valamiféle megfelelési kényszer zavar be blogírás közben. Hogy
nem adhatom egy minőség alatt, hogy
valamiféle épületes dologról kell szólnia, hogy
senkit ne bántson, de mindenkit szólítson meg, hogy
pozitív kicsengésű legyen, esztétikus is, s ha kell meghökkentő, de feltétlenül humoros.
Hát nem. Ez csak van, mert akar lenni.
Ma például
Hiányzik a derűs idő
hiányzik a belső derű
hiányzik a közös indulás
hiányzik a reggeli mise
hiányzik a külső megerősítés
hiányzik mindenki,
mert egyedül hallgatom szerver mormolását.
Igaz, hogy nem szerver, hanem számítógép,
de akkor nem jön ki a Lévay-vers
(Egyedül hallgatom tenger mormolását,
Tenger habja felett futó szél zúgását,
Egyedül, egyedül A
bujdosók közül,
Nagy Törökországban...)
Megoldás: Addig kell
írni a hiányról,
míg meg nem szűnik.
Az eltelt idő alatt hárman érkeztek, mit hárman: négyen!
* * *
Sajnos továbbra se
lesz vidám, pedig ami mostanában foglalkoztat,
azt vagy negyven éve a Ludas Matyiban olvastam.
A történet arról szól, hogy négy tisztviselő kiküldetésbe indul vonaton.
Beülnek a kupéba, és kollégák lévén cseverésznek, eszegetnek. Eltelik jó két
óra, amikor egyikük kimegy szükségét végezni. A bennmaradt három azonnal
elmeséli egymásnak, a negyedikhez fűződő viszonyát, kiemelve, hogy amaz mekkora hülye. Visszaérkezik az első, a társak témát váltanak, de
csakhamar pivelni indul a kettesszámú ipse is. Alig teszi ki a lábát,
megtárgyalják: Na, ez is ilyen, meg olyan: mindent egybevéve elég nagy hülye.
Második vissza, a harmadik ránéz az elektromos kijelzőre, s úgy látja, hogy a kocsi végének kis helyisége szabad. Felpattan, hogy rendezze rendeznivalóit. A beszédtéma már ismerős: Ez a pasas több
mint furcsa. Ki ismeri korábbról? Alig töltött egy kevés időt közöttünk, máris
bebizonyította, hogy mekkora pancser stb, stb. Mondanom se kell,
a negyedik se jár különben. Távollétében minden hibája terítékre kerül.
Visszatérve hallgatag társaságot talál. Ő se szólal meg. Némán folytatják
zötyögésüket a vonaton, s nem a fáradtság miatt.
Hát ez nem túl vidám pedig több is telhetne tőlünk. Az Új Horizont egyik korábbi számában (2004/5 40. o.) a következő üdítő sorokra leltem: Nálunk a szabadságjogok érvényesítése leginkább az egyén szintjén valósul meg. Sokak fejében meg sem fordul az a gondolat, hogy a szabadságjogok a más emberekkel való összefogás szabadságát is jelentik, hogy érdemes jó célokért összefogva cselekednünk, ami (egyebek között) az élet minőségének a javítását is eredményezheti. Csak egy példa: Szinte hihetetlen – írja –, hogy ma Magyarországon az adófizető polgárok alig harmada él azzal a lehetőséggel, hogy valamely civil szervezetet támogasson adója 1%-ával. Noha neki egyetlen fillérjébe se kerül.
No comment. Azaz mégis: Könnyű nálunk sikereket elérni, mert még nagyon kevés közös dolog rendezett kellőképpen. Ez hát minden pozitív kicsengés.
Utolsó kommentek