Ma december 28-án kora reggel, talán 6.15-től a Duna-tévében
menet az orosz film (A kétéltű ember).
Hát persze, hogy Emil jutott eszembe róla, akinek egyik kedvenc filmje
volt. Ha van archívuma a Dunának, visszanézheti Ichtiandr történetét.
Ma harmadszor éltem át rövid időre, hogy ellopták a
kocsimat. Az első alkalommal a kék Wartburgot nem találtam. Annak persze oka
volt. A Stahly utcában dolgoztam Budapest közepén. Naponta keringtem álmosan
parkolót keresni. Naponta kellett volna megjegyezni, hogy hol is sikerült üres
helyet találni. Egyszer szellemi rövidzárlat folytán elfelejtettem, hol is
hagytam a kék csodát. Persze előkerült. Talán keresgélés közben felrémlett,
hogy hol is álla a büdös paripa.
Másodjára a zöld Skoda etette velem a fenét. Nem volt parkoló a ház
előtt, ahol rendszerint álltam vele. Ellopták. Nem gondolhattam másra.
Elszégyelltem magam, hogy miért izgat az a hulladék. Nem vihetek magammal
semmit a túlvilágra. Ez alig több a semminél, és ennek hiánya is így kiborít.
De mi is az, ami felkergeti az ember vércukrát?
Meg tudom mondani, mert ma határozottan emlékeztem rá, hogy
a szemközti parkoló öbölbe kanyarodtam kis ívben a feleséggel együtt, és együtt
hagytuk ott a kocsit. Kora délután alvásból felkelve kitekintettem a
konyhaablakon, és azt látom, hogy nem látok semmit. Legalábbis ott, ahol a
kocsi állt, ott csak a híg levegő van. Eltelt egy-két másodperc, mire
tudatosodott bennem, hogy csakugyan oda álltam, és csakugyan nincs ott a
Micsubicsu. Jövök befele kérdezni Tücsit, ugye szemben álltam meg hazajöttünk
alkalmával? Igen, mondta ő, de Micának nem tetszett az a mód, ahogy
odasercintettem az autót. Ezért átvitte a terebintus fa alá, a látómezőmtől
balra.
Most pedig visszatérek arra, hogy mik cikáztak végig őszülni kezdő
hajzatom alatt.
Pillanatnyilag elég kevés megtakarításom maradt egy-két dolog
miatt. Legfeljebb egy vén verdára telik, amely talán erősen szervizigényes
lesz.
Melyik számon kell bejelenteni melyik rendőrségen?
Hány papírt kell kitölteni ahhoz, hogy semmi se történjen.
Mennyi időt pocsékolok el ezekkel a bürokratikus dolgokkal.
Naponta a HÉV-megálló Match-üzletet kell felkeresnem, mert a
heti bevásárlásnak lőttek. Kézben egyre kevéssé tudunk cipekedni.
A szombat esti találkozások is megkérdőjeleződnek.
Egyre kevesebb
ingerenciánk van tömegközlekedni a diszkóból jövők sűrűjében.
Ami utólag jutott eszembe: a templomunk is messze van gyalog.
Mire szuszogós korba ér az ember, adott esetben ennyi zűrt okoz egy
változás. Egy negatív történés. Igazából rühellem a változásokat.
Különösen a negatívokat.
Elgondolkoztat ez a különösen negatív dolog. Mintha már olvastam volna valahol. Nos, igen. A Mica blogjának egyik mottója ez: Jósolni nehéz, különösen a jövőt illetően.
Utolsó kommentek