre
és aztán a gyerekek meséket néztek
és aztán E. elvitte Domit aludni
és aztán történt, hogy az álomhatáron szunnyadó Domit felébresztette a Family Frost sárga autója
és aztán kijöttek és E. elmondta, hogy petíciójukra a FF válaszolt, miszerint nagyon sajnálják, hogy ,…, de – mondom: itt hagyd is abba. Egyáltalán ne sajnálják, hanem intézkedjenek, hogy vasárnap délután csend legyen
és aztán lementünk a játszótérre az unokákkal
és aztán öt óra lett, és én hazajöttem
és útközben tücsök ciripelést hallok (Okt. 15. van, Teréz nap. Isten éltesse őket)
és aztán megnéztem a mai felhozatalt a FB-on, és elolvastam az emaileket
és aztán írom ezt a posztot, és közben a frász jön rám, mert valaki minden előzetes bevezetés nélkül ütőkalapáccsal nekiáll a panel megtöréséhez
és aztán más valaki a fűtéscsövet kezdte el verni, hogy amaz ne zajongjon. Így élünk a Lőpormalom utcában harminc év elteltével. Mindig akad valaki, aki belebüdösít a levegőbe.
Ízelítő az 1Pt 3. f.-ből:
A házastársak kötelességei
…az asszonyok is engedelmeskedjenek férjüknek, hogy magaviselete megnyerje őket, amikor látják tiszteletet érdemlő, tiszta életeteket. Ékességüket ne külsőségekben keressék... Isten szemében a rejtett ember az értékes szelídségével és nyugodt lelkével. Sára Ábrahámot urának nevezte… férjek, megértően éljetek együtt az asszonyokkal, … adjátok meg nekik a tiszteletet, mint az élet kegyelmében örököstársatoknak, hogy az imádságnak ne legyen bennetek akadálya.
A hívek kötelességei egymás iránt
…legyetek egyetértők, együttérzők, testvériesek, irgalmasok, alázatosak… Mondjatok áldást, mert arra kaptatok meghívást, hogy az áldás legyen az örökségetek… tegyétek a jót, keressétek a békét…
Krisztus példája
…ha szenvedtek is az igazságosságért, boldogok vagytok… Krisztust tiszteljétek szívetekben, mindenkinek feleljetek, aki azt kérdezi, mi az alapja reményeteknek. … Jobb, ha a jótetteitekért szenvedtek, mintsem gonoszságokért… meghalt …az Igaz a bűnösökért, de életre kelt. Így ment el a börtönben sínylődő lelkekhez is, és hírt vitt nekik. Noé előképének megfelelően titeket is megment a keresztség… Közöm: Péter tanít, Péter kér, Péter javasol. Péter anyósát meggyógyítja Jézus, következésképpen volt neki felesége (akiről nem esik szó az újszöv.-ben.). Péter tehát nem minden tapasztalat nélkül teszi meg javaslatát, hogyan szeressék egymást a házaspárok. Jézus megváltásával ingyenes ajándékot hozott az embernek, az üdvösséget, az Isten országát. Van okunk örülni.
Szólj hozzá!
2017.10.14. 12:01 emmausz
Szabadszombat
Magamhoz vettem egy könyvet (Polgár László: Nevelj zsenit!). Ingyen volt, és megragadott a címe. Pedig…
A legfiatalabb gyermekem 33 éves, utódaim nevelésével tehát elkéstem egy picit. A másik, ami sebtében eszembe jut: Akarnék zsenit nevelni a gyerekeimből? Nem vagyok benne biztos. Az tény, hogy a sokszerűen kupált emberek másképpen néznek a világra, de mi tagadás, általában a világ is mint másmilyenekre néz, értelemszerűen nem értik meg a zseniket.
Mindenesetre a kötet egy szellemes megjegyzése arra, hogy a Polgár család tagjai együtt sakkoznak: Polgár háború.
Ahhoz, hogy a könyvet értékelhessem, még adós vagyok az elolvasásával.
Talán még visszatérek rá.
Pillanatnyilag jó álmos vagyok. Éjjel kb. két órát aludtam, a többit szenderegtem. A furosemidre fogtam. Erős fülzúgást okoz és szívdobogást, fejfájást: nem hagy aludni. talán ma jobb lesz a helyzet.
Megmondtam: Engem a gyógyszerek tartanak életben és mellékhatásaik ölnek meg.
Jelentem, egyelőre élek, hála a gyógyszereknek.
A hétvégén két program módosul némileg egyszerűbb képletté téve.
Kint gyönyörű az idő. Igazi indiánnyár. Nem is értem a katicabogarakat és a mezei poloskákat, miért akarnak a szúnyogháló ellenére bejönni a lakásba.
Ízelítő az 1Pt 2. f.-ből:
Egység Krisztussal
… tapasztaltátok, hogy milyen édes az Úr. Őhozzá járultatok, az élő kőhöz … mint élő kövek, épüljetek lelki házzá, szent papsággá… írva van: „A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkő lett”... Ti meg választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok, hogy hirdessétek Krisztus dicsőségét,… mint Isten népe… akik irgalomra találtatok.
Magatartás a pogányok között
… a testi kívánságok a lélek ellen törnek… a pogányok látva jótetteiteket magasztalják Istent...
Kötelességeink a feljebbvalók iránt
Engedelmeskedjetek az Úrért a hatalomnak, a királynak, a helytartóknak, mert az az Isten akarata, hogy tetteitekkel némítsátok el az ostoba emberek tudatlanságát... Mindenkit tiszteljetek, szeressétek a testvéri közösséget, féljétek az Istent, s tiszteljétek a királyt.
A rabszolgák kötelességei
Szolgák, …vessétek alá magatokat uratoknak, …a durváknak is… ez érdemszerző… Krisztus is szenvedett értünk, példát adva nektek, hogy kövessétek nyomdokait. „Bűnt nem követett el, hamisság nem volt ajkán.” Amikor szidalmazták, …amikor szenvedett, rábízta magát az igazságos bíróra. Vétkeinket fölvitte a keresztfára, hogy … az igazságnak éljünk. Sebei szereztek számotokra gyógyulást. Olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek pásztorához és oltalmazójához. Közöm. Mintha Péter a barokk népének szövegét részletezné. „Föl, föl már ébredj szívem, én lelkem már erősödjél, hogy innen égbe jussunk, már mindig jól és szentül élj!” (Világmegváltó Jézus) Akit megvertek, úrrá lett a halálon is, akit elvetettek az építők, szegletkővé lett. Mi meg az ő népe. Az egyszerű halász, az emberhalásszá lett Péter pedig királyi papságnak nevezi a krisztuskövető közösséget. Ez az a méltóság, amelyre minden ember meg van hívva, de amit nem mindenki hajlandó magáénak tekinteni. Kár.
Szólj hozzá!
2017.10.13. 10:31 emmausz
Utoljára a diétákról
Amikor beindul a vezérhangya bennünk, elkezdünk mindent kalkulálni: Mennyi a cukor és a kalória az élelmiszerekben? És egy nap mennyinek az elfogyasztása hasznos. A piaci őstermelő jut eszembe. Ő úgy dolgozik, hogy adva a gyümölcs egységára, rádobja a mérlegre, kiszámolja a tömeg alapján az ellenértékét, majd egy minikalkulátorba felviszi a tételt. Ha sose téved, a végén összesíti, miből mennyi hány forint összesen. Mennyivel egyszerűbb a gyerekcse és néhány szerencsés felnőtt bioautomatája, amely mindezeket idegélettani alapon rendezi, és elvégzi a szükséges mennyiségek kiválasztását. A többi „mehet a „lecsóba”.
Az pedig, hogy ki sovány, és ki nem, meglehetősen relatív. Ha egy százötven kilós embert fogyókúrának vetik alá, és lesoványodik 110 kilóra, az egy tisztességes eredmény, és azt mondják róla, hogy lefogyott. Majd rám néznek, aki 110 vagyok, és azt mondják, le kellene adnod néhány 10 kilót, mert …
***
Ugye az Atkins-módszer lényege, hogy kizárom a szénhidrátokat, és a zsíralapú húsalapú diéta gyors eredményt hoz (esetleg érelmeszesedést is). Kittenberger Kálmán gazdaságossági szempontból szinte kizárólag az általa lőtt vadak húsát ette. Idősödve gerince úgy elmeszesedett, hogy egyetlen oszloppá állt össze.
A szénhidrátokat engedő diéta pedig kalóriát számol. Ez csaknem teljesen kizárja a zsírokat, zsíros húsokat, mert azok egyebekben tele vannak kalóriával. Ha CH és zsír együtt kerül a szervezetbe, gyors elhízáshoz vezet.
Ki tud itt eligazodni?
Ízelítő Szent Péter első levele /1Pt/ 1. f.-ből:
Bevezetés
Péter, Jézus Krisztus apostola a zarándokoknak! ... Kegyelemben és békében bőven legyen részetek!
Hálaadás a megváltásért
Legyen áldott az Isten és Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki minket nagy irgalmában Jézusnak a halálból való feltámadása által új életre hívott, az élő reményre, hogy a mennyekben elpusztíthatatlan, tiszta és soha el nem hervadó örökség várjon rátok. Isten megőrzött … az örök üdvösségre, amely készen áll, hogy az utolsó időben majd megnyilvánuljon. örülni fogtok, akik Jézus …nem láttátok, mégis szeretitek… s hisztek benne. … eléritek lelketek üdvösségét...
Életszentség
…„Szentek legyetek, amint én is szent vagyok.” Ha Atyának hívjátok azt, aki részrehajlás nélkül ítél meg mindenkit a tettei alapján, éljetek istenfélelemben… Krisztust… a világ teremtése előtt kiválasztotta, de csak az utolsó időkben jelent meg. Általa hisztek Istenben, aki feltámasztotta őt a halottak közül...
A szeretet
…figyelmesen szeressétek egymást, szívből… a test, mint a fű elhervad, de az Úr szava örökre megmarad. Közöm. A jó kívánságok után Péter tanít, buzdít, tolmácsolja a jézusi intelmeket: Szentek legyetek, amint én is szent vagyok. Ez minden embernek szól, mert minden a az ég alatt rendeltetésénél fogva szentségre van kalibrálva. Együttműködésre van szükség a kegyelemmel, hogy ez a szentté lét ránk vonatkozóan is megvalósuljon.
Utolsó kommentek