Tudtam én...
hogy kicsi ez az ország. Sinkó Veronika azonosítása mégsem ment egykönnyen, mert akit én ismertem, az 30 évvel korábbi magával volt azonos, mint ahogyan én is. Sinkó Veronika az a hölgy, aki annak idején a népművészeti vállalatnak is dolgozott. Mondanom se kell, hogy én meg a népművészeti vállalatnak voltam oszlopos tagja abban az időben, amikor Sinkó Veronikának kiállításai voltak. Szépséges figurái olyan fényes arcúak voltak, mint a szentek. Ő maga is mosolygós, barátságos. Már nem emlékszem, hogy az árubeszerzésen dolgoztam-e vagy az ellenőrzésen, amikor bejött Veronika a képbe. Milyen érdekes, hogy nem tudtam megvenni egyik alkotását sem, mert nem volt soha annyi fölös keresetem, hogy megtehettem volna. Meglehet, hogy ő se tudott volna megvenni egy más kollégája által készített alkotást, mert saját honoráriumából kellett magát el- és fenntartani. Nem tudom. Mostanában, hogy újra olvasgattam Sinkó Ferenc novelláit, megértem, miért meseillusztrátor, miért gyerekkönyvek ábráinak rajzolója Sinkó Veronika. Akinek az apja olyan érzékletesen ábrázolta a valóságot, az maga is sok-sok élménnyel gazdagodott. Innen az ihletforrás – persze alkotói fantázia, no meg kézügyesség is szükségeltetik ahhoz, hogy valaki művésszé legyen, mindenesetre az alapok bőven hozzájárulhattak ahhoz, hogy mindez életté is váljon.Harminc éve nem gondoltam volna, hogy fiunk elismerése kapcsán találkozom újra a névvel, s a név gazdájával. Valóban ilyen kicsi a világ, s benne még kisebb ez az ország (amely egyébként hatalmas, csak jó szem kell az észleléséhez).
Utolsó kommentek